Machico (egyházközség)

A sziget felfedezéséhez és első gyarmatosításához fűződő legrégebbi és legdicsőbb hagyományok elválaszthatatlanul kapcsolódnak Machico nevéhez. A hely előbb falu (lugar, a mezővárosnál alacsonyabb településrang) volt, később egyházközség (freguesia), mezőváros (vila) és a machicói kapitányság székhelye lett. Madeira története abban a pillanatban kezdődik, amikor a João Gonçalves Zarco és Tristão Vaz Teixeira vezette karavellák horgonyt vetettek a település festői és elragadó öblében. Ekkor kezdődik Machico története is. Amikor a hajósok megkerülték a nem sokkal korábban elnevezett São Lourenço (’Szent Lőrinc’)-fokot, ámuló szemük elé egy kicsiny, de szép öböl tárult. Határát egy lekerekített kavicsokkal borított strand alkotta, amelyhez meredek, magas hegyek közé szorult, derűs völgy csatlakozott. Minden az első partraszállásra csábított. Úgy tűnik, a felfedezők egy langyos, csendes júliusi délutánon érkeztek ide, amikor a nap már gyorsan közeledett a horizonthoz. Bár a kalandra és az ismeretlenre vágyó hajósokat nyugtalanság kerítette hatalmába, a kapitányok nem engedték, hogy még aznap először lépjenek e távoli, ismeretlen sziget érintetlen földjére. A partraszállás másnap történt (lásd: A szigetcsoport felfedezése). A szigetek történetírója így írja le:

“

„Amint másnap megvirradt, a kapitány egy hajócsónakot küldött a partra Ruy Paes vezetésével, hogy vizsgálja meg a vidék fekvését és adottságait, majd számoljon be arról, amit talált. Ruy Paes nem tudott kikötni a strandon, mert a fák egészen a tengerig értek, és a tenger meg a patak uszadékfát hordott oda. Ezért kelet felé indult, és egy sziklafalnál szállt partra. Ott kövek és sekély részek vannak, amelyeken akkor is könnyű partra jutni, ha a tenger háborog, mert a sziklafal védelmet nyújt. Ezt a helyet ma Desembarcadourónak nevezik; Robert Machin társai is itt szálltak partra. A szárazföldre lépve igen kies tájat találtak, amelyet hatalmas fák borítottak, helyenként pedig rétek tarkítottak; mindezt a hajókról is látni lehetett. Ruy Paes társaival a fák és a tenger között haladt. Kivágott fát és emberi nyomokat találtak, s ezeket követve eljutottak ahhoz a nagy fatörzshöz, amelynél Robert Machin tartózkodott. Megtalálták az asztalt és a feszületet, amelyet az angolok hagytak hátra, valamint a sírokat a fejüknél álló keresztekkel. Elámultak ezen, noha minderről hallottak már a révkalauzuktól.

Ha hitelt adnánk Robert Machin és Ana de Arfet szerelmi legendájának, el kellene fogadnunk, hogy a felfedezők Machico partján partra szállva rátaláltak a két szerencsétlen szerelmes sírjára. A síroknál feliratot találtak volna, amely elbeszélte tragikus kalandjukat, és azt kérte, hogy ott Krisztus titulusú kápolnát emeljenek. Bizonyítottnak azonban az látszik, hogy a kis flotta kapitányai már első partraszállásuk napján rögtönzött oltárt állíttattak, és ott a João Gonçalves Zarco kíséretében érkezett ferencesek egyike misét mutatott be. Ezzel buzgó hitükről tettek tanúságot: késedelem nélkül a leghálásabb köszönetet mondták a Gondviselésnek az imént tett szerencsés és jelentős felfedezésért. Azt állítják, hogy a felfedezők fogadalmat tettek: templomot emelnek ezen a helyen. Ez a Krisztus-kápolna (Cristo), más néven a Csodák Ura (Senhor dos Milagres)-kápolna alapításának valódi eredete (lásd: Krisztus-kápolna, az 1. kötet 332. o.).

Honnan ered valójában a település neve? Erről semmi biztosat nem tudunk, jóllehet olyan kiváló szellemi képességű emberek foglalkoztak behatóan a kérdéssel, mint Pinheiro Chagas, Camilo Castelo Branco, Álvaro Rodrigues de Azevedo és J. I. de Brito Rebêlo. Amikor Robert Machin legendáját tárgyaljuk, igyekszünk összefoglalni azok véleményét, akik elismert szakértelemmel vizsgálták a kérdést, és röviden áttekintjük a név eredetére adott különféle feltevéseket és feltételezéseket.

Senki sem kételkedik abban, hogy Machico az elsőként benépesített települések közé tartozott. Már kezdetben jelentős népesség telepedett meg itt, amely gyorsan gyarapodott. A legkorábbi betelepülésről és az első telepesekről azonban kevés részletes adatunk van, sőt a plébánia alapításának pontos éve sem ismert. Annyit tudunk csupán, hogy a felfedező Tristão Vaz ezt a települést választotta kapitánysága székhelyéül, és már a felfedezést követő első időkben letelepedett itt. Fáradhatatlanul dolgozott a terület benépesítésén és megművelésén. Gaspar Frutuoso szerint egyesek azt állítják, hogy az első donatárius (donatário) 1425 májusában telepedett le Machicóban feleségével és gyermekeivel. A portugál szárazföldről érkező telepesek és nemesek sok földet kaptak sesmaria (királyi földadomány telepeseknek, megművelési kötelezettséggel) formájában. Machico hamarosan jelentős településsé vált: felért Funchallal, sőt egyes régi okiratok szerint meg is haladta.

Dr. Álvaro de Azevedo Câmara de Lobos (’fókák barlangja’) és Calheta (’kis öböl’) egyházközségének létrehozását 1430-ra, Caniço és Ribeira Brava egyházközségéét 1440-re, Machicóét pedig 1450-re teszi. Ez utóbbi dátum meglepő, hiszen Machico az elsőként benépesített és a leggyorsabban növekvő, virágzásnak induló települések közé tartozott. Ráadásul kapitányság székhelye és a korai betelepülés igen fontos központja volt. Úgy véljük, hogy Machico plébániáját a 15. század közepe táján hozhatták létre, míg a többi helyen a megjelölt években csupán önálló lelkészségek (curato) vagy saját lelkésszel ellátott káplánságok alakultak. Machicóban bizonyára többé-kevésbé rendszeres vallási szolgálat működött attól kezdve, hogy Tristão Vaz a betelepülés és a földek feltörésének kezdetén kápolnát építtetett ott. 1450-ben Dom Frei Pedro Vaz, a Krisztus-rend (Ordem de Cristo) perjele (a plébános címe) Frei João Garciát küldte Madeirára a nemrég létrehozott machicói plébánia első vikáriusaként. Hasonló történt Funchalban Frei Nuno Cãóval: őt is a Krisztus-rend küldte, hogy a kapitányság székhelyén plébániai szolgálatot végezzen, és az egész sziget vallási szolgálatait felügyelje. Az Egyházközségek című szócikkben azt a véleményt fogalmaztuk meg, hogy Madeira első plébániájának Funchal volt a székhelye. Most hozzátesszük, hogy a machicói plébánia alapítása szinte egy időre eshetett az övével, ahogyan a két mezővárost is ugyanabban az időszakban hozták létre.

Az egyházközséget, mint említettük, 1450 körül hozták létre; plébániai joghatósága a kapitányság teljes területére kiterjedt. Később az anyatemplomtól (igreja matriz) függő, saját lelkésszel ellátott káplánságokat létesítettek Santa Cruz, Porto Moniz, São Vicente, Ponta Delgada, São Jorge, Santana, Faial és Porto da Cruz településen. Santa Cruz káplánsága hamarosan önálló egyházközséggé alakult, a többi pedig fokozatosan önálló plébániává vált. A kapitányság székhelyén gyorsan növekvő népesség miatt új egyházi tisztségeket hoztak létre: 1572 előtt hat javadalmas papból (beneficiado) álló társaskáptalant, 1576. november 15-i királyi rendelettel (alvará) pedig egy lelkészséget alapítottak.

Az egyházközség plébániatemplomában ezenkívül prédikátori állást létesítettek 1590. augusztus 4-i királyi rendelettel, orgonistai állást 1594. november 27-i királyi rendelettel, valamint kincstárnoki állást is, amelynek létesítési dátumát nem ismerjük.

E plébánia területén emelték a Csodák Ura-kápolnát, amellyel már foglalkoztunk (1. köt., 332. o.), valamint a São Roque-, a Nossa Senhora do Rosario-, a Kegyelmes Szűzanya-, az Imádságok Boldogasszonya-, a São Cristóvão-, az Oltalmazó Boldogasszony-, a Szent József-, a Santo Antonio- és a Szent Anna-kápolnát. Ezekről művünk más helyén részletesebben szólunk. Az egyházközség történetéből külön említést érdemel az 1724-es és az 1803-as árvíz (lásd: Aluviões, 1. köt., 54. o. és a következő oldalak), a miguelista hajóraj és csapatok támadása e mezőváros ellen (lásd: Ocupação da Madeira pelas tropas miguelistas), valamint az 1870 májusában a plébánia anyatemplomában történt vérengzések (lásd: Motins Populares).

A Geologia című szócikkben már röviden említettük a patak bal partján, a Quinta Santana közelében található lávacsatornát. E Elucidário 1. kötetének 265. oldalán közöltük Hartung leírását is, amely a Geologische Beschreibung der Inseln Madeira und Porto Santo című könyvében jelent meg. A csatornához, amelyet általában Cavalum barlangjaként ismernek, legenda fűződik. Ezt A. Artur Sarmento alezredes Migalhas című könyvének egyik fejezetében dolgozta fel.

A tenger fölött, az öböl nyugati végén áll a régi Capela de São Roque (Szent Rókus-kápolna). A tövében fakadnak a kápolna védőszentjéről elnevezett Fontes de São Roque (Szent Rókus forrásai): vizük a sziklafalból, szinte az óceán vízszintjével egy magasságban tör elő. E vizeknek kiváló gyógyhatást tulajdonítanak, fogyasztásukat különösen bizonyos gyomorbetegségek esetén ajánlják. Hatásosságukat sok beteg beszámolója és az orvosok tanúsága cáfolhatatlanul bizonyítja. Az illetékes községi tanács (Câmara Municipal) elvégeztette a vizek kémiai és bakteriológiai vizsgálatát; az eredmények megerősítették a róluk kialakult véleményt. A meleg évszakban sok embert vonzanak e mezővárosba. A forrásoknak és a fürdésre alkalmas strandnak köszönhetően a település látogatott gyógy- és fürdőhellyé alakul. További jelentős vonzereje a hely elragadó szépsége és a hőség teljes hiánya. Mindez Machicót Madeira egyik legkedveltebb nyári tartózkodási helyévé teszi.

Az erődítmények című szócikkben (45. o.) már szóltunk a települést védő erődökről. Le kell bontani a mezőváros legszebb közsétányával szemközt álló kicsi, régi és hasznavehetetlen erődöt. A sétányt öreg, terebélyes platánok szép fasora alkotja.

Az egyházközség főbb településrészei: Vila, Pé da Ladeira, Pontinha, Estacada, Moinhos, Serra de Agua, Azinhaga, Piquinho, Tôrre, Têrça, Fazenda, Moinho da Serra, Caramanchão, Murtinhal, Landeiros, Marco, Maroços, Ribeira Grande, Ribeira Seca, Poço do Gil, Paraíso, Graça, Banda de Além és Misericordia.

Az egyházközségben három állami iskola működik (1921): kettő a mezőváros központjában, egy pedig Caramanchão településrészen.

Az 1930-as népszámlálás szerint az egyházközségnek 10 114 lakosa van.

Machico leghíresebb szülötte Francisco Alvares de Nobrega, akit a „Kis Camões” néven ismernek. Az egyházközség Torre településrészén született 1772. október 2-án; e Elucidárióban már foglalkoztunk vele (I. köt., 60. o.). A település másik jeles szülötte dr. José António de Almada, aki 1843. március 7-én született (I. köt., 48. o.).