Porto da Cruz (egyházközség)

Madeira déli részéről észak felé tartva, a Ponta de São Lourenço földnyelvet megkerülve az északi partvidék első egyházközségéhez (freguesia) érünk: Porto da Cruzhoz (’a kereszt kikötője’). Nevét onnan kapta, hogy a hely első felfedezői keresztet állítottak abban a kis öbölben, amely kikötőhelyéül szolgál.

Az északi parton Porto da Cruz és Faial földjeit törték fel először. Feltételezhető, hogy az első donatárius, Tristão Vaz Teixeira néhány közeli leszármazottja sesmaria (királyi földadomány telepeseknek, megművelési kötelezettséggel) révén jutott földhöz ebben az egyházközségben, és itt gazdálkodott. A régi telepesek közé tartozott António de Abreu, Fernão Nunes, Simão Teixeira, Baltasar da Mata, Francisco Velosa, João Dias, António Teixeira de Mendonça és António Leal; szinte mindannyian nemesi származásúak voltak.

Az 1577. szeptember 26-i királyi rendelet (alvará régio) Dom Jeronimo Barreto megyés főpásztort hatalmazta fel az új plébánia létrehozására. Ugyanez a rendelkezés a plébános évi javadalmát (côngrua) 20 000 réisben (régi portugál számolópénz; 1$000 = 1000 réis, 1:000$000 = egy conto = 1 000 000 réis) állapította meg. Az 1591. november 15-i királyi rendelet ezt a járandóságot 19 000 réis készpénzben, másfél pipa (boroshordó és űrmérték, kb. 400–500 liter) borban és másfél moio (gabonaűrmérték, 60 alqueire) búzában határozta meg.

Valószínű, hogy a plébánia létrehozása előtt – ahogyan Madeira szinte valamennyi egyházközségében – itt is állt egy kápolna saját káplánnal, aki ellátta az egyházi teendőket. Lehetséges, hogy ez éppen a Fájdalmas Anya-kápolna (Nossa Senhora da Piedade) volt, ahol később az egyházközség központját kialakították, talán a faiali plébános egyházjogi felügyelete alatt. Erről a kápolnáról már röviden írtunk a II. kötet 465. oldalán.

Úgy tűnik, a plébánia eredeti védőszentje a Fájdalmas Anya volt: ezt a titulust viselte az a kis templom, amely először plébániatemplomként szolgált. Az egyházközség levéltára szerint később az Igaz Kereszt (Vera Cruz) misztériuma lett a titulusa. Az új templom telkének adományozásáról szóló okirat Nossa Senhora da Gloria-templomnak nevezi az épületet. Végül az új templom felépítése után Nossa Senhora de Guadalupe tiszteletére szentelték; ez a titulusa megmaradt, és ma is ezt viseli.

A plébánia székhelye csak néhány évig működött a Fájdalmas Anya-kápolnában. Az ebben az egyházközségben élő Dona Guiomar Lomelino 1580-ban Nicolau de Abreu plébánosnak adományozta az új templom, a papi lak és a hozzá tartozó papföld (passal) megépítéséhez szükséges telket. Nem tudjuk, mikor fejezték be a templom építését, és mikor kezdtek benne istentiszteleteket tartani. Az idők során többször átalakították; 1637 és 1688 körül jelentős javításokat végeztek rajta. Az 1748. október 30-i királyi rendelet 2 450$000 réis kifizetését engedélyezte egy új templom építésére, amely azonban szűkösnek bizonyult az egyházközség lakossága számára. Az Oltáriszentség kápolnáját 1763-ban Manuel Caldeira da Silva építtette meg Marcelino de Moura hitbizományának (vínculo) kezelőjeként, Moura fogadalmát teljesítve. A kápolna ugyanehhez a hitbizományhoz tartozott. 1820 körül új plébániatemplom építését tervezték, amelynek költségét huszonhat conto de réisre (conto: egymillió réis) becsülték, de a terv nem valósult meg.

Egy 1795. április 21-i pápai bréve teljes búcsút engedélyezett azoknak, akik felkeresik ezt a templomot; egy másik, 1781. augusztus 15-i bréve pedig minden hétfőre külön kiváltságot biztosított az Úr Jézus (Senhor Jesus) oltárának.

Az első plébános Nicolau de Oliveira atya volt, aki több mint negyven éven át vezette a plébániát. Őt Rui Gomes de Ornelas, Manuel Fernandes Braga, Francisco Fernandes, Pedro Ferreira, Inacio Alvaro de Carvalho, Cristovão Moniz de Meneses atya és mások követték.

A Correio da Madeira című lapban erről a plébániáról megjelent érdekes cikkekben a következő sorokat találtuk a lelkészség (curato) létrehozásáról: „Mivel a plébániai élet 1700 után egyre élénkebbé vált, Caetano Alberto de Araújo atya kérésére I. Mária 1797. július 31-i királyi rendeletével létrehozták az egyházközség lelkészségét. A lelkésznek (cura) a Lombo dos Leais (’a Lealok gerince’) hegyháton álló Capela de São João Nepomuceno (Nepomuki Szent János-kápolna) közelében kellett laknia; évi javadalma másfél moio búza és másfél pipa bor volt. Ez a lelkészség viszályt okozott a plébános és a kápolna tulajdonosai között, ezért a kápolnát egy időre egyházi tilalom alá helyezték.”

A Tengerészeti és Tengerentúli Levéltár (Archivo da Marinha e Ultramar) I. kötetében idézett egyes iratokból kitűnik, hogy 1818-ban az egyházközség több híve, különösen a Folhadal (’folhadoliget’) településrészen lakók, egy olyan lelkészség létrehozását kérték az anyaországi kormánytól, amelynek székhelye a São João Nepomuceno-kápolnában lenne. Lehetséges azonban, hogy inkább a lelkészség székhelyének áthelyezését kérték az említett kápolnába, amely ekkor a plébániatemplomban volt. Dom Joaquim de Meneses e Ataíde püspök kedvezőtlen véleményt adott a kérelmükről.

Ezen a településen több hitbizományi alapítvány (instituições vinculares) működött; közülük néhányat röviden ismertetünk. A Baptista család hitbizományos házát (casa vinculada) a 15. század végén a genovai Micer Baptista alapította; utolsó képviselője a néhány éve elhunyt João Bettencourt Baptista volt (1921). A Referta (’bővelkedő’) hitbizományt (morgadio) az 1713-ban elhunyt Manuel Telo Moniz de Meneses alapította. Utolsó kezelője Manuel Raimundo Telo Moniz Torresão volt, ma pedig az unokája, Dona Cristina de Campos Soares képviseli (1921). A Cristovão Moniz de Meneses atya által alapított hitbizomány utolsó képviselője António Caetano de Aragão hitbizományos (morgado) volt. Hitbizományokat alapított továbbá Braz Moniz Telo de Meneses kapitány és Inácio de Carvalho Fávila kapitány is.

Ebben az egyházközségben élt a régi és előkelő Leal család, amely a sziget északi részének egyik leggazdagabb családja volt, és amelyet ma dr. Alfredo de Freitas Leal képvisel (1921). A család tagja volt Valentim de Freitas Leal komtur, aki más tisztségei mellett e kerület (distrito) polgári kormányzói (governador civil) hivatalát is betöltötte. Visszautasította Porto da Cruz vikomtjának címét, amelyet néhány éve egyik dédunokája visel. 1790-ben született és 1879-ben hunyt el.

Valentim komtur fia volt João Baptista de Freitas Leal tanácsos (conselheiro, a királyi tanács tiszteletbeli címe), akivel e kötetben már foglalkoztunk. E jeles család első tagja, akiről feljegyezték, hogy ebben az egyházközségben telepedett le, az 1582-ben elhunyt António Leal volt. Ötödik nemzedékbeli leszármazottja, João José Nepomuceno de Freitas Leal alapította a Lombo dos Leais kápolnát.

Porto da Cruz egyik jeles szülötte volt dr. Caetano Alberto Soares atya, akinek művünk megfelelő részében külön szócikket szentelünk.

A főbb településrészek a következők: Casas Proximas, Serrado, Fajã e Palmeira, Ribeira Tem-te-não-caias, Lombo dos Leais, Cruz da Guarda, Maiata, Larano, Achada, Achadinha, Referta, Massapês és Terra do Baptista. Portelából (’kis hágó’) és Lombo dos Leaisból tágas, lenyűgöző kilátás nyílik erre az egyházközségre és Faial egyházközségére. A tenger fölött, közel 600 méteres magasságban emelkedik a jól ismert Penha de Aguia sziklafal; magaslatairól szintén messzire nyúló, szép kilátás tárul fel.

A plébánia egy orvosi körzet székhelye. Két iskolája van, egy-egy a fiúk és a lányok számára, valamint egy távíróállomása, amelyet az 1888. augusztus 17-i rendelet hozott létre. Az utolsó közzétett népszámlálás szerint 4284 lakosa van (1921).

Porto da Cruz létrehozásától fogva a machicói kapitánysághoz tartozott, 1835-ben pedig Santana (’Szent Anna’) község részévé vált. Az 1852. október 19-i rendelet alapján leválasztották Santana községről, és Machico községhez (concelho) csatolták, amelyhez ma is tartozik.