Machico (mezőváros és község)

„Machico völgye, amelyben az azonos nevű mezőváros (vila) fekszik, dr. Álvaro Rodrigues de Azevedo szerint mintegy öt-hat kilométer hosszú és két-három kilométer széles. Észak–déli irányban húzódik két hegylánc között. A keleti hegylánc a mezőváros fölé érve a Pico do Facho (’jelzőtűz-csúcs’) csúcsban emelkedik ki, majd Caniçal (’nádas’) felé folytatódik, és a tengerbe nyúlva a magas Ponta de São Lourenço (’Szent Lőrinc-fok’) földnyelvet alkotja. Legszélső csúcsán évek óta jó forgófényű világítótorony áll, amely még Porto Santo (’szent kikötő’) szigetén túlról is látható. A másik hegylánc a tenger fölé magasodó, Queimada (’égetett irtás’) nevű fennsíknál ér véget. E hegyláncokból bőséges, tiszta vizek fakadnak, amelyek a völgy önmagában is rendkívül termékeny földjét táplálják. A víz részben az egyenetlen terepen folyik le, részben a kisebb patakokba ömlik, majd a völgy bővizű patakját alkotja, amely végigkanyarog rajta a partig, és ott az Atlanti-óceánba torkollik. Ilyen adottságok mellett Machico völgye a növényzet rendkívül sokféle formájában bővelkedik, a pázsitfűféléktől a gyümölcstermő és más fákig. Festői és igen kellemes hely; bizonyára lenyűgöző lehetett, amikor Zarco és Tristão Vaz még érintetlen erdőként látta. Machico környékének látképét a tágas kikötőhely és a széles kis öböl teszi teljessé. Keletről a Ponta de São Lourenço, nyugatról a délinek nevezett magas part védi őket, így a déli szelek kivételével minden szélirányban biztonságosak. A mezőváros a völgy legmélyebb részén, a tengerparton fekszik; a patak hosszában két részre, két városnegyedre osztja. Nyugaton van a régi negyed, a tulajdonképpeni mezőváros: itt állnak a nemesek házai, a szerény mánuel stílusú anyatemplom (igreja matriz) és a községháza, a part mentén pedig a bájos fasor húzódik. Keleten terül el Banda de Além (’túlsó oldal’), a szegény tengerészek külvárosa, szerény lakóházaival és szűk, kanyargós sikátoraival. Apró házai azonban fehérek, és amfiteátrumszerűen sorakoznak, mert már a közeli Pico do Facho lejtőjére is felkapaszkodnak. A patak partján, a tenger felőli oldalon áll a kis Cristo-kápolna (Krisztus-kápolna) – pontosabban a Krisztus-rend (Ordem de Cristo) kápolnája, amint azt a rend keresztjei ma is mutatják, amelyek eredeti kapuzatát díszítik. Kétségtelenül ez a kis templom volt az első, amelyet Madeira szigetén emeltek. A két negyed között pedig a vastag támfalak húzódnak, amelyek között a patak folyik: szinte mindig szelíd és tiszta, a téli esőzések idején viszont vad és félelmetes. Ilyen a mezőváros, amely e tájba illeszkedve még szebbé teszi azt..... A Queimada vagy a Pico do Facho magasából szemlélve fenségesen szép ez a változatos látvány. Onnan belátni a völgyet és a lejtőket, a patakot és a megművelt földeket, a mezővárost és a kis házcsoportokat, a kikötőhelyet és a kis öblöt, a látóhatárba vesző tengert, a légköri párában kékellő Ponta de São Lourençót és a déli partot, amely lassanként elhalványul az alkony félhomályában. . .”

Nem ismert, mikor nyilvánították Machicót mezővárossá. A városi levéltár első és legrégebbi kötete, amelyben talán az erről szóló okiratot is feljegyezték, néhány évtizeddel ezelőtt eltűnt, és azóta sem került elő utalás erre a dokumentumra. A mintegy hetven éve összeállított Anais do Municipio szerint „Machicót abban a korban nyilvánították mezővárossá, amikor Funchalt”. Ez valószínűnek tűnik, ha figyelembe vesszük, hogy a gyarmatosítás korai időszakában a két település jelentősége egyszerre nőtt; még azt is feltételezték, hogy Machico fejlettebb volt, mint a szigetcsoport későbbi fővárosa. Dr. Rodrigues de Azevedo is elfogadja azt a véleményt, hogy a két település nagyjából egy időben kapta meg a mezővárosi rangot.

Funchal mezővárossá nyilvánításának pontos dátuma sem ismert. A „Vágyódás a szülőföld után” (Saudades da Terra) jegyzetírója 1451-re teszi az eseményt (lásd: Funchal mezővárossá és községgé nyilvánítása, II. köt., 59. o.); Machico mezővárosi rangra emelését is megközelítőleg erre az időre kell tenni.

Machico községének területe és kiterjedése egybeesett a régi kapitányságéval. Területe jelentősen megfogyatkozott, amikor 1515-ben létrehozták Santa Cruz (’Szent Kereszt’) mezővárosát és községét, majd újabb, nem kisebb területveszteséget szenvedett el São Vicente (’Szent Vince’) mezővárosának és községének 1744-es megalapításával.

Az alkotmányos kormányzat bevezetése és az általa nemrég kialakított közigazgatási rendszer nyomán Machico községének területe 1835-ben, Santana (’Szent Anna’) községének létrehozásakor ismét szűkült. Machico szenátusának (senado, a városi tanács) tiltakozása ellenére az új községet fenntartották. A ma is hozzá tartozó egyházközségekből (freguesia), valamint Porto da Cruz plébániájából állt. Az 1852. október 19-i rendelet Porto da Cruz egyházközségét leválasztotta Santana községéről, és Machico községéhez csatolta.

Ugyanez a rendelet Machico és Santo da Serra (’a hegyvidéki szent’) egyházközségének néhány településrészét Santa Cruz községéhez csatolta. Ez Machico községi tanácsa, valamint a község számos kiemelkedő hivatalos és magánszemélyisége részéről heves tiltakozást váltott ki. Több, végeláthatatlannak tűnő fordulat után António Lopes Barbosa de Albuquerque kerületi főtitkár, aki a polgári kormányzót (governador civil) helyettesítette, 1862. szeptember 11-én összehívta Machico és Santa Cruz községi tanácsának képviselőit, a községek elöljáróit, több köztisztviselőt és más tekintélyes személyeket a Santo da Serra-i Casa dos Romeiros (’zarándokház’) épületébe. Ott véglegesen megállapodtak a községi és plébániai határok új, ma is érvényes felosztásában. Ezzel véget értek a mindkét oldalról érkező panaszok és tiltakozások.

Machico község címeréről a már idézett Anais a következőket írja: „Egy domború földgömb – amilyen I. Mánuel király címerében szerepelt, amikor Beja hercege és a Krisztus-rend nagymestere volt – az ősi Machico mezőváros címere. Ezt maga a király adományozta 1499-ben a tanács szenátusának. A hagyomány szerint a tanácsnál ma is őrzött, elefántcsont nyelű ezüst pecsétnyomó ugyanaz, amellyel a király ezt a mezővárost kitüntette.”

I. Mánuel a régi machicói szenátusnak egy bronz súlymértéketalon-készletet is adományozott. A királyi címer mellett a következő feliratot vésték rá: „Dom Emanuel, Portugália első ilyen nevű, igen felséges és kiváló királya készíttetett engem, Urunk esztendejében. J. H. P. O. D. 1499”. Ugyanez az uralkodó Machico anyatemplomának is adományozott néhány értékes tárgyat, amint arról másutt beszámolunk.

Amikor 1780-ban megkérdezték a machicói tanácsot, milyen kiváltságokat élvez, azt válaszolta, hogy a mezőváros szenátusát ugyanazok a jogok és mentességek illetik meg, mint a lisszaboni városi tanács szenátusát. Azt is közölte, hogy a neki járó megszólítás a következő: „Machico ősi és nemes mezővárosa tanácsának méltóságos szenátusa.”

Az alkotmányos kormányzás helyreállítása után, 1834. július 16-án kinevezték a tanács igazgatási bizottságát (Comissão Administrativa), ugyanazon év október 20-án pedig megválasztották az első tanácsosi testületet. A község első adminisztrátora (administrador do concelho, a kormány képviselője) Alberto de Oliveira volt, akit 1835. október 4-én neveztek ki.

Machico mezővárosában egy Misericórdia is működött, amelyről részletesebben a Misericórdias című szócikkben szólunk.

Vámhivatala is volt; erről e mű I. kötetének 43. és 44. oldalán már írtunk. Machico és Santa Cruz községe, illetve mezővárosa közös kiváltságlevelet (foral) kapott. Ennek szövege a „Vágyódás a szülőföld után” 507. és következő oldalain olvasható, kelte 1515. december 15. Érdekes adatokat tartalmaz e községek közigazgatásának történetéhez.

1929 óta Machico mezővárosának szép épülete van, amelyben néhány községi hivatal és a tanács különféle szolgálatai kaptak helyet. E városháza (Paços do Concelho) építéséhez jelentős mértékben hozzájárult Antonio Teixeira de Aguiar tábornok, a machicói egyházközség jeles szülötte.