Porto Santo (sziget)

Porto Santo (’szent kikötő’) szigetét Gaspar Frutuoso szerint azért nevezték el így, mert – mint már említettük – João Gonçalves Zarco és Tristão Vaz Teixeira itt menekült meg egy heves viharból, amelyben „már életükben sem reménykedtek”. A sziget a szigetcsoport öt szigetének egyike: 11,4 kilométer hosszú és 7 kilométer széles, területét mintegy 50 négyzetkilométerre becsülik. A hozzá tartozó legtávolabbi kis szigetekkel együtt az északi szélesség 32° 59′ 40″ és 33° 7′ 50″, valamint a greenwichi nyugati hosszúság 16° 16′ 30″ és 16° 24′ 35″ között fekszik. Székhelye Baleira, más néven Porto Santo mezővárosa (vila), amely egy tágas, szép öböl mélyén fekszik. Az öböl a nyugaton át délkelettől északnyugatig terjedő irányokból érkező szelektől védett (1921).

Porto Santo jóval laposabb Madeiránál; legmagasabb pontja, a Pico do Facho (’jelzőtűz-csúcs’) mindössze 507 méterrel emelkedik a tengerszint fölé.

Porto Santón található a szigetcsoport leghosszabb strandja. A mintegy 10 kilométer hosszú, mésztartalmú homokból álló strand enyhén lejt; az árapály szintkülönbsége itt nem haladja meg a 2,13 métert. Mivel egyelőre (1921) nincs rajta rakpart, a szigeten partra szállókat a csónakoktól száraz helyig embereknek kell a hátukon vinniük.

Porto Santón gyakori az aszály, és a sziget vízben szegény. Főbb forrásai a következők: északon az Areia-forrás; a Tanque (’víztároló’) forrás, amely a mezővárosban egyes növénykultúrákat lát el vízzel; a gyógyhatású vizéről az egész szigetcsoportban ismert Fontinha-forrás (lásd ott); valamint a Voltas- és az Enguias (’angolnák’) forrás. Az Areia-forrás vize ugyanolyan jó, mint Madeira legjobb forrásvizei. A többi forrás vize általában tartalmaz bizonyos sókat, amelyek ízét kellemetlenné teszik a szigetre látogatók számára. (Lásd: Porto Santo vizei és Egészségügyi állomás.)

A mezővárosban és azon kívül is sok durva építésű, agyaggal fedett viskó látható, amelyekben olykor sokan húzzák meg magukat. Bár ezek a viskók nemigen kényelmesek, bizonyos tisztaság mégis megfigyelhető bennük. Ez a sziget jó levegőjével együtt hozzájárul ahhoz, hogy a lakosság általában meglehetősen edzett.

A mezővárosban nincsenek nevezetes épületek, házai azonban rendszerint tetszetősek. A parkosított Largo do Pelourinhón (’pellengér’) áll a városháza (Paços do Concelho), közelében pedig a plébániatemplom.

A mezővárosban áll még a Capela da Misericórdia (az Irgalmasság kápolnája) és a Santa Catarina-kápolna (Alexandriai Szent Katalin). Ez utóbbi mellett található a temető, a szigetcsoport egyik legrégebbije: 1838-ban, úrnapján nyitották meg.

A Porto Santót a felfedezés idején borító sárkányfák és borókák mára teljesen kipusztultak. A még megtalálható őshonos, figyelemre méltó cserjék közé csak a galagonya, a marmulano (Sideroxylon marmulano, cserje), a durázia hanga és az olajfa tartozik.

A João Antonio Pedroso által 1834-ben betelepített tamariska gyakori Porto Santón; a sziget egyes részein pálmák, tengerparti fenyők, paradicsomfák, nyárfák és mióporók is előfordulnak. Ha az utóbbi fajban rejlő lehetőségeket megfelelően kihasználnák, rövid idő alatt Porto Santo jelentős részét be lehetne fásítani. A Pico do Castelo (’várhegy-csúcs’) csúcson és környékén néhány facsoport található, amelyeket Antonio Schiappa de Azevedo erdőfelügyelő (regente silvícola) az elmúlt 20 évben telepített (1921).

A szigeten szőlő, búza, árpa, rozs, lencse, lóbab, tök, sárgadinnye, görögdinnye, burgonya (semilhas, madeirai szó), édesburgonya és fokhagyma terem, valamint valamennyi káposzta, hagyma, kukorica és cukornád. Sok fügefa és eperfa is található itt, továbbá néhány körtefa, gránátalmafa, mandulafa és fügekaktusz. Lásd: Porto Santo növényzete.

Vidal számos, Porto Santo körüli tengeren végzett mélységméréséből úgy tűnik, hogy a sziget a távoli múltban nagyobb volt, mint ma. Területének egyes pontjain egyértelműen láthatók a vulkáni tevékenység okozta kiemelkedések nyomai. T. D. A. Cockerell szerint a legrégebbi kövületlelőhelyek miocén koriak és tengeri eredetűek; a Ponta da Calheta (’kis öböl’) földnyelven kagylók és korallok találhatók fekete vulkáni kőzettel keveredve, amely feltehetően egy alacsonyabban fekvő övezetből származik. A Pico do Castelo és a Pico do Facho csúcsok között fehéresszürke trachitok találhatók, az utóbbi magaslat tetején pedig egy igen érdekes telér húzódik.

Porto Santo földjeinek öntözésére magánszemélyek több kutat ásattak, amelyekből vízemelő kerekekkel nyerik ki a vizet. Enélkül sok, ma jó termést adó föld talán műveletlenül heverne, mivel a szigeten gyakran kevés az eső.

A 2701 lakosú (1940) Porto Santo több szempontból érdekes és különleges hely: bizonyos szokásai Madeirán – legalábbis ma – ismeretlenek. Ha rendszeres, sűrű gőzhajójáratok indulnának a szigetre, és a látogató ott megtalálná a modern civilizáció megkövetelte kényelmet, feltehető, hogy a szigetcsoport e ma szinte ismeretlen földje, ahol Zarco és Tristão Vaz először partra szállt, az év bizonyos időszakaiban madeiraiak és külföldiek találkozóhelyévé válna. Olyanok keresnék fel, akik a Fontinha gyomorbetegségekre gyakorolt gyógyhatását szeretnék kipróbálni, vagy a sziget fürdőhelyként kínált kiváló lehetőségeit kívánnák kihasználni. Porto Santo 1919-ben jelentős fejlesztésként rádiótávíró-állomást kapott, amelyet az év március 17-én avattak fel. Ez véget vetett a sziget elszigeteltségének, különösen a téli időszakban.