Porto Santo (egyházközség)

Porto Santo (’szent kikötő’) szigete kis területe és csekély népessége miatt mindig egyetlen egyházközséget (freguesia) alkotott. Ennek neve ma is Nossa Senhora da Piedade (’Fájdalmas Anya’), akinek a plébániatemplomát szentelték. Bár Frutuoso 1590-ben azt állította, hogy az egyházközség neve Salvador, és ő volt a templom védőszentje, a korábbi okiratok már a Fájdalmas Anyát (Nossa Senhora da Piedade) nevezik meg. Úgy véljük, soha nem is volt más a védőszentje.

Ahogy Funchal és Machico kapitányságának székhelyén is csak néhány évvel a betelepítés kezdete után hozták létre az egyházközségeket, úgy Porto Santo szigetén is ez történhetett – annál is inkább. Bizonyára egy káplán látta el ott az egyházi és plébániai feladatokat addig, amíg a sziget önálló egyházközséggé nem vált.

Alapításának éve nem ismert, de feltehetően nagyjából egy időben jött létre a Madeirán létesült első plébániákkal.

A régi Királyi Kincstári Hivatal (Provedoria da Real Fazenda) általános jegyzékében idézett legrégebbi okirat az 1529. január 3-i királyi rendelet (alvará régio). Ez a plébános évi fizetését 11 000 réisben (régi portugál számolópénz; 1$000 = 1000 réis, 1:000$000 = egy conto = 1 000 000 réis), négy moio búzában és két pipa borban állapította meg. Ekkor már működött a társaskáptalan, amelyhez a plébánoson kívül egy lelkész (cura) és négy javadalmas tartozott. A lelkészséget (curato) az 1589. augusztus 27-i királyi rendelet hozta létre, évi 20 000 réis fizetéssel.

Az egyházközség első ismert plébániai vezetője Nuno Vaz atya volt, aki feltehetően 1572-ben kezdte meg szolgálatát. Utána João Cordovil de Couto, Manuel Calaça, Jeronimo Vieira, Siebra atya, dr. Manuel Lopes da Silva, dr. Inacio Manuel da Silva, dr. Estevão Lomelino de Vasconcelos, Domingos Ferreira de Agrela és Baltasar de Andrade voltak ott plébánosok; utóbbi a 17. század végéig szolgált.

Úgy véljük, hogy a plébánia központját a Fájdalmas Anya-kápolnában alakították ki, amely már az egyházközség létrehozása előtt is ott állt. Többször javították és bővítették, 1667 körül pedig teljesen újjáépítették. Az eredeti épületből csak a Capela da Morgada maradt fenn, amely egy régi Baião családé volt. Csúcsíves boltívét ma is őrzi, ám mivel az azt alkotó kövek kissé megrongálódtak, néhány éve cementréteggel vakolták be! Az egyházmegye egyetlen templomát sem érte annyi megszentségtelenítés és gyalázat, mint ezt, amikor a kalózok időről időre megtámadták a szigetet. Mivel a szigeten semmiféle védelmi létesítmény nem volt, a lakosok a kalózok közeledtét észlelve csak arra törekedtek, hogy a Pico do Castelóban (’várhegy-csúcs’) és más biztonságos helyeken keressenek menedéket. Így a támadók akadálytalanul pusztíthattak és fosztogathattak. 1617-ben algíri kalózok szállták meg Porto Santót, az anyatemplomot (igreja matriz) pedig kifosztották és felgyújtották. Ugyanez történt 1667-ben is; ezután újjáépítették a templomot. 1556-ban, 1690-ben és 1708-ban nem mórok, hanem francia kalózhajók támadták meg a szigetet, és teljesen kifosztották; a támadók dühe a plébániatemplomot sem kímélte. Érdemes emlékeztetni arra, hogy abban az időben a francia hajókat magas rangú személyek pártfogolták, sőt egyesek szerint maguk Franciaország királyai is. Ezek a hajók gyakran kalózhajóként járták a tengereket, és büntetlenül követték el a legsúlyosabb bűnöket: lemészárolták és kirabolták a védtelen települések lakóit. Így történt ez Madeira 1556-os francia megszállásakor is, amint a maga helyén látni fogjuk.

A plébániatemplomon kívül az egyházközséghez a Capela da Misericórdia (az Irgalmasság kápolnája), a Santa Catarina-kápolna (Alexandriai Szent Katalin), a Capela do Espírito Santo (Szentlélek-kápolna) és a Capela de São Pedro (Szent Péter-kápolna) tartozik; ezekről másutt röviden beszámolunk.

Porto Santo főbb településrészei: Vila, Casinhas e Pico, Serra de Fora, Serra de Dentro, Pedregal és Esmoitadas, Camacha, Farrobo, Areias, Tanque, Matas és Lombas, Fontinha, Pedras Pretas, Campo de Baixo, Campo de Cima és Ponta.