Santa Cruz (egyházközség)

A „Szigeteposz” (Insulana) című műben ez olvasható:

A szigetek történetírója is ezt írja: „Miután megkerültek egy földnyelvet, egy szép tengerparti öbölbe érkeztek. Ott egy szép és kellemes völgyet láttak, amelyet szabályosan elhelyezkedő fák borítottak. A földön néhány, az idő múlásával kidőlt, öreg fatörzset találtak; ezekből a kapitány keresztet készíttetett, és nyomban felállíttatta egy magas fa tetején. A helyet Santa Cruznak (’Szent Kereszt’) nevezte el; ott később tekintélyes mezőváros épült…”

A felfedezéskor felállított kereszt emlékére a hagyomány szerint pontosan azon a helyen márvány kőkeresztet emeltek. Ezt 1889-ben egy szélvihar ledöntötte, a következő évben pedig újjáépítették. A régi márványkereszten a Moniz család címere volt látható; valószínűleg a család egyik tagja készíttette. Így teljes magyarázatot kap ennek az egyházközségnek (freguesia) a neve. Az egyházközség a legrégebbiek közé tartozik, és Madeira betelepítése is itt kezdődött az egyik legkorábban.

Az egyházközség hamar jelentőségre tett szert, és figyelemre méltó gyorsasággal fejlődött. Rövidesen felzárkózott a szomszédos és vele vetélkedő Machicóhoz, majd – néhány régi okirat szerint – túl is szárnyalta. Kivételt csak az a helyzeti előny jelentett, amelyet Machico a kapitányság székhelyeként és a donatáriusok lakóhelyeként élvezett.

A sziget legrégebbi egyházközségeiről – így Machicóról, Santa Cruzról, Câmara de Lobosról, Ribeira Braváról stb. – nem tudjuk teljes bizonyossággal, melyik évben jöttek létre. Kezdetben lakott településközpontok vagy „benépesített birtokok” (fazendas povoadas) voltak, saját kápolnával és külön káplánnal, amint azt a felsorolt plébániák közül az utóbbiról már megjegyeztük. Santa Cruz önálló egyházközségként feltehetően a 15. század második negyedében jött létre. A Saudades tudós jegyzetírója szerint „Santa Cruz röviddel a machicói egyházközség megalakulása után jött létre; Machicót csupán azért illette meg az elsőbbség, mert a kapitányság székhelye volt”. Ide is érvényes, amit másutt a machicói egyházközség létrejöttéről írtunk (II. kötet, 294. oldal). Nem tartjuk nagyon valószínűnek, hogy ez a plébánia és a Santa Cruz-i később jött volna létre, mint Câmara de Lobos, Caniço és Ribeira Brava egyházközségei, ahogyan dr. Álvaro de Azevedo állítja.

A plébániára vonatkozó legrégebbi okirat, amelyet a Provedoria nyilvántartásának általános mutatója említ, az 1580. december 5-i királyi rendelet (alvará régio). Ez évi 24 756 réis (régi portugál számolópénz; 1$000 = 1000 réis, 1:000$000 = egy conto = 1 000 000 réis) fizetést állapított meg a plébános (vigário) számára. Az 1590. július 9-i királyi rendelet ezt 15 000 réis készpénzre, 4 moio búzára és 2 pipa (boroshordó és űrmérték, kb. 400–500 liter) borra emelte. 1600-ban további évi 3000 réis-t kapott. A plébániai levéltárból ismert legkorábbi plébános a Calhetából (’kis öböl’) származó Fr. Hercules da Cunha, aki 1538-ban már ellátta ott ezt a tisztséget. Utána João Drumond, 1597 körül a licenciátus Belchior Rebelo (1604), Francisco Duarte Morais (1622), Antonio da Rocha (1637), Henrique Madureira de Figueiredo (1650), Tristão de Mendonça Vasconcelos (1674), Manuel Ferreira Teixeira (1687), a licenciátus Antonio Ferreira de Andrade (1693), majd Estevão Lomelino de Vasconcelos (1709) következett.

Az 1589. augusztus 27-i királyi rendelet lelkészséget (curato) hozott létre ebben az egyházközségben. Évi 20 escudo javadalmat (côngrua) állapított meg számára, amelyet az 1747. május 23-i királyi rendelet további évi 40 000 réis-szel egészített ki.

Korábban azt állítottuk (II. kötet, 294. oldal), hogy a machicói társaskáptalant az 1572. június 18-i királyi rendelet alapította. Valójában ekkor már létezett, akárcsak a Santa Cruz-i társaskáptalan. Az okirat a két társaskáptalan hat-hat javadalmasának fizetésemeléséről szólt: évi 10 escudóról 12 000 réis-re emelték a járandóságukat. Az 1590. július 9-i és az 1610. január 2-i királyi rendelet ezeket a fizetéseket előbb évi 21 000 réis-re, majd évi 61 000 réis készpénzre, 2 moio búzára és 1 pipa borra emelte.

Az 1557. november 17-i királyi rendelet létrehozta a prédikátori állást. Ezt a tisztséget később az egyházközség kolostorának gvárdiánjára bízták, aki az 1644. október 15-i királyi rendelet alapján maga vagy szerzetestársai útján látta el. Az állás évi 30 000 réis fizetéssel járt.

A társaskáptalannak orgonistája is volt. Ezt az állást 1592. február 6. előtt hozták létre, mert egy aznap kelt okirat évi 6000 réis-re emelte a fizetését.

Az egyházközség első székhelye egy kis kápolna volt, amelyet a betelepülés kezdeti időszakában emeltek. Titulusa valószínűleg São Salvador volt, aki ma a plébániatemplom védőszentje. Egy régi nemesi családtörténet szerint a templomot 1533-ban építették João de Freitas irányításával (II. kötet, 54. oldal). João de Freitas a királyi ház nemese (fidalgo da Casa Real) volt. Az uralkodó az abban az évben, szeptember 29-én kelt rendelkezésében (provisão) neki és családjának adományozta a szentélyt családi sírboltul, tekintettel az építkezésre fordított költségeire és munkájára. A templomot azóta többször javították és helyreállították. Akadt, aki felvetette, hogy az oldalhajók nem az eredeti épület részei, ezt azonban kevéssé tartjuk hihetőnek. Funchalon kívül ez a legnagyobb templom, három hajóval, bár másutt az olvasható, hogy a három hajó nem különül el világosan. Állapota kielégítő. A Saudades da Terra jegyzetírója szerint az oltárokon kívül „még három kápolna található benne: a szentély, amelyet a király szolgálataiért João de Freitasnak adományozott, különösen azért, mert a templom telkét rendelkezésre bocsátotta, és gondoskodott az építkezésről; a São Thiago-kápolna, ma az Oltáriszentség (Santíssimo Sacramento) kápolnája, amelyet João de Morais alapított; valamint az Almas-kápolna, amely a Porto Santóról (’szent kikötő’) származó Pereira családé”.

Ebben az egyházközségben található a São Pedro-, a Santo Amaro-, a Gyógyító Boldogasszony-, a Fájdalmas Anya-, a Szeplőtelen Fogantatás- és a Portugáliai Szent Erzsébet-kápolna. Voltak más kápolnák is, amelyeket az idő múlása és az emberek hanyagsága eltüntetett: a Santa Catarina-, a São Lazaro-, a Kegyelmes Szűzanya-, a Szent Egyed-, a São Francisco Xavier-, a Peña de Francia-i Boldogasszony-, a Jesus Cristo-, a Rózsafüzér Királynője-, a Szent József-, a São Fernando- és a Szent Sebestyén-kápolna. E kápolnákról a mű egy másik helyén röviden beszámolunk.

A betelepítés idején sok nemes és lovag telepedett le ebben az egyházközségben. Közülük többen hitbizományi birtokot alapítottak, és tekintélyes családok őseivé váltak. Megemlítjük Antão Alvares de Carvalhót, João Escorcio Drumondot, João de Freitast (II. kötet, 54. oldal), Urbano és João Baptista Lomelinót (II. kötet, 281. oldal), Pedro Alvares de Almadas Nuno da Costát, João Afonso Escudeirót (I. kötet, 136. oldal), Pedro Lopes de Figueiredót, Rui Gramachót, Lopo Lordelót, Antão Alvares de Sousát stb.

João de Freitas családjának több tagja hősiesen kitűnt afrikai és ázsiai hadjáratainkban. E szócikk szempontjából az alábbi, egy régi iratban talált részletek érdekesek: „Jordão de Freitas, akinek tetteiről Ázsia történetírói részletesen beszámolnak, Santa Cruz mezővárosában (vila) született. A Molukki-szigetek kapitánya, valamint Ambon és Siam szigetének ura volt Ternate királyának, Dom Manuelnek az 1537. évi adományozása révén, amelyet III. János király 1543-ban megerősített. Fia, Gonçalo de Freitas da Silva ugyanebben a mezővárosban született, és vitézül szolgált Indiában. Ott ugyanazt az uradalmat birtokolta, amelyet Sebestyén király 1574-ben megerősített számára. Az ő fia, Jordão de Freitas da Silva 1626-ban követként ment Franciaországba az ott elveszett hajóhad tüzérségének és egyéb javainak visszaszerzése ügyében. Ezt az ügyet intézve halt meg; szolgálatáért fia, Gonçalo de Freitas megkapta a Krisztus-rend Santa Maria de Lisboa-kommendáját.”

E műben már írtunk Santa Cruz két jeles szülöttéről, Frei Remigio da Assunçãóról (I. kötet, 101. oldal) és Alfredo Cesar de Oliveira kanonokról (III. kötet, 9. oldal).

Az egyházközség főbb településrészei: Vila, Serrado da Vila, Morena, Estreito, Espigão, São Fernando, Palmeira, Rego, Regadinhas, Lombo da Calçada, Fonte dos Almocreves, Eiras Velhas, Bom Jesus, Fazenda, Lombada, Dona Mecia, Fajocos, Ribeira de Santa Cruz, Águas Belas, Moinho da Serra, Levadas, Roma, Moreno, Eiras, Janeiro, Terça, Santa Catarina, Cano, São Sebastião, Calçada de São Gil, São Gil és Relação. Az egyházközségnek 7054 lakosa van (1921).