Szent Maurus-kápolnák

A Santo Amaro (’Szent Maurus’)-kápolna, amely a Santo António egyházközség (freguesia) azonos nevű településrészén (sítio) áll, az egyházmegye legrégebbi kápolnái közé tartozik. A 15. század azon kevés épületeinek egyike, amelyek fennmaradtak itt, Madeirán. Az elmúlt négy és fél évszázad során végzett jelentős átalakítások miatt azonban az eredeti épületből talán semmi sem maradt.

Dr. Álvaro R. de Azevedo nyilvánvaló tévedésből São Martinho (’Szent Márton’) egyházközségbe helyezi ezt a kápolnát, holott mindig Santo António plébániájához tartozott. A tévedés abból eredhet, hogy alapítójának mindkét egyházközségben kiterjedt, feltehetően egymással határos földjei voltak. Így talán már régebben is hol az egyik, hol a másik egyházközséghez sorolták a kápolnát. Az épület ráadásul a két plébánia határán áll. A kápolnát körülvevő quinta (vidéki birtok kúriával) főbejárata arra az útra nyílt, amely elválasztja a két egyházközséget. Mindez könnyen tévedésbe ejthette Azevedót, és arra késztethette, hogy a kis Santo Amaro-templomot Santo António plébániájának területén kívülre helyezze.

Aki valamennyire is ismeri a madeirai krónikákat, tudja, hogy négy nemesember érkezett erre a szigetre a királyság szárazföldi részéről, kifejezetten azért, hogy feleségül vegyék Madeira felfedezőjének és Funchal első donatárius kapitányának (capitão-donatário) a lányait. Közülük a harmadik, Katalin királyné, Garcia Homem de Sousához ment feleségül; ő alapította ezt a kápolnát. A „Vágyódás a szülőföld után” (Saudades da Terra) jegyzetírója szó szerint ezt írja: „…Santo Amaro, amelyet Garcia Homem de Souza, Zargo veje alapított 1460-ban azon a nagy benépesített birtokon (fazenda povoada), ahol erődített lakóhelye volt.” Ugyanez a mű Garcia de Souzáról másutt azt írja: „…ő építette a kápolnát vagy az erős, illetve erődített házat, hogy védekezzék sógorai ellen; büszke és erőszakos ember volt”; végül hozzáteszi, hogy „mivel viszályban állt sógoraival… tornyot épített, amely a Madre de Deus (’Istenanya’) mellett áll”.

Mi volt a Madre de Deus? A kápolna vagy Santo Amaro településrészének eredeti neve? Nem tudjuk megmondani. A hagyomány szerint azonban – és amint a „Vágyódás a szülőföld után” tudós jegyzetírója is állítja – Garcia Homem de Sousa Santo Amaróban emelte azt az erődített házat, amelyről a szigetcsoport régi krónikái beszélnek. Ezzel védekezett sógorai ellen a velük vívott véres harcokban. Ott ma is áll néhány romos, meglehetősen régi épület; ezek valószínűleg annak az erődszerű udvarháznak a maradványai, amelyet a büszke és féktelen Garcia de Sousa az ellenségei támadásai elleni védelemre épített. Egy ma is látható, csúcsíves, faragott kőből (cantaria) készült kaput, amely a Mánuel-kori építészet jegyeit látszik viselni, gondosan meg kellene őrizni. Egy régi ciszterna nyomai is fennmaradtak, és nem is olyan régen még egy öreg torony falai is láthatók voltak ott. Úgy tűnik, mindez igen régi építmény (1921).

Ott egy quinta terült el, amelynek területén a kápolna és Garcia de Sousa feltételezett épülete is állt. Ma már csak egy építészetileg valamelyest díszes kapuzat maradt fenn; egykor az említett kápolna bejárataként is szolgált.

Santo Amaro kápolnája régisége, történelmi hagyományai, mérete és védőszentjének ünnepén összegyűlő hívek sokasága miatt e püspökség egyik legjelentősebb kápolnája. Úgy véljük, eredeti épületéből kevés maradt meg: az idők során többször átalakították. Nyilvánvalóan azért, hogy elválasszák a mezőgazdasági ingatlantól és a városi ingatlantól, amelyek területén állt, magas falat emeltek a homlokzata elé, attól három-négy méterre. A falat fedett tornáccal kötötték össze a kis templommal. Mindez jelentősen elcsúfította az épület homlokzatát, és az egész együttes szépségéből is sokat elvett. Valószínűleg ettől az időtől fogva – amelyet nem tudunk pontosan meghatározni – kizárólag a mai bejáraton át lehetett bejutni a kápolnába; a Tangue és Alecrins (’rozmaringok’) felé vezető útra nyíló átjárót lezárták. Feltételezzük, hogy a kápolna kezelői felhagytak kegyúri kötelességeikkel, és az épületet az egyházközség templomgondnokságának gondjaira és irányítására bízták. A kápolna már hosszú évek óta ennek felügyelete alatt áll; így választották el a quinta (vidéki birtok kúriával) vagy birtok többi részétől, amelyen épült.

A kápolna mindig Garcia Homem de Sousa utódainak birtokában volt. Tudjuk, hogy 1700-ban a Câmara de Lobos-i (’fókák barlangja’) főkapitány (capitão-mor, a helyi milícia parancsnoka), Filipe de Carvalhal Esmeraldo kezelte a Santo Amaro-i hitbizományi birtokot. Közvetlen utóda fia, José Joaquim de Carvalhal Esmeraldo volt, aki fiára, a szintén José Joaquim de Carvalhal Esmeraldo nevű férfira hagyta. A hitbizomány kezelésében őt testvére, Francisco Antonio de Bettencourt Carvalhal Esmeraldo követte. Az ingatlant és a kápolnát leánya, Dona Isabel Esmeraldo Barbosa de Matos e Câmara örökölte, aki nővérére, Dona Julia Esmeraldosra hagyta; ő 1915. szeptember 14-én hunyt el.

A kápolna jelenlegi formájában a 17. század második vagy harmadik negyedéből származó újjáépítés eredménye. A kis templomnak három oltára van, és mérete sem szűkös, de semmi sem akad benne, ami felkeltené a látogató figyelmét: úgy tűnik, az eredeti épületnek még a nyomai sem fedezhetők fel. Egykor sokak által látogatott búcsú központja volt.

Még néhány éve is láthatók voltak egy Szent Maurus tiszteletére szentelt kápolna romjai a Ponta do Sol-i (’Nap-fok’) egyházközségben, a Lombada dos Esmeraldoshoz (’az Esmeraldók gerince’) vezető út mentén. Azt állítják, hogy João Esmeraldo építtette a 15. század végén (lásd: Lombada dos Esmeraldos).

Santa Cruz (’Szent Kereszt’) mezővárosának (vila) területén áll egy Szent Maurus titulusú kápolna, amelyet a nép épített, de építésének éve ismeretlen. Védőszentjének ünnepére minden évben rendkívül sokan érkeznek a környező egyházközségekből. A kápolnát 1922-ben újjáépítették.