Ponta do Sol (egyházközség)

A Saudades szerzője röviden leírja, miként kutatták fel a felfedezők először a sziget déli partvidékét. Elmondása szerint João Gonçalves Zarco Ribeira Bravában (’vad patak’) csónakba szállt, és „egy mintegy mérföldnyire fekvő földnyelvhez ért, amely mélyen benyúlik a tengerbe; mivel a fölötte magasodó sziklafalon messziről is jól látható egy kerek, sugarakkal övezett ér, amely a napra emlékeztet, a kapitány a Ponta do Sol nevet adta neki…” Ugyanennek a műnek egy másik helyén ez olvasható: „…Ponta do Sol azért kapta ezt a nevet, mert a mezővárostól nyugatra van egy földnyelv, amelynek olyan a látványa… és amelyet napkeltekor előbb érnek a napsugarak, mint a mezővárost.” Ezzel magyarázza a krónikás a település nevének eredetét. Magyarázata valóban hihetőnek tűnik, és nincs olyan nyomós érv, amely teljesen cáfolná. Nem tudjuk, hogy más, ugyanilyen nevű helyek – például a Zöld-foki-szigeteken, Santo Antão szigetén található település – neve is olyan körülményekből ered-e, amilyeneket dr. Gaspar Frutuoso följegyzett.

João Agostinho de Freitas, szülőföldje dolgainak értő és türelmes kutatója lényegében egyetért Frutuoso véleményével. Szerinte a név „egy tengerbe nyúló, tömör sziklából álló zátony (restinga) vagy sziklanyúlvány után keletkezett, amelyet éppen azért neveznek földnyelvnek, mert a tengerbe nyúlik; továbbá egy kiemelkedés után, amelynek körkörös barázdái vagy repedései olyan sugaras ragyogást formáznak, amilyennel a napot szokás ábrázolni. Ez a kiemelkedés a Fojo (’verem’) fölött függőlegesen emelkedő Passo (’átjáró’) nevű szikla homlokzatán, az említett földnyelv közelében volt.” Hozzáteszi: „ez a szikla a mezővárostól délkeletre fekszik, nem pedig nyugatra, ahogyan – talán a másoló hibájából – dr. Frutuoso kéziratában áll, amelyet a funchali városi tanács könyvtárában őriznek”.

Ponta do Sol betelepítése 1440 körül kezdődött. Egyik legkorábbi telepese Rodrigo Enes, a Sánta volt. Nagy földterületeket kapott itt, és jelentős benépesített birtokot (fazenda povoada) hozott létre; ebből alakult ki a későbbi egyházközség (freguesia) első településmagja. Egy helyütt azt írják, hogy a Rodrigo Enes által művelésbe vont, neki sesmaria (királyi földadomány telepeseknek, megművelési kötelezettséggel) formájában juttatott földek a pataktól nyugatra feküdtek, és az óceán partjától a Paul da Serra (’hegyi mocsár’) közelében lévő Arrebentão területéig nyúltak.

Feltételezik, hogy 1450 körül telepedett le ezen a helyen. Halálának éve nem ismert, de fennmaradt néhány végrendeleti rendelkezése, amelyeket 1486. április 8-án tett itt João Tavira funchali közjegyző előtt. Ezek egyike így szól: „elrendeli, hogy a hagyaték szabadon rendelkezhető harmadának (terça) jövedelméből építsenek számára kápolnát a ponta do soli templomban, jobb kéz felől, a tengerrel szemben; olyan legyen, mint Clara Esteves kápolnája a funchali Santa Maria Maior (’Szent Mária’)-templomban; titulusa a Szentlélek legyen, helyezzenek el benne róla képet, továbbá selyem miseruhát és egy márka súlyú ezüstkelyhet”. Egy kiváló kutató szerint, aki hosszú éveken át Ponta do Sol egyházközségében élt, és ott is halt meg, a Sánta kápolnájaként ismert kápolna a Nossa Senhora do Patrocínio-kápolna (Szűz Mária oltalma). Rodrigo Enes sírja ott található az oltár mellett, a fapadló alatt. Érdemes volna megvizsgálni, hogy Rodrigo Enes sírfelirata megerősíti-e ezeket az adatokat. Azt állítják ugyanis, hogy végrendeletében kifejezetten meghagyta: a felirat külön említse meg, hogy ő alapította Ponta do Sol faluját (lugar, a mezővárosnál alacsonyabb településrang). Illő volna feltárni annak az embernek a sírját is, akinek neve oly szorosan összefonódott e település korai történetével, és más méltó módon is tisztelegni emléke előtt. Ponta do Sol önkormányzatának elháríthatatlan kötelessége, hogy lerója ezt a megérdemelt tiszteletet az egyházközség alapítójának emléke előtt.

A plébánia alapításának dátuma nem ismert. Feltételezzük, hogy a 15. század harmadik negyedében jött létre. Az egyházmegye egyik legrégebbi plébániája.

Az egyházközségről általunk idézve talált legrégebbi okirat az 1559. augusztus 28-i királyi rendelet (alvará). Ez a plébános évi javadalmát (côngrua) 10 300 réisben (réis: régi portugál számolópénz; 1$000 = 1000 réis, 1:000$000 = egy conto = 1 000 000 réis), egy moio (gabonaűrmérték, 60 alqueire) búzában és egy pipa (boroshordó és űrmérték, kb. 400–500 liter) borban állapította meg. Az 1566. július 23-i, 1572. március 13-i és 1598. november 27-i királyi rendeletek a vikárius éves pénzbeli javadalmát rendre 13 300, 26 000 és 29 000 réisre emelték; ezen felül továbbra is járt neki a moio búza és a pipa bor.

Ennek az egyházközségnek négy javadalmas papból álló társaskáptalana volt (lásd: Társaskáptalanok). Emellett lelkészsége (curato) is volt, amelyet az 1589. augusztus 26-i királyi rendelet hozott létre.

A Fény Boldogasszonya-kápolna (Nossa Senhora da Luz), ahol a plébánia székhelyét kialakították, régebbi magánál a plébániánál. Nem tudni, mikor épült, és ki alapította. Az épületet többször átalakították; úgy tűnik, hogy a 18. század első negyedében csaknem teljesen újjáépítették és kibővítették. Erről azokban a feljegyzésekben olvashatunk, amelyeket dr. Tomé Vieira Barreto hagyott hátra a plébániatemplom egyik könyvében, amikor ott plébános volt.

Ebben a templomban tisztelik a templom védőszentjének, Fény Boldogasszonyának a képét. Tisztelete egykor ebben és sok más egyházközségben is igen elterjedt volt. Frei Agostinho de Santa Maria jól ismert műve, a Santuario Mariano X. kötetében egy fejezetet szentelt annak a tiszteletnek, amellyel akkor e nagyra becsült képet övezték. Miguel Francisco Velosa atya, a plébániatemplom vikáriusa kérelmezett és kapott a Szentszéktől egy 1805. július 30-án kelt pápai brévét. Ez teljes búcsút engedélyezett mindazoknak, akik kellően felkészülve felkeresik az egyházközség plébániatemplomát a védőszent ünnepe, kilencedének napjai és az ünnepet követő nyolcnapos időszak alatt, vagyis minden év augusztus 30-tól szeptember 15-ig.

Ennek az egyházközségnek sok kápolnája volt; ezekről a mű más részeiben röviden beszámolunk.

Ponta do Sol egyházközsége gyors és jelentős fejlődésének köszönhetően sok embert vonzott a királyság (reino, azaz a portugál szárazföld) területéről és külföldről is. Sokan közülük itt sesmaria formájában jutottak földhöz; néhányan olyan jelentős hitbizományos családok őseivé váltak, amelyeknek Ponta do Solban volt a székhelyük, és napjainkig fennmaradtak… Közéjük tartozott a már említett, nemesi származású Rodrigo Enes Furtado, akinek sok leszármazottja élt ebben az egyházközségben; Luís Gonçalves da Câmara, akiről már írtunk (I. köt., 206. o.; II. köt., 278. o.); Dom João Henriques, akinek családjához Leão Henriques atya tartozik, s akinek egykori birtokán ma is Pomar de Dom João néven ismert településrész található; Pedro Delgado, aki Lombo das Adegas területén kapott sesmariát; Rodrigo Anes Coelho, Rodrigo Enes Furtado családjának tagja, akinek feltehetően Lombo de São Joãóban volt földje; Diogo Ferreira de Mesquita, aki megalapította a Livramento-kápolnát, és mások. A külföldiek közül megemlíthetjük João Esmeraldót, akiről már részletesebben írtunk; a flamand származású Antonio de Lemest, akinek leszármazottairól a Lemes településrész a nevét kapta; egy Schomberg családnevű személyt és másokat.

Az egyházközség határain belül több hitbizomány is létezett. Meg kell említenünk az Espírito Santo és Vale da Bica hitbizományt, amelyről már a Lombada dos Esmeraldos című szócikkben írtunk; a Fajã do Furtado hitbizományt, amelyet Sánta Rodrigo Enes egyik leszármazottja alapított; a Lemes hitbizományt, amelyet Antonio Leme alapított a róla elnevezett településrészen; az Anjos hitbizományt, amelynek székhelye az Anjos-kápolnában volt, és amelyet Martim Afonso hozott létre; továbbá egy Diogo Ferreira Mesquita, valamint egy Ambrosio Berenguer által 1601-ben alapított hitbizományt.

Ponta do Sol legkiválóbb szülöttei közül megemlítjük Leão Henriques atyát, dr. Antonio da Luz Pitát, dr. João Augusto Teixeirát, Feliciano João Teixeira kanonokot és dr. Nuno Silvestre Teixeirát, akikről másutt szólunk.

Méltánytalan volna itt nem megemlékeznünk João Agostinho de Freitasról, aki türelmes és kiváló kutatója volt az egyházközség történetének, és néhány értékes kéziratot hagyott hátra. Resumo da Hera Patriotica címmel monográfiát írt Ponta do Solról; a mű e Elucidário egyik szerkesztőjének közbenjárására a Jornal Brado do Oeste 335–340. számában jelent meg. 1827-ben született és 1906-ban hunyt el. Nuno de Freitas Pestana nevéről sem szeretnénk megfeledkezni: engedélyes ügyvédként (advogado provisionista, jogi végzettség nélkül, hatósági engedéllyel működő), valamint az általa betöltött tisztségekben nem mindennapi tehetségről és műveltségről tett tanúbizonyságot.

Az egyházközség egyik jelentős létesítménye a kikötő rakpartja, amelynek megépítését a helyi községi tanács 1848-ban rendelte el. A következő évben, amikor a munka még nem fejeződött be teljesen, José Silvestre Ribeiro, a kerület (distrito) vezetője beszámolt a központi kormánynak a tanács vállalkozásáról, kiemelve a településnek tett szolgálatát. Nem tudunk arról, hogy ott bármelyik községi tanács más, hasonlóan jelentős fejlesztésbe fogott volna.

Dom Luís infáns, Portugália későbbi királya 1858. október 25-én látogatott el ebbe az egyházközségbe. Felkereste a festői Rabaçalt, majd másnap visszatért ebbe a mezővárosba (vila). Mind érkezésekor, mind a Rabaçalból való visszatérése után kíséretével együtt Nuno de Freitas Pestana, a köztiszteletben álló Ponta do Sol-i lakos otthonában ebédelt. Lugar de Baixóban szállt partra és hajóra, mert a tenger rossz állapota miatt ezt nem tehette meg a mezőváros rakpartján.

“

„Ponta do Sol egyházközsége – írja João Agostinho de Freitas – eredetileg a keleti Ribeira da Tabua és a nyugati Ribeira da Madalena közötti teljes területre kiterjedt. Később – pontosan nem tudni, mikor, de feltehetően 1510 körül vagy néhány évvel azután – nyugaton létrehozták Madalena és Canhas, keleten pedig Tabua plébániáját. Ponta do Sol területe így néhány kilométernyi partszakaszra szűkült: a Canhasszal határos Ribeira do Alto torkolatától a Tabuával határos Ribeira da Caixa torkolatáig.

Az egyházközség főbb településrészei: Vila, Ribeira da Ponta do Sol, Lombo das Terças, Lemes, Lombo das Adegas, Pomar de Dom João, Lombo de São João, Fregueses Novos, Ribeira da Lombada, Lombada, Entre Caminhos, Jangão és Lugar de Baixo. Az 1920-as népszámlálás szerint az egyházközségnek 6190 lakosa volt.

Dona Mariana Xavier da Silva 1884-ben, Lisszabonban megjelent Na Madeira-Offerendas című könyvében olvasható az O Rapazinho da Lombada, az A Virgem das Dôres és a Ponta do Sol című elbeszélés. Mindhárom az egyházközség története és szokásai szempontjából érdekes.