Hitbizományi intézmények

Azt állítják, hogy a madeirai szigetcsoporton területéhez és népességéhez képest több hitbizomány (morgado) és hitbizományba kötött birtok volt, mint az ország bármely más vidékén. A sziget valamennyi egyházközségében megtalálható misealapítványok (capela) számából ítélve – ezek túlnyomó többsége hitbizományi alapítványhoz (instituição vincular) tartozott – bizton állítható, hogy Madeirán bőségesen akadt hitbizomány. José Silvestre Ribeiro tanácsos (conselheiro, a királyi tanács tiszteletbeli címe) egy hivatalos iratban azt állította, hogy az egész szigetcsoport földjeinek kétharmada hitbizományba volt kötve. Madeira a hitbizományok földje volt, noha némelyikük olyan nyomorúságos állapotban tengődött, amely nem illett ősi előkelőségükhöz.

A betelepítés kezdetén sok hazai és külföldi nemes érkezett a szigetre, náluk is jóval több kereskedővel és szerencsekeresővel együtt. A föld rendkívüli termékenységének híre, a kalandvágy, valamint a szülőföldjükön tapasztalt szűkös megélhetés vonzotta ide őket, hogy szerencsét próbáljanak. Nagy földterületeket kaptak sesmaria (királyi földadomány telepeseknek, megművelési kötelezettséggel) formájában. Ezeket Afrikából behozott fekete és mór rabszolgákkal, valamint a királyság (reino, azaz a portugál szárazföld) területéről érkezett szabad részes bérlőkkel (colono) törették fel. E sesmeirók (sesmeiro: földadományban, sesmariá-ban részesült telepes) közül sokan tekintélyes birtokot alakítottak ki, amely a föld kivételes termékenységének köszönhetően jelentős jövedelmet hozott, főként a nagy mennyiségben kivitt cukorból. Később azonban „a meggazdagodott sesmeiro – írja a „Vágyódás a szülőföld után” (Saudades da Terra) jegyzetírója – megunta a vidéki életet, büszkélkedni kezdett eredendő nemesi származásával, és fényűzőbb, mozgalmasabb lakóhelyre vágyott. Ezért hátat fordított a földnek, és hitbizományba kötötte, hogy biztosítsa magának a jövedelmét. Megművelésére a szabad részes bérlőkkel szerződött, akik a termés feles részét (demidia) vagy bizonyos esetekben a harmadát adták neki. Hogy tétlen élvezetek között élhessen, otthagyta birtokait, és fényűző, pazarló életvitellel a településeken rendezkedett be, főként Funchalban, Machicóban, Santa Cruzban, Calhetában, Ponta do Solban és Ribeira Bravában.”

Bár dr. Álvaro Rodrigues de Azevedo sötétebbre festi a képet – mint általában, amikor a monarchiáról, a nemességről vagy a papságról ír –, az imént idézett részlet sok igazságot tartalmaz. Rávilágít a szigeten létrehozott hitbizományok néhány helyi okára. Ezekhez hozzájárultak az egész országban érvényesülő okok is, amelyeket Gama Barros mutat be monumentális művében, a historia da Administração Publica em Portugal-ban. Másutt már elmondtuk, hogy a szárazföldről érkezett telepesből sesmeiro lett, később földbirtokossá vált, és sok esetben hitbizományossá. Földjei és birtokai megművelését a rabszolgákra hagyta, maga pedig a városban vagy a királyi udvarban élvezte jövedelmüket.

Úgy tűnik, Madeirán már a 15. század második negyedében alapítottak hitbizományokat (morgadio). Gaspar Frutuoso erre enged következtetni, bár nem mondja ki világosan és határozottan. Ugyanezen század utolsó negyedében létrehozott hitbizományokról már biztos adataink vannak. Közéjük tartozott a Santo Antónióban (’Szent Antal’) fekvő Água de Mel (’mézvíz’) birtok, amely később a Carvalhal család vagyonába került; a caniçói Consolação (’vigasztalás’), amelynek utolsó birtokosa Aires de Ornelas tanácsos volt; João Afonso hitbizománya Câmara de Lobosban (’fókák barlangja’), amely a Torre Bela családé lett; valamint Vasco Moniz machicói hitbizománya, amelynek utolsó kezelője José de Betencourt e Freitas volt. Ide tartoztak továbbá a João Gomes által, a később róla elnevezett patak mellett alapított hitbizományok, Rodrigo Aires Furtado Ponta do Sol-i hitbizománya és még sok másik.

A 16. század első felében sok hitbizományt alapítottak; némelyikből később jelentős birtokos család vagyona lett. Ezek közé tartozott a Ponta do Sol-i Lombada dos Esmeraldos hitbizománya (lásd ott), amelyet João Esmeraldo flamand fidalgo (köznemes) 1512-ben alapított a Luís Gonçalves da Câmarától haszonbérbe vett földeken. Urbano Lomelino 1518-ban alapította a Lomelino család Santa Cruz-i hitbizományát, João de França pedig 1503-ban a França családét Estreito da Calhetában (’calhetai szoros’). Nuno Fernandes Cardoso 1511-ben alapította a Lateráni Szent János-kápolna (São João de Latrão) hitbizományát Gaulában; Antonio Teixeira 1535-ben a Penha de Águia (’sas-szikla’) hitbizományt Porto da Cruzban (’a kereszt kikötője’). A Santa Cruz-i São Gil (’Szent Egyed’) hitbizományt João Drumond lánya, Dona Brites Escorcio alapította, a Campanário (’harangtorony’) egyházközségben (freguesia) fekvő Ribeira dos Melões-it (’dinnyék patakja’) Pedro Gonçalves de Clara, az Estreito da Calheta-i Reis Magos-i (’háromkirályok’) hitbizományt pedig Francisco Homem de Gouveia 1529-ben. Rajtuk kívül mások is voltak, amelyeket a rövidség kedvéért nem sorolunk fel.

A felsorolt és az idők során később létrehozott hitbizományok közül több igen gazdag birtokká vált, és napjainkig megőrizte jólétét és fényűzését. Közülük megemlítjük Carvalhal grófjának birtokát, amely földvagyonát tekintve országunk egyik leggazdagabbja volt, és hetven évvel ezelőtt évi száz conto (egymillió réis) de réis jövedelmet hozott. Ide tartozott Calçada (’kövezett út’) grófjának, Torre Bela grófnőjének, Nuno de Freitas Lomelino hitbizományosnak, Agostinho de Ornelas tanácsosnak, S. João vikomtjának, valamint Bettencourt e Freitas hitbizományosnak a birtoka is.

Amint az Elementos para a historia madeirense című szócikkben már elmondtuk, a régi Juízo dos Resíduos e Capellas bíróság könyvei elvesztek, vagy nem tudjuk, mi lett a sorsuk. Ezekben tartották nyilván a régi hitbizományi alapítványokat (instituições vinculares), a hozzájuk kapcsolódó kegyes terheket, a misealapítványok létesítését, a hitbizományi földek (terras vinculadas) leírását stb. E könyvekből értékes adatokat lehetne meríteni a szigetcsoport hitbizományairól és hitbizományi kötöttségeiről szóló érdekes és átfogó tanulmányhoz.

A hitbizományi alapítványok nagy számát Pombal márki 1769. szeptember 9-i törvénye csökkentette: sok kisebb hitbizományt megszüntetett. Az 1770. augusztus 3-i törvény átalakította a fennálló hitbizományokat, és mindenekelőtt korlátozta újak alapítását.

Ennek ellenére Madeirán továbbra is sok hitbizományi birtok maradt fenn, amelyek súlyos gazdasági nehézségekkel küzdöttek. Egyesek a rájuk háruló kegyes terhek átváltoztatását is kérték arra hivatkozva, hogy földjeik jövedelme nem elegendő e terhek teljesítésére. Ezt a 19. század elejéről származó iratokban magunk is megállapíthattuk; nem tudjuk, hogy már korábban is előfordult-e. 1849. február 17-én a madeirai dr. Daniel de Ornelas e Vasconcelos, São Pedro 1. bárója és főrendiházi tag (par do reino) a felsőház elé terjesztett egy törvényjavaslatot a szigetcsoport valamennyi fennálló hitbizományának megszüntetéséről. Nemcsak haszontalannak, hanem károsnak is tartotta őket, különösen azért, mert jelentősen akadályozták a mezőgazdaság fejlődését. A javaslat nagy feltűnést keltett Madeirán, és széles körű vitát váltott ki a sajtóban. Régi hitbizományi birtokok harminc-egynéhány képviselője beadványt intézett a parlamenthez, amelyben vitatta a javaslat érveit, és elutasítását kérte. Különösen érdekes dokumentum, amelyet ma is érdemes elolvasni. A beadvány és a helyi sajtóban folytatott vita mellett a témáról a következő röpiratok jelentek meg: António Correia Heredia Breves reflexões sobre a abolição dos morgados na Madeira című munkája; az As contradições vinculadas, a Breves reflexões sobre a abolição dos morgados na Madeira szerzőjétől; valamint a Resposta ao folheto «Breves reflexões sobre a abolição dos morgados na Madeira, pelo Sr. A. C. Heredia», amelynek szerzőjét nem ismerjük.

São Pedro bárójának javaslatát nem fogadták el a parlament házai. Az 1863. május 11-i törvény azonban az egész országban teljesen eltörölte a hitbizományokat, súlyos csapást mérve a madeirai hitbizományi alapítványokra és véget vetve a sziget régi, vagyonos birtokainak. Ezeket fokozatosan felosztották, majd tovább darabolták; ma már egyik sem maradt fenn épségben.

Alfredo Pimenta Vínculos Portugueses című könyvében több madeirai székhelyű hitbizományi birtokról találtunk adatokat. Külön említést érdemel az a 26 hitbizományból álló birtok, amelynek utolsó kezelője João Correia Brandão Henriques de Noronha, Torre Bela 2. vikomtja volt, és amelynek első alapítója 1490-ben João Afonso Correia volt; Calheta grófjainak birtoka, amelyet beolvasztottak Castelo-Melhor márkijának birtokába, s amelyet eredetileg João Gonçalves Zarco alapított 1450-ben; az Ilha hitbizományi birtokosainak birtoka Ilha településrészen (sítio), a São Jorge-i egyházközségben, amelyet Jorge Pinto alapított 1559-ben; valamint a Selvagens-szigeteki birtok, amelyet Manuel Ferreira Teixeira alapított 1717-ben.

Szerencsére a funchali kerületi levéltárba került a hagyatéki ügyek és misealapítványok bírósága – a fent említett fontos irattár – dokumentumainak jelentős része. Ezeket korábban a funchali községi közigazgatási hivatalban (Administração do Concelho, a központi kormányzat helyi hivatala) őrizték (lásd: Hagyatéki ügyek és misealapítványok bírája).