Adalékok Madeira történetéhez

A szigetcsoport történetére vonatkozó adatok és híradások legfontosabb és leggazdagabb tárháza a funchali városi tanács (Câmara Municipal do Funchal) levéltára. Sok rendkívül értékes dokumentumot őriz, főként a 15., 16. és 17. századból. Sajnálatos, hogy csaknem valamennyi kiadatlan; kivételt azok képeznek, amelyeket dr. Álvaro Rodrigues de Azevedo a „Vágyódás a szülőföld után” (Saudades da Terra) című műhöz írt tudós jegyzeteiben közölt. Ez a kiváló tanár és ügyvéd a Diccionario Universal Português Illustrado Madeira című szócikkében így ír a levéltárról:

“

„A leggazdagabb a funchali városi tanács levéltára. Anyagáról két nagy fóliókötetben gondosan összeállított mutató készült Indice Allphabetico dos tombos do Senado da Camara do Funchal címmel. A mű António José de Jesus Lamedónak (lásd ott), a tanács ajtónállójának és könyvelőjének a munkája, és 1794-ig terjed. Ez a mutató alapvető fontosságú a szigetek történetének tanulmányozásához: nemcsak Madeira és az Azori-szigetek, hanem a Zöld-foki-szigetek, sőt általában a tengerentúli területek történetéhez is. E szócikk szerény szerzője sokszor hiába kérte az említett tanácsot, hogy adja ki ezt az értékes és ismeretlen kéziratot. Most megragadja az alkalmat, hogy megismételje kérését a tanácsnál, és ugyanezzel forduljon a kormányhoz, a Lisszaboni Királyi Tudományos Akadémiához (Academia Real das Sciencias de Lisboa) és az érdemdús Földrajzi Társasághoz (Sociedade de Geographia).

A Lamedo által összeállított mutató kiadása kétségtelenül értékes szolgálat volna Madeira történetének kutatói számára. Szigetcsoportunk közigazgatási testületeinek azonban ennél átfogóbb munkát kellene vállalniuk: teljes egészében ki kellene adniuk a funchali tanács levéltárának legrégebbi köteteit, a más levéltárakban őrzött számos dokumentumot, valamint a magánszemélyek birtokában lévő különféle kéziratokat, amelyek közül néhányról ebben a cikkben is szólunk. Az Azori-szigetek lakóinak példáját követve nálunk is régóta gondolni kellett volna egy alapvetően regionális jellegű folyóirat kiadására, amelyben összegyűjthetnénk mindazt, amit szigetcsoportunk történetének nélkülözhetetlen forrásanyagaként fel lehet kutatni. Az Archivo dos Açores-ból 1878 és 1894 között tizenkét vaskos kötet jelent meg. Kiadása 1906-ban, a jeles azori-szigeteki Francisco Afonso de Chaves ezredes vezetésével újraindult, és ma is folytatódik. Nekünk is ezt kellett volna tennünk, ha a madeiraiak világosabban felismernék az efféle munkák értékét és hasznát.

A szigetcsoport többi községi tanácsa közül Machico tanácsának van a leggazdagabb és legértékesebb levéltára. Machico ugyanis kapitányság székhelye volt, amely a betelepítés korai időszakában jelentőségben és virágzásban felért a funchali kapitánysággal, sőt egyesek szerint túl is szárnyalta. A levéltárból hiányzik az első, dr. Rodrigues Azevedo szerint legértékesebb kötet. Sok évvel ezelőtt a polgári kormányzóság (Governo Civil) hivatalos úton kikérte, de a kötet soha nem került vissza. Bizonyára örökre elveszett: amikor Machico tanácsa visszakérte, az illetékes hivatalban az érte tett erőfeszítések ellenére sem találták meg. Calheta (’kis öböl’) községi tanácsa is fontos dokumentumokat őrzött. Köztük bizonyára ott volt annak az okiratnak a bejegyzése is, amely a települést mezővárosi (vila) rangra emelte; ennek pontos dátuma nem ismert. A 18. század közepe táján azonban egy ottani áradás az egész levéltárat elpusztította, így elvesztek a mezőváros és a község történetének legértékesebb forrásai. Santa Cruz (’Szent Kereszt’) és Ponta do Sol (’Nap-fok’) tanácsának levéltárát nem volt alkalmunk megvizsgálni, de úgy értesültünk, hogy olyan, tanulmányozásra érdemes dokumentumokat őriznek, amelyek nemcsak e települések, hanem az egész szigetcsoport története szempontjából is fontosak. Porto Santo (’szent kikötő’) kapitányságának és plébániájának levéltára is bizonyára értékes volt. A szigetet azonban többször megtámadták a kalózok, és egynél több alkalommal felgyújtották a tanács épületét és a plébániatemplomot; ezzel az ott őrzött összes dokumentumot megsemmisítették. A község Anais című évkönyvei szerint a tanács könyvei a 17. század elején, a plébániai levéltáréi pedig 1690-ben pusztultak el.

A kerület (distrito) polgári kormányzóságának levéltára is fontos és gazdag 18. és 19. századi iratokban. Úgy tűnik, ezt a forrásanyagot még alig kutatták. A Saudades már említett jegyzetírója így számolt be róla: „Néhány évvel ezelőtt még a polgári kormányzóság épületének egyik padlásszobájában hevert halomban. E cikk szerzője kétszer járt ott, és véletlenszerűen kézbe vett néhány iratot. Látta, hogy I. Mária uralkodásának idejéből származnak, és a madeirai történelem szempontjából fontos intézkedésekről szólnak. E régi levéltáron kívül az említett kormányzóság titkárságán néhány, a 18. század közepétől vezetett nyilvántartókönyv is található. Ezek kifogástalan állapotban vannak, érdekes iratok másolatait és kivonatait tartalmazzák; e cikk szerzője közülük is többről szerzett másolatot.”

Az a levéltári anyag, amely akkoriban egy padlásszobában hevert halomban, amikor a polgári kormányzóság hivatala még a vámház épületének északi emeletén működött, kétségkívül ugyanaz, vagy annak jelentős része, amelyet Curado de Campos főtitkár mintegy harminc évvel ezelőtt a partra vitetett, és ünnepélyesen elégetett. Néhány perc alatt sok száz olyan iratot semmisített meg, amelyek minden bizonnyal nagy jelentőségűek lettek volna szigetcsoportunk története szempontjából!

Ezen egyházmegye püspöki hivatalának levéltára nemcsak a püspökség, hanem tengerentúli egyháztörténelmünk számára is igen fontos lehetett. Funchalban volt az első tengerentúli püspökségünk, majd az első tengerentúli érsekségünk székhelye. Az érsekséghez négy alárendelt egyházmegye tartozott, joghatósága pedig egészen a Távol-Keletig terjedt. Bizonyára értékes iratokat őriztek itt, ám ezeket teljesen megsemmisítette a püspöki palotában (Paço Episcopal) a 17. század harmadik vagy utolsó negyedében kitört tűz.

Dr. Azevedo gazdagnak nevezte a funchali székesegyház (Sé do Funchal) székeskáptalanának (Cabido) levéltárát, ma azonban hiányoznak belőle a legrégebbi és legfontosabb iratok. Mintegy húsz évvel ezelőtt ugyanis a Torre do Tombo nemzeti levéltár (Torre do Tombo) egyik vezető munkatársa a központi kormány utasítására odaszállította őket. Ott most több ezer kódex és különálló irat között, rendszerezés és katalogizálás nélkül, valóságos tengerben vannak; betekinteni ma teljességgel lehetetlen beléjük. Jobb lett volna, ha a székesegyház levéltárában maradnak, ahol több száz éven át gondosan őrizték őket.

A katonai parancsnokság (Comando Militar) és a vámház levéltára is érdemes a kutatásra, bár nem olyan jelentős, mint az előbbiek: Madeira történetének csak igen szűk területeire vonatkoznak.

A régi királyi kincstári hivatal (Provedoria) a 15. század óta működött, és a vámházzal együtt egyetlen hivatalt alkotott. Szinte minden olyan ügy hozzá tartozott, amely az adók ellenőrzésével, számos közteher és állami bevétel beszedésével, különböző állások létrehozásával és tisztviselők kinevezésével stb. volt kapcsolatos. A hivatal több ezer iratot tartalmazó, terjedelmes és értékes nyilvántartást vezetett, főként királyi rendeletekről és az anyaország kormányától érkezett utasításokról. Ez ma értékes, megbízható és hiteles forrás volna szigetcsoportunk közigazgatásáról; teljes elvesztése mélyen sajnálatos. A nyilvántartásról a ma is meglévő, fólió alakú Índex Geral do Registo da antiga Provedoria da Real Fazenda... desde o anno de 1419 até o de 1775, da extinção da mesma Provedoria című kötetből tudunk. Ebből kiderül, hogy az általános nyilvántartás huszonnégy kötetből állt, a Titulos Reaes, az Ordens do Erário és más köteteken felül. Az index olvasása hasznos, és ma is igen értékes adatokat nyújt a sziget történetéhez. Egyúttal megmutatja, milyen fontos volt a nyilvántartás, és milyen pótolhatatlan veszteséget jelent ma az eltűnése. A régi hivatalt a Királyi Kincstári Tanács (Junta da Real Fazenda) váltotta fel. Ennek levéltáráról dr. Azevedo azt írja, hogy „évekkel ezelőtt siralmasan elhanyagolt állapotban volt, és úgy véljük, ma is abban van; egy düledező épületben őrizték, ahonnan sok arroba papír tűnt el”. Vajon ez a fent említett régi királyi kincstári hivatal levéltára? És hol őrizték? Erről semmit sem tudunk.

Az örökségi és misealapítványi ügyek bíróságának könyvei is eltűntek, vagy legalábbis nem tudjuk, mi lett a sorsuk. Ezekben tartották nyilván a régi hitbizományi alapítványokat (instituições vinculares) a hozzájuk tartozó kegyes kötelezettségekkel, a misealapítványok (capela) létesítését, a hitbizományi földek (terras vinculadas) leírását stb. Mindez bizonyára bőséges és rendkívül érdekes adatforrása lett volna történelmünk egy igen fontos területének, különösen mivel tudjuk, hogy Madeira földterületeinek körülbelül kétharmada az itt létező számtalan hitbizomány és kötött örökség vagyonához tartozott.

Az Anais do Municipio című munkáról, amelyet itt is meg kellene említenünk, az Elucidário külön szócikkében már írtunk. Az Arquivo da Marinha e Ultramar című szócikkben pedig részletesen ismertettük azt a felbecsülhetetlen értékű, számtalan iratból álló gyűjteményt, amelyet Madeiráról az anyaország kormányának küldtek el egy hozzávetőleg két évszázados időszak alatt.

A közlevéltárakon kívül az alábbi kéziratok érdemelnek külön említést mint a szigetcsoport történetének értékes forrásai:

Az első egy 18. századi, ismeretlen szerzőtől származó kézirat, amely az egyházmegye néhai püspöke, Dom Patrício Xavier de Moura hagyatékából került elő. Érdekes adatokat tartalmaz a felfedezésről, a kezdeti betelepülésről, az első donatáriusokról stb., és João Gonçalves Zarco leszármazottainak részletes ismertetésével zárul. A második a 19. század elejéről származik; az egyházmegye szemináriumának egykori titkárságán őrizték. Elsősorban az egyházmegye és a különböző plébániák létrehozásával foglalkozik: megnevezi az alapító okiratokat, valamint közli a plébánosok javadalmait, az egyházi fizetéseket stb. Ez volt az egyik legértékesebb forrás, amelyet dr. Álvaro Rodrigues de Azevedo a „Vágyódás a szülőföld után” XIX. jegyzetének megírásához felhasznált. A harmadik, amelyet már említettünk, az előzőként ismertetett írás elkészítéséhez szolgáltatta a legtöbb adatot; úgy tűnik, Gaspar Frutuoso művének jegyzetírója nem ismerte. A negyedik röviden ismerteti az egyházmegye püspökeit, de részletesen tárgyalja Dom João do Nascimento főpap püspöki működését. A püspök 1753-ban halt meg, és a kézirat beszámolója is ebben az évben ér véget. Az ötödiket a művelt pap, António Gomes Neto atya írta a 19. század közepe táján. Érdekes egyházi adatokat, továbbá sok értesülést tartalmaz a vámházról, különféle közhivatalok létrehozásáról stb. A szerző értékes, bár nem mindig elfogadható megjegyzéseket fűzött hozzájuk, politikai meggyőződésének megfelelően. Úgy véljük, ez az írás nem azonos a „Vágyódás a szülőföld után” jegyzeteiben idézett művek egyikével sem. E kéziratok jelentős részét közölték az egykori Heraldo da Madeira hasábjain, az Elucidário egyik szerzőjének közbenjárására, aki akkor a lap szerkesztője volt. A nyomdai korrektúra azonban sok kívánnivalót hagyott maga után: különösen a dátumokban és a személynevekben találni sok javításra szoruló hibát és elírást. A közölt átiratokban, az anyag tagolásában stb. is jelentős hiányok és fogyatékosságok mutatkoznak. Mindez új, gondosabb kiadást indokol, amelyet a szöveget megvilágító jegyzetekkel is ki kellene egészíteni.

A hatodik és egyben utolsó kézirat Henrique Henriques de Noronha munkája. A Diccionario Bibliographico így ír róla: „225 lapból álló, fólió méretű kézirat, további 34 lapos függelékkel. Ezt a szerző saját kezű kéziratát, amely állítólag Madeira történetének teljes feldolgozása, évekkel ezelőtt Lisszabonban súlyra vásárolta meg valaki, aki azóta is magánál tartja.” Dr. Álvaro Rodrigues de Azevedo többször hivatkozott Henriques de Noronha tanulmányára. Először úgy vélte, hogy az megegyezik a fent 2. számmal jelölt munkával; később azt állította, hogy a két kézirat teljesen különbözik. Végül a Diccionario Universal Português Illustrado egyik szócikkében ismét amellett foglalt állást, hogy a Memorias sobre a criação e augmento do Estado Eclesiastico és Noronha Memórias... című műve egy és ugyanaz. Kiváló kutatótársunk és madeirai honfitársunk, dr. Jordão de Freitas évekkel ezelőtt elmondta nekünk, hogy Lisszabonban alkalma nyílt megvizsgálni Henrique Henriques kéziratát. Nemrég pedig arról értesítettek bennünket, hogy ezt a sokat emlegetett történeti munkát dr. Manuel Monteiro Velho Arruda birtokolja, aki São Miguel szigetén, Vila Franca do Campóban lakik, és hamarosan kiadja. Akkor minden bizonnyal teljesen eloszlanak a mű körül felmerült kételyek. A végleg elveszett régi írások közül külön említést érdemel az, amelyről az 1834-es Flor do Oceano 2. száma így ír: „A második legfontosabb mű, amelyről tudomásunk van, a Memorias authenticas e curiosas da ilha da Madeira. Ezt a hét nagy, fólió méretű kötetből álló kéziratot Manuel Carlos de Vasconcellos atya, a Nossa Senhora do Calhau (Calhau-i Szűz Mária) plébániájának javadalmas papja (beneficiado) állította össze. Értesülésünk szerint ez az érdekes gyűjtemény Leite kanonok füzetével együtt J. L. de N. atya kezébe került. A szigetre vonatkozó érdekes dokumentumokat tartalmaz a felfedezésétől addig az időszakig, amikor a Beresford marsall parancsnoksága alatt álló brit csapatok birtokba vették.” Úgy véljük, a J. L. N. kezdőbetűk José Luiz de Nobregát, a funchali székesegyház kanonokját és főesperesét jelölik; ő a 19. század közepe táján halt meg. Egy másik, szintén elkallódott írásról a Diccionario Universal Português már idézett, Madeiráról szóló szócikke a következőképpen emlékezik meg: „Ugyanez történt a tehetséges, tragikus sorsú madeirai író, Januario Justiniano de Nobrega Madeira szigetéről készített történeti-statisztikai művének kéziratával is. A művet Funchal tanácsának pénztárából fizették ki, így a tanács tulajdona volt. E sorok írója őrzi a mű fogalmazványának töredékeit és a vételár kifizetését elrendelő hiteles okiratot.”

A madeirai nemesi családfák is szolgáltatnak a szigetcsoport története szempontjából érdekes adatokat, de ezekkel külön szócikkben foglalkozunk.

A nyomtatott művek közül a legfontosabb és legértékesebb dr. Gaspar Frutuoso ismert írása. Dr. Álvaro Rodrigues de Azevedo tudós jegyzeteivel gazdagította, és valóban monumentális munkává tette. Az Elucidário megfelelő címszavában foglalkozunk majd vele.

Ide kívánkozik, hogy 1931 júliusában létrehozták a Madeirai Történeti Levéltárat (Arquivo Histórico da Madeira). A következő évben ideiglenesen a kerület főtanácsa (Junta Geral do Distrito) palotájának egyik helyiségében kapott helyet; az épületben ma (1940) az Egyházmegyei Szeminárium különféle részlegei működnek. 1933-ban a Történeti Levéltárat a Palácio de São Pedro (Szent Péter-palota) épületébe költöztették, ahol végleges otthonra talált. Szakmai és igazgatási szempontból a Levéltárak és Könyvtárak Főigazgatóságának felügyelete alá tartozik. Különböző levéltárakból és közhivatalokból több ezer kódexet és dokumentumot gyűjtöttek ide; ezek alkotják a szigetcsoport történetére vonatkozó források leggazdagabb és legértékesebb tárházát. A levéltár adja ki a jelentős Arquivo Histórico da Madeira című folyóiratot, amelynek már hat kötete jelent meg. Értékes forrásanyaga és rendkívül érdekes adatai ma nélkülözhetetlenek Madeira történetének kutatói számára. Sajnálatos, hogy még nem kezdték meg az önkormányzati levéltár iratainak António José de Lamedo által összeállított, fentebb említett mutatóját kiadni. Megjelenését régóta várják: a „Vágyódás a szülőföld után” jeles kommentátora már 1873-ban feltétlenül szükségesnek tartotta, hogy haladéktalanul kiadják.

Ezen értékes iratok közül kiemelkedik Funchal fentebb említett önkormányzati levéltárának becses állománya. Az Arquivo Histórico da Madeira eddig megjelent hat kötetében rövid, de érdekes katalógus, illetve leltár található róla, amelyet érdemes a kutatóknak tanulmányozniuk. Mondanunk sem kell, hogy a Torre do Tombo Nemzeti Levéltárban – országunk kéziratainak leggazdagabb, legnagyobb és legválogatottabb gyűjteményében – szintén bőséges és értékes dokumentáció található minden olyan témáról, amely a madeirai szigetcsoport szempontjából érdekes lehet. Ezt a becses kincsesbányát szinte egyáltalán nem aknázták még ki. A szigetre vonatkozó iratokról még rövid leltár sem készült, amely útmutatóul szolgálhatna egy meghatározott történeti kérdést vizsgálni kívánó kutatónak. Mindazonáltal felhívjuk a figyelmet a Diário da Madeira 1933. december 21-i számában megjelent cikkre, amely részletesen ismertet számos, a kutatók számára igen hasznos iratgyűjteményt. Nem kevésbé hasznosak az Arquivo Histórico da Madeira említett köteteiben közölt, a Torre do Tombóban őrzött, a madeirai szigetcsoporttal kapcsolatos kéziratokról szóló cikkek.

Itt azt a hasznos tájékoztatást is rögzítenünk kell, hogy a fent említett Henrique Henriques de Noronha-féle Memórias kéziratos másolata megtalálható a Városi Könyvtárban. A másolat az eredetiről készült, amelyet a Ponta Delgada-i Közkönyvtárban őriznek.