A szigetcsoport felfedezése

A madeirai szigetcsoport felfedezéséről már sokat írtak, de továbbra is homály fedi, hogy pontosan mikor történt ez a szerencsés és jelentős esemény. A kérdés nemcsak Madeira, hanem tengeri felfedezéseink története szempontjából is fontos: ezzel kezdődtek kontinenseken és óceánokon átívelő, homéroszi tetteink. Madeira felfedezése az a nagy, örök emlékoszlop (padrão), amely valóban hajósaink odüsszeiájának kedvező kezdetét jelzi. Mielőtt a portugálok elérték ezeket az ismeretlen partokat, merész, ám szinte teljesen eredménytelen vállalkozásokra került sor. Csak ezután fedezték fel az Azori-szigeteket, Guineát, a Zöld-foki-szigeteket, São Tomét és a Príncipe-szigetet, Angolát, a Jóreménység fokát, Indiát, Brazíliát, valamint az Atlanti- és a Csendes-óceán hatalmas térségében szétszórt számtalan szigetet. E szigetcsoport felfedezése nem csupán nemzeti birtokaink jelentős területi gyarapodását jelentette: mindenekelőtt hajósokként és a tengerek jövendő uraiként aratott első nagy diadalunkat jelezte. Egy olyan nemzet számára, amelynek a történelemben a hajózás és a tengeri hódítás jutott fő szerepül, első jelentős felfedezésünk szükségképpen nagy és dicsőséges esemény. Ezért a lehető legnagyobb gondossággal kellene meghatározni, teljes és maradéktalan pontossággal, mikor történt. Az igazság az, hogy ebben az irányban semmi sem történt. Bár a Lisszaboni Tudományos Akadémián működik egy bizottság, amelynek külön feladata hódításaink és felfedezéseink megünneplésének előmozdítása, tudomásunk szerint nem kezdett történeti kutatásokba, hogy pontosan meghatározza némely felfedezés és hódítás időpontját. Pedig ezek biztos és nélkülözhetetlen alapot adnának magukhoz a megemlékezésekhez.

Több legenda, feltevés és elmélet szerint Madeira és más atlanti-óceáni szigetek már a legtávolabbi időkben is ismertek voltak, de e tekintetben semmi biztosat nem sikerült megállapítani. Az Atlantisz című szócikkben már szóltunk annak a szigetnek a lehetséges létezéséről, amelyről Platón filozófus az ősi egyiptomi hagyományokat felidézve beszél. Arról a lehetőségről is szóltunk, hogy Madeira talán apró maradványa annak a nagy kataklizmának, amely a feltehetően mitikus Atlantiszt az óceán mélyére süllyesztette.

E sziget feltételezett vagy valós létezése köré számos elméletet építettek és sokféle feltevést szőttek; ezek elsősorban azokat érdeklik, akik behatóbban kívánnak foglalkozni a kérdéssel. Másik, egyes szerzők által említett legenda Szent Brendan szigeteié. Az ír szerzetes állítólag több atlanti-óceáni szigeten is járt, s ezek egyike Madeira lett volna. Mások azt állítják, hogy a föníciaiak, az arabok, a karthágóiak és a normannok különböző korokban végighajóztak Afrika nyugati partjai mentén, és az Atlanti-óceánon szétszórt szigetek közül sokat felkerestek; némelyiken nyomát is hagyták ottjártuknak. Sok író foglalkozott különösen a karthágói Hannónnal és Peripluszával, vagyis tengeri útvonalának leírásával. Egyes, jó hírű és tekintélyes bírálatot gyakorló szerzők a benne leírt utazást valóságosnak tartják. Így az is elképzelhető volna, hogy a madeirai szigetcsoport az ilyen kétséges és bizonytalan hajóutak valamelyikének útjába esett. Általános, jól megalapozott vélekedés szerint azonban a hajózás fejletlensége, a hajók kis befogadóképessége, az óceán végtelenségétől való félelem, a hajókat elnyelni vagy felborítani képes óriási tengeri állatokba vetett hit, továbbá más legendák és babonák miatt ezek az utak – mint mondtuk – csupán part mentén haladtak. A hajósok fő tájékozódási pontjai a szárazföld leginkább kiugró fokai, hegyfokai és földnyelvei voltak. Akkor még nem vállalkoztak nyílt tengeri utakra, sem olyan hosszú, távoli hajózásokra, amelyek túlságosan eltávolították volna őket a szárazföld látótávolságából. E nyomós okok miatt, bár elismerjük az ilyen régi hajóutak lehetőségét, minden valószínűség az általánosan elfogadott nézet mellett szól: João Gonçalves Zarco és Tristão Vaz Teixeira előtt senki sem kereste fel a madeirai szigetcsoportot, mielőtt ők e távoli, ismeretlen vidékre hajóztak. M. d’Avezac, a kiváló földrajztudós és történész figyelemre méltó Iles de l’Afrique című művének második részében, a 2–41. oldalon részletesen foglalkozik azokkal a legendákkal és hagyományokkal, amelyekre itt csupán röviden utalunk. Gaspar Frutuoso „Vágyódás a szülőföld után” (Saudades da Terra) című művének jeles jegyzetírója is tárgyalja őket egyik tudós jegyzetében. Robert Machin ismert legendájáról itt nem szólunk, mert külön szócikkben foglalkozunk vele.

E legendáktól és hagyományoktól eltekintve is állították egyes szerzők, hogy nem portugál hajók érték el először e szigetcsoport partjait. Ezt a nézetet képviselte művelt honfitársunk és kiváló kutatónk, dr. Jordão de Freitas is Quando foi descoberta a Madeira? című érdekes füzetében (opúsculo). Azt állította, hogy egy 14. századi spanyol kolduló szerzetes eljutott Madeirára, és útjának leírásában – amely 1877-ben jelent meg a Madridi Földrajzi Társaság (Sociedade de Geografia de Madrid) közlönyében – egyértelműen említi Salvage, Desierta, Lecname és Puerto Santo szigetét. Santarém vikomtja már hetven évvel korábban utalt a spanyol szerzetes útjára, de nem tulajdonított neki hitelt, sőt történeti és földrajzi szempontból értéktelennek tartotta. Mások elsősorban Joaquim José da Costa de Macedo akadémikusnak a Lisszaboni Akadémia Memórias da Academia de Lisboa című kiadványában 1816-ban és 1835-ben megjelent történeti értekezéseire támaszkodtak. Úgy vélték, ezek a lehető legmeggyőzőbben bizonyítják, hogy a portugálok a 14. század második negyedében fedezték fel a Kanári-szigeteket; ebből azt a következtetést vonták le, hogy a madeirai szigetcsoportot is akkortájt fedezhették fel. Eszerint nem Tengerész Henrik João Gonçalves Zarco és Tristão Vaz vezette karavellái kötöttek ki elsőként Madeirán. A kiváló publicista, dr. Teófilo Braga szintén osztotta ezt a véleményt: Tengerész Henriktől kívánta elvitatni azt a dicsőséget, hogy ő volt nagy tengeri felfedezéseink valódi elindítója. Merész állítása mellett azonban sem döntő érveket, sem olyan elfogadható valószínűségi érveket nem hozott fel, amelyek legalább látszólag igazolhatták volna. Costa de Macedo érvelése főként IV. Alfonz VI. Kelemen pápához intézett levelén alapul; a levelet egy külföldi szerzőtől másolta át, hitelességére pedig nincs megbízható biztosíték. Ezekkel a történeti kérdésekkel, amelyekre itt csak röviden utalunk, Aires de Sá foglalkozott Gonçalo Velho Cabralról szóló jelentős munkájában, később pedig João da Rocha az 1916-ban megjelent Lenda Infantista című művében. Ez utóbbi tanulmány bőségesen és – úgy véljük – minden megalapozott cáfolat lehetőségét kizárva bizonyítja, hogy a portugálok nem jártak a Kanári-szigeteken a 14. század második negyedében. Azt is bizonyítja, hogy a madeirai szigetcsoportot João Gonçalves Zarco és Tristão Vaz fedezte fel a történészek által általában megadott időben, és korábban sem portugál, sem külföldi hajósok nem ismerték. A Lenda Infantista a témáról – mai szóval – teljes és kimerítő munka: nemcsak fáradhatatlan és széles körű történeti kutatás eredménye, hanem elsősorban pártatlan és igazságos kritikája, valamint a szerző egész érvelését vezérlő szilárd és következetes gondolatmenet teszi azzá.

Bizonyítottnak látszik, hogy João Gonçalves Zarcót és Tristão Vazt heves vihar sodorta Porto Santo (’szent kikötő’) szigetének partjára. Így állítják a sziget felfedezésével foglalkozó legrégebbi krónikások. A két hajós felfedezőútra indult, az ismeretlent kutatta, különösen Guinea földjeit keresve. Akkoriban Guinea vonzotta a merész portugál tengeri vállalkozásokat, ám a vihar váratlanul egy ismeretlen sziget partjára vitte őket. Gomes Eanes de Zurara (lásd ott), az események legkorábbi elbeszélője szerint „az infáns, látva jó szándékukat” – vagyis Zarcóét és Tristão Vazét –, „felszereltetett számukra egy bárkát, hogy fegyveresen a mórok ellen induljanak, és úgy irányította őket, hogy Guinea földjét keressék… Isten azonban, aki oly sok jót akart juttatni ennek az országnak… úgy vezette őket, hogy ellenszélben eljutottak arra a szigetre, amelyet ma Porto Santónak neveznek… ezért elhagyták azt a szigetet, és átkeltek a másikra, Madeirára…” Zurara szövegének teljesebb megvilágítására közöljük dr. Álvaro Rodrigues de Azevedo megfontolt magyarázatát, amelyet a „Vágyódás a szülőföld után” egyik jegyzetében fűzött hozzá:

“

„Zurara fenti szövegéből világos, hogy amikor Zargo és Tristão Vaz először feltűnt a madeirai szigetcsoport vizein, nem valamiféle kasztíliai, angol vagy más eredetű híradás hozta őket ide. »Guinea földjét keresték«: ez volt Dom Henrique állandó célja, és ennek megfelelően adott szabályzatot (regimento) hajósainak. Senki más, csak »ISTEN VEZETTE ŐKET«: útirányukkal ellentétes széllel sodorta őket, mígnem »ÍGY eljutottak arra a szigetre, amelyet ma Porto Santónak neveznek«. »A következő évben« pedig ugyanezek a felfedezők »ÁTKELTEK« Porto Santo szigetéről »a másik szigetre, Madeirára«.

“

„»Átkeltek« – nagyon helyesen fogalmazott Zurara. Ez az egyetlen szó tökéletesen magában foglalja a sziget felfedezésének történetét; sokkal egyszerűbb és józanabb történet ez mindazoknál, amelyeket később kitaláltak. Fizikailag lehetetlen ugyanis valamennyi időt Porto Santo szigetén tölteni anélkül, hogy tiszta napokon fel ne ismernék a magasan kiemelkedő Madeira földjét. Ebben Zurarát minden itt élő egybehangzó tanúsága támogatja, amelyet a Zargo óta itt élt valamennyi nemzedék tapasztalata is megerősít. Az egyik sziget felfedezése szükségképpen magával vonta a másikét. »Átkeltek« tehát a portugál felfedezők, saját elhatározásukból, Robert Machin kalandja és bármiféle kasztíliai értesítés nélkül, egyszerűen, minden nehézség nélkül; így vált teljessé a felfedezés.

“

„A helyszíni vizsgálatból származó bizonyíték fényében Zurara aggályosan igazmondó volt. Ne vádolják hiányossággal: pontosan annyit írt, amennyi a tény elbeszéléséhez és megerősítéséhez kellett. »Isten a vihar révén Porto Santo szigetére vezette őket; onnan Zargo és Tristão Vaz átkelt Madeira szigetére: ezzel minden el van mondva.«

Zurara után közvetlenül João de Barros és Damião de Góis krónikások foglalkoztak Madeira felfedezésével; elbeszéléseik lényegükben nem térnek el a Chronica da Guiné szerzőjének leírásától. Barros és Góis előtt Diogo Gomes és Alvise Cadamosto is beszámolt elbeszéléseiben a szigetcsoport felfedezéséről, bár nem történetíróként vagy krónikásként, hanem egyszerű hajósként. Írásaikban azonban semmi sem mond ellent az említett történetírók határozott állításainak, különösen Eanes de Zuraráénak, aki az általa elbeszélt események kortársa volt.

Melyik évben fedezték fel Porto Santo szigetét? Amint fentebb már megjegyeztük, ennek az eseménynek a pontos dátuma még nem tisztázott. Hallgassuk meg azonban Gaspar Frutuoso beszámolóját:

“

„Néhány nap alatt Porto Santóhoz értek... már a tengerről meglátták azt a sötét foltot... Így néhány napig ott időztek... Egy vasárnap hajnal előtt, három órával napkelte előtt elrendelte, hogy a hajók vitorlát bontsanak... Jó ideig haladtak a sötét folt felé... Amikor már dél felé járt az idő... alig tettek meg valamennyi utat... meglátták... a szárazföldet... Mivel már nagyon késő volt, aznap nem szálltak partra... Másnap... partra szállva... birtokba vette... Szent Erzsébet látogatásának napján, a fent említett 1419. év július 2-án.” Gaspar Frutuoso dr. itt idézett sorait a „Vágyódás a szülőföld után” kiváló jegyzetírója, Álvaro Rodrigues de Azevedo dr. a következőképpen magyarázza:

“

„Nincs okunk vitatni Frutuoso dr. állítását, hogy Zargo július 1-jén érkezett először erre a szigetre. Ellenkezőleg: az a részletesség, amellyel az előzményeket, a vele egyidejű eseményeket és a következményeket leírja, arra enged következtetni, hogy ez a rész az egyik olyan szövegrész, amelyet a Gonçalo Ayresnek tulajdonított régi kézirat őrzött meg, s amelyet később Leite kanonok javított és bővített.

Azok kedvéért, akik kevésbé jártasak Madeira történetében, érdemes felidézni, hogy Gonçalo Aires Ferreira Zarco egyik társa volt. Neki tulajdonítják a Descobrimento da Ilha da Madeira című írást, amelynek eredetije a funchali donatárius kapitányok családjában öröklődött apáról fiúra. A hatodik kapitány és Calheta második grófja, João Gonçalves da Câmara idejében Jeronimo Dias Leite, a funchali székesegyház kanonokja ebből a kéziratból merítve írta meg a Gaspar Frutuoso dr.-nak elküldött feljegyzéseit. Frutuoso ezeket felhasználta jelentős művéhez, a „Vágyódás a szülőföld után” című könyvhöz.

Ha Frutuoso beszámolóját teljesen bizonyosnak fogadnánk el, Madeirát 1419. július 1-jén, vasárnap fedezték volna fel, és az első partraszállás másnap, vagyis ugyanazon év július 2-án, hétfőn történt volna Machico strandján. A „Vágyódás a szülőföld után” szerzőjének e határozott állításával szemben Manuel Sardinha dr., a város Diário de Noticias című lapjának szerkesztője, egy ott megjelent cikkében a következő megfontolt észrevételeket teszi:

“

„A kiváló azori szerző a »Descobrimento das Ilhas ou Saudades da Terra« című művében azt írja, hogy Gonçalves Zarco és Tristão Vaz Teixeira hajósok a »S. Lourenço« nevű karakkjukon július hónap első napján, egy vasárnap értek Madeirához. Ha így történt, a felfedezés csak 1414-ben vagy 1425-ben történhetett: a szóba jöhető évek közül ezek állnak a legközelebb a feltételezett dátumhoz, és ezekben esett július 1-je vasárnapra. 1420-ban július 1. hétfő volt. Frutuoso adatában bizonyosan hiba van: vagy a hét napját, vagy a hónap napját tévesztette el. Ezzel szemben 1419. július 2. vasárnap volt!” M. Sardinha dr. alapos kutatás és vizsgálódás után jutott ezekre a teljesen helytálló következtetésekre. Így határozottan kijelenthetjük, hogy 1420. július 1. hétfőre, 1419. július 2. pedig vasárnapra esett.

Nyilvánvaló, hogy a szigetek történetírója tévedett, amikor ilyen pontossággal próbálta meghatározni Madeira felfedezésének napját. Mértékadóbb vélemény híján hajlunk arra a feltevésre, hogy a S. Lourenço karavella 1419. július 1-jén délután kerülte meg a később róla elnevezett földnyelvet, és közelítette meg a machicói öblöt. A partraszállás ugyanazon év július 2-án, vasárnap, Szent Erzsébet látogatásának napján történt.

A fent idézett, sok évvel ezelőtt írt szócikkben azokat a nézeteket rögzítettük szigetcsoportunk felfedezéséről, amelyek akkor általánosan elterjedtek és elfogadottak voltak. Azóta számos cikk jelent meg elszórtan az újságokban, és több füzetet is kiadtak. Ezek azonban nem tisztázták véglegesen a kérdést, különösen az esemény pontos időpontját, a valódi felfedezők nevét és a felfedezést kísérő egyéb körülményeket. Kétségtelen ugyanakkor, hogy új és értékes adatok gyűltek össze e figyelemre méltó kérdés megoldásához. A vita és a kutatás nyomán súlyos kétségek merültek fel, és egymásnak ellentmondó vélemények születtek. Így néhány alapvető megállapítás megszilárdult, és igen valószínű feltevések fogalmazódtak meg. Ezek alaposabb történeti kutatásban felhasználva elvezethetnek az igazsághoz.

Mai ismereteink fényében senki sem állíthatja vitathatatlan tényként, hogy Porto Santo szigetét 1418-ban vagy 1419-ben, Madeirát pedig az ezt közvetlenül követő évek valamelyikében, 1419-ben vagy 1420-ban fedezték fel. Mégis rendszerint ezt állították, változatlanul megismételve néhány legrégebbi krónikásunk szavait. Ez az állítás csak akkor tartható, ha a „felfedezni” szónak a „felismerni”, az „újra megtalálni”, sőt a „felkeresni” jelentést tulajdonítjuk, amint arra néhányan már helyesen rámutattak.

Akik az utóbbi években foglalkoztak ezzel a kérdéssel, úgy vélik, hogy a szigetcsoportot a portugál hajósok már a felfedezésének általában tulajdonított időpont előtt ismerték. Több érv is ezt támasztja alá. Tudjuk, hogy akkoriban a korai tengeri felfedezőutak idejét és helyszíneit bizonyos fokú titoktartás övezte. Egyesek azt is állítják, hogy az utak némelyik hajózási útmutatójában és leírásában szándékosan hibás adatokat közöltek, hogy – amikor a körülmények ezt indokolták – eltitkolják az ismeretlen tengereken tett felfedezéseket.

Nehezen hihető, hogy a João Gonçalves Zarco és Tristão Vaz javára kiállított királyi adománylevelek, a két kapitányság élére szóló kinevezésük és a kor más hivatalos iratai egyáltalán nem említik a felfedezést. Pedig ezekben olyan személyes körülményekről is szó esik, amelyek csekély jelentőségűek ehhez a nevezetes és megtisztelő eseményhez képest. Azt is figyelembe kell venni, hogy az iratok akkor készültek, amikor a betelepítés munkálatai már előrehaladtak, így a végrehajtott felfedezésekről tanácsolt hallgatásra már nem volt szükség. Bizonyítottnak látszik, és egyre inkább történeti tényként fogadják el, hogy João Gonçalves Zarco és Tristão Vaz nem sokkal a madeirai betelepítés nehéz munkájának megkezdése előtt „felderítést” végzett a szigetcsoporton. Ez a közelgő betelepítést készítette elő, maga Dom Henrique infáns parancsai és utasításai alapján.

Messzire vezetne, ha itt mindazokat az érveket ismertetni akarnánk, amelyeket e valószínű feltevések mellett felhoztak. A lapjaink megírásakor elengedhetetlen tömörség azonban arra kényszerít bennünket, hogy lezárjuk ezt az immár hosszú és fárasztó szócikket.