Közoktatás

Természetes és érthető, hogy a közoktatás ezen a szigetcsoporton nagyjából ugyanazokon a fejlődési szakaszokon ment keresztül, mint a királyság (reino, azaz a portugál szárazföld) szárazföldi részén. Fő vonásaiban az egyik története a másiké is.

A felsőoktatást nálunk az 1837-ben alapított Funchali Orvosi és Sebészeti Iskola képviselte, amely 1910-ben szűnt meg (lásd: Orvosi és Sebészeti Iskola). Madeira egyes vidékein már érezhető (1921) az orvoshiány, amely rövidesen súlyossá válik. Bizonyára nincs messze az idő, amikor ismét elmondható lesz, amit e szigetcsoport kormányzója és főkapitánya 1824-ben írt az anyaország kormányának: Porto Santón (’szent kikötő’) és Madeira vidéki területein egyetlen műtéteket végző sebész sem akadt, és „legfeljebb egy-egy nyomorúságos érvágót lehetett találni, akinek hozzá nem értése miatt sokan váltak áldozattá azok közül, akik betegségük kezelésére és gyógyítására hívták”. Orvosi Iskolánk eredeti szervezetét és tanfolyamainak rendjét át kellett volna alakítani, hogy eredményesebbé váljon az ott oktatott tárgyak tanítása. A szigeti kerületek szükségletei azonban nem indokolták a megszüntetését, amelyet – mint állítják – elsősorban a közegészségügyi igazgató, dr. Ricardo Jorge követelése idézett elő. A szakoktatás körébe tartozott nálunk a teológia oktatása az egyházmegyei szemináriumban (Seminário), annak a 16. század utolsó negyedében történt alapításától kezdve (lásd: Szeminárium). A Convento de São Francisco (Assisi Szent Ferenc-kolostor) és a jezsuita kollégium (Colégio dos Jesuítas) szintén tartott külön teológiai kurzusokat, kizárólag saját szerzetesei számára. Szaktanfolyamnak tekinthető az 1810-ben létrehozott rajz- és festészeti nyilvános tanfolyam (aula), a funchali városi tanács (Câmara Municipal do Funchal) által fenntartott rajztanfolyam, amely néhány évig működött ebben a városban, valamint az 1889-ben alapított Ipari Iskola. Mindezekről már részletesen beszámoltunk az António Augusto de Aguiar Ipari Iskola (Escola Industrial António Augusto de Aguiar) című szócikkben. A 19. század első negyedében katonai tanulmányokat kínáló tanfolyam is működött ebben a városban; szervezetéről, működéséről és fennállásának időtartamáról azonban semmit sem tudunk. A szakoktatás intézményei között meg kell még említenünk az 1900-tól 1910-ig működő tanítóképzőt (Escola Normal; lásd az erről szóló szócikket), az 1919-ben alapított Felsőbb Elemi Iskolát (lásd az erről szóló szócikket) és az 1914-ben megnyílt Révkalauzképző Iskolát (lásd az erről szóló szócikket).

Nálunk az első nyilvános középiskolai órákat a jezsuiták tartották a Colégio de São João Evangelista (Szent János evangélista kollégium) épületében: latint, filozófiát, retorikát és irodalmat tanítottak. Nem tudjuk, mikor kezdődött az oktatás, de 1590-ben már folyt, mert a Saudades szerzője említést tesz róla. Az órák a szerzetesek 1759-es kiűzésével szűntek meg. Ez a középiskolai képzés az Aulas do Pátio („udvari osztályok”, a volt jezsuita kollégiumban tartott nyilvános középiskolai oktatás) nevet kapta, mert a kollégium egyik belső udvarában tartották. Az épület a Rua do Estudo (Iskola utca) utcában állt. A jezsuiták kiűzése után ugyanott továbbra is tartottak néhány középiskolai órát, változatlanul az Aulas do Pátio néven. Ugyanebben az épületben nyílt meg 1837-ben a város gimnáziuma (Liceu; lásd: Gimnázium), és mintegy 50 évig ott működött. Nem tudjuk pontosan, mennyi idő telt el a jezsuiták kiűzése és az Aulas do Pátio folytatása között; azt sem tudjuk megmondani, hogy ezek a kurzusok megszakítás nélkül működtek-e gimnáziumunk létrehozásáig. 1772-ben nyilvános filozófia-, latin-, matematika- és retorikaórákat indítottak, 1825 körül pedig francia- és angolórákat is (lásd: Középiskolai órák). Minden arra utal, hogy ezekkel a jezsuiták által tartott órák hiányát kívánták pótolni. Eszerint fel kell tételeznünk, hogy a képzés 1759 és 1772 között szünetelt.

Az elemi oktatásról lásd az elemi iskolák (Escolas Primárias) című szócikket, amely valamivel részletesebben tárgyalja a témát.