Jezsuiták

João Gonçalves da Câmara, Funchal hatodik donatárius kapitánya (capitão-donatário) Lisszabonban tartózkodott, amikor 1566 októberének első napjaiban francia kalózok megtámadták Funchalt, és olyan szörnyű pusztítást vittek véghez, amelyről a régi madeirai krónikák borzadva számolnak be. A donatárius azonnal a város segítségére sietett, flottája azonban későn érkezett: a franciák többnapos rombolás és öldöklés után már elhagyták a szigetet. A donatárius kapitány ezen a flottán hozta magával Francisco Varca portugál jezsuitát és társát, a Naxera családnevű kasztíliai szerzetest, aki ugyancsak a rendhez tartozott. A Jézus Társasága két tagjának prédikációi és szertartásai rendkívül elnyerték az emberek tetszését. A „Vágyódás a szülőföld után” (Saudades da Terra) szerzője erősen túlzó képpel egyenesen azt írta, hogy „nem tudta, melyik volt nagyobb e sziget számára: amit a kalózok érkezésével elveszített, vagy amit e szerzetesek jövetelével nyert”.

Három évvel később, Funchal lakóinak sürgető kérésére Sebestyén király az 1569. augusztus 20-i királyi rendelettel (alvará) kollégiumot alapított a városban a Jézus Társasága számára. A rendelet teljes szövege a „Vágyódás a szülőföld után” 738. oldalán olvasható. Az okirat évi 600 escudo összegű fenntartási alapítványt állapított meg, amelyet „a legjobb minőségű terményekben fizessenek ki, olyanokban, amelyekkel az említett kollégium rektora és atyái a leginkább elégedettek”. Ez az 1569-ben, vagyis három és fél évszázaddal ezelőtt megállapított összeg nem volt csekély, de számos magánadomány és az uralkodók által biztosított különféle kiváltságok révén jelentősen megnőtt.

Az új közösség megalapítására 1570. március 9-én indult el Lisszabonból, és ugyanazon hónap 18-án érkezett Madeirára Manuel de Sequeira atya, a kollégium rektora; Pedro Quaresma atya, az erkölcsteológia tanára; Belchior de Oliveira atya, akire a vallási teendők ellátása várt; Vasco Baptista diakónus, a latin és a retorika tanára; valamint még két szerzetes. Mivel a fővárosban pestis pusztított, nem léptek be Funchalba. Ideiglenesen Fernão Favila házaiban szálltak meg, amelyek a Capela da Ajuda (a Segítő Szűzanya kápolnája) mellett álltak; ott valamivel több mint egy hónapig maradtak.

A jezsuiták (Jesuítas) ezután a Gonçalo Anes Velosa által alapított Albergaria de São Bartolomeu (Szent Bertalan menedékháza) épületébe költöztek (lásd 1. kötet, 30. és 70. o.), és néhány évig ott laktak. Érkezésük után kevesebb mint két hónappal megnyitották teológiai, filozófiai, latin- és retorikaóráikat a régi Capela de São Sebastião (Szent Sebestyén-kápolna) melletti házakban, azon a helyen, amelyet ma Largo do Comércio néven ismernek. Az ünnepélyes megnyitót május 6-án tartották; Vasco Baptista tanár ez alkalomból latin nyelvű beszédet mondott.

1570. június 13. és 30. között, vagyis alig néhány hónappal azután, hogy a Jézus Társasága szerzetesei letelepedtek Funchalban, a városban tartózkodott az a negyven jezsuita, akiket később a Kanári-szigetek magasságában francia hugenották öltek meg, és akiket utóbb szentté avattak, amint arról a Boldog Inácio de Azevedónak szentelt szócikkben is szó esik. (Lásd I. kötet, 110. o.)

A jezsuiták kollégiumával és templomával külön szócikkben foglalkozunk.

Az alapításról szóló királyi rendelet (alvará régio) szerint a szerzetesek a kollégiumban laktak, „latint és erkölcsteológiát tanulva és oktatva”. Tudjuk azonban, hogy logikát és retorikát is tanítottak; mindez a régi humanisztikus képzés rövidített tanfolyamának felelt meg. Amikor a Jézus Társaságának szerzetesei beköltöztek az új kollégiumba, megindították ott a kurzusaikat. Ezeket Aulas do Pátio („udvari osztályok”, a volt jezsuita kollégiumban tartott nyilvános középiskolai oktatás) néven ismerték, mert a kollégiumhoz tartozó belső udvarban folytak, amint azt a közoktatás (Instrução) című szócikkben már ismertettük.

A Colégio de São João Evangelista (Szent János evangélista kollégium) templomán kívül a jezsuitáké volt a Pico dos Frias (’a Friasok csúcsa’) rezidencia, a Pico (’csúcs’) erőd (Fortaleza do Pico) közelében; a Pico do Cardo (’bogáncs-csúcs’) rezidencia, Santo Antónióban (’Szent Antal’); a Nossa Senhora do Socorro (’a Segítség Szűzanyja’) rezidencia Caniçóban (’nád’); valamint a Fundoa-i, São Roquéban, a Ribeira de Santa Luzia (’Szent Luca’) jobb partján. Ezek kápolnával rendelkező vidéki házak voltak, ahol a szerzetesek felváltva látták el a különféle vallási szolgálatokat.

A közösség fenntartása, a vallási ünnepségek és más szertartások, a kollégium és a templom jótevői és adományozói által előírt kegyes terhek, továbbá a szerzetesrendek egyéb kötelezettségei jelentős kiadásokkal jártak. Ezeket a jezsuiták e szigeten élvezett tekintélyes jövedelmeiből fedezték. Ha teljes hitelt adunk a Saudades 747. oldalán és az azt követő oldalakon közölt dokumentumoknak, azt látjuk, hogy a Jézus Társaságának Madeirán 10 808 049 réis bevétele volt. Ebből 5 670 000 réis közadóból, 4 028 783 réis a kollégium, a templom és a szentély birtokainak jövedelméből, 1 109 266 réis pedig a Segítség Szűzanyja (Nossa Senhora do Socorro), Páduai Szent Antal, São Miguel, Xavéri Szent Ferenc és Cem Mil Virgens kápolnáinak birtokjövedelméből származott. E bevételeken felül a Colégio de São João Evangelista közösségének kamatra kölcsönadott tőkéből stb. is volt jövedelme.

Ugyanezen dokumentumok szerint a jezsuiták a következő közadókat szedték be: a Campanário, Ribeira Brava, Tábua és Serra de Água egyházközségekből (freguesia) a gabona és a bor után járó bevételt; Campanário egyházközségéből a halászat és a kisdézsma (miunças) után járó bevételt; Ribeira Brava egyházközségéből a halászat, a zöldség és a kisdézsma után járó bevételt; Tábua és Serra de Água egyházközségeiből a kisdézsma és a zöldség után járó bevételt; Tábua egyházközségéből pedig a halászat után járó bevételt.

Amikor Pombal márki elrendelte a jezsuiták kiűzését az egész országból, a rend Madeirán élő tagjainak is el kellett hagyniuk kollégiumukat. Ezt megelőzően több mint egy évig tartották őket ott fogva, a külvilágtól elzárva. 1759. május 29-én váratlanul körülzárták a kollégiumot és a templomot. A szerzetesek fogva tartása és elzárása 1760. július 16-ig tartott, amikor hajóra szálltak Lisszabon felé. Funchalba érkezett a Kisboldogasszony (Nossa Senhora da Natividade) nevű karakk, amelynek parancsnoka São Vicente grófja volt. Őt bízták meg a Madeirán tartózkodó tizennyolc jezsuita fővárosba szállításával.

Fogva tartásuk alatt lefoglalták valamennyi ingó és ingatlan vagyonukat. Leltárba vették a vidéki és városi ingatlanokat, a bútorokat, a szertartási tárgyakat, az ezüstneműt és a pénzt stb.; a különböző rendházakban talált összes iratot és papírt gondosan összegyűjtötték. A templomot és a kollégiumot a megyés főpásztor őrizetére bízták. Az ingatlanokat bérbe adták, később pedig nyilvános árverésen eladták. A Quinta Grande (’nagy birtok’), amely ma egyházközség, és a jezsuiták legnagyobb birtoka volt, 140 000 cruzadóért kelt el. A Pico do Cardo-i quinta (vidéki birtok kúriával) 7 contóért, a Pico dos Frias-i rezidencia pedig 9 contóért talált gazdára.

A madeirai jezsuiták közül itt Luís Gonçalves da Câmarát, Manuel Álvares atyát és Sebastião de Morais-t kell megemlítenünk; velük az Elucidário más részeiben foglalkozunk.