Ovington (John)

Angol lelkész és utazó, II. Jakab káplánja volt. A voyage to Suratt in the year 1689 (London, 1696) című könyvében Madeirával is foglalkozik. Az erről közölt adatai érdekesek lehetnének, ha nem volna köztük több, kisebb-nagyobb mértékben otromba hazugság. Érdekességképpen az alábbiakban közöljük fordításban beszámolóját egy „kellemetlenségről”, amely hajója legénységét érte, mielőtt elhagyták Funchal kikötőhelyét. „Mivel néhány matrózunk hiányzott a névsorolvasásnál, feltételeztük, hogy a jezsuiták kezére kerültek. Ők ugyanis, hitük terjesztésére törekedve, minden alkalmat megragadnak a külföldiek megtérítésére. Levelet küldtünk a kormányzónak, amelyben embereink visszaadását kértük, de úgy látszik, nem volt hatalma e rend fölött.

“

„Parancsnokunk ekkor elhatározta, hogy 14 fegyveres ember kíséretében partra száll a strandon, és halászokkal pótolja a hiányzó matrózokat.

A szerencsés véletlen azonban egy kis csónakot sodort az útjába, amely egy apátot és egy plébánost (vigário) vitt Funchalba. Azok legnagyobb meglepetésükre csónakunk legénységének foglyai lettek.

“

„Azonnal megírattuk velük a kormányzónak, milyen helyzetbe kerültek. Egyúttal üzenetet küldtünk konzulunknak is, hogy továbbítsa azt a hatóságnak, és követelje a foglyok kicserélését. „Az ügy kezdett elmérgesedni, mert a papok foglyul ejtésének híre veszélybe sodorta a Funchalban letelepedett angol kereskedőket. Szerencsére végül minden rendeződött: visszakaptuk matrózainkat, a papokat pedig partra vitték, ahol a lakosság nagy örömmel fogadta őket.

Ha a brit hajó legénységének tagjait valóban letartóztatták, amint Ovington elbeszéli, azt alighanem nem a jezsuiták külföldiek megtérítéséért érzett buzgalma okozta, hanem az angolok Bacchus isten kultusza iránti buzgalma. Ez vezethetett az alcaide (rendfenntartó és börtönfelügyelő városi tisztviselő) közbelépéséhez, akire akkoriban a városi rend fenntartásának irányítása tartozott.