Rendőrség

Funchalban évszázadokon át az alcaide (rendfenntartó és börtönfelügyelő városi tisztviselő) irányította a közbiztonsági szolgálatot. A kapitányságok idején a donatárius javasolta, de a városi szenátus (senado, a városi tanács) nevezte ki. Feladatai és hivatali eljárásai ellátásában kezdetben a donatárius által kinevezett férfiak segítették; egy 1450-es okirat szerint „tisztességes életűeknek” kellett lenniük. A 15. század végén a városi tanács a település minden negyedébe több poroszlót (quadrilheiros) nevezett ki, akiknek a rend fenntartása és a lakosok tulajdonának védelme volt a feladatuk.

Mindezen rendfenntartó tisztviselők ellenére úgy tűnik, Funchalban nem volt biztosított a közbiztonság. A donatárius kapitány (capitão-donatário) 1489-ben megengedte azoknak a „kereskedőknek és tisztességes férfiaknak”, akiknek „fejvédőjük és lándzsájuk” volt, hogy kardot és tőrt viseljenek. Nem sokkal később ezt az engedélyt minden házzal rendelkező házas férfira kiterjesztette, de csak a „takarodóharang megszólalásáig”. Utazás közben a házas férfiak kardot és tőrt is magukkal vihettek.

Az 1515. augusztus 6-i kiváltságlevél (foral) szerint az alcaide-i hivatal (alcaidaria) bevételét a foglyok után járó börtöndíj (carceragem), valamint a kártyásokra, a kiközösítettekre, a rendbontókra, a bordélyházak látogatóira és mindazokra kiszabott bírságok alkották, akiket a „takarodóharang megszólalása” után az utcán találtak, akár volt náluk fegyver, akár nem.

A takarodóharang (sino de correr) a Rua do Aljube (’püspöki börtön utcája’) utcában álló városházán (Paços do Concelho) volt. Amikor éjjel megszólalt, a poroszlók elindultak, hogy bejárják a rájuk bízott városnegyedeket. Machicóban is volt takarodóharang, a városháza épülete mellett.

A városi rendfenntartást soha nem övezte olyan kevés tisztelet, vagy pontosabban: soha nem volt annyira tehetetlen a rablók és rendbontók túlkapásaival szemben, mint a Fülöpök uralma idején.

Amint a kasztíliai uralom tárgyalásakor láttuk, a város utcáit akkoriban gyakran festették véresre a személyes viszályok. Három rendkívüli bírói testület érkezett Madeirára, hogy megbüntesse a bűnösöket és helyreállítsa a rendet a szigeten.

Az angol Hans Sloane, aki 1687-ben járt Madeirán, azt látta, hogy az üzletemberek hosszú kardot hordtak a köpenyük alatt, zsebükben pedig éles kést vagy tőrt tartottak. Ez arra utalhat, hogy abban az időben még kevéssé számítottak a városi rendfenntartásra a polgárok életének és tulajdonának védelmében. Ovington, aki 1689-ben járt a szigeten, szintén megfigyelte, hogy sok lakos fegyvert viselt.

João Antonio de Sá Pereira kormányzó és főkapitány madeirai hivatali ideje alatt nagy buzgalommal és tevékenyen lépett fel a nemesek és a közrendűek visszaélései ellen. Úgy tűnik azonban, hogy a közbiztonság csak azután vált valósággá a szigeten, hogy az alkotmányos kormányzat az egész országban szilárd alapokra helyeződött.

1812. május 20-án a városi tanács úgy határozott, hogy éjszakai katonai járőrök felállítását kéri a főkapitánytól, „hogy véget vessenek a lopásoknak, amelyek nemcsak a szent helyeken, raktárakban és irodákban, hanem még a lakóházakban is történnek”. 1814. január 13-án úgy döntött, hogy levélben kéri ugyanezt a tisztségviselőt: minden éjjel bocsásson rendelkezésére 80 embert a területi milíciából (ordenanças), „hogy végrehajthassák az újonnan elrendelt járőrcsoport-rendszert”. 1796. november 19-én a tanács elrendelte, hogy a poroszlók viseljenek felismerésükre szolgáló jelvényt.

1826-ban a 7. gyalogezred katonái járőröztek a városban. Az alkotmányos charta kibocsátása után azonban ugyanezek a csapatok a rendbontás forrásává váltak, mivel az ezred az abszolutizmus híve volt. A városi tanács ezért arra kérte a kormányzót, hogy szüntesse meg ezeket a járőrözéseket, és este 7 óra után ne engedje ki a katonákat a laktanyából.

1828 és 1830 között, vagyis amíg a gyászos hírű, Baeta melléknevű José Maria Monteiro kormányozta Madeirát, a liberálisokat súlyos üldöztetés érte. Elég volt valakit malhadónak (a liberálisok gúnyneve a miguelista korszakban) nevezni: a miguelista (az abszolutista Mihály király híve) csőcselék nyomban kegyetlenül megverte, a hatóság emberei pedig nem védték meg. A poroszlók ekkor maguk is a rendbontás forrásai voltak. A kormányzó felbujtására – aki gyakran elkísérte őket éjszakai járőrözéseikre – a legsúlyosabb túlkapásokat követték el: elfogták és megverték az utcára merészkedő alkotmányhíveket. 1830-ban Câmara de Lobosban (’fókák barlangja’) is működtek poroszlók.

Funchal utolsó alcaidéját 1832-ben nevezték ki; ez a tisztség tehát az abszolutista kormányzat fennállásáig létezett. Funchal városi tanácsa Caniçóba, Câmara de Lobosba és Ribeira Bravába is nevezett ki alcaidékat, akik ezeken a településeken rendőri feladatokat láttak el.

1834-ben, a liberális elvek madeirai kihirdetése után a prefektus (prefeito) a községi felügyelők mellé biztosi, az egyházközségekben pedig rendőri tizedesi állásokat hozott létre. A rendőri szolgálat irányítását a felügyelőre (provedor) bízta. Néhány évvel később a közbiztonság fenntartására 26 őrből vagy végrehajtó tisztviselőből álló testületet szerveztek a városban, a községi adminisztrátor (administrador do concelho, a kormány képviselője) alárendeltségében.

1838-ban A Chronica (’A Krónika’) azt követelte, hogy Madeirára is terjesszék ki az az évi február 22-i törvényt, amely a kerületi székhelyeken létrehozta a városi őrséget. Hozzátette azonban, hogy Funchalban akkor teljes nyugalom uralkodott, noha itt csak a községi közigazgatási hivatal (Administração do Concelho, a központi kormányzat helyi hivatala) járőrei működtek. A rendőri tizedesi állásokért akkoriban minden társadalmi rétegből sokan jelentkeztek, mert betöltőik a törvény értelmében mentesültek a nemzetőrségi szolgálat alól.

1856. június 14-én a polgári kormányzó (governador civil) ismét átszervezte a rendőrséget. Három nyomozó tisztviselőt a községi adminisztrátor mellett hagyott, a másik 23-at pedig a reguláris hadsereg egyik tisztjének parancsnoksága alá helyezte, aki a rendőrfőnöki címet kapta. A főnök mellett egy helyettes is működött. A rendőri erő a polgári kormányzó rendelkezésére állt, de a községi adminisztrátor kéréseit is teljesítenie kellett.

A rendőrség első katonai parancsnoka Ascenso Elminio de Bettencourt őrnagy, a második Jaime Florindo Pereira hadnagy volt. Utóbbi a rábízott, 23 főből álló egységet rendszerint városi őrségnek nevezte, jóllehet erre a rendőrségi szabályzatok nem jogosították fel. 1857-ben a rendőrség a megszűnt Convento de São Francisco (Assisi Szent Ferenc-kolostor) épületében működött; parancsnoka az említett Jaime F. Pereira hadnagy volt.

Nem sokkal később ismét átszervezték a rendőrséget: ettől fogva igazgatója vagy főnöke, tisztjei és rendőrei voltak, az egész testület pedig újra a községi adminisztrátor alárendeltségébe került. Az átszervezés nyomán már nem szolgált reguláris katonatiszt a rendőrségnél. A testület vezetését a korábbi főnökhelyettes, Antonio José de Sá vette át, aki az 1856-os reform előtt már volt rendőrigazgató. Bár a rendőröket katonáknak nevezték, meg kell jegyezni, hogy nem tartoztak a katonai hatóságok alá.

1864. augusztus 3-án Pedro de Alcantara Góist a községi közigazgatási hivatal nyomozó tisztviselőjévé és rendőrigazgatóvá nevezték ki. Az utóbbi tisztséget azután is ellátta, hogy 1865. október 2-án ugyanennek a hivatalnak az írnoka lett. Az 1867. július 2-i törvény (carta de lei) létrehozta a funchali polgári rendőrség rendőrbiztosi tisztségét, de csak 1877-ben bízták meg ennek ellátásával Alcantara Góist, elismerve a város közbiztonsági testületének vezetésében addig végzett munkáját.

1876. december 21-én és 1894. december 7-én újabb átszervezésekre került sor a funchali rendőrségnél. Az utóbbi időpontban kiadott szabályzat előírta, hogy a rendőrbiztosi tisztség megüresedésekor a községi adminisztrátor legyen a rendőrbiztos is. Ugyanez a szabályzat 2 főnökből, 1 jegyzőből (escrivão), 4 tizedesből és 50 rendőrből álló állományt határozott meg. A rendőröket 2 őrsre osztották, egy-egy főnök parancsnoksága alatt.

Az 1901. június 12-i törvény visszaállította a rendőrbiztosi tisztségeket a különleges szervezetű kerületekben. Az 1918. április 27-i rendelet minden kerület élére főbiztost állított, aki az összes rendőrségi szolgálatot felügyelte; feltételezzük azonban, hogy ezt a rendeletet Funchalban nem hajtották végre. Ami a rendőrbiztosság többi alkalmazottjának állományát illeti, az ma is az 1894. december 7-i szabályzatban meghatározott módon épül fel, és a polgári rendőrség testülete is továbbra két őrsre oszlik (1921).

Bár 1834 óta máig történt némi előrelépés Funchal közbiztonságának megteremtésében, kétségtelen, hogy városunk még mindig messze van attól, hogy megfelelően felügyeltnek lehessen tekinteni. Ma már nem követik el azokat a súlyos bűncselekményeket, amelyek a régebbi korokban szégyent hoztak Funchal utcáira. Számtalan szabálytalanság és esztelenség azonban továbbra is előfordul, amelyet a kis létszámú és szinte mindig hanyag rendőrség nem tud vagy nem akar megfékezni (1921).

Azt hitték, hogy a Köztársasági Gárda (Guarda Republicana) egy alakulatának Madeirára érkezése (lásd ott) nagy előnyt jelent majd. A gárda tagjai által kiváltott állandó összetűzések és a sok önkényeskedés azonban megmutatták, hogy nem így lehet rendet és biztonságot teremteni a szigeten. Az 1919-ben ideérkezett Köztársasági Gárdát egy időre kivonták a városi rendőri szolgálatból, majd végül elrendelték távozását a szigetről. Tagjai a San Miguel gőzhajó 1922. áprilisi és májusi útjaival indultak Lisszabonba.

Ahhoz, hogy Funchalban megteremtsük a rendet és a fegyelmet, amelynek minden civilizált településen meg kell lennie, elengedhetetlen a kerület polgári rendőri állományának bővítése, amint azt a kerület főtanácsának (Junta Geral) 1921. december 22-i ülésén is elmondták. Emellett csak erős, értelmes és tisztességes életvitelű embereket szabad felvenni. Egy olyan nagy és népes várost, mint a miénk, nem lehet 50 fővel felügyelni, akik közül néhányan szinte már alkalmatlanok a szolgálatra. Különösen nem a tiszteletlenség és a társadalmi bomlás jelenlegi korában (1921).

1934. november 18. óta a rendőrség különböző szolgálatai a Rua da Carreirán (’út’) álló épületükben működnek.