Ribeira Brava (egyházközség)

Ennek az egyházközségnek (freguesia) a nevének eredetéről, lakóinak származásáról és szolgálatairól, valamint földjeinek termékenységéről hallgassuk meg a szigetek nevezetes történetíróját, még ha szokásos túlzásait fenntartással is fogadjuk: „…és sok napot töltöttek úton, míg onnan három légua távolságra egy vad patakhoz nem értek. Ennek partján várta őket a kapitány, aki már partra szállt, és ott kijelölte egy település helyét. Ribeira Bravának (’vad patak’) nevezte el az itt folyó patakról. Az itt később alapított település olyan üde és előkelő lett, hogy a sziget legjobbjai közé tartozott. Nemcsak gyümölcsöt és élelmet termett bőséggel, hanem lakóival is mindig olyan bőkezű volt, hogy amikor Funchal későbbi kapitányainak emberekre volt szükségük az afrikai erősségek megsegítéséhez, egyedül innen annyi nemes lovagot és tekintélyes embert vihettek magukkal, akik saját költségükön indultak a király szolgálatára, és nagy hírnévre tettek szert, amint e történet során később látni fogjuk. Rajtuk kívül más nemes emberek is éltek itt, a kapitányok szolgálatában; innen mindig igen lovagias, előkelő származású emberek kerültek hozzájuk. Ez a település nem azért nem mezőváros, mert kevés a lakója, rossz a fekvése, vagy mert a sziget legjelentéktelenebb helye volna. Épp ellenkezőleg: mind közül a legjobb fekvésű és a legpompásabb. Azért nem mezőváros, mert Funchal város termójához tartozik, és üde quinta, ahonnan a város lakói a sziget legjobb búzáját, gyümölcsét, vadját és húsát kapják, mégpedig nagyobb bőségben, mint bárhonnan máshonnan. Joggal nevezhetjük Funchal éléskamrájának, ahogyan Szicíliát Olaszország éléskamrájának nevezik.” A Saudades da Terra szerzője másutt ezt is írja: – „Campanáriótól (’harangtorony’) egy légua távolságra nyugatra fekszik Ribeira Brava, amely nem véletlenül kapta ezt a nevet. Mintegy háromszáz háztartásból álló falu, S. Bento-templommal és jó, apró kavicsos kikötőhellyel. Házai a patak medre mentén, felfelé sorakoznak. Sok cukornád terem itt, két cukormalom működik, gazdag gyümölcsöseiben pedig sok alma, körte, dió és szelídgesztenye terem; ezért ez a sziget legüdébb faluja. Lakói emiatt, valamint jó kikötőhelye és buja növényzete miatt már sokszor megpróbálták mezővárossá emeltetni. Sok szőlője is van, bár bora nem olyan jó, mint a funchali. A patak áradáskor olyan vad, hogy olykor sok házat elsodor, és nagy kárt okoz, mivel magas hegyekből és hegységekből érkezik. Ezért kezdték vadnak nevezni.”

Madeira egyik legrégebben létrehozott egyházközsége; Frutuoso művének jegyzetírója 1440-re teszi alapítását. Akkoriban talán még nem volt plébánia a szó szoros értelmében, de már jelentős lakosságú település volt, saját kis templommal és káplánnal. Ez utóbbit bizonyára megillették az in solidum működő plébánosoknak biztosított kiváltságok és jogok egy része. A gyarmatosítás kezdeti időszakában más egyházközségek is így jöttek létre.

Az egyházközség lelkészségét (curato) az 1594. augusztus 30-i királyi rendelet hozta létre; az 1606. január 2-i rendelet évi fizetését 20 000 réis készpénzben állapította meg.

Jelentősége és gyarapodó népessége miatt ez az egyházközség egy társaskáptalan székhelye lett (1. kötet, 283. o.). A társaskáptalant 1540 körül alapították négy javadalmas pappal, akik fejenként évi 8000 réist kaptak. Az 1549. május 16-i, az 1572. június 18-i, az 1591. május 8-i és az 1745. március 13-i királyi rendeletek egymás után emelték ezt a járandóságot. Az utolsó rendelet évi 6000 réis készpénzben, két moio búzában és egy pipa borban állapította meg. A javadalmas papok számát az 1577. szeptember 5-i rendelet háromra csökkentette.

Ezeken az egyházi szolgálattevőkön kívül a társaskáptalannak kincstárnoka is volt. Az 1666. február 10-i királyi rendelet értelmében évi 10 000 réis készpénzt, negyven alqueire búzát és egy negyedmérték bort kapott, azzal a kötelezettséggel, hogy „viaszt, bort és ostyát biztosít a sekrestye számára”. A társaskáptalannál prédikátori, orgonista- és sekrestyési tisztség is volt.

Nem ismerjük az egykori São Bento-kápolna alapításának idejét. Ez volt a plébánia és a társaskáptalan székhelye; feltehetően már a 15. század második negyedében létezett. A kápolnát többször átalakították és javították, míg végül felépült a mai plébániatemplom, amely kétségtelenül az egyházmegye egyik legrégebbi vidéki temploma. Ezt is többször bővítették és átalakították, eredeti épülete azonban nem lehet későbbi a 16. század második felénél.

Ebben az egyházközségben ferences kolostor állt, amelyet egyesek Nossa Senhora da Porciúncula, mások São Francisco kolostorának neveztek. Erről már röviden beszámoltunk (I. kötet, 308. oldal).

Ebben a plébániában egykor a Szűz Mária bemutatása-kápolna, a Nagyboldogasszony-kápolna, a Capela de Santo António (Páduai Szent Antal-kápolna) és az Almas-kápolna (a tisztítótűzben szenvedő lelkek kápolnája) is állt. A Capela de São José (Szent József-kápolna) romokban hever, míg a Szeplőtelen Fogantatás-kápolnát (Nossa Senhora da Conceição) és a Capela de São Joãót (Keresztelő Szent János-kápolna) ma is istentiszteleti célra használják. Mindegyikről röviden szólunk e mű más helyén.

Ebben az egyházközségben született a híres nyelvtudós és humanista Manuel Álvares atya (I. kötet, 59. oldal), José Anselmo Correia Henriques (I. kötet, 317. oldal), José Ferreira Pestana (II. kötet, 23. oldal), Belchior de Teive és Ribeira Brava vikomtja. Gaspar Frutuoso szerint Ribeira Bravában születtek „a Coello fivérek, a funchali székesegyház kanonokjai is, kiváló férfiak, gazdag énekhanggal. Egyiküket Gaspar Coellónak hívják; sok éven át a székesegyház énekkarának vezetője volt. Öccse, Francisco Coello szintén kanonok volt, és az udvarban a királyi kápolna énekkarát is vezette”.

Az egyházközségben számos nemesi származású ember élt. Sok földet birtokoltak itt sesmaria (királyi földadomány telepeseknek, megművelési kötelezettséggel) révén, és több hitbizományt alapítottak. Közülük kiemelkedett a Teive család (lásd ott), Henrique Bettencourt, akinek özvegye, Dona Isabel Fernandes Tavora megalapította az Apresentação (’bemutatás’) hitbizományos házat (casa vinculada), továbbá Lopo Vaz de Sequeira, Antonio Vilela és mások.

Az egyházközség külön említést érdemlő eseményei közé tartoznak az 1884. június 29-én történt vérengzések, amelyekről e mű II. kötetének 403. oldalán már szóltunk.

Ez a település sokat köszönhet Ribeira Brava vikomtjának. Ő érte el, hogy községi (concelho) székhellyé és egy iskolai körzet központjává emeljék, és jelentős fejlesztéseket is végrehajtatott: Lugar (’hely’) településrészből (sítio) kellemes, látogatásra érdemes helységet formált. Az utcák és utak megnyitása és kiszélesítése, egy kis színház felépítése, a Forte de São Bento (Nursiai Szent Benedek-erőd) újjáépítése és a többi itt elvégzett munka arra kötelezi Ribeira Brava lakóit, hogy hálával őrizzék emlékét, és méltó módon tegyék azt maradandóvá az eljövendő korok számára.

1902. február 10-én ebben az egyházközségben hunyt el Francisco Manuel de Sousa, az erényes pap, aki plébánosként és a közösség jótevőjeként jelentős szolgálatokat tett a településnek.

Az 1911-es népszámlálás szerint az egyházközségnek 5339 lakosa van. Főbb településrészei: Lugar, Achada, Amoreira, Barreiros e Carreira, Caminho Chão, Cova, Cruz da Caldeira, Cruz e Pico da Banda de Além, Eira do Mourão, Espigão, Fajã dos Bichos, Fajã do Cerejo, Fajã da Ortiga, Fajã da Ribeira, Fonte Cruzada, Fonte do Pinheiro, Fontes, Lombo Cesteiro, Meia Légua, Moinhos, Pedra Mole, Pomar da Rocha, Ribeira Funda, São João, Terça, Til és Vale.

Ribeira Brava falujába minden év június 29-én rendkívül sokan érkeznek a sziget minden részéből az ott rendezett arraial (egyházi ünnephez kapcsolódó szabadtéri népünnepély) miatt. Az ünnepség fő vonzereje a körmenet volt a kis hajóval és a kardtánccal. A kardtáncot azonban, amelyet a zarándokok nagyon kedveltek, egy ideje már sikerült eltávolítani a vallási menetből. Nem tudjuk, mikor jelent meg először a kis hajó és a kardtánc a Szent Péter-körmenetben, de feltehetően mindkettő a kezdeti időkből származik.

A virágokkal díszített kis hajóban néhány halászeszköz is helyet kap, a halászat jelképeként. Azért szerepel a menetben, mert Szent Péter, akinek a képe szintén ott látható, halász volt. A kardtánc viszont, úgy tűnik, az utolsó maradványa azoknak a mulatságoknak, amelyek hajdan egyes körmeneteket, különösen a Corpo de Deus körmenetét kísérték (lásd: Körmenetek).

A táncban szereplő hét férfi fehér térdnadrágot és piros kabátot viselt. Fejükön tollakkal és hosszú szalagokkal díszített, mitra formájú zöld sapka volt. Mindegyikük egyik kezével egy kard markolatát, a másikkal a legközelebb álló társa kezében tartott kard hegyét fogta. Tamburin hangjára különféle ütemes mozdulatokat végeztek, időnként átbújva a kardok alatt.

A kis hajó ma is a körmenet élén halad. Halászokat alakító gyermekek ülnek benne, és a föld terményeiből összeállított különféle felajánlásokat is visznek rajta. A híres kardtánc, amelyet több mint húsz évvel ezelőtt magunk is láthattunk néhányszor, szintén a vallási menet előtt haladt. Résztvevői szüntelenül mozogtak és forogtak, miközben a menet végigvonult a falu utcáin, a sziget minden részéből érkezett emberek sűrű sorai között.