Quinta Grande (egyházközség)

A „Vágyódás a szülőföld után” (Saudades da Terra) című műben ez olvasható: „amikor (João Gonçalves Zarco) felért egy Câmara de Lobos fölötti magaslatra, kijelölte ott a helyet, ahol a Szentlélek templomát fel kellett építeni. Lejjebb haladva, néhány igen magas hegyhez érve, ott egy másik templom, a Vera Cruz templomának helyét jelölte ki; és mindezeket a magaslatokat örököseinek tartotta fenn”. Ezek a magas hegyek és a Vera Cruz temploma (lásd ott) ma a Quinta Grande-i (’nagy birtok’) egyházközség (freguesia) szerves részét alkotják.

A mai plébánia területének jelentős része eredetileg a Ribeira Brava-i (’vad patak’) egyházközséghez, a többi pedig a Câmara de Lobos-i egyházközséghez tartozott. Amikor a 16. század közepe táján létrehozták a Campanário-i (’harangtorony’) plébániát, ehhez került Quinta Grande azon része, amely akkor a Ribeira Brava-i egyházközség fennhatósága alá tartozott.

A jezsuiták szigeten birtokolt ingatlanjai közül kiemelkedett a Campanário-i egyházközségben fekvő birtok, amelyet kiterjedése és jelentősége miatt Quinta Grandénak neveztek. Mint már említettük, ezek a földek eredetileg João Gonçalves Zarcóé voltak, majd egyes leszármazottaihoz kerültek. Nem tudni, mikor idegenítették el őket, és mikor adományozták vagy adták el a Jézus Társasága tagjainak. A jezsuitáktól 1759-ben, valamennyi vagyonuk elkobzásakor ezt a birtokot is elvették. A következő években a birtok bérleti jogát árlejtésen (arrematação) ítélték oda, mígnem 1770-ben nyilvános árverésen eladták: João Francisco de Freitas Esmeraldo szerezte meg 140 000 cruzado, azaz 56 000 escudo összegért, ami abban az időben igen tekintélyes összegnek számított. Gyanítjuk, hogy a vétel a Fajã dos Padres (’a papok partsíkja’) nevű birtokot is magában foglalta (II. kötet, 6. oldal), de ezt nem állíthatjuk kétséget kizáróan.

Ma talán már nem könnyű teljes pontossággal meghatározni a jezsuiták Quinta Grande nevű birtokának határait. Később erről kapta a nevét a létrehozandó plébánia, amelynek területét a lelkészség (curato) megalapításakor jóval nagyobbra bővítették. Felmerül a kérdés: már Quinta Grandénak hívták-e a birtokot, amikor a jezsuiták megszerezték, vagy csak akkor kapta ezt a nevet, amikor a szerzetesek tulajdonába került, mert a szigeten lévő birtokaik egyik legnagyobbika volt? Általában azt a változatot fogadják el, hogy a birtokot a jezsuiták nevezték el Quinta Grandénak; nem ismerünk olyan érvet, amely ennek ellentmondana.

Campanário és Câmara de Lobos plébániája között viszonylag jelentős település alakult ki, amelynek lelki ellátása igen nehézzé vált. Ezért Dom Frei Joaquim de Meneses e Ataíde megyéspüspök 1820. február 8-i rendelkezésével (provisão) lelkészséget létesített, amelynek székhelye a Gyógyító Boldogasszony (Nossa Senhora dos Remédios) kápolnája lett. Területéhez a Campanáriohoz tartozó Vera-Cruz és Fontainhas (’kis források’) településrész 93 családja, valamint a Câmara de Loboshoz tartozó Cama do Bispo (’a püspök ágya’) és Cadeirinha (’kis szék’) településrész 41 családja került. A lelkészséget még létrehozásának hónapjában Felisberto de Gouveia atyára bízták. Joghatósága a két szomszédos egyházközség plébánosaitól függött: ők engedték át a területet e lelkészi káplánság (capelania-curada, még nem önálló plébánia) létrehozásához. Úgy tűnik, Campanário plébánosa mindig szélesebb joghatóságot gyakorolt benne, végül pedig teljes egészében átvette a lelkészség vallási szolgálatainak felügyeletét.

Ez azonban csak 1848-ig tartott. Az az évi július 24-i királyi levél (carta régia) a Quinta Grande-i lelkészséget önálló plébániává emelte, az akkori lelkészt (cura), Manuel Joaquim Serrãót pedig első ideiglenes plébánosává (pároco encomendado) nevezte ki. Ebben az egyházközségben egymást követően António Silvino Gonçalves de Andrade, António Feliciano de Freitas, José Isidoro Gonçalves, João Fernandes de Freitas, Agostinho Teodoro Pita, António Rodrigues Denis Henriques, Eugénio Rodrigues Teixeira és Augusto Prazeres dos Santos pap látta el a plébánosi feladatokat. Az első véglegesen kinevezett plébános (pároco colado) 1862-ben Agostinho Teodoro Pita volt.

E plébánosok közül külön említést érdemel António Rodrigues Denis Henriques atya, aki 46 éven át pásztorolta ezt az egyházközséget. Szolgálatában mindvégig a legszigorúbb életvitel, a legtisztább odaadás és a legnagyobb önzetlenség példáját mutatta. Neki köszönhető a jelenlegi templom újjáépítése, és más fontos szolgálatokat is tett a plébániának. Câmara de Lobos egyházközségében született 1833. szeptember 2-án, és ott hunyt el 1922. január 6-án.

Quinta Grandéban állt a Gyógyító Boldogasszony-kápolna. Ez lett az 1880-ban létesített lelkészség székhelye, és az egyházközség székhelyéül is szolgált. Központibb fekvése, és talán más, általunk nem ismert körülmények miatt is előnyben részesítették a Vera-Cruz-kápolnával szemben. 1601-ben épült, és az idők során többször átalakították, különösen 1901-ben, amikor jelentősen kibővítették. Itt tartják a plébánia védőszentje, a Gyógyító Boldogasszony tiszteletére rendezett, sokakat vonzó búcsút. A búcsúra minden év szeptemberének második vasárnapján a környező egyházközségekből is igen sokan érkeznek.

Ennek az egyházközségnek a kápolnáiról művünk egy másik részében szólunk.

A főbb településrészek: Igreja, Aviceiro, Cama do Bispo, Ribeira do Escrivão, Quinta, Fontes, Lombo Vera-Cruz és Fontainhas. Ez utóbbi településrész igen festői, és érdemes felkeresni. Az egyházközségnek 1914 áprilisában létesített állami iskolája van. Lakossága 996 fő (1921).