Angústias (temető)

Diogo da Costa Quintal 1662-ben hitbizományához (morgadio) tartozó földön alapította a Fájdalmas Szűzanya-kápolnát (Nossa Senhora das Angústias). Erről kapta nevét a közelében elhaladó utca és a környező településrész (sítio) is. Ma nem tudjuk pontosan megállapítani, hogy az azonos nevű quintán (vidéki birtok kúriával), a Quinta Lamberten álló Fájdalmas Szűzanya-kápolna a régi, ugyanilyen nevű kápolna újjáépített változata-e, és hogy itt feküdt-e Diogo da Costa Quintal hitbizományi birtoka. Mi azonban úgy véljük, igen. Az Angústias (’gyötrelmek’) nevű településrészen építtetett 1818-ban egy kis temetőt Dom Joaquim de Meneses e Ataíde, az egyházmegye püspöke. Ekkor az Irgalmasság Szent Házának (Santa Casa da Misericórdia), a jótékonysági testvérületnek volt az elöljárója (provedor), és kiemelkedő szolgálatokat tett az intézménynek. A temetőt kizárólag a Hospital de Santa Isabel (Portugáliai Szent Erzsébet Kórház) elhunytainak szánták; a terület João de Carvalhal tulajdonában volt, aki ingyen engedte át erre a célra. Miután egy törvény megtiltotta a templomokban való temetkezést, a funchali városi tanács (Câmara Municipal do Funchal) elérte, hogy az Irgalmasság Szent Háza átengedje neki a kis angústiasi temetőt. A tanács a szomszédos területek eladását is kérte João de Carvalhaltól, aki ekkor már gróf volt, hogy kibővíthesse a temetőt. A gróf készséggel és nagylelkűen felajánlotta a községnek a tervezett bővítéshez szükséges valamennyi földterületet, és erről 1836. július 8-án kelt levelében értesítette a tanácsot.

Az új temető építése nyomban megkezdődött, és 1838 májusában fejeződött be. Ugyanazon év július 8-án António Alfredo de Santa Catarina Braga káptalani helynök (a széküresedés idején a káptalan által választott egyházmegyei kormányzó) és egyházmegyei kormányzó (governador do bispado, a püspök távollétében vagy széküresedéskor) ünnepélyesen megáldotta a temetőt. A szertartást nagy fény és méltóság jellemezte. A temető kápolnája néhány évvel később épült meg. Építési és díszítési munkálatai 1844 novemberében fejeződtek be, és az egyházmegye püspöke, Dom José Xavier de Cerveira e Sousa ugyanazon év december 15-én áldotta meg.

A temető sétaútjait később, egymás után alakították ki; a legújabbak még csak néhány éve készültek el. A legrégebbi, eredetileg kijelölt út az egész temetőt körülveszi, és a kerítésfalak mellett halad; kivétel a középső sétány, amely szintén az eredeti építkezés idején készült. A temető belső bejáratát záró faajtó a Convento de São Francisco (Assisi Szent Ferenc-kolostor) épületéből származott.

A kolostor temploma a régi madeirai nemesség valóságos temetkezőhelye volt. Sok családnak volt itt családi sírboltja, köztük néhány szép, díszes márványból készült. Amikor 1865-ben lebontották a kolostort és a templomot, hogy helyükön városházát emeljenek, a templomból az Angústias temetőbe vitték az alapító földi maradványait fedő sírlapot. Alatta helyezték el a bontáskor exhumált csontok nagy részét is. A sírkő közepére ezt a sírfeliratot írták: „Az egykori São Francisco-kolostorból és -templomból exhumált csontok sírboltja (erre utal az eredeti felirat); 1865. május 2-án helyezték át őket.” A sírlap peremére vésett eredeti felirat így szól: „Itt nyugszik Luís Álvares da Costa, aki 1473-ban alapította ezt a házat, valamint fia, Francisco Álvares da Costa pap, a Madeira-szigetek királyi igazságügyi tisztviselője és királyi kincstárfelügyelője (vedor da fazenda).” A temetőben sok magánkézben lévő családi sírbolt és mauzóleum található; közülük kiemelkedik a Carvalhal családé. Miután 1877. március 4-én egy férfi öngyilkosságot követett el a városban, a püspöki hatóság megtagadta tőle az egyházi temetést. Az illetékes főpap ekkor Dom Manuel Agostinho Barreto volt, aki néhány nappal korábban érkezett Funchalba, és átvette az egyházmegye vezetését. A funchali városi tanács a főpap döntése ellenére elrendelte, hogy az öngyilkost a katolikusoknak fenntartott területen temessék el. Az egyházmegye püspöke ezért 1877. március 16-i rendelkezésével (provisão) interdiktum alá helyezte a temetőt. A főpap a székesegyház (Sé Catedral) szószékéről figyelemre méltó bátorsággal foglalkozott az üggyel: szenvedélyes beszéde felejthetetlenné vált. Az ügy a sajtóba is bekerült, amelynek lapjai ki-ki a maga álláspontja szerint bőven tárgyalták. Erről a kérdésről Portóban érdekes füzet jelent meg A Sepultura Eclesiástica e os Suicidas címmel. Szerzője, dr. Cassiano Neves elsősorban az akkor Funchalban megjelenő A Lei (’A Törvény’) című lap állításait kívánta cáfolni.

Az Angústias temetőben számos kiváló madeirai, valamint Madeirán kívül született ember földi maradványai nyugszanak. Közülük megemlíthetjük Marceliano Ribeiro de Mendonçát, António Joaquim Gonçalves de Andrade székesegyházi dékánt (a káptalan első méltóságát), dr. António da Luz Pitát, José António Monteiro Teixeirát, Canavial grófját, Nogueiras vikomtnéját, Carvalhal grófjait, Dom Manuel Agostinho Barreto püspököt, dr. Augusto Frederico Castilho kanonokot stb., stb.

A temető területén nemrég szép emlékművet emeltek a német tengeralattjárók barbár támadásának emlékére, amelynek során Funchalt ágyúzták. Az emlékmű különösen az itt nyugvó több tucat áldozat emlékét hivatott megőrizni: egy szerencsés és kegyeletteljes kezdeményezés nem akarta, hogy a német kegyetlenség áldozatait a jövő nemzedékei elfeledjék. 1917. december 3-án, a gyászos és tragikus esemény első évfordulóján a székesegyházban tartott vallási szertartást követően felavatták az emlékművet. Az ünnepség különösen fényes volt; több szónok mondott ékesszóló, hazafias beszédet a német barbárság szegény áldozatainak szánt tiszteletadásról. A temető bejáratától jobbra álló emlékmű a díjakkal kitüntetett Francisco Franco szobrász vésőjének és Henrique Vieira de Castro bankár dicséretes kezdeményezésének köszönhető. A bankár nemcsak jelentős adománnyal nyitotta meg a költségek fedezésére indított gyűjtést, hanem az építkezés valamennyi kezdeti munkáját is előmozdította, egészen a végső felavatásig. A síremléket a funchali városi tanács gondozására és fenntartására bízták; hozzávetőleg két conto (egymillió réis) de réisbe került (lásd: Funchal bombázása).