São Pedro (egyházközség)

São Pedro Funchal négy városi egyházközsége (freguesia) közül a legnépesebb és a legjelentősebb. Madeira kezdeti gyarmatosítása és benépesítése az egyházközség területén indult meg: maga a felfedező, João Gonçalves Zarco is itt, a később Santa Catarinának (’Szent Katalin’) nevezett magaslaton telepedett le először. Amikor a karavellák először érkeztek a később Funchalról elnevezett öbölbe, az öböl nyugati oldalán fekvő kis szigeteknél kerestek menedéket. Már későre járt, ezért a kapitány úgy döntött, hogy a felfedezők ott töltik az éjszakát. Amikor másodszor tértek vissza a portugál szárazföldről Madeirára, hogy véglegesen megkezdjék a betelepítést, hajóik ismét ugyanezeknél a kis szigeteknél vetettek horgonyt. Az első telepesek néhány napon át a hajókra húzódtak vissza, amikor az erdőkben hevesen pusztító tűz miatt el kellett hagyniuk a felperzselt szárazföldet. Ezeket a kis szigeteket később Ilhéus da Pontinhának (’kis fok’) nevezték el; São Pedro egyházközségének területéhez tartoznak.

“

„Funchal városának São Pedro egyházközsége – írja dr. Álvaro Rodrigues de Azevedo – a João Gonçalves Zarco által alapított Capela de São Paulo (Szent Pál apostol-kápolna) kápolnából alakult ki (lásd ott). A kápolnában előbb ferences szerzetesek, majd a székesegyház (Sé) papjai szolgáltak, mígnem Sebestyén király 1566. június 20-i királyi rendelete (alvará) leválasztotta a székesegyház egyházközségéről, és önálló egyházközséggé tette. Határát keleten a Ribeira de Santa Luzia (’Szent Luca’), nyugaton a Ribeira dos Socorridos alkotta. Az egyházközséget Tengerész Henrik bíboros-király 1579. március 3-i királyi rendelete megszüntette. Városi része ismét a székesegyház egyházközségéhez került, külvárosi részéből pedig ugyanez a rendelet létrehozta São Roque és São Martinho egyházközségét. Néhány évvel később azonban II. Fülöp 1587. augusztus 14-i királyi rendelete visszaállította São Pedro egyházközségét a máig meglévő határaival.

A régi királyi kincstári hivatal (Provedoria) sokszor idézett Índice do Registo című jegyzéke szerint ezt a plébániát 1566. július 20-i, nem pedig június 20-i királyi rendelettel (alvará régio) hozták létre, ahogy a Saudades jegyzetírója állítja. Első plébánosa Gaspar Teixeira volt. Az említett, 1566. július 20-i rendelet évi javadalmát (côngrua) 15 000 réis (régi portugál számolópénz; 1$000 = 1000 réis, 1:000$000 = egy conto = 1 000 000 réis) készpénzben, egy moio (gabonaűrmérték, 60 alqueire) búzában és fél pipa (boroshordó és űrmérték, kb. 400–500 liter) borban állapította meg. Az 1572. augusztus 20-i királyi rendelet ezt 25 000 réis készpénzre, egy moio búzára és egy pipa borra emelte. Az 1591. május 8-i, 1600. május 17-i, 1609. augusztus 19-i és 1749. június 10-i királyi rendeletek az éves járandóságot sorrendben 26 700 réis készpénzre, két moio búzára és egy pipa borra; 29 700 réis készpénzre, két moio búzára és egy pipa borra; 30 000 réis készpénzre, két moio búzára és két pipa borra; végül 60 000 réis készpénzre, két moio búzára és két pipa borra emelték.

Ennek az egyházközségnek a lelkészségét (curato) az 1589. augusztus 27-i királyi rendelet hozta létre. A lelkész (cura) évi javadalmát 20 000 réis-ben állapította meg; ehhez az 1609. augusztus 19-i rendelet egy pipa bort adott.

A plébániának társaskáptalana is volt: az 1589. május 26-i rendelet hozta létre két javadalmas pappal (beneficiado), a plébánoson (vigário) és a lelkészen kívül. Az 1590. március 23-i rendelet egy további javadalmas papot rendelt a társaskáptalanhoz, az ugyanazon év július 24-i rendelet pedig egy negyediket is. Ez utóbbi rendelet szerint mindegyikük évi fizetése 6000 réis készpénz és egy moio búza volt. A társaskáptalannak kincstárnoka, prédikátora és orgonistája is volt.

A plébánia székhelyét a São Paulo-kápolnában alakították ki, amelyről már beszámoltunk. Kétségtelen, hogy az egyházközség 1587-es helyreállításakor kis mérete ellenére ugyanez a kápolna szolgált plébániatemplomként. Nem tudjuk, mikor költözött át az egyházközség székhelye a São Paulo-kápolnából a mai plébániatemplomba. Az új templom építésének idejét sem ismerjük. Erről a Saudades jegyzetírója a következő, a kincstári hivatal jegyzékében is szereplő adatokat közli: „A templom fenntartására az 1598. június 15-i rendelet 4000 réis-t biztosított. A Királyi Kincstár Tanácsának különböző utasításai alapján a következő összegeket fordították rá: 1688-ban a templomon végzett munkákra 900 000 réis-t; 1737 és 1739 között az árlejtés (arrematação) útján odaítélt új templom építésére 6 742 000 réis-t; 1742-ben a harangok öntésére 217 000 réis-t; 1757-ben pedig az 1748. április 1-jei földrengés okozta károk kijavítására 3 029 730 réis-t. Ugyanez a tanács 1742-ben a templom előtti templomkert, illetve kőburkolat és a főoltár oltárképének elkészítését is elrendelte, de nem maradt fenn adat arról, mennyit költöttek ezekre.”

A jelenlegi államfő (1921), Manuel Teixeira Gomes úr, amikor évekkel ezelőtt Madeirán járt, széles körű műveltségének és kifinomult művészi ízlésének köszönhetően felfedezte a São Pedro-templom sekrestyéjében őrzött csodálatos festményeket, amelyek addig mindenki figyelmét elkerülték. Később Cartas sem moral nenhuma című könyvében a nagyközönségnek is bemutatta őket.

Ebben az egyházközségben található a Szent Klára-kolostor (Santa Clara) temploma, ahol João Gonçalves Zargo sírja van, valamint a Keresztelő Szent János-kápolna (Ribeira), São Paulo, Santa Catarina, Peña de Francia-i Boldogasszony, Nossa Senhora das Angústias (lásd: Lambert (quinta)), São Lázaro, Fájdalmas Anya (lásd: Moradias de Zargo), Fájdalmas Anya (lásd: Angústias-temető), Fájdalmas Szűzanya (lásd: Dona Maria Amélia hercegnő menhelye), Szeplőtelen Fogantatás és Almas kápolnája (lásd ott). A Nossa Senhora das Maravilhas, Fájdalmas Anya (Igrejinha), São Francisco das Furnas, Nossa Senhora da Salvação, Santa Brígida, Nossa Senhora da Vida, Nossa Senhora da Boa Hora és Szeplőtelen Fogantatás kápolna már nem létezik. A Nossa Senhora da Saúde-kápolnát és a Pico-erődben (’csúcs’) álló São João-kápolnát már régóta nem használják istentiszteletre. Mindezekről a kápolnákról másutt részletesebben is szólunk.

Az egyházközség területén található Dona Maria Amélia hercegnő menháza (hospício), a Koldusok és Árvák Menhelye, az Angústias-temető, a püspöki palota (Paço Episcopal) a püspöki kancelláriával (Câmara Eclesiástica), a Csecsemőtej-ellátó, az Anyasegélyező, a Színház, a Jardim Municipal, a São Pedro-palota, a Pico-erőd, a brit temető, az anglikán templom, az Angol Távíróállomás, a Dona Maria Amélia Árvaház, Pontinha hullámtörő gátja és útja, továbbá a Vigia, Lambert, Bianchi, Cruzes, Favila, São João stb., stb. quinta (vidéki birtok kúriával).

A São Pedro egyházközség nyugaton Ribeiro Secóig, északon pedig az Ausentes közig, a Santo António felé vezető úton, valamint a Figueira Canhota közig, az Achada felé vezető úton terjed. Határaihoz tartozik még a Santa Luzia-patak jobb partjának a Largo do Torreão fölötti szakasza; a Ferreiros, más néven Comércio utca nyugati fele a tér és a Netos utca között; az utóbbi utca északi oldala a Ferreiros és a Mercês utca között; a São Pedro utca; a Pretas, más néven Câmara Pestana utca, de csak a 70-es és a 47-es házszámtól kezdődő épületek (1921); a São Francisco utca nyugati fele; valamint a São Lourenço kövezett meredek utca. A São Francisco utca torkolata jelöli ki a Carreira, más néven Dr. Vieira utcában a São Pedro egyházközség és a székesegyházi egyházközség határát. A São Pedro egyházközség lakossága 7061 fő (1921).