Bettencourt (Nicolau Anastacio de)

Ez a kiváló madeirai 1810. február 7-én született e város São Pedro (’Szent Péter’) egyházközségében (freguesia), dr. Anastacio Moniz de Bettencourt és Dona Ana Rosa Bettencourt gyermekeként.

Nicolau Anastacio tanácsos (conselheiro, a királyi tanács tiszteletbeli címe) apja igen kiváló orvos, korában jól ismert és nagyra becsült irodalmár volt. A „Zarco-eposz” (Zargueida) szerzője Georgeida című költeményének bevezetésében szonettet ajánlott neki. Bármilyen túlzónak is tűnhetnek e sorok, mégis megmutatják, milyen nagyra tartották kortársai, és milyen jó hírnévnek örvendett közöttük.

Életrajzunk szereplője apjától ragyogó tehetséget örökölt. Ez már zsenge korában megmutatkozott, később pedig a Coimbrai Egyetem (Universidade de Coimbra) hallgatójaként is egyértelmű tanújelét adta.

Apját kisgyermekkorában elveszítette. 1825-ben édesanyjával Coimbrába ment, hogy beiratkozzon a filozófiai karra, majd orvosi tanulmányokat folytasson.

1827-ben félbeszakította tanulmányait, hogy Vila Flor grófjának parancsnoksága alatt belépjen az egyetemi zászlóaljba. A királypárti erők ellen harcolva hősiesen vett részt a Cruz de Alvoroçosnál és a Ponte de Vougánál vívott ütközetekben. Fegyvertársai sorsában osztozva el kellett hagynia Portugáliát: 1828-ban Angliába emigrált. Ott értesült édesanyja haláláról, ami súlyos csapás volt a szerető fiú számára.

1829. február 14-én a királynő önkéntes zászlóaljának tagjaként érkezett Terceira szigetére. Ugyanazon év augusztus 11-én részt vett a Praia mezővárosánál (vila) egy miguelista (az abszolutista Mihály király híve) hajóraj és a liberálisok között lezajlott ütközetben, amelyet az utóbbiak nyertek meg.

Önként csatlakozott a Terceirán előkészített expedícióhoz, amelynek célja a még az abszolutizmus uralma alatt álló többi azori sziget felszabadítása volt. Mindvégig bátran viselkedett, és 1831. augusztus 2-án jelen volt a São Miguel szigetén, Ladeira Velhánál vívott ütközetben.

Nicolau Anastacio de Bettencourt Terceira szigetén tartózkodott, amikor IV. Péter, Brazília császára 1832. március 3-án partra szállt ott. A liberális hadsereget kívánta megszervezni, hogy az megküzdjön az abszolutista erőkkel, majd nálunk bevezesse az alkotmányos rendszert.

A felszabadító hadsereg 1832. július 8-án szállt partra Mindelo partjainál. Tagja volt jeles életrajzi szereplőnk is, aki Porto emlékezetes ostroma során nagy vakmerőségről és bátorságról tett tanúbizonyságot. Nicolau Anastacio különösen az 1832. augusztus 13-án, Serra do Pilarnál vívott híres ütközetben mutatta meg bátorságát. Az önkéntes osztag, amelyhez tartozott, Torres tábornoktól a legnagyobb elismerést kapta; a tábornok a kormánynak is figyelmébe ajánlotta ezeket a merész önkénteseket, hogy jutalmazza meg őket. Ott valódi hősiességgel harcolt José Estevão Coelho de Magalhães, Julio Maximo de Oliveira Pimentel, José Silvestre Ribeiro és mások oldalán, akik később az emberi tevékenység különböző területein nagy hírnévre tettek szert nálunk.

Az alkotmányos kormányzat megalakulása után Nicolau Bettencourt-ot az angrai prefektúra (prefeitura) főtitkárává nevezték ki, majd hasonló tisztségbe helyezték át Ponta Delgada (’keskeny fok’) kerületébe (distrito). Ott hét éven át főadminisztrátorként (administrador geral) és polgári kormányzóként (governador civil) is szolgált. Magas tisztségében végzett munkájával kivívta a rábízott lakosság mély megbecsülését.

Miután egy ideig Aveiro polgári kormányzójaként szolgált – e tisztségre 1843. november 23-i rendelettel nevezték ki –, 1844. december 1-jén Angra do Heroísmo kerületének élére került. A Terceira-szigetnek, amelyet második hazájának tekintett, különösen jelentős szolgálatokat tett.

Ott mutatkozott meg igazán igazgatási érzéke és vállalkozó szelleme. Ennek különösen beszédes példája a kerület székhelyén általa alapított Caixa Económica takarékpénztár és Gyermekmenhely (Asilo da Infância).

Halálakor egy azori-szigeteki újság így írt erről a két intézményről: „Nevét ma áldják a belőlük származó jótétemények és rendkívül hasznos eredmények miatt. Az angrai Caixa Económica néhány hónapja mintegy két conto de réist (conto: egymillió réis) ajánlott fel a Misericórdia (az Irgalmasság Szent Háza, világi karitatív testvérület) kórházának egy mintaszerű kórterem létesítésére, amely ennek a jótevőnek a nevét fogja viselni. A község ugyanakkor a város egyik utcáját nevezte el róla, mert kötelességének érezte, hogy emlékét a köz hálájába és tiszteletébe ajánlja.

Már ennek a jótékonysági otthonnak és hitelintézetnek a megalapítása is elegendő volna ahhoz, hogy emléke feledhetetlen maradjon. A cél érdekében tett fáradságos erőfeszítést jól érzékelteti, hogy alapításuk idején (1844–53) a közsegélyezés, a jótékonysági és segélyegyletek, valamint az erkölcsnemesítő, a nép számára létrehozott takarékpénztárak jelentőségét még alig értették.

A tizenkét év alatt, amíg szinte megszakítás nélkül Angra kerületét igazgatta, odaadóan és kitartóan dolgozott választott hazája gyarapodásáért és jólétéért. Jelentős lendületet adott az oktatásnak: iskolákat alapított, sokat tett a nemzeti gimnázium (liceu) megszervezéséért, és buzdító szavaival ösztönözte mindazokat, akik irodalommal foglalkoztak.

Kormányzása idején és az ő befolyásának köszönhetően megfelelő otthont kapott a vámház, a nemzeti gimnázium, a bíróság és a köztörvényes börtönök stb.

Dicsőségének egyik maradandó emléke az Asilo da Infância Desvalida megalapítása, amelyhez neve elválaszthatatlanul kötődik. Ezzel Angra városát rendkívül fontos jótékonysági intézménnyel gazdagította, amely számos értékes segítséget nyújt az ott élőknek.

Később Horta kerületének polgári kormányzója lett, 1853-ban pedig az ott lakóknak tett szolgálatai elismeréseként a kerület képviselőjévé választották.

A képviselői megbízatást visszautasította, Aveiro polgári kormányzói tisztségét viszont elfogadta. Kormányzásához fűződik egy takarékpénztár létrehozása, amely virágzó intézménnyé vált, és jelentős szolgálatokat tett a városnak.

Portalegre polgári kormányzója is volt; ott ért véget közigazgatási pályafutása. 1862 júliusában nyugdíjba vonult, és Angra do Heroísmóban telepedett le.

Anastácio Bettencourt nem volt neves író, de számottevő irodalmi tehetséggel rendelkezett. Ezt újságokban elszórtan megjelent írásai és kiadatlanul maradt beszédei is megmutatták; nyelvezetüket tisztaság és elegancia jellemezte. Költőként is becsülték: ihletett, szép verseket írt. 1848-ban közigazgatási tárgyú írásaiból adott ki gyűjteményt, Inocêncio Francisco da Silva pedig neki tulajdonítja az 1857-ben Esposição de factos que se deram no districto de Angra do Heroísmo etc. címmel megjelent kötetet.

Rendelkezett királyi tanácsosi címmel (carta de conselho), a királyi ház fidalgo lovagja (fidalgo cavaleiro da Casa Real) és több rend komturja volt. Angra do Heroísmo városában hunyt el 1874. március 7-én.