Pontinha (településrész, út, sziklaszigetek és hullámtörő gát)

Néha különösnek tűnt, hogy a tengerpartnak azt a kiszögellését Pontinhának (’kis fok’) nevezik, amely részben a mi kis menedékkikötőnk határát alkotja. A helyet eredetileg Ilhéusnak (’kis szigetek’) hívták, mert két, a tengerben álló, különálló szikla volt ott. Ez az elnevezés a környező településrészre (sítio) is kiterjedt. A közelben fekvő Rua dos Ilhéus (Kis szigetek utca) ma is az eredeti nevet őrzi.

A parthoz közelebb fekvő apró sziklaszigetet a 18. század harmadik negyedének elején erős falakkal kötötték össze a szárazfölddel; ezek a falak az ott álló megerősített redut falaihoz csatlakoztak. A másik sziklasziget ma is jól kivehető ezen a helyen. Ezt 1889-ben, a Pontinha hullámtörő gátjának legfontosabb részét alkotó hatalmas fal elkészültével kapcsolták végleg az első sziklaszigethez és a parthoz.

A „Vágyódás a szülőföld után” (Saudades da Terra) jeles kommentátora – bár kissé erőltetetten – így magyarázza a part e szakaszának Pontinha nevét: „A két sziklasziget közül a tenger felé eső ma is (1873-ban) ugyanúgy külön áll a vízben, mint régen, ezért megtartotta az Ilhéu nevet; a másikat viszont már régóta erős kőfalak kötik a sziget partjához, ezért Pontinhának nevezik.”

Ez az idővel uralkodóvá vált név igen régi használatú, és akár a 16. század közepére is visszanyúlhat. A legmegbízhatóbbnak tűnő adatok alapján úgy véljük, hogy Madeira benépesítése körülbelül 1425-ben kezdődhetett. A szigetek történetírója a part mentén végzett első felderítés leírásakor külön is megemlíti, amikor az első telepesek a később Funchalnak nevezett helyre értek. Azt írja, hogy „mivel már késő volt, az Ilhéusnál kerestek menedéket, amelyek annak [Funchal völgyének] a végén vannak”. Ez az Ilhéus da Pontinhára (’kis fok szigetei’) vonatkozó legkorábbi ismert utalás. A településrészt és a part menti közvetlen környékét ettől kezdve feltehetően Ilhéusnak nevezték; később, mint fentebb említettük, a Pontinha név kerekedett felül.

E településrész közelében António Dantas 1622-ben megalapította a Peña de Francia-i Boldogasszony (Nossa Senhora da Penha de França) kápolnát. A kápolnához több, Madeira története szempontjából igen fontos esemény kötődik (lásd: Penha de França). Ugyanitt, a kápolnáról elnevezve, a 17. század második negyedében erődöt építettek, amelyet 1712-ben újjáépítettek. Amikor 1801-ben az angol csapatok megszállták a szigetet, az erőd néhány különítményük laktanyájául szolgált.

A parttól távolabbi sziklaszigeten 1654-ben épült fel a Nossa Senhora da Conceição do Ilhéu-erőd (’a szigetecske Szeplőtelen Fogantatása’). Itt 1682-ben ugyanezen titulusú kis kápolnát emeltek, amelynek 1692-től saját káplánja volt. 1866-ban apró, vörös fényű világítótornyot állítottak fel itt. Ezt többnyire tréfásan az Ilhéu (’kis sziget’) parazsának nevezték; 1931-ben megfelelő világítótoronnyal váltották fel. Ebben az erősségben még néhány évvel ezelőtt is állandóan a São Tiago-erődben (’ifjabb Szent Jakab’) állomásozó tüzérszázad egyik különítménye tartózkodott. Elsősorban az volt a feladata, hogy viszonozza a kikötőnkbe érkező hadihajók díszlövéseit. Itt szemaforállomás is működött.

A parthoz közelebb fekvő Pontinha-sziklaszigetet 1757 és 1762 között szilárd falakkal kapcsolták össze a szemközti parttal, amint már említettük. Feltételezik, hogy a munkálatokat az egykor ott álló kis São José-erőd építésekor vagy valamivel korábban végezték el. A parttal való összeköttetés és az akkoriban az élő sziklába vájt lépcső már kisebb kikötőrakpartként szolgált. Gyakran használták partraszállásra, amikor a tenger állapota ezt a strandon nem tette lehetővé.

Az 1907-ben megjelent Tengerészeti és Tengerentúli Levéltár (Archivo da Marinha e Ultramar) I. kötete számos dokumentumot idéz a Porto do Funchalban (’funchali kikötő’) tervezett munkálatokról. Szó esik Francisco Tossi Colombina mérnök terveiről és a vezetésével már megkezdett munkákról is. Ezek akkor különös érdeklődést keltettek, és Pontinha néhány fejlesztésére is kiterjedtek.

Mint említettük, a 18. század közepe táján az egyik sziklaszigetet összekötötték a parttal. Ekkor feltehetően lépcsőt vájtak a sziklába, vagy egy kis kikötőrakpartot építettek. Ezt 1850-ben jelentősen továbbfejlesztették, 1878-ban pedig elkészült egy kedvezőbb feltételeket nyújtó rakpart, amelyet a hullámtörő gát építésekor ismét számottevően javítottak.

A 18. század közepétől 1878-ig ott végzett munkálatok nem tették biztonságossá és kényelmessé a partraszállást. Ha a körülmények sürgetően megkövetelték, többször is ideiglenes farakpartokat kellett építeni.

1872 körül tervezték meg a kellemes Estrada da Pontinhát (’kis fok útja’). Különösen a kis menedékkikötő munkálatainak befejezése óta nyújt igen értékes szolgálatot a közönségnek, és ez a kikötő feltételeinek javulásával még inkább így lesz. A munkák nem kezdődtek meg azonnal, és az építkezés lassan haladt: csak 1895-ben nyilvánították befejezettnek, néhány évvel a Pontinha hullámtörő gátjának elkészülte után. Az út nagyban hozzájárult az öböl (baía) megszépítéséhez, és megkönnyítette a közlekedést a város legforgalmasabb része és Funchal nyugati negyedei között. Az út fölé magasodó meredek sziklafal tetején található Madeira néhány legszebb quintája. Irigylésre méltó helyükről a kikötőre és Funchal egész amfiteátrumszerű térségére nyílik kilátás.

A Caminho da Pontinha (’kis fok útja’) az Entrada da Cidade (’a város bejárata’) rakpartjának nyugati végétől a hullámtörő gátig húzódik. Az 1922. július 6-i ülésen a Rua Sacadura Cabral nevet kapta (lásd: Légi közlekedés).

A Caminho da Pontinhát korábban Avenida do Dr. José António de Almadának és Avenida de Francisco Ferrernek is nevezték; így ez egyike azoknak a közutaknak, amelyeket tanácsaink a legtöbbször kereszteltek át. Már a 19. század elején tervezték a megnyitását, de csak jóval később, 1873 és 1875 között épült meg, amikor a néhai Julio Augusto Leiria mérnök volt a közmunkák igazgatója.

A Cais, Ilhéu és Molhe da Pontinha című szócikkekben további, e témához kapcsolódó részletek találhatók; ezekhez irányítjuk az olvasót.