Hajótörések

A Funchali-öböl védett minden széllel szemben, kivéve a délnyugattól délen át délkeletig terjedő irányokból érkezőket. Nagy viharok csak akkor érik, amikor délről heves szél fúj. Ilyenkor a tengeren olykor magas hullámok keletkeznek, amelyek nagy erővel csapódnak a partra. Az öbölben horgonyzó vitorlások ekkor nincsenek biztonságban: ha a vihar első jeleire nem tudnak kijutni a nyílt tengerre, a partra sodródhatnak, ahol a hullámok összezúzzák őket. Kikötőhelyünk sok vihara közül pusztító következményeik miatt a következőket érdemes megemlíteni.

1757. Október végén vagy november elején nagy vihar támadt, amely több hajót veszélybe sodort, és megrongálta a funchali kikötő építményeit – a Pontinhát (’kis fok’) a szárazfölddel összekötő létesítményt.

1802. 1802. augusztus 30-án éjjel, hajnali 1 óra körül rettenetes robbanás történt egy Funchal kikötőjében horgonyzó, Brazíliába készülő portugál hajó fedélzetén. 32 ember halt meg, közülük 4 madeirai volt. Azt mondták, hogy a robbanást véletlenül egy matróz okozta, amikor a hajó lőporraktárában tartózkodott, hogy lőport lopjon, majd eladja a városban.

1804. Január 8-án és 11-én heves viharok tomboltak; két angol teljes vitorlázatú hajó süllyedt el. 1828. Január 22-én az amerikai Calixto brigg az Alfândega előtt partra futott, és a tenger néhány óra alatt teljesen összeroncsolta. Március 1-jén a Britannia angol teljes vitorlázatú hajó szenvedett hajótörést Praia Formosánál (’szép strand’); a legénység egyik tagja meghalt. 1834. Ebben az évben elsüllyedt a Greenwelle angol teljes vitorlázatú hajó; a legénység öt tagja vesztette életét. 1836. Az október 18-i heves viharok Santa Catarina (’Szent Katalin’) közelében partra sodorták a Maria Adelaide portugál bárkát és a Conceição e Almas jachtot. Az utóbbi hajó legénységének egyik tagja meghalt. Ugyanekkor egy északról érkező, borral megrakott hajó is hajótörést szenvedett ott. 1842. Október 26-án a tenger öt hajót vetett partra; egy másik eltűnt, és többé nem látták. 1846. Január 8. és 11. között heves szélviharok tomboltak Funchal kikötőhelyén, és megrongálták a rakpart építési munkálatait. Ugyanennek a hónapnak a 10. napján a Duque de Sussex toszkán patacho (kis kétárbocos kereskedelmi vitorlás) São Lázarónál partra futott. 1848. December 10-én odaveszett a Senhor dos Passos jacht és az Eugenia szkúner, 31-én pedig a Fevereiro I. és a Boa Fé jacht – mindkettő portugál –, valamint a Delfim és a Levant patacho; az utóbbi amerikai, az előbbi portugál volt. Az utolsó vihar idején a Daphne angol hadikorvett is majdnem partra futott. 1858. Március 5-én heves szélvihar következtében elsüllyedt a Reliance angol brigg Funchal kikötőhelyén; ugyanennek a hónapnak a 15. napján a Liberato Terceiro brazil patacho jutott ugyanerre a sorsra. Hajóparancsnoka Thomás Whister volt. 1858. November 14-én a portugál Defensor teljes vitorlázatú hajó csaknem elsüllyedve futott be Funchal kikötőhelyére. Rio de Janeiróból Portugália egyik kikötőjébe tartott; legénysége és néhány utasa összesen 23 főt tett ki. A hajó járvánnyal fertőzött kikötőből érkezett, a tenger pedig igen háborgott. Nagy nehézségek árán 16 embert sikerült partra tenni, akiket a régi Pontinha-erődben különítettek el. A többiek a fedélzeten maradtak, mert akkor nem voltak hajlandók kiszállni. Éjszaka azonban vízre bocsátottak egy csónakot, és megpróbáltak partot érni. Közülük hatan meghaltak, és csak egy embert tudtak megmenteni São Tiago erődjén túl. A teljes vitorlázatú hajó november 16-án a Gonçalo Aires-patak torkolatánál feneklett meg. 1872. A december 22-i heves vihar a karanténkórház (lazareto) környékén partra sodorta a Champion angol patachót; a kapitány és a legénység további négy tagja meghalt. 1875. Február 2-án a Soudan angol gőzös megfeneklett az egykori Praça da Rainha (’királyné tere’), a mai Praça do Marquês de Pombal (’Pombal márki tere’) előtti strandon. A tenger nyugodt volt; a balesetet a horgonyzási manővert irányítók ügyetlenségének vagy figyelmetlenségének tulajdonították. 1876. Ebben az évben két nagy vihar volt Funchal öblében: az első május 13-án, a második november 11-én. Az első partra sodorta az Orphey angol szkúnert, a Barbosa 2. portugál patachót, a Moura 7. portugál szlúpot, valamint a Maurice és a Nellieclifford amerikai patachót. A második ugyanerre a sorsra juttatta a Fear-Not német hajót, a Fontes Pereira de Melo portugál jachtot és a Theodosia angol szkúnert. A novemberi viharok idején a Valente nevű kis madeirai gőzöst a Quinta Lambert (’Lambert-birtok’) alatt, a szokásos tengerszint fölött több mint 15 méterrel a szikláknak csapta a víz. Már január 3-án is volt egy, az említett kettőnél enyhébb vihar, amely Santa Catarina közelében a Patagonia angol bárka elsüllyedését okozta. 1881. Január 6-án a déli szél a partra sodorta az Aliança portugál jachtot. 1884. November 26-án a tenger partra vetette az Eulalia szkúnert és a Torquato olasz brigget. 1892. A február 28-i viharok megrongálták a Pontinha hullámtörő gátját. 1896. Október 26-ról 27-re virradó éjjel partra került a René Adrienne francia és a Comercio portugál brigg: az utóbbi a São Lázaro-pataknál, az előbbi a Pontinha támfalánál. Bár Funchal öblét a Cabo Garajau (’csér-fok’) és a Ponta da Cruz (’kereszt-fok’) határolja, amelyek egymástól valamivel több mint 8 kilométerre vannak, a hajók rendszerint az Ilhéutól (’kis sziget’) keletre, a várossal szemben vetnek horgonyt. Ott a tengerfeneket bazalthomok és némi iszap alkotja. A patakok vize évről évre jelentős mennyiségű követ, homokot és iszapot hord oda. Emiatt az öböl vize sekélyebbé vált, a strandok pedig fokozatosan szélesedtek. A Banger-oszlop talapzatát építésekor (1798) még a tenger mosta, ma már távolabb áll a víztől. A Rua da Praia, a hal- és a gyümölcspiac, valamint a Praça do Marquês de Pombal is olyan helyen épült, ahová régebben elért a tenger (1921). Most röviden beszámolunk a szigetcsoport más részein történt hajótörésekről: 1720 márciusában egy nyolc embert szállító hajó Machicóból Porto Santóra (’szent kikötő’) tartott. Heves vihar lepte meg, amely a Kanári-szigetek partjára sodorta; ott sikerült partra szállniuk. Két hónappal később tértek vissza Porto Santóra, ahol addigra mindenki úgy hitte, hogy a vihar áldozatai lettek. 1730 körül egy Indiából érkező, jelentős rakományt szállító svéd hajó szenvedett hajótörést azon a szigeten, Pedregal (’köves hely’) településrészén, a Guilherme nevű sziklafalnál. A legénység néhány tagja odaveszett. Néhány hónappal később egy ugyancsak svéd hajó érkezett a szerencsétlenség helyszínére. Sikerült megmentenie a rakomány jelentős részét, köztük több igen értékes tárgyat és – úgy tűnik – néhány pénzzel teli ládát is. 1768 elején Porto Santo szigete közelében elsüllyedt a Balance francia hadikarakk, amelynek Arras bárója volt a parancsnoka. 239 fős legénységét egy francia hajó vette fel, és Funchal kikötőhelyére vitte. 1790-ben az Ilhéu de Baixo melletti szorosban, Porto Santónál elsüllyedt egy menetrend szerinti parti hajó. Borral megrakodva Madeira északi részéről Funchal felé tartott, de egy heves vihar arra a helyre sodorta. Az egész legénység odaveszett, kivéve egy férfit, akinek egy deszkába kapaszkodva sikerült elérnie az Ilhéu de Ferro sziklaszigetet.

A Porto Santó-i átkelés egyik súlyos hajótörése 1823. január 11-én éjjel történt: kilenc ember vesztette életét, és sem a hajónak, sem az áldozatoknak soha semmilyen nyomát nem találták meg.

1850. december 5-én João Rodrigues Rei és José Alexandre de Viveiros hajója Funchalból Porto Santóra indult. Hajóvezetője (arrais) Justiniano Joaquim de Sousa tengerész volt; a két tulajdonoson kívül 13 utas és 12 főnyi legénység tartózkodott a fedélzetén. A Travessának nevezett szakaszon heves vihar érte őket. A tulajdonosok és az utasok azt tanácsolták a legénységnek, és ragaszkodtak hozzá, hogy az ilhéu de Cima vagy a Frades kikötőhely felé tartsanak, ne pedig a mezőváros (vila) kikötőhelyére, mert az ottani partraszállás súlyos veszélynek tette ki őket. Kéréseiket és tanácsaikat sajnos nem fogadták meg. Amikor megpróbáltak partra szállni, a tomboló szél még jobban felkorbácsolta a tengert. A hajón tartózkodó 27 ember közül mindössze 12 menekült meg; 15-en szörnyű halált haltak a partnak vadul nekicsapódó, magas hullámok között. Az áldozatok között volt a hajó két tulajdonosa, valamint több nő és gyermek. A tengeri szerencsétlenség híre Porto Santo szigetén és Madeirán is mély megrendülést keltett.

Akkoriban és korábban is gyakoriak voltak a hajótörések Madeira és Porto Santo között: az átkeléshez úgynevezett nyitott, fedélzet nélküli hajókat használtak. Az 1850. december 6-i szerencsétlenség nyomán szabályozták ezt a tengeri szolgáltatást, és kifejezetten megtiltották, hogy a két sziget között olyan hajók közlekedjenek, amelyek nem felelnek meg a szükséges követelményeknek. Ettől kezdve ritkává váltak a hajótörések ezen az útvonalon. A portugál Maravilha szkúner 1855. április 7-én zátonyra futott Porto Santo partján, de senki sem sérült meg. A szigettől északnyugatra 1882. március 8-án egy brazil gőzhajó veszett oda; négy tengerész meghalt. Porto Santo partjaira különböző időkben több hajót is kivetett a tenger: némelyik elhagyatott volt, másokon ott volt a legénység, amint az a sziget évkönyveiben olvasható. Ponta de São Lourenço magasságában 1884-ben elsüllyedt az angol Forerunner gőzhajó, és 14 ember meghalt, amint e kötet 44. oldalán már említettük. Ugyanettől a földnyelvtől északra, két légua (mérföld, kb. 5 km) távolságban 1838. február 23-án hajótörést szenvedett egy machicói halászhajó; hatfős legénysége életét vesztette. A Praia Formosán több hajótörés is történt. Ezek közül megemlíthetjük az angol Britannia teljes vitorlázatú hajó 1828. március 1-jei hajótörését, amelyben a legénység egy tagja meghalt, a hajó pedig teljesen elpusztult, valamint egy part menti hajó 1875. október 18-i szerencsétlenségét, amelyben öt ember vesztette életét.

Még több tengeri szerencsétlenség történt az úgynevezett Ponta da Cruz közelében, nem messze a Praia Formosától. A sziklafal tetején kis vaskereszt áll, amelyet már többször kicseréltek; az ottani szerencsétlenségeknek és emberéletek elvesztésének állít emléket. Az erre haladó part menti hajók utasai kegyeletből tisztelettel leveszik a kalapjukat, és sokan elmélyülten, buzgó imát mormolnak. Itt süllyedt el 1901. március 12-én egy Ponta do Pargóból érkező part menti hajó; hét ember meghalt.

Ponta do Pargo magasságában 1850. március 31-én hajótörést szenvedett egy Paul do Mar kikötőhelyéről indult halászhajó; a legénység több tagja meghalt. A Parából érkező, Lisszabonba tartó, rakományt szállító portugál Triunfo brigg 1857. január 31-én a Madalena do Mar-i egyházközség (freguesia) partján szenvedett hajótörést. Kapitánya Francisco António da Silva volt; a legénység minden tagja megmenekült. Porto da Cruz egyházközség kikötőhelyével szemben, a parttól másfél légua távolságra, 1858. szeptember 20-án heves viharban elsüllyedt a francia Homs brigg. Kapitánya F. Azemas volt, és Cette-ből Martinique-ra tartott. A teljes legénység megmenekült; az egyházközségben Valentim de Freitas Leal komtur, egy jómódú helyi földbirtokos, bőkezű segítséget nyújtott nekik.

1859 decemberének első napjaiban a brit Flying Foame teljes vitorlázatú hajó elindult Cardiffból a kínai brit gyarmat, Hongkong felé. Egy nagy vihar Madeira közelébe sodorta, majd Porto Moniz egyházközségében, a Fajã do Manuel nevű településrésznél hevesen a parti zátonyokhoz csapta. A fedélzeten tartózkodó 21 ember közül 15 meghalt, köztük a hajó kapitánya, William Lidle, és más tisztek. A teljes rakományként kőszenet szállító hajó 1859. december 19-én szenvedett hajótörést.

A holland Alfa kétárbócos vitorlás, amely Angliából Haiti szigetére tartott, 1860. december 24-én nagy viharban hajótörést szenvedett az Ilhéu do Navio sziklafalánál, Santana egyházközség partjainál. A 7 főből álló legénységet megmentették.

1861. augusztus 18-án Gaula egyházközségében, Porto Novónál hajótörést szenvedett egy part menti hajó. Az utasok és a legénység közül hét ember vesztette életét.

A calhetai kikötőhelyről származó Bailão part menti hajó 1872. szeptember 3-án Calheta mezővárosából Funchal felé tartva elsüllyedt; a legénység három tagja meghalt.

1875. október 18-án a Canhas egyházközségében lévő Anjos kikötőhelyéről egy rakományt és utasokat szállító part menti hajó indult Funchal felé. Hajótörést szenvedett – nem tudjuk pontosan, az út mely szakaszán –, és négy férfi, valamint két nő meghalt. Ponta Delgada egyházközség partjára 1877. december 9-én egy norvég teljes vitorlázatú hajó sodródott; a legénység két tagja életét vesztette.

Az Achadas da Cruz-i egyházközségben hajótörést szenvedett Varuna jachtról e mű I. kötetének 13. oldalán már röviden beszámoltunk.

1901. március 12-én Ponta da Cruz előtt hajótörést szenvedett a „Brilhante Pargueiro” part menti hajó; nyolc utas meghalt.

Már régóta tervezik a Kopár-szigetek kivilágítását. A világítótornyok hiánya miatt e vizeken, különösen sűrű ködben, több nagy tengerjáró hajó szenvedett hajótörést. Halászhajókkal is több tengeri szerencsétlenség történt itt: a vihar elől menekülve olykor ezeken a meredek, védtelen partokon pusztulnak el, legénységük tagjaival együtt.

E szigetek partjaira több elhagyott hajót is kivetett a tenger. A Liverpoolból Madeira felé tartó, néhány utast szállító angol Lagos gőzhajó 1902. január 17-én zátonyra futott Deserta Grandénál, főként a sűrű köd miatt.

1788-ban ugyanezen sziget partjainál, számunkra ismeretlen helyen hajótörést szenvedett a Dart nevű angol kalózhajó. 1804-ben két ugyancsak angol gályát sodort a vihar a partra; ennek helyéről sem találtunk feljegyzést. Sok külföldi kikötőben állnak kisebb emlékművek vagy egyszerű feliratos kövek, amelyek azoknak a nevét őrzik, akik hajótörések és tengeri viharok idején, a tomboló elemekkel küzdve, kiemelkedő segítséget nyújtottak embertársaik megmentésében.

A példát követni kellene. Egy funchali újságban (D. da Mad., 1926. december 11.) e mű egyik szerzője már felvetette az ötlet megvalósítását, és a következőket írta.

Egy szerény emléktábla a tenger közelében, rajta mindazok nevével, akik a funchali kikötőhelyen tomboló viharok idején nyújtott segítségükkel kivívták honfitársaik és külföldiek háláját: egyszerű módja volna annak, hogy megmutassuk, a madeiraiak is tudják méltányolni azokat, akik nemes tetteikkel bizonyították, hogy megőrizték népük erényeit. Amíg azonban ez nem valósul meg, igyekszünk legalább néhányukat megmenteni a teljes feledéstől azzal, hogy nevüket feljegyezzük e lap hasábjain.

Negyven-ötven évvel ezelőtt az alábbi, nevükön vagy ragadványnevükön említett emberek voltak a legismertebbek arról az elszántságról és bátorságról, amellyel a funchali kikötőhelyen történt hajótörések idején a hullámok dühével szembeszálltak, valahányszor életeket kellett menteni: António Maria de Gouveia, António da Silva Cambé, Silvano Cardoso, Manuel Teixeira, Manuel Caramujo, João dos Passos (a néma), João Pereira (a Marau), José de Sousa (a Patacho), Manuel Capitão, José (a Gato Fardão), Guilherme és Vitorino Pófia, a két Russo, Tigela és Guilherme Albuquerque de França. Ez utóbbi madeirai, aki Uruguay funchali konzulja volt, és mint tudjuk, nem tartozott a tengerészek közé, soha nem habozott szembeszállni a háborgó hullámokkal, ha vihar idején szükség volt a segítségére. Régebben ugyanezért nagy hírnévnek örvendtek Funchalban a következő madeiraiak: Henrique Crawford, akinek az angol Wave szkúner hajótöröttjei az életüket köszönhették, miután a hajó 1842. október 26-án São Lázaro közelében zátonyra futott; José Ferreira Ourela, Arsenio Pombo, João de Freitas, João Vieira, António Silveira és Pedro Antonio. Crawford kivételével mindannyian tengerészek voltak. Az 1858. április 14-i ülés jegyzőkönyvében a portói Királyi Életmentő Társaság elismeréssel említette őket; ugyanott Domingos Teles de Meneses, Augusto César Bianchi, Alexandre Sheffield, Roberto Taylor, Gregorio Antunes dos Santos, José Francisco da Silva és Cândido Augusto de Mesquita Spranger neve is szerepelt a Reliance brigg hajótörésekor nyújtott értékes segítségükért.

Ennél a hajótörésnél a Portugáliából származó Amaro José zenész rendkívül értékes segítséget nyújtott. Ezért az említett Életmentő Társaság első osztályú aranyérmével tüntették ki.