Madalena do Mar (egyházközség)

Ez a Madeira délnyugati partján fekvő plébánia a Canhas egyházközség (freguesia) alatti területen található. Keleten az ugyanahhoz az egyházközséghez tartozó Anjos (’angyalok’) településrész, nyugaton Arco da Calheta (’calhetai ív’) plébániája határolja.

Feltételezik, hogy eredeti neve Madalesia vagy Santa Maria Madalena volt. A „do Mar” megjelölést később kaphatta, mert az óceán partján fekszik, de talán még inkább azért, hogy megkülönböztessék Porto do Moniz (’Moniz kikötője’) egyházközségének Santa Maria Madalena nevű településrészétől és kápolnájától, amikor ott egy ismert és sokak által látogatott búcsú központja alakult ki. Ez a feltevés nem teljesen alaptalan; más példák is alátámasztják. Ma általában Madalena do Mar (’tengerparti Magdolna’) néven ismerik, még a hivatalos iratokban is, bár a nép – a nyelv egyszerűsítésére hajlamosan – Madalenának (’Magdolna’) is nevezi.

A plébánia egy, a gyarmatosítás kezdeti időszakától itt létező benépesített birtokból (fazenda povoada) alakult ki. A birtokon kápolna állt, amelynek védőszentje egyes források szerint Santa Maria Madalena volt; más állítás szerint az eredeti kápolnát Alexandriai Szent Katalin tiszteletére szentelték. Eredetéről több régi nemesi családtörténetben is az olvasható, amit a Saudades jegyzetei röviden így foglalnak össze: „…Henrique Alemão, Madeira szigete gyarmatosításának kezdeti időszakából ismert legendás személyiség. Azt mondták róla, hogy lengyel herceg volt, és miután I. Ulászló 1444-ben elvesztette a II. Murád elleni várnai csatát, fogadalmat tett, hogy elzarándokol a Szentföldre; a Sínai-hegyi Szent Katalin lovagjává is avatták. Amikor Madeirára érkezett, João Gonçalves Zarco a később Madalena do Mar néven ismert helyen nagy kiterjedésű sesmariát (királyi földadomány telepeseknek, megművelési kötelezettséggel) adott neki. Az adománylevelet Tengerész Henrik infáns 1457. április 29-én, V. Alfonz pedig ugyanazon év május 18-án erősítette meg. Henrique Alemão valóban nagy, benépesített birtokot hozott ott létre, Santa Maria Madalena tiszteletére szentelt kápolnával; erről kapta a nevét a település. Feleségül vette Senhorinha Annest, majd szerencsétlenül meghalt: a Cabo Girãóról lezúduló földcsuszamlás (quebrada) maga alá temette azt a csónakot, amelyen Funchalból Madalenába tartott. Felesége később João Rodrigues de Freitashoz ment férjhez. Ponta do Sol mezővárosa fölött ma is létezik a Fajã do Alemão, amelyet a nép torzult alakban Fajã do Limãónak nevez.”

A lengyel Német Henriket tehát e település első alapítójának tekinthetjük; ő építtette az első itteni kápolnát is. Özvegye, Senhorinha Alves másodszor az algarvei fidalgo (köznemes), João Rodrigues de Freitas felesége lett. Együtt hitbizományt (morgadio) alapítottak, amelynek székhelye az említett kápolna volt, és amelynek mai képviselői Geraz do Lima vikomtjai. Az alapító ugyancsak João Rodrigues de Freitas nevű fia 1520-ban készült végrendeletében azt állítja, hogy ő alapította a Capela de Santa Maria Madalenát (Szent Mária Magdolna-kápolna); a kápolna tehát ez előtt az év előtt épült. Ebből arra kell következtetnünk, hogy az eredeti kápolnát Német Henrik építtette, João Rodrigues de Freitas pedig később újjáépítette, vagy újra megalapította a Santa Maria Madalena-kápolnát. Akkoriban ugyanis gyakran olyanok is templomok és kápolnák alapítójának nevezték magukat, akik csupán újjáépítették őket, vagy jelentős javításokat végeztettek rajtuk.

Mielőtt ez a település önálló plébánia lett volna, saját káplánjai voltak. 1538-ban jogot kaptak arra, hogy kiszolgáltassák a szentségeket a helyi lakosoknak, 1539-ben pedig arra, hogy keresztelőmedencét építsenek. Ez utóbbit a kápolna akkori kegyura, João Rodrigues kérte, akit a kápolna alapítójának vagy közeli leszármazottjának tartunk.

Ezt az egyházközséget Ponta do Sol (’Nap-fok’) egyházközségéből választották ki; Jerónimo Barreto püspök 1582. február 1-jén önálló plébániává alakította. Első plébánosa João Leandro Afonso atya volt. Az 1587. szeptember 22-i királyi rendelet (alvará régio) évi 20 000 réis (régi portugál számolópénz; 1$000 = 1000 réis, 1:000$000 = egy conto = 1 000 000 réis) fizetést állapított meg a plébánosnak. Ezt a következő év szeptember 10-i királyi rendelet (alvará) fél moio (gabonaűrmérték, 60 alqueire) búzával és egynegyed hordó borral egészítette ki. Két évvel később, egy november 15-i királyi rendelet értelmében a javadalmazás 16 000 réis készpénzre, 1 moio búzára és 1 pipa (boroshordó és űrmérték, kb. 400–500 liter) borra változott. Az 1611. december 9-i királyi rendelet további évi 3000 réis-sel emelte a pénzbeli részt. Egy másik, 1649. július 28-án kelt királyi rendeletről is tudunk: ez a plébános évi javadalmazását 19 000 réis készpénzben, másfél moio búzában és egy és egynegyed pipa borban állapította meg.

Gaspar Frutuoso 1590-ben írt művében a következő utalások olvashatók erre az egyházközségre: „… Magdalena oly különleges és nevezetes hely az e szent tiszteletére emelt kápolna miatt, amelyet az ott lakók építettek, s ahol a cukor jelentős hasznot hoz.” A Saudades da Terra egy másik helyén ez áll: „Ponta do Sol mezővárosától a tengerpart mentén fél légua távolságra fekszik Magdalena egyházközsége, mintegy harminc háztartással (fogos, szó szerint »tűzhely«). Van ott egy cukormalom (engenho), amely egy bizonyos Manuel Diasé volt, továbbá jó birtok, jó cukornádtermő földekkel és bőséges friss vízzel. Az egyházközségben áll az Angyalos Boldogasszony (Nossa Senhora dos Anjos) kápolnája, amely kis méretétől eltekintve gazdagon berendezett épület: kicsiny, szép és díszes oltárképe van. Mellette egy friss vizű forrás fakad kövek alatt, a gyönyörű cukornád száraiból álló ültetvények között.” (Lásd: Anjos 1-71.) Anjos településrésze ma Canhas egyházközségéhez tartozik, és egykor Ponta do Sol plébániájának is része volt. Nem tudjuk, hogy valaha Madalena egyházközségéhez is tartozott-e, ahogyan Gaspar Frutuoso állítja.

Ebben az egyházközségben állt a Capela de Santa Quitéria (Szent Quiteria-kápolna), amelyből mára csupán romhalmaz maradt. João da Silva Alves atya építtette.

E település földje rendkívül termékeny, és már a betelepítés első időszakában kiterjedt mezőgazdasági művelés alá vonták. Nagy területen termesztettek cukornádat, hamarosan cukormalmot állítottak fel a cukor előállítására, a település pedig e termék fontos termelőközpontjává vált. Földjei ma is igen alkalmasak az úgynevezett nagy értékű növények termesztésére; az exportra szánt banán termése is jelentős.

Az 1920-as népszámlálás szerint az egyházközség 1093 lakója a Passo, Vargem, Lombo, Banda de Além, Palmeira, Torreão, Ribeira da Madalena, Moledos, Achada és Rua településrészeken elszórtan élt.

1882-ben fiúknak állami iskolát létesítettek; 1919 óta pedig egy vegyes, vándoriskola is működik itt (1921).

Az egyházközséget a Ribeira da Madalena (’Magdolna-patak’) mentén húzódó levada (öntözőcsatorna), a Levada do Nateiro és a Levada Nova (’új öntözőcsatorna’) öntözi.

Madalena do Mar plébániáján született António Policarpo dos Passos Sousa orvos és sebész, aki hosszú éveken át a Ponta do Sol-i községi tanács (Câmara Municipal) titkára volt. Iskolatársai és kortársai szerint rendkívüli tehetségű ember volt, ám korai halála és más sajátos körülmények miatt tehetsége nem bontakozhatott ki olyan fényesen, ahogyan kívánatos lett volna. A költészetet is kiválóan művelte: több verset hagyott hátra, amelyeket a maguk idejében nagyra becsültek.

Ebben az egyházközségben született António João de Lessa atya is, aki Brazíliában szerzett hírnevet, és ott is halt meg. (Lásd ott.)

Az egyházközség partjánál torkollik a tengerbe a Madalena-patak. Felsőbb szakaszán, ahol Canhas egyházközségén halad át, 1932-ben nagy földcsuszamlás történt a bal partján. Ez hatalmas károkat okozott, és nagyrészt eltorlaszolta a patak medrét. Ez az esemény jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy 1939. december 30-án az akkor lehullott heves esőzések nyomán a patak vízhozama félelmetes méreteket öltsön. Áradása több tucat lakóházat sodort el, több ember halálát okozta, és felbecsülhetetlen károkat idézett elő: ez volt a szigeten az árvizek okozta egyik legsúlyosabb katasztrófa.