Canhas (egyházközség)

“

„… és miután átkeltek egy patakon, amely ezen a Ponta do Sol (’Nap-fok’) nevű földnyelven túl folyik, egy hegyoldalon kijelölték a Szent Jakab apostolnak szentelt templom helyét. Továbbhaladva még látták a tüzet, amelyet a partra gyújtatott; az erdő azonban olyan sűrű volt, és egy része oly hevesen égett, hogy nem tudtak továbbmenni. Ezért leereszkedtek egy patakhoz, és mindvégig a víz hangját követve eljutottak a tengerhez, ahol megtalálták a csónakokat.” Frutuoso e részlete Zarco és néhány felfedezőtársa első felderítőútjáról szól. Beszámol arról, hogy áthaladtak azokon a földeken, amelyekből később Canhas egyházközsége (freguesia) létrejött; ők voltak tehát az elsők, akik átvágtak az e területeket borító érintetlen erdőkön.

Jól ismert e plébánia nevének eredete. A gyarmatosítás kezdetén letelepedett itt egy Canha családnevű család. Földjeik a Canhas nevet kapták, amelyet később az ezekből a földekből kialakult egyházközség is átvett. Egyesek – köztük a „Szigettörténet” (Historia Insulana) tekintélyes kommentátora – szerint João de Canha, Diogo, Viseu hercege fegyverhordozója Canhas első telepesei közé tartozott. Itt sesmaria (királyi földadomány telepeseknek, megművelési kötelezettséggel) révén jutott földekhez, amelyeket bérbe adott Dona Constança Rodrigues de Almeidának, João Gonçalves Zarco özvegyének. Fia, Rui Pires de Canha alapította a São Tiago-kápolnát, amely később a plébánia székhelye lett. A „Vágyódás a szülőföld után” (Saudades da Terra) jeles jegyzetírója viszont úgy véli, hogy Rui Pires de Canha korábban telepedett le, mint João de Canha; azt nem jelöli meg, milyen rokoni kapcsolat lehetett közöttük. A legelterjedtebb vélemény – és több, általunk tanulmányozott nemesi családtörténeti mű álláspontja – szerint João de Canha telepedett le itt először. Rui Pires de Canha az ő leszármazottja volt, és maga is több földet szerzett a későbbi plébánia határain belül.

Az 1577. január 30-i királyi rendelet (alvará) Dom Jeronimo Barreto egyházmegyei püspököt hatalmazta fel az egyházközség létrehozására. Az egyházközség csak néhány évvel később alakult meg véglegesen, Ponta do Sol plébániájából kiválva. Első kinevezett plébánosa Diogo da Silva atya volt, évi 20 000 réis (régi portugál számolópénz; 1$000 = 1000 réis, 1:000$000 = egy conto = 1 000 000 réis) javadalommal (côngrua). Ezt az 1653. július 10-i királyi rendelet 19 000 réis készpénzre, másfél moio (gabonaűrmérték, 60 alqueire) búzára és másfél pipa (boroshordó és űrmérték, kb. 400–500 liter) borra változtatta. Diogo da Silvát az egyházközség plébánosaként Belchior Alvares de Araujo, Antonio Fernandes, Amaro de Freitas, Francisco Rodrigues és Antonio Novais Ferreira követte az alapítástól 1647-ig terjedő időszakban.

Az új plébánia a São Tiago-kápolnában kezdte meg működését, amelyet, mint említettük, Rui Pires de Canha alapított. Mások azonban Braz da Camarának vagy Rafael Castanhónak tulajdonítják az építését. Nem tudjuk, mikor helyezték át az egyházközség székhelyét ebből a kápolnából az új templomba, és azt sem, melyik évben épült a templom. Feltételezzük, hogy a 16. század első negyedében emelték. Annyit azonban tudunk, hogy 1676-ban a Pénzügyi Tanács jelentős javításokat rendelt el a szentélyében, I. József pedig egy 1752-es királyi rendeletben elrendelte a plébániatemplom újjáépítését. Az alapkövet 1753. július 22-én ünnepélyesen letették. Az 1756. március 4-én kiadott püspöki rendelet engedélyezte a templom megáldását és megnyitását az istentiszteletek előtt; erre nem sokkal később sor is került.

Egy püspöki egyházlátogatás során a megyés főpásztor utasította António de Caires plébánost, hogy kérvényezze egy lelkészség (curato) létrehozását, tekintettel a népesség addigra elért növekedésére. A segédlelkészi (coadjutor) állást az 1731. december 7-i királyi rendelet hozta létre, évi másfél moio búzából és másfél pipa borból álló javadalommal.

Ebben az egyházközségben ma is áll Szent András Avelino, az Angyalos Boldogasszony és Jézus Szentséges Szíve kápolnája. Egykor São Tiago, a Monte-i Szűzanya és Sant’Ana, Nossa Senhora da Anunciação, valamint a Segítség Szűzanyja kápolnája is itt állt, de ezek már eltűntek. Mindegyikről külön szólunk a megfelelő helyen.

Ebben az egyházközségben máig fennmaradt a madeirai parasztok néhány régi szokása és jellegzetes hagyománya, amelyek másutt mindenfelé teljesen eltűnnek. Ma is általánosan viselik a házilag szőtt, élénk és változatos színű csíkokkal díszített, festői szoknyákat, valamint a sötét szövetből készült rövid köpenyeket, amelyeknek csúcsos szegélyét kék selyemszalag keretezi. Ezek az ünnepségeken és a népi összejöveteleken sajátosan helyi, rendkívül érdekes látványt nyújtanak. Kár, hogy olyan nevetséges divatok váltják fel őket, amelyek oly rosszul illenek vidékeink egyszerű, szerény asszonyaihoz. E helyütt említést érdemel a megszólítás egyik itt még uralkodó régi szokása is: mindig a többes szám második személyét használják. „Tudnátok segíteni?”, „menjetek oda”, „gyertek ide” – ezek és még számtalan hasonló fordulat mindennapos az egyházközség lakóinak közvetlen érintkezésében.

Főbb településrészei Lombo da Piedade, Achada e Levada do Poiso, Anjos, Barreiro e Feiteiras, Carvalhal e Carreira, Serrado e Cova, Cruz, Fajã e Eiras, Lombo dos Canhas, Outeiro, Poiso, Salões e Levada da Madalena, Socorro e Vale, valamint Cova do Pico.

Van itt egy kis kikötőhely, amelyet Anjosnak (’angyalok’) neveznek, mert az ilyen nevű településrészen található. Ugyanitt áll az Angyalos Boldogasszony titulusú kápolna. Az egyházközség áru- és utasforgalma főként Ponta do Sol mezővároson (vila) és kikötőjén keresztül zajlik. Bár belső fekvésű településnek tekinthető, hiszen a tenger partjának csak egészen jelentéktelen részét mossa, mégis bizonyos jelentőségű ipari központ, amely e tekintetben jóval felülmúl számos tengerparti egyházközséget. Négy vajüzem, egy sajtüzem, két égetettszesz-üzem (az aguardente cukornádból vagy borból párolt szesz), egy fafűrészüzem és egy tésztaüzem működik itt.

Van egy mintegy 50 éve létesített fiúiskolája és egy nemrég létesített leányiskolája.

Az egyházközség öntözését a területén eredő Pico és Cruzes levadák (öntözőcsatornák) szolgálják.

Canhas északon a Paul da Serrával (’hegyi mocsár’) határos hegyvidékekkel, délen az óceánnal és Madalena do Marral (’tengerparti Magdolna’), keleten Ponta do Sollal, nyugaton pedig Arco da Calhetával (’calhetai ív’) határos. Lakosainak száma 3882.