Régi szokások

A régi madeirai szokások és hagyományok hosszú, gondos tanulmányozást kívánnak; az Elucidário több szócikkében is külön figyelmet kell fordítanunk rájuk. Itt csupán néhány olyan tényt sorolunk fel röviden, amelyek sok ilyen szokást jellemeznek, és különösen világosan mutatják a régi feudalizmus nyomait. Ennek egyes vonásai sokáig fennmaradtak a szigetcsoport egykori nemességének körében. Marokkói hódításaink, valamint az elfoglalt városok és erődítmények megtartása nagy hatással volt országunk szokásaira és lakóinak magánéletére. Túlzott hajlamot ébresztett a kockázatos vállalkozások, az ismeretlen és váratlan kalandok iránt. Ez a területi terjeszkedésben és a tengerentúli birtokok gyarapításában mutatkozott meg: ismeretlen vidékeket és – eposzköltőnk ismert szavaival – soha azelőtt nem hajózott tengereket kerestünk fel. Lehetőségeihez mérten egyetlen portugál terület sem járult hozzá annyival észak-afrikai harcainkhoz, mint a madeirai szigetcsoport. A donatáriusok több tucat hajóból, sok száz emberből és lóból álló nagy expedíciókat szerveztek, amelyekben számos nemes és lovag vett tevékenyen részt. Mindezt maguk a résztvevők fizették, a portugál szárazföldre a legkisebb teher sem hárult; gyakran hónapokon át tanúsítottak bátorságot, olykor a hősiességig és a vakmerőségig menően. A madeirai nemesség bátor és merész ember hírére tett szert, ugyanakkor elbizakodott nemesi származása és ősi birtokain élvezett függetlensége miatt. Önhatalmú tetteket és túlkapásokat követett el, amelyeknek a donatáriusok szinte korlátlan hatalma sem tudott gátat vetni. Még az uralkodó tekintélye sem volt képes megfékezni őket, mivel Madeira és a királyság (reino, azaz a portugál szárazföld) között nagy volt a távolság. Mindez döntő hatással volt a helyi szokásokra. Ékesen tanúskodnak erről az alábbi, a szigetcsoport régi krónikáiban is említett esetek: a viszálykodó Garcia Homem de Sousa, Zarco veje megerősített ősi kúriát épített Santo Antónió-i birtokán a sógoraival vívott véres harcokhoz, s ennek nyomai ma is megvannak; Machico első donatáriusa, Tristão Vaz Teixeira kegyetlen és barbár bosszút állt Diogo Barradason a házát ért sértésért; Dona Aldonça Delgadót tragikus módon meggyilkolta férje, Bartolomeu Perestrelo, Porto Santo negyedik donatárius kapitánya (capitão-donatário), hogy feleségül vehesse unokatestvérét, Dona Solandát, akivel szerelmi viszonyt folytatott; Garcia Perestrelo gyilkosságot követett el, amiért lefejezték; António Gonçalves da Câmara erőszakkal és feltűnő körülmények között elrabolta Dona Isabel de Abreut, amit harcok és viszályok követtek. Ide tartoznak azok a gyilkosságok és botrányos nemi erőszak esetei is, amelyeket dr. Álvaro de Azevedo a „Vágyódás a szülőföld után” (Saudades da Terra) XXIV. jegyzetében beszél el. Hozzáteszi: „nálunk is akadtak különös alakok a hetvenkedő nemesek között; buja kalandjaikat, durva mulatságaikat és szemérmetlen bűneiket a hagyomány mindmáig nem feledte”. Ugyancsak jellemzői voltak e régi szokásoknak Lançarote Teixeira lovas felvonulásai, nádlándzsás lovasjátékai (jogos de canas, lovagi torna nádvesszők dobálásával) és látványos lovas összecsapásai; João Teixeira vadaskertje (coutada) és fényűző vadászatai; Marcos Braga és António de Carvalhal kalandjai és testi erejük próbái; Pedro Ribeiro és Domingos de Braga versengései és párviadalra hívásai stb. Funchal donatáriusai mintha az udvar fényűzésével és pompájával akartak volna vetekedni: kifinomult luxusban és látványos pompában éltek, költséges hadjáratokat szerveztek, és rendkívül gazdag ajándékokat küldtek uralkodóknak és pápáknak. Így tett a Pompásnak nevezett Simão Gonçalves da Câmara is, amikor követségben járt X. Leónál. A királyi udvar ünnepségein és a hercegek esküvőin olyan fényűzéssel és pompával jelentek meg, hogy mindenkit elkápráztattak stb. A madeirai nemességben is megmutatkozott a luxus és a nagyság túlzott szeretete. Haszontalan, tétlen életet élt Funchalban vagy az udvarban, földjeit és ősi kúriáit pedig nemigen lelkiismeretes intézők gondjára és kezelésére hagyta. Beszédes példái ennek a játékok, vadászatok és lovas felvonulások, a lovas összecsapások, versengések és harcok, valamint a látványos ünnepségek, köztük az António Gonçalves da Câmara és Isabel de Abreu esküvőjén rendezett lakoma stb., stb. Hamarosan a nemesi házak nagy része tönkrement, jövedelmeiket elzálogosították, s ez sokakat szégyenteljes, nyomorúságos életre juttatott. Madeira az ország bármely más vidékénél több kötött birtokkal és hitbizománnyal (morgado) rendelkezett. Így egyre több család élt szinte haszontalan és mindenképpen terméketlen életet. Azt is állították, hogy a szigetcsoport földjeinek kétharmadát ilyen kiterjedt és káros birtokkötöttség terhelte. Az eredeti sesmaria (királyi földadomány telepeseknek, megművelési kötelezettséggel) átalakult az ismert colonia-szerződéssé (madeirai részes bérlet; a termés megosztása, a javítások a bérlőé). Ez sajátos arculatot adott a madeirai szokásoknak, különösen a részes bérlők és a gazdaságban lakó bérlők magánéletében. Az egykori sesmeiro (földadományban, sesmariá-ban részesült telepes) földesúrrá és hitbizományossá vált. A rákényszerült tétlenségben olyan szokásokat és hajlamokat vett fel, amelyek nem igazolták büszkélkedését előkelő őseivel. A 16. század vége felé átalakulás kezdődött a madeirai életben és szokásokban. Ehhez jelentősen hozzájárult a portugál szárazfölddel és a külfölddel való gyakoribb érintkezés, a kereskedelem fejlődése és számos idegen tartós jelenléte a szigeten. Sok nemes és közember indult az indiai és brazíliai háborúkba vagy kalandos életre, és hazatérve magánéletében mélyreható változásokat hozott magával. A spanyol uralom hatása és más okok is elősegítették az átalakulást, amely a 17. és a 18. század folyamán tovább erősödött.