Perestrelo (Bartolomeu)

Bartolomeu Perestrelo Porto Santo (’szent kikötő’) szigetének ismert első donatáriusa és telepese volt. Egyes szerzők súlyos hibát követtek el, amikor hajósnak, sőt a sziget felfedezőjének tartották. Talán az vezette őket tévedésre, hogy ő volt a sziget első donatárius kapitánya (capitão-donatário): ez a tisztség olykor a felfedezés tényéhez kapcsolódott.

Dom João infáns, Tengerész Henrik testvérének udvarához tartozó fidalgo (köznemes) volt, amikor Henrik rábízta Porto Santo donatárius kapitányságát (donataria), valamint a sziget betelepítését és gyarmatosítását.

Tengerész Henrik infáns Porto Santo szigetének adományozásáról szóló oklevele 1446. november 1-jén kelt, vagyis körülbelül húsz évvel a szigetcsoport gyarmatosításának kezdete után. Feltételeznünk kell, hogy Perestrelo már az összes, donatáriusoknak járó kiváltság és jogosultság birtokában telepedett le Porto Santón, az oklevél pedig csupán hű és hiteles megerősítése volt ezeknek a kiváltságoknak. Ugyanezt kell feltételeznünk Madeira másik két kapitányságáról is. Az adománylevélben (carta de doação) Tengerész Henrik infáns ezt mondja: „Én Bartolomeu Perestrelóra, házam fidalgo nemesére bízom Porto Santo szigetemet, hogy a nevezett Bartolomeu Perestrelo nevemben, igazságosan és jogszerűen igazgassa; halála után pedig úgy kívánom, hogy első fia, vagy ha ilyen nincs, valamely másik fia viselje e tisztséget a fent mondott módon, majd ugyanígy egyenes ági leszármazottai nemzedékről nemzedékre... rendelkezzenek... polgári és büntető joghatósággal, kivéve a halálbüntetést vagy valamely végtag levágását...”. Az oklevél több, az első donatáriusnak biztosított jogot, jogosultságot és mentességet említ, köztük különféle járulékok és adók beszedését. Porto Santo kapitánysága Bartolomeu Perestrelo leszármazottainak birtokában és felügyelete alatt maradt addig, amíg a Fülöpök uralma idején a főkormányzók kinevezése a szigetcsoport donatáriusait igen alárendelt, szinte pusztán tiszteletbeli helyzetbe nem szorította. Az eredetileg nekik biztosított kiváltságok alapján azonban továbbra is jelentős jövedelmeket szedtek. Amikor Portugália kasztíliai uralom alá került, Diogo Perestrelo Bisforte volt Porto Santo szigetének 6. donatárius kapitánya.

Porto Santo kapitánysága soha nem jutott nagyfokú jólétre. A sziget szűkös adottságai, az anyaország részéről már a gyarmatosítás kezdetétől tapasztalt elhanyagolás, a kalózok gyakori támadásai, egyes donatáriusok és kormányzók rossz igazgatása, valamint sok lakos felfuvalkodott büszkesége – akik régi fidalgók leszármazottaiként megvetették a munkát – mind hozzájárultak ehhez. Ugyanígy szerepet játszott a lakosok éghajlati viszonyokból és más okokból fakadó restségének is jelentős része abban, hogy ez a donatárius kapitányság kevéssé fejlődött.

A Mulher de Colombo című kis művében Antonio Maria de Freitas (Nicolau Florentino) író meglehetős részletességgel foglalkozik Porto Santo első donatárius kapitányával. Ebből az írásból idézünk néhány részletet, amelyet rendkívül érdekesnek tartunk.

“

„A fiatal Bartholomeut, amikor meglátogatta jövendő birtokait, ugyanaz a csalódás érte, mint sokakat másokat a szigeteken és a szárazföldön. Ők is csupán a terület sokat emlegetett nagyságából, termékenységének képzeletszülte híréből és az uradalom hangzatos nevéből ítélték meg a királyi bőkezűség mértékét. Csak akkor ismerték fel, mennyit ér az, amit kértek, amikor a vállalt terhek jóval meghaladták a helyi jövedelmet. Ez arra kényszerítette őket, hogy a birtok használatát részenként, jelentéktelen bérleti díj fejében másoknak engedjék át, vagy hagyják parlagon heverni. Ennek bőséges nyomai még nemrég is megtalálhatók voltak az ország számos vidékén.

“

„A felfedezett sziget agyondicsért előnyeinek hatása alatt Bartholomeu nem tudta, mit kér. Talán másként volt ezzel Zarco és Tristão: második útjukat ésszerűbben magyarázza az a szándék, hogy a telepesek Porto Santón való partra tétele után folytassák a megkezdett vállalkozást, vagy legalább feltérképezzék és megvizsgálják az Atlanti-óceánnak azt a vidékét. Kevésbé valószínű, hogy egy olyan szigeten akartak megtelepedni, amelynek területe és földtani adottságai még futólagos szemrevételezés után sem lehettek csábítók...

“

„Bartholomeu hamarosan rájött, hogy képzelete megcsalta, és túlságosan könnyen hitt a hallottaknak. Végképp elcsüggesztette, amikor összevetette Porto Santót a Zarco és Tristão által megtalált új szigettel: az utóbbi vonzó külsejével és dúsnak ígérkező növényzetével összehasonlíthatatlanul felülmúlta az előbbit.

“

„Visszatért tehát a királyságba (reino, azaz a portugál szárazföldre), minden valószínűség szerint Madeira megtalálása után. Távozását, valamint két társa elindulását a második szigetre a nyulak pusztító elszaporodásának tulajdonítják. Az állomány egy, az út során kölyköket ellő nőstény nyúl szabadon engedéséből eredt. A következő évben – ha ugyan eltelt egy év Bartholomeu érkezése és visszatérése között – már igen sokat megöltek közülük, de ez nem csökkentette a kárt. A nyulak tönkretették a telepesek mezőgazdasági munkájának eredményét, és elvették a kedvüket.

Ez a rendkívüli szaporodóképesség, amely előtt az állattan magyarázatra képtelenül meghajol, bennünket, a tudományban járatlanokat nem tölt el különösebb ámulattal. Elődeinknek megvolt az az ártatlan képességük, hogy látatlanban, minden vita nélkül higgyenek. A lelki egészség szempontjából ezt csak irigyelni lehet a rosszindulattól és gyanakvástól terhes mai időkben...

“

„A szemlátomást felvirágzó Madeira közelsége Porto Santót is vonzóbbá és kevésbé elhagyatottá tette: számos olyan erőforrás vált könnyen elérhetővé, amelyet kedvezőtlen helyi adottságai kezdetben nem biztosítottak. Az idő múltával sem alakult azonban ki a szigeten olyan gazdasági és néprajzi önállóság, amely kellő anyagi és szellemi fejlődéséről tanúskodott volna. Pedig Bartholomeu birtokai változásokon és javításokon mentek keresztül az ő emberfeletti munkájának köszönhetően – amely korán ledöntötte a lábáról –, valamint a szinte teljesen hiábavaló pénzbeli áldozatok révén. Mennyivel kevésbé lehetett szó ilyen önállóságról a betelepítés első éveiben...

“

„Az egyik iratból, amellyel foglalkozunk, arra következtethetünk, hogy Dona Margarida Martins, Perestrelo felesége, nem sokkal élte túl 1431-et. Az utolsó adat, amely e hölgy életéről rendelkezésünkre áll, I. János király az év június 8-án kelt oklevele: ebben neki és férjének néhány házat adományozott örökbérleti díj (foro) fejében a Rua Nova (’új utca’) területén, a Porta da Herva közelében.

“

„Tudomásunk szerint ebből a házasságból nem született gyermek. Bartolomeu másodszor Dona Brites Furtado de Mendonçát vette feleségül. Az asszony az e néven jól ismert családból származott, amely a szigetcsoport történetében is jelentős helyet foglal el.

“

„A második házasságból három lányáról tudunk; mindhárman jelentős férfiakhoz mentek feleségül. Az első, Dona Catharina Furtado de Mendonça, Mem Rodrigues de Vasconcellosnak, Seixo (’kavics’) komturjának lett a felesége. A második, Dona Fillipa de Mendonça Furtado, João Teixeirához, Tristão Vaz Teixeira harmadik fiához ment hozzá; Tristão Vaz Teixeira volt a machicói joghatóság első donatárius kapitánya. A harmadik, Dona Izeu Perestrello, Pedro Correa da Cunhával, Graciosa szigetének donatárius kapitányával kötötte össze életét. „Miután Bartolomeu Perestrelo másodszor is megözvegyült, viszonylag fiatal emberként harmadszor is megházasodott. Dona Isabel Monizt vette feleségül, Vasco Martins Moniz lányát, aki ekkor népes háza népével Machicóban élt, amint azt a Moniz családról szólva láttuk.

“

„Ez az új házasság, amely történeti vizsgálódásunk szempontjából a legjelentősebb és legközvetlenebb, bizonyos mértékig Bartolomeu erkölcsi tekintélyéről tanúskodik, valamint arról a bizalomról, amelyet tisztességes magatartása és munkaszeretete ébresztett. Csak az tudja felmérni, milyen szilárd meggyőződéssel írjuk ezt az életrajzi megjegyzést, aki a régi iratokból közelebbről ismeri a Monizok büszke nemességét: Madeira és a portugál szárazföld legelőkelőbb családjai versengtek a velük kötendő házasságokért. . .

“

„Bartolomeu Perestrelo nemességének emelésére kitalálták, hogy 1428-ban Dom Duarte feleségével érkezett Spanyolországból Portugáliába, majd azt is állították, hogy 1418-ban Zargo és Tristão társa volt Porto Santo felfedezésében (!). Holott nemesi származásáról a legbiztosabb adat az a bizonyítás, amelyet apja, Filiippone Palestrello terjesztett elő 1399-ben. Hogy a tenger emberének dicsőítsék, még olyan kéziratokat is a képzelet szüleményeként neki tulajdonítanak, amelyeket állítólag hátrahagyott, és olyan tanácsokról beszélnek, amelyeket vejének, Kolumbusz Kristófnak adott. Pedig bizonyított, hogy sohasem ismerte azt a férfit, akihez kislánya, Filippa később feleségül ment; a lány ötéves korában veszítette el apját...

“

„Porto Santo donatáriusát nem illeti meg szigete felfedezésének pálmája. A munka mártírjának dicsfénye azonban joggal övezi: ez minden idők egyik legértékesebb társadalmi elismerése.

“

„A halál 1457 körül, szolgálati helyén érte; ekkor alig múlt 50 éves. Családját nehéz anyagi helyzetben hagyta hátra, mert kapitánysága mindent felemésztett: feleségei hozományát, a különféle úton szerzett juttatásokat, sőt az egészségét is. Az ott ráfordított jelentős vagyon mégsem hozott annyi jövedelmet, amennyi özvegye és két gyermeke, Bartolomeu és Filippa eltartásához elegendő lett volna; a gyermekek igen fiatalon veszítették el apjukat.

“

Bartolomeu Perestrelo Porto Santo szigetén, Baleira mezővárosában (vila) halt meg. A megbízhatóbb adatok alapján úgy tűnik, a Nossa Senhora da Piedade (Fájdalmas Anya)-plébániatemplomban temették el.

A szócikk kiegészítéseként érdemes elolvasni e mű 1. kötetének 117. és azt követő oldalain a Baleira mezővárosáról és Porto Santo községéről írottakat.