Madeira a Cancioneiro de Resende című daloskönyvben

Teófilo Braga Poetas Palacianos című könyvében részletesen foglalkozik a Cancioneiro de Resende című daloskönyvvel. A könyv egyik fejezetének az „El-Rei D. Duarte e o cyclo poético da Madeira” címet adta. Ebben vetette fel először, hogy a Madeirán született vagy ott élő költők, akiknek művei nagy számban szerepelnek a daloskönyvben, vitathatatlan irodalmi érdemeik alapján önálló kört vagy iskolát alkothatnak a híres gyűjtemény költőinek népes táborán belül. Úgy véljük, a jeles író túl messzire ment, amikor ilyen jóindulattal és elismeréssel ítélte meg ezt a madeirai kört vagy iskolát.

Dr. Álvaro Rodrigues de Azevedo, a „Vágyódás a szülőföld után” (Saudades da Terra) elismert kommentátora és maga is kiváló irodalomkritikus, nem ért egyet Teófilo Braga véleményével. A következő józan megfontolásokat fogalmazza meg: „Úgy véljük, hogy az e korszakban alkotó madeirai költők csoportja nem alkot különálló kört, csupán a szárazföldi kör egyik ága, mert nincs sajátos arculata. Költészetük jellege és formája megegyezik az ugyanahhoz az iskolához tartozó többi udvari költőnek az „Általános daloskönyv” (Cancioneiro Geral) című daloskönyvben összegyűjtött műveiével. Ez a figyelemre méltó csoport azonban így is elegendő okot ad arra, hogy Madeira szigetének tiszteletre méltó rész jusson a nemzeti irodalom klasszicizmus előtti történetében – abban a részben, amelyet T. Braga követelt számára.”

Most rövid számba vételét vagy áttekintését adjuk a Cancioneiro Geral de Garcia de Resende című műben szereplő költeményeknek. Ehhez végiglapozzuk öt kötetét (1910–1918-as kiadás), és egyúttal rövid életrajzi megjegyzéseket fűzünk a művekhez, hogy szerzőiket könnyebben azonosíthassuk.

A Cancioneiro első kötete „O Cuydar e o Sospirar” híres költői vitájával kezdődik. Erre számos mű gyakran hivatkozik; több udvari költő vett részt benne, és ez az elegáns vita több mint száz oldalt foglal el az általunk tanulmányozott kiadásban. A „madeirai ciklust” méltóképpen képviselik benne João Gomes trubadúr költeményei, akiről másutt már ezt írtuk: „Nem tisztázott, hogy a szigetcsoport korai telepeseinek egyikeként érkezett-e ide, vagy Madeirán született. Több írás João Gomes da Ilha, illetve João Gomes o Trovador néven említi, mivel kiválóan művelte a költészetet: tizenhárom költeménye szerepel Garcia de Resende Cancioneiro című gyűjteményében.”

Funchalban feleségül vette Dona Guiomar Ferreirát, Gonçalo Aires Ferreira lányát; apósa João Gonçalves Zarco ismert társa volt. Sesmaria (királyi földadomány telepeseknek, megművelési kötelezettséggel) révén földeket kapott annak a pataknak a partján, amely felvette, és máig viseli João Gomes nevét. Tengerész Henrik infáns apródja volt, és 1495 körül hunyt el. A fent említett, az „O Cuydar e o Sospirar” vitájában szereplő verseken kívül további húsz költeménye található a Cancioneiróban. Mindegyik a „De Joham Gomez da Ylha” cím alatt szerepel, bár e feliratok írásmódja némileg eltér. Amint dr. Rodrigues de Azevedo már megjegyezte, João Gomes volt a „madeirai ciklus” legtermékenyebb költője; hozzátehetjük, hogy mindegyikük közül ő volt a legkiválóbb is.

A Cancioneiróban közvetlenül utána Tristão Vaz Teixeira következik, „De Tristam teyxeyra capitãao de Machyco” felirat alatt. Machico második donatárius kapitánya (capitão-donatário) volt, az első donatárius (donatário), Tristão Vaz Teixeira fia. Portugália szárazföldi részén született, és donatárius kapitánysága (donataria) székhelyén halt meg. Az általa alapított, Machico mezőváros (vila) plébániatemplomában álló Capela de São João kápolnában temették el. Tristão das Damas néven vált ismertebbé, mert – mint dr. Gaspar Frutuoso írja – igen udvarias ember volt, remekül értett a társalgáshoz, sok szellemes mondást intézett a hölgyekhez, és ékesszólóan beszélt. Az előkelő író és akadémiai tag, J. Reis Gomes érdekes madeirai regényének, az A Filha de Tristão das Damas című műnek egyik legfontosabb szereplője. A regényben egyik verse is olvasható, amely a Cancioneiro második kötetében szerepel.

João Gonçalves da Câmara, João Gonçalves Zarco fia és Funchal második donatárius kapitánya, három költeménnyel szerepel Garcia de Resende gyűjteményében, „Joham Gonçalves capytão da ilha” felirat alatt. Frutuoso közléséből arra következtethetünk, hogy 1414 körül született. 1501. március 25-én halt meg Funchalban, és a Szent Klára-kolostor (Santa Clara) templomában, a főoltár lépcsői mellett temették el. Sírját fedő kőlapját néhány éve fedezték fel. Nagy lendületet adott az apja által megkezdett betelepítésnek, és jelentősen hozzájárult Funchal egykori mezővárosának fejlődéséhez és gyarapodásához. A mórok ellen Marokkóban vívott kitartó harcainkban különösen kitűnt rettenthetetlen bátorságával. Többször anyagi segítséget is nyújtott, amikor a térség portugál birtokait közvetlen veszély fenyegette. Ő alapította a Szent Klára-kolostort, amelynek 1492-ben adományozta a Curral das Freiras (’apácák karámja’) nevű nagy birtokot. A fent említett A Filha de Tristão das Damas című regényben is jelentős szereplőként jelenik meg.

Manuel de Noronha a „madeirai ciklus” másik udvari költője; néhány költeménye szerepel a Cancioneiróban. Funchalban született, apja João Gonçalves da Câmara, a város második donatárius kapitánya volt. A régi madeirai krónikák nagy elismeréssel szólnak az Észak-Afrikában tett szolgálatairól és katonai bátorságáról. Különösen egy olyan összecsapást említenek, „amelyben százötven, csaknem mind a szigetről származó lovas élén a vitézség csodáit vitte véghez.”

Egy mindössze nyolcsoros költemény szerzőjeként találkozunk Pero Correia nevével – helyesebben Pedro Correiáéval, ahogyan több, Madeirával foglalkozó írásban olvasható. Porto Santo második donatárius kapitánya volt, bár Gaspar Frutuoso nem tekinti annak. Apósa, Bartolomeu Perestrelo, a sziget első donatáriusa halála után Pedro Correia megvásárolta Porto Santo kapitányságát, amelyet néhány évig igazgatott. Amikor Bartolomeu Perestrelo fia és örököse nagykorú lett, megtámadta a donatárius kapitányság birtoklását, amelytől jogtalanul fosztották meg. Az uralkodó rendelkezésére sikerült visszaszereznie, és birtokba lépnie. Pedro Correia Graciosa szigetének is donatárius kapitánya volt, de ezt a szigetet el kellett hagynia, amikor Porto Santón telepedett le.

Teófilo Braga és Rodrigues de Azevedo a madeirai ciklushoz sorolják az „Általános daloskönyv” költőit is:

Duarte de Britót, Rui de Sousát és Rui Gomes da Grant. A szigetek történetírója (Saud., 156. o.) szerint João Gonçalves Zargo unokáit vették feleségül. Ide sorolják João de Abreut is, aki Tristão Vaznak, Machico első donatáriusának az unokájával házasodott össze. E költők néhány műve az „Általános daloskönyv” első és negyedik kötetében található.

Úgy tűnik, Teófilo Braga következő szavai is egy madeirai költőre vonatkoznak: „Francisco da Silveira 1498-ban írt verseiben egy Kasztíliában tartózkodó madeirai fidalgo (köznemes) gúnyolódik. Tendilha grófját költőként említi; ő volt Diogo Hurtado de Mendonçának, a sevillai iskola vezetőjének az apja: »Mondja meg Tendilha grófja és Bobadilha asszony, vajon Funchal szigetéről ment-e ember Kasztíliába, ekkora vesztére« (Diga o Conde de Tendilha e a senhora Bobadilha se da ilha do Funchal foi homem tam por seu mal a Castilha)”

Ez a költemény hosszú, címe pedig (Canc., IV-230): „Do coudel moor Francisco da Sylveira estando em Portugal a estas ceroylas de Manuel de Noronha, as quaes mandou a Castela”. A költemény szövegéből nem következik egyértelműen T. Braga megjegyzése. Bizonyára a szövegből kiolvashatókon kívül más információval is rendelkezett.