Câmara (Simão Gonçalves da)

Simão Gonçalves da Câmara, Funchal 3. donatárius kapitánya (capitão-donatário) az egykori Funchal mezővárosban (vila) született. Apja a második donatárius, João Gonçalves da Câmara, anyja Maria de Noronha volt; nagyapja Madeira jeles felfedezője. Másodszülött fiúként anyja családnevét viselte, ezért Simão de Noronha néven ismerték. Amikor átvette a kapitányság irányítását, a király kifejezett rendelkezése értelmében Simão Gonçalves da Câmara névre kellett változtatnia a nevét, különben elveszítette volna a kapitányságot. A nemesi családkönyvekben és a régi madeirai krónikákban általában Simão Gonçalves da Câmara, a Pompás néven emlegetik bőkezűsége, fényűző életmódja és az érte tett szolgálatok nagylelkű megjutalmazása miatt.

Apjához és nagyapjához hasonlóan rendkívüli vitézségről és bátorságról tett tanúbizonyságot hosszan tartó marokkói hadjáratainkban. Bizonyára ő volt az a madeirai, aki a mórokkal vívott gyakori és elkeseredett összecsapásokban a leginkább kitűnt. Nem csupán csatlakozott a hadjáratokhoz, és tevékenyen részt vett az ütközetekben és csatározásokban: számos hajót szerelt fel, jelentős gyalogos és lovas haderőt gyűjtött, valamint bőséges hadianyagot, élelmet és más segítséget küldött. Mindezt saját költségén tette, és talán korának egyetlen más alattvalójánál is többet tett azért, hogy Afrikában megőrizze a portugál név tekintélyét.

Külön említést érdemelnek azok a tettei, amelyekben bátorságával és harcias természetével kitűnt, valamint az a segítség, amelyet haladéktalanul nyújtott több afrikai erősségnek, amikor azokat a mórok elfoglalással fenyegették. E jelentős szolgálatok során kilenc alkalommal járt Észak-Afrikában. Mindig teljes önzetlenséggel és áldozatkészséggel cselekedett: semmiféle királyi adományt vagy jutalmat nem kívánt és nem követelt, pedig ez akkoriban igen szokásos volt. Pinho Leal szerint II. János és I. Mánuel nagyrészt neki köszönhette az afrikai portugál erősségek megtartását.

Még apja életében, amikor a királyságban (reino, azaz a portugál szárazföld) tartózkodott, II. János arra kérte, hogy siessen Aszila erősségének segítségére. Ő azonnal útnak indult háromszáz fegyveres élén, akiket az Afrikában töltött hat hónap alatt saját költségén szerelt fel és tartott el. Jelentős segítséget nyújtott Diogo de Azambujának, Szafi kormányzójának is, amikor az erősség elfoglalása után annak közvetlen elvesztésével nézett szembe. Diogo de Azambuja Simão Gonçalveshez fordult, aki három napon belül háromszáz fegyverest küldött neki. Nem sokkal később maga is odautazott további kilencszáz ember élén, akiket az ott töltött három hónap alatt ellátott és eltartott. Azemmour elfoglalásához is jelentős segítséget nyújtott. A Jaime, Bragança hercege vezette nagy hadjáratra fiát, João Gonçalves da Câmarát küldte 600 gyalogossal és 200 lovassal. Közöttük sok madeirai nemes volt, akik a legtöbbet kitűnők közé tartoztak Azemmour nevezetes elfoglalásakor.

Messzire vezetne, ha részletesen beszámolnánk azokról az ütközetekről, amelyekben Simão Gonçalves da Câmara részt vett Marokkó földjén, és az ott véghez vitt nagy, bátor és hősies tetteiről. Frutuoso és több más krónikás részletesen elbeszéli e dicsőséges tettek némelyikét. Mi csak annyit mondunk, hogy Szafiban, Azemmourban, Aszilában, Castelo Realban, a Gué-foknál, Mazagãóban, Ceutában és Tangerben mindenkor rendíthetetlen bátorsággal mutatta meg karja erejét és lelke megtörhetetlen elszántságát.

Simão Gonçalves fényűző életének pompás és nagyszabású megnyilvánulásai közül kiemelkedik X. Leó pápának küldött ajándéka – nem annyira önmagában vett értéke, mint inkább különös eredetisége miatt. A századának nevet adó jeles pápa személyi titkára Dom Manuel de Noronha püspök, Simão Gonçalves da Câmara fia volt, aki Rómában nagy tekintélynek és befolyásnak örvendett. Az ajándékot akár követségi küldetésnek is lehetett tekinteni; a pápának Dom Manuel de Noronha mutatta be. Az ajándék küldöttje, illetve vivője João de Leiria nevű madeirai fidalgo (köznemes) volt. Vele tartott Vicente Martins, a funchali székesegyház (Sé do Funchal) kanonokja. Mivel kiválóan tudott latinul, a nagy pápa jelenlétében fényes beszédet mondott ezen a nyelven. Mások és számos, portugál módra fekete bársonyba öltözött szolga is tagja volt e különös kíséretnek.

Az ajándék egy igen értékes perzsa ló, „a szigetről való számos kedves ajándék és csecsebecse”, valamint más tárgyak mellett mindenekelőtt a Szent Kollégium életnagyságú, teljes egészében alfenim (formázható fehér cukormassza) anyagából készült alakjait foglalta magában. Ez a katolikus világ fővárosában rendkívüli csodálatot keltett. Most nem tudjuk teljes pontossággal megállapítani, hány bíborosból állt akkor a Szent Kollégium; jelenleg, a 16. század vége óta, 72-ből áll. Simão Gonçalves követségi küldetésének idején, amely ugyanezen század első negyedében zajlott, számuk aligha lehetett sokkal kisebb. A cukoripar nálunk akkorra igen nagy fejlődésen ment keresztül, és úgy tűnik, ritka tökéletességre is jutott. Ez tette lehetővé, hogy Simão Gonçalves ilyen sok karcsú alakot készíttessen; a krónikák szerint a legcsekélyebb kár sem érte őket, és „törés nélkül jutottak el egészen Rómába”.

E harmadik donatárius kapitány kormányzása alatt Madeira nagy jólétre tett szert, és jelentős kereskedelmi és mezőgazdasági központtá vált. Sok idegent vonzott ide; közülük igen sokan letelepedtek a szigeten, családot alapítottak és meggazdagodtak. Funchal akkori mezővárosának jelentősége és fejlődése indokolta városi rangra emelését: ezt a kiváltságot az 1508. augusztus 17-i királyi rendelet (alvará régio) adta meg neki. Az egyházmegyét is ekkor hozták létre, az 1514. június 12-i pápai bullával.

Ebben az időben építtette fel I. Mánuel király a funchali székesegyház pompás templomát, amely ma nemzeti műemlék (monumento nacional). A templomnak ajándékozta azt az értékes keresztet is, amelyet ma is ott őriznek. Ugyancsak az ő parancsára épült fel vámházunk; alsó szintjén a mánuel stílus jellegzetes építészeti vonásai láthatók.

A király Diogo Taveira corregedort (királyi kerületi bírót) Madeirára küldte, hogy vizsgáljon ki néhány, a kapitányság kormányzása során elkövetett szabálytalanságot. Simão Gonçalves da Câmara úgy ítélte meg, hogy ezzel súlyosan megsértették azokat a kiváltságokat és mentességeket, amelyek Funchal donatáriusaként megillették. Elhatározta, hogy elhagyja az országot, és Spanyolországban telepszik le. Az utazás viszontagságai miatt Algarve partjainál kötött ki. Ott értesült arról, milyen veszélyes helyzetbe került afrikai erősségünk, Aszila, és nyomban a segítségére sietett: az ostromlókat az ostrom feladására kényszerítette. Amikor ismét úti célja felé készült indulni, az uralkodótól megkapta a megsértett méltóságának járó elégtételt, és késedelem nélkül visszatért donatárius kapitányságának élére. E részletesen kifejtett esemény alkotja Inácio de Vilhena Barbosa érdekes könyvének egyik fejezetét, melynek címe

Virtudes Civicas e Domesticas.

Simão Gonçalves, amikor megöregedett és elfáradt, lemondott kapitánysága irányításáról fia és utóda, João Gonçalves da Câmara javára. Visszavonult a Porto közelében fekvő Matosinhos lugarba (a mezőváros és az egyházközség közötti rangú település), ahol 1530 elején meghalt. Végrendeletében úgy rendelkezett, hogy földi maradványait szállítsák át Madeirára, és helyezzék el a Szent Klára-kolostorban (Santa Clara), szülei és nagyszülei családi sírboltjában. „Nem telt el sok év, míg végrehajtották végrendeletének ezt a rendelkezését – írja egy régi, madeirai történeti tárgyú könyv. Amikor a csontjait tartalmazó koporsó partra érkezett Funchalban, a parttól az említett kolostorig rendkívül ünnepélyes temetési menet kísérte. Részt vett rajta a kanonokok székeskáptalana, a papság és a vidéken élő szerzetesek. A legnagyobb ünnepélyességgel tartottak érte gyászszertartást; az egész nép elkísérte, és sok könnyet hullatva vett részt rajta, mert mindenki nagyon szerette.

Simão Gonçalves földi maradványait a Szent Klára-kolostor templomának szentélyében helyezték el. Az őket fedő sírkövet 1919 márciusában, a lecke oldalán fedezték fel. A sötét márvány közepén ez a sírfelirat olvasható: Simão Gonçalves da Câmara sírja....... a sziget 3. kapitánya. Itt nyugszik Simão Gonçalves da Câmara, Calheta (’kis öböl’) grófja és a sziget ötödik kapitánya.

A feliratból kitűnik, hogy e sírkő alatt a 3. donatárius kapitány, Simão Gonçalves da Câmara maradványai találhatók, valamint az azonos nevű 5. kapitányéi is, aki Calheta 1. grófja volt, és akivel ebben az Elucidárióban foglalkozunk. Meg kell jegyeznünk, hogy az idézett sírfelirat két sora idézőjelbe van téve; ennek okára nem tudunk kielégítő magyarázatot adni.

Funchal 2. és 3. donatárius kapitánya fontos szereplőként jelenik meg A Filha de Tristão das Damas című történelmi regényben és Guiomar Teixeira című drámában, J. Reis Gomes madeirai író és őrnagy műveiben.