Védőszentek

Szigorúan vallási szempontból minden egyházmegyének megvannak a maga védőszentjei. A funchali egyházmegye sem térhetett el ettől a dicséretes szokástól – vagy inkább kötelező előírástól –, amelyet mindenütt követnek, és amelyhez az év meghatározott napjain tartott buzgó tisztelet kapcsolódik. Köztudott, hogy az egyházmegye első és legfőbb védőszentje Szent Jakab apostol, az ifjabb, kisebb rangú védőszentjei pedig Szent Sebestyén és Szent Rókus. Funchalt és környékét 1803-ban ünnepélyesen a Monte-i Szűzanya (Nossa Senhora do Monte) oltalmába ajánlották. A különböző templomok és kápolnák saját használatára évente kiadott egyházi naptárak az utóbbi két védőszentet január 20-án, illetve augusztus 16-án említik.

Május elsejét évszázadok óta ünnepélyesen megünneplik ezen a szigeten, különösen Funchalban. A munkásság még nem szentelte ezt a napot jogai követelésének megünneplésére, és a funchali városi tanács (Câmara Municipal do Funchal) sem döntött még úgy, hogy május elsejét teszi meg a község évenkénti ünnepnapjává, amikor az ifjabb Szent Jakab apostol ünnepét – amelyet az egyház a hónap első napján tart – nálunk már ünnepélyesen megtartották. Ezt a napot szent napként ülték meg, a Santa Maria Maior (’Szent Mária’) plébánia templomában megünnepelték védőszentjének ünnepét, és mindenekelőtt fényes körmenetet tartottak, amely a székesegyházból (Sé Catedral) indult az említett templomhoz.

Ezek az ünnepségek őseink ünnepélyes fogadalmaiból eredtek. Az utánuk következő nemzedékek csaknem négy évszázadon át mindvégig a legnagyobb vallásos odaadással teljesítették őket. Napjainkban ez a régi, hagyományos megemlékezés a székesegyházban május elsején tartott ünnepre és az épület körül haladó kis körmenetre korlátozódik (1921).

Gaspar Frutuoso szerint „1521-ben, amikor I. Mánuel király meghalt, Funchalban sokan haltak meg pestisben – Isten óvjon meg bennünket tőle. Mivel a járvány már évek óta jelen volt a városban, Simão Gonçalves kapitány és a tanács sorshúzással választotta a város védőszentjévé Kisebb Szent Jakab apostolt. A város szélén szép kápolnát építettek neki, ahová körmenetben vonultak.” Az eseményről részletesebben beszámol az 1523. évi fogadalom jegyzőkönyve (auto). Ebben ez olvasható: „.... 1521. június 11-én, amikor a várost pestis, éhínség és sok más csapás sújtotta, a tanács akkori tisztségviselői – Pero João Correia városi tanácsos (vereador), Vicente Gonçalves és Pero Álvares bírák, João de Sousa jogtudós, felügyelő, valamint a céhek képviselői – elhatározták, hogy összeírják a szentek neveit: Jézus, a mi Urunk nevét, a Szűzanya, a mi Asszonyunk, Keresztelő Szent János és a tizenkét apostol nevét, mindegyikét külön-külön. A neveket egy süvegbe tették, és egy João nevű, hétéves kisfiú húzott közülük. Előbb mindnyájan letérdeltek és imádkoztak, megfogadva, hogy kápolnát építenek annak a szentnek a tiszteletére, akinek a nevét kihúzzák. A sorsoláson a boldog Kisebb Szent Jakab apostol neve került elő. Tiszteletére a város még aznap ünnepséget tartott, július 21-én pedig hozzáfogtak kápolnája építéséhez. A város lakói és a székeskáptalan ünnepélyes körmenetben, mezítláb vonultak oda. Gonçalo Martim, a káptalani iskola mestere magával vitte a boldog apostol képét ábrázoló oltárképet, és ő tette meg az első kapavágást a kápolna evangéliumi oldalának sarkánál. A kápolna azon a földön épült, amelyet António Spíndola adott erre a célra...”

1523. január 24-én a funchali székesegyházban teljes ünnepélyességgel megújították a fogadalmat. Jelen volt Simão Gonçalves da Câmara donatárius kapitány (capitão-donatário), a szenátus (senado, a városi tanács) a tanácsosaival, több hivatalos személy, az egész székeskáptalan (Cabido) és sok városlakó. Funchal város és község (concelho) lakóinak nevében valamennyien ünnepélyesen kötelezettséget vállaltak arra, hogy „a világ fennállásáig minden évben tisztelettel megünneplik a dicsőséges szent apostol ünnepét május első napján. Ekkor ünnepélyes körmenet indul a város székesegyházából a boldog szent kápolnájához, ahol ünnepélyes vecsernyét tartanak. Ugyanígy járnak el az ünnep nyolcadik napján is, ünnepélyes misével és körmenettel. Mindkét körmenetet úgy tartják meg, mint az úrnapi körmenetet. A polgárok arról is határoztak, hogy a szent képét megfestetik a tanácsházban, valamint a város zászlajára és pecsétjére is felhelyezik, ahogyan Szent Vince képe szerepel Lisszabon város zászlaján. A fent nevezettek a dékán kezébe tett fogadalommal vállalták, hogy mindezt maguk és utódaik is teljesítik, ennek igazolására és hiteles tanúságául pedig itt aláírták...”

A Saudades da Terra jegyzetírója Manuel Fernandes atya Alma Instruida című művéből a következő sorokat idézi: „Hamarosan felismerték, hogy a szent ez alkalommal oltalmába vette őket; még nyilvánvalóbbá vált ez 1538-ban, amikor rettenetes pestis pusztított. A körmenet idején a közegészségügy főfelügyelője, aki akkoriban nagy tekintélyű ember volt, a szent kápolnájának közepén hangosan így szólt: »Uram, eddig úgy őriztem ezt a várost, ahogy tudtam; többre nem vagyok képes. Íme, a hivatali pálca: légy mostantól te a közegészségügy őre!« Nyomban elengedte a pálcát, és úgy tekintette, hogy többé nem kötelessége őrizni a várost. Attól a pillanattól kezdve minden beteg javulni kezdett, és nem fordult elő több pestises megbetegedés. Innen ered a tanács szokása, hogy amint belép a Socorro (’segítség’) templomba, a hivatali pálcákat leteszi a főoltár lépcsőire.”

1632. június 22-én ünnepélyesen új jegyzőkönyvet vettek fel a funchali szenátus előtt. Ennek célja az volt, hogy kifejezze és megerősítse a madeiraiak háláját védőszentjük, Szent Jakab apostol iránt. Az 1538-as pestis említése után a következő szavak olvashatók benne:

“

„Az említett baj (a pestis) azóta soha többé nem jelentkezett ezen a szigeten. Pedig sokszor érkeztek ide hajók e betegségben szenvedő emberekkel, akiket deportálás (degredo) címén a városon kívüli partokra vittek; közülük ott néhányan meg is haltak a nevezett bajban. A helybeliek közé azonban a betegség soha nem jutott be, és nem terjedt át rájuk. Isten, a mi Urunk csodálatos módon sokszor és sok alkalommal megvédett minket az ellenséges támadásoktól is. Így történt ez a királyság (reino, azaz a portugál szárazföld) zavargásai idején, amikor sok ellenséges hajóraj indult a sziget felé, amiről Katolikus Őfelsége külön értesítéseket küldött nekünk. Némelyikük Porto Santo (’szent kikötő’) látótávolságába is eljutott, de viharok és más váratlan események csodálatos módon valamennyit eltérítették.

Ugyanez a jegyzőkönyv szól arról is, hogy 1617-ben a mórok megtámadták Porto Santót, „elfoglalták a szigetet, és minden lakóját fogságba hurcolták”. Szent Jakab csodájának tekintették, hogy e kalózok nem jöttek át Madeirára. A jegyzőkönyv egy másik, ugyancsak csodának tartott jelenségre is utal: Szent Jakab ünnepének nyolcnapos időszakában, illetve előtte vagy utána mindig „érkezett erre a szigetre gabonát szállító hajó”. „1632-ben – mondja a jegyzőkönyv –, amikor a vidék nagy szükségben volt, mert kevés volt a termés…, Isten különös kegyéből, a dicsőséges szent közbenjárására (így kell ezt hinnünk), ünnepének nyolcnapos időszakában észak felől, ahonnan a legkevésbé vártuk, több mint 1000 moio gabona érkezett – az elvégzett számítás szerint – e város kikötőhelyére! Ez elhárította a veszélyt, hogy Madeirán mindenkinek éheznie kelljen.

Ugyanezen jegyzőkönyv szerint a madeiraiak úgy határoztak, hogy hálájuk jeléül, amiért védőszentjük, Szent Jakab apostol oly sokszor oltalmazta őket, felkérik „a méltóságos és főtisztelendő Dom Jeronymo Fernando püspököt, aki jelenleg kormányzó és főkapitány…, hogy szentelje fel e védőszent templomát”.

Itt azt is rögzítenünk kell, hogy Funchal tanácsa 1942-ben elhatározta: felújítja a dicsőséges védőszent előtt tisztelgő hagyományos ünnepségeket, és maga is ünnepélyesen részt vesz rajtuk. Egyúttal elrendelte, hogy füzetben adják ki a funchali szenátus régebbi korokban tett fogadalmait. A városi ünnepnapot augusztus 21-re helyezte át, május első napját pedig kifejezetten a város védőszentje előtti méltó tiszteletadásnak szentelte. A lakosság egésze örömmel fogadta a döntést, amely különösen nagy becsületére válik az azt meghozó testületnek.

Az 1803. október 9-i pusztító árvíz (aluvião) Madeirán sok halálos áldozatot követelt és hatalmas anyagi károkat okozott, ami népünket mélyen megrémítette. Ezért ugyanazon év november 13-án a székesegyház kórusában összegyűlt I. Lajos Rodrigues Vilares püspök, a székeskáptalan és a többi pap, hogy isteni oltalmat kérjen a sziget számára. Ekkor úgy határoztak – amint az ez alkalomból készült termo (városi joghatósági terület, a comarca része) jegyzőkönyvében olvasható –, hogy „egyhangú egyetértéssel minden év október 9-én igen ünnepélyes szertartást tartanak a legszentebb Szűz, Isten és a bűnösök Anyja oltalmának tiszteletére. Őt választják védelmezőjüknek és különleges közbenjárójuknak Urunknál, Jézus Krisztusnál, az ő egyszülött Fiánál, hogy először is elnyerje tőle minden vétkünk általános bocsánatát, másodszor pedig az igazságos büntetés elhárítását, amellyel sújtani akart bennünket, hogy e város ne kerüljön ismét ilyen siralmas válságba. Ugyanezen a napon a legszentebb Szűz oltalmának ünnepét első osztályú szertartásrend szerint ülik meg, és igen ünnepélyes körmenetet tartanak a püspök őexcellenciája, a székeskáptalan, valamint a világi és a szerzetes papság részvételével, miként szeretett és mélyen tisztelt védőszentünk, Kisebb Szent Jakab ünnepén és ünnepélyes szertartásán szokás. Ehhez ki kell kérni a régensherceg, urunk szükséges engedélyeit és az Apostoli Szentszék brévéit. A körmenet e székesegyházból a már említett Calhau-i Szűzanya-templom (Nossa Senhora do Calhau) földre omlott szentélyéhez vonul, ha azt e végzetes csapás emlékére meghagyják; ha pedig nem marad fenn, az építendő új templomhoz. Ott a székeskáptalan és a papság részvételével ünnepélyes vesperást énekelnek, az említett 9-én pedig misét tartanak szentbeszéddel. Ebben felidézik azt a rettenetes éjszakát, hogy a népek és a jövendő nemzedékek mindig emlékezzenek a bennünket ért büntetésre és a legszentebb Szűz hatalmas közbenjárására, akihez azért menekülünk, hogy ne érjen bennünket második büntetés, és megmeneküljünk a hasonló csapásoktól.”

A körmenetet, amelyről a részben idézett jegyzőkönyv szól – teljes szövege a Correio da Madeira 1922. október 8-i, 159. számában jelent meg –, ma is megtartják, de csak a székesegyház körül (1921).

Ugyanezzel a körmenettel kapcsolatban 1803. november 11-én a nemesség és a nép képviselői a városi tanács épületében gyűltek össze, hogy megismerjék a megyés főpásztor november 9-én a juiz de fora (a korona által kinevezett, kívülről érkező bíró) részére írt levelét. Ez „a tervezett fogadalomról szólt, amelynek értelmében minden év október 9-én körmenetet és ünnepséget tartanának Miasszonyunk oltalmának tiszteletére, hogy e gyarmat egész népe elnyerje Isten Anyjának védelmét, és ne kelljen újra átélnie az említett 9-i áradás és pusztító árvíz okozta büntetést...”. Egyhangúlag úgy döntöttek, hogy a nemesség és a nép elfogadja a főpap szándékát; a döntés hatálybalépését azonban felfüggesztették addig, amíg VI. János nem nyilatkozik róla. Az 1803. október 9-i pusztító árvíz után (I. köt., 54. o.) a megyés püspök, a székeskáptalan, a papság és a hívek a szigetet, különösen pedig a várost a Monte-i Szűzanya oltalma alá helyezték. Ezt VII. Piusz pápa 1804. július 21-i apostoli leiratával megerősítette. Ekkor vezették be a Monte-i Szűzanya oltalmának ünnepét, amelyet minden év október 9-én tartottak meg: az ünnepélyes körmenet a székesegyházból a Santa Maria Maior-i plébániatemplomhoz vonult. Október 9. egykor parancsolt ünnep volt, saját vigíliával és böjttel az előző napon.