Úrnapi körmenet

Amit Alexandre Herculano O Monge de Cister című művében a középkori úrnapi körmenetről írt, az nagyrészt Madeirára is érvényes. Régi dokumentumok tanúsága szerint az ünnepnek itt is volt a vallási szertartásokhoz nem illő, bohózati jellege.

A funchali városi tanács (Câmara Municipal do Funchal) levéltárában fennmaradt egy 1483-ban kelt „szabályzat (regimento) és rendelkezés”, amely meghatározta, milyen sorrendben kell felvonulniuk a körmeneten kötelezően részt vevő különböző mesterségek képviselőinek.

A dokumentum szerint a menet élén a számszeríjászoknak kellett haladniuk számszeríjaikkal. Őket az almuinhák művelői követték almuinháikkal, majd a kikiáltók, a napszámosok vagy málhanyereg-készítők, az öszvérhajcsárok, a mészárosok a maguk császárával és királyával, a takácsok, a szűcsök a „gato paúl”-lal, a fazekasok, tetőcserép-készítők és üvegesek, a rövidáru-kereskedők, fűszerkereskedők és patikusok, a szíjgyártók, a cipészek és szabók, a kötélverők, a halászok, a kőművesek és ácsok szerkezeteikkel, a szőlősgazdák és kádárok a toronnyal, a fegyverkovácsok és borbélyok a nyilassal, a málhásállat-hajcsárok és gyertyakészítők, az alkuszok, a harangöntők, a cukormesterek, a közjegyzők és a kereskedők.

A szintén 1483-ból származó, ugyanabban a levéltárban őrzött „A herceg válasza néhány felvetésre” előírta, hogy a kereskedők fáklyákkal, „a gayolla előtt” vonuljanak az úrnapi körmeneten. A kereskedőknek, közjegyzőknek és más tisztségviselőknek gyertyákkal és zászlókkal kellett kísérniük a menetet, ugyancsak „a gayolla” előtt haladva; ennek elmulasztásáért egy ezüstmárka (marco de prata, kb. 230 g ezüst) bírság járt. Ugyanez a bírság sújtotta „a kiváltságosok piaci árusként dolgozó feleségeit”, ha nem vettek részt a „királyi körmeneteken”.

Egy 1468-as rendelkezés előírta, hogy „Câmara de Lobos (’fókák barlangja’) falu (lugar, a mezővárosnál alacsonyabb településrang) lakói mesterségeik képviseletében vegyenek részt az úrnapi körmeneten”. 1502-ben pedig elrendelték, hogy a mezővárosokban az említett körmenetet „magát az ünnepnapot követő vasárnap” tartsák. A „Vágyódás a szülőföld után” (Saudades da Terra) szerint Tristão Vaz Teixeira fia, Lançarote Teixeira idejében Machicóban „hatvan, aranysarkantyús, igen jól öltözött lovag” gyűlt össze. „Amikor pedig eljött Szent János napja vagy az úrnap, annyi lovag vett részt a nádlándzsás lovasjátékban (jogos de canas, lovagi torna nádvesszők dobálásával) és a lovas csatározásokban, hogy inkább szárazföldi hadseregnek tűntek, mint ünnepi mulatság résztvevőinek.”

A Corpus Christi-körmenet idején itt és Portugáliában is annyi nevetséges, sőt talán illetlen cselekmény történt, hogy 1565-ben királyi rendeletet (alvará régio) adtak ki. A funchali városi tanács levéltárában őrzött rendelet megtiltotta a profán cselekményeket és az álarcok viselését a templomokban és a körmeneteken. A tilalom megszegéséért 1000 réis (régi portugál számolópénz; 1$000 = 1000 réis, 1:000$000 = egy conto = 1 000 000 réis) bírság, visszaesés esetén deportálás (degredo) járt.

“

„Az 1603-ban Funchalban tartott úrnapi körmeneten – írja Fortunato de Almeida úr História da Igreja em Portugal című művének 3. kötetében – rendbontás és botrány történt, mert az általános helynök elhagyta a számára kijelölt helyet, hogy tisztviselőivel együtt végigjárja a körmenetet, és ellenőrizze, történik-e ott illetlenség. A püspök az esetet a király tudomására hozta, hogy a jövőre nézve intézkedéseket hozzanak. Az uralkodó úgy döntött, hogy a körmeneteken a főpapok helynökei csak az egyházi személyek irányításával foglalkozhatnak. Ha a világiak olyan kihágást követnek el, vagy olyasmit tesznek, ami tiszteletlenség a körmenetben vitt Oltáriszentséggel, ereklyékkel vagy szent tárgyakkal szemben, a helynököknek mint a jog szerint illetékes bíráknak joguk és kötelességük fellépniük az ilyen kihágások ellen, és elrendelniük, amit helyénvalónak tartanak. Más esetben azonban nem avatkozhatnak a világiak irányításába, és nem hagyhatják el az egyházi személyek számára kijelölt helyet, még akkor sem, ha azt állítják, hogy a hasonló esetek figyelemmel kísérése és megelőzése végett kívánnak így tenni.

Pantaleão de Sá e Melo, akit 1694-ben Madeira főkormányzójává neveztek ki, egy úrnapi körmenet alkalmával három városi tanácsost (vereadores) tartóztatott le, mert a körmenetben „Őfelsége joghatóságát védték”. Ugyanezért, a püspök kérésére, 1725-ben és 1726-ban további két városi tanácsost tartóztattak le; az őrizetbe vételt Francisco da Costa Freire kormányzó hajtotta végre.

A tanács „Őfelsége joghatóságának védelmén” azt értette, hogy a rendelkezésére álló eszközökkel fellépett az ellen, ha valaki elfoglalta a körmenetben azt a díszhelyet, amely jog szerint a tanácsot illette meg.

A világi és egyházi hatóságok jogsértései és túlkapásai miatt a tanács 1732-ben azt kérte a kormánytól, hogy tagjait e hatóságok ne tartóztathassák le. Nem tudjuk azonban, milyen döntés született a kérelemről.

A funchali városi tanács levéltárában fennmaradt egy régi könyv, amely hivatalos leveleket és beadványokat tartalmaz. Ebben az úrnapi körmenet miatt a szenátus (senado, a városi tanács) és a kormányzó között támadt másik viszály leírása is olvasható; ezt most megpróbáljuk összefoglalni:

“

„José Correia de Sá kormányzó és főkapitány tudatta, hogy az 1762. május 21-ére tervezett úrnapi körmenetben Krisztus-rendi lovagokkal (Ordem de Cristo) együtt a baldachin mögött kíván haladni. A tanács ezért a községi prokurátor (procurador do concelho) útján arra kérte, hogy »Őfelsége szolgálatában ne bontsa meg a szenátus és a kormányzók között szükséges jó összhangot, és ne változtassa meg a mindenkor követett törvényes szokást, amivel egyúttal megsértené a tanács szabályzatait és a királyi rendelkezéseket. Ezen a szigeten ugyanis sohasem volt szokás, hogy a Krisztus-rendi lovagok részt vegyenek az említett körmeneten. Ha mégis részt kívánnak venni, a körmenetben a rendjüknek kijáró helyen haladjanak; a baldachin mögött azonban nem mehetnek, és annak tartórúdjait sem vihetik. Ez egyrészt sohasem volt szokás, másrészt a baldachin mögötti hely a szenátust illeti. Egyedül a szenátus választhatja ki, kik vigyék a baldachin tartórúdjait, nemcsak azért, mert a körmenet irányítása a tanácsra tartozik, hanem azért is, mert változatlan szokás szerint a tartórúdjait a tanács szenátusának rendelkezésére a városi vezetőréteg (governança, a városi tisztségre választható előkelők) tagjai viszik: a székesegyháztól (Sé) a Colégio de São João Evangelistáig a házasok, az említett kollégiumtól a székesegyházig pedig a nőtlenek. A már tanácsosként szolgált személyek fáklyát visznek; mindez a szenátus rendelkezésére történik«.

Erre az észrevételre a kormányzó azt válaszolta, hogy „elhatározásának megfelelően mindenképpen az említett lovagokkal fog haladni”. Május 21-én valóban végrehajtotta a tervezett erőszakos lépést, és a tanács kénytelen volt eltűrni, hogy mások foglalják el az őt jog szerint megillető díszhelyet.

A tanács a Desembargo do Paçónál (a király legfőbb igazságszolgáltatási tanácsa) panaszt tett amiatt, hogy a kormányzó nem tanúsított iránta kellő tiszteletet, és erőszakosan járt el vele szemben. Válaszul megszületett az 1763. április 2-i királyi rendelet, amely kimondta, hogy a városi tanács helye a baldachin mögött van. Ezt már az 1508. augusztus 18-i szabályzat is rögzítette, majd az 1755. február 28-i rendelkezés (provisão) megerősítette. Ekkor azt is elrendelték, hogy a tanácsosok (capitulares) a székesegyház kapujáig vigyék a baldachin tartórúdjait. Onnantól ez a megtiszteltetés a tanács által kiválasztott tanácsképes polgárokat (pessoas da governança) illeti, amint arról fentebb már szó volt.

Az 1801-ben Funchalban tartott úrnapi körmeneten Dom José Manuel da Câmara kormányzó a baldachin mögé, a szenátus elé állt, ami tiltakozást váltott ki a testületből. A következő évben ugyanez a kormányzó közölte a tanács elnökével, a juiz de fora-val (a korona által kinevezett, kívülről érkező bíró), hogy amint a tanácsosok elengedik a baldachin tartórúdjait, a szenátus tagjai mellett át kívánja venni az első jobb oldali rudat, majd a menetben a baldachin mögött halad tovább. A szenátus válaszában ismét emlékeztette a kormányzót az említett, 1763-as királyi rendeletre. Hozzátette azonban, hogy ha a kormányzó a juiz de fora társaságában akarja vinni a tartórudakat, megteheti; ugyanígy viheti azokat a tanácsosokkal vagy a tanácsképes polgárokkal együtt is, mivel ez utóbbiak a városi tanácsosokkal azonos rangúak.

Az alkotmányos korszak utolsó évtizedeiben a baldachin rúdjait a különböző rendek komturjai és lovagjai vitték. A meghívásokat a városi tanács küldte ki, amely rendszerint átengedte a hatóságoknak azt a régi okiratokon alapuló jogát, hogy a baldachin mögött haladjon. A városi zászlót 1835 után a legfiatalabb városi tanácsos vitte; az abszolutizmus idején viszont a községi prokurátor tartotta.

Nem tudjuk, mikor szűnt meg a Corpus Christi-körmenet tréfás szertartás lenni, amelyet a kertészek a kertjeikkel, a mészárosok a császárukkal és királyukkal, a szűcsök a gato paúl-jukkal stb., stb. kísértek, és mikor nyerte el a vallási szertartásokhoz illő méltóságteljes, komoly jellegét. Feltételezhető, hogy ez a 18. század első negyedének végén vagy második negyedének elején történt, az 1724. május 27-i királyi levél (carta régia) kiadása után. Ez előírta, hogy a körmenetből hagyják el a játékokat, táncokat és alakoskodókat, még akkor is, ha szenteket ábrázolnak; csupán Szent György képmása és azok a körmeneti hordozók (andores) maradhattak, amelyeket a vallásos testvérületek önként kívántak vinni. Úgy tűnik, az 1565-ös királyi rendelet (alvará) nem hozta meg a kívánt eredményt: mint láttuk, az általános helynök még 1603-ban is szükségesnek tartotta ellenőrizni, történnek-e „illetlen dolgok” a Corpus Christi-körmeneten.

A tanácsképes polgároknak (pessoas da governança) börtönbüntetés terhe mellett kötelező volt részt venniük a menetben. 1820 júniusában Aires de Ornelas Cisneirosnak és Antonio Venancio de Ornelasnak még felszólító levelet küldtek, hogy vonuljanak be a Pico-erődbe (Fortaleza do Pico), „mert nem jelentek meg, hogy a baldachin rúdjait vigyék”. Mivel a tanács meghívásának nem tettek eleget, később elrendelték letartóztatásukat.

A Corpo de Deus-körmenetet egykor Szent György képmása is kísérte; ez ma a Funchali Városi Múzeum (Museu Municipal do Funchal) épületében található. A képmást lóháton vitték, és a vezető családok tagjaiból álló kíséret övezte: ők szintén lóháton, gazdag bársony- és selyemöltözékben vonultak fel. Szokás volt, hogy a tanács néhány nappal a körmenet előtt írt a vásárfelügyelőknek (almotacés), hogy intézzék el: a lovakat bérbe adók kölcsönözzék ki állataikat a szent kíséretéhez. A 19. század elején az érvágók egyházi gondnokot (mordomo) választottak, hogy a körmenethez biztosítsa a lovasokat.

Szent György képmása 1857 körül már nem szerepelt a Corpo de Deus-körmenetben. Azóta a városháza (Paços do Concelho) egyik szobájában, szekrényben őrizték. Azt mondják, hogy amikor a képmást lóra helyezték, nem ült úgy, ahogy egy lovasnak kellene: hol jobbra, hol balra dőlt. A püspök állítólag azért tiltotta meg, hogy a menetben megjelenjen, hogy elejét vegye a közönség kellemetlen megjegyzéseinek.

A képmás Lisszabonban készült, és 1823-ig a Mesterek Céhének őrizetében volt; a céhnek, úgy tűnik, nem volt helye az elhelyezésére. A tanácsnak azért engedték meg, hogy gondjára vegye, hogy megóvják a méltatlan bánásmódtól vagy a megrongálástól: „nem mint tulajdonos, hanem hogy tisztán és méltó állapotban tartsa”. A városháza kápolnájában helyezték el, amikor a városháza még a Largo da Sé (Székesegyház tér) terén, a később lebontott börtön épületében működött. A palástot, amelyet a képmás a körmenetben viselt, és amelyet még magunk is láttunk, 1823-ban a városi önkormányzat adományozta neki (1921). A Corpo de Deus-körmenetben a község valamennyi vallásos társulata részt vett; a menetet a rendelkezésre álló első vonalbeli és második vonalbeli csapatok (segunda linha, tartalékos milícia) zárták. Napjainkban a csapatok három sortüzet adtak le, miután a menet visszatért a székesegyházba. Akkor pedig, amikor a legméltóságosabb Oltáriszentség elhagyta a templomot, a Fortaleza de Nossa Senhora da Conceição do Ilhéu (a Szeplőtelen Fogantatás szigeterődje) 21 ágyúlövésből álló díszsortüzet adott le.

A sziget egyik művelt papjának az A Esperança folyóirat 1923. március 15-i számában megjelent érdekes cikke szerint 1578-ban Ponta do Sol mezőváros (vila) lakóinak, valamint cukormestereinek és cukortisztítóinak saját fáklyáikkal és kezükben canas-vieiras nevű botokkal kellett kísérniük az ott tartott Corpo de Deus-körmenetet. A földműveseknek is csatlakozniuk kellett a menethez: kalászokat, szőlőhajtásokat, koszorúkat és canas-vieiras botokat vittek. Az ugyanebben a mezővárosban 1599-ben tartott Corpus Christi-ünnepségeken az egyházi gondnokok a maguk folgares nevű mulatságaival jelentek meg. Egy 1610-es dokumentumból úgy tűnik, ezek a folgares „kardtáncból álltak, hangszeres kísérettel, hét táncossal”.

“

„Ponta do Sol mezővárosban soha nem volt Szent György-képmás. A harcias szentet a körmenetben egy lovon ülő kovácsmester jelenítette meg, oldalán két, ugyancsak hús-vér apróddal;

A „hús-vér szentekről” szólva megjegyezzük: vannak még, akik emlékeznek arra, hogy vidéken tartott vallási ünnepségeken Keresztelő Szent Jánost és Mária Magdolnát egy-egy fiú és lány alakította, a szerepükhöz illő öltözékben.