Városháza

A Rua do Comércio (Kereskedelem utca) – korábban Rua dos Ferreiros (’kovácsok’) – palotája, amelyben a funchali városi tanács (Câmara Municipal), a községi közigazgatási hivatal (Administração do Concelho, a központi kormányzat helyi hivatala), a rendőrség, a telekkönyvi hivatal (Conservatória) stb. működik (1921), egykor Carvalhal (’tölgyes’) grófjának hitbizományos házához (casa vinculada) tartozott. A sziget egyik legnagyobb épülete. 1758-ban épült; voltak benne értéknövelő beruházások (benfeitorias, a bérlő által emelt épületek és falak), amelyek João Agostinho Figueiroa de França e Albuquerque hitbizományos (morgado) szabad rendelkezésű vagyonához tartoztak. A palota Carvalhal grófját illető részét a gróf adósságai fejében átengedte a Freitas & Macedo kereskedőcégnek. A többi részt, amely Afonso de Albuquerque, Calçada (’kövezett út’) grófja, Francisco Roque de Albuquerque, dr. Luís Vicente de Afonseca és mások tulajdonában volt, ugyanez a cég különböző időpontokban vásárolta meg.

A tanács 1868-ban bérbe vette a palotát Carvalhal grófjától, majd 1883. augusztus 4-én 25 conto összegért megvásárolta a Freitas & Macedótól. Az árat a Companhia Geral de Credito Predial Português kötvényeivel fizette ki; ezek hivatalos árfolyamon számított értéke 22 423 900 réis (régi portugál számolópénz; 1$000 = 1000 réis, 1:000$000 = egy conto = 1 000 000 réis) volt. A tanács korábban 12 contóért is megszerezhette volna az épületet, de nem élt a lehetőséggel, hogy a község számára igen előnyös üzletet kössön.

A mai városházában korábban az angol Blackburns & Comp.ª kereskedőcég, később pedig George Stoddart brit konzul kapott helyet. Carvalhal grófja a Palácio de São Pedróban (Szent Péter-palota) lakott.

Mielőtt a tanács megvásárolta volna a Largo do Município, más néven a jezsuita kollégium (Colégio) tere előtti pompás épületet, Funchal több pontján is működött. Az első saját épületét – amely azonban nem az első üléseinek helyszíne volt – I. Mánuel herceg 1486-os utasítására emelték. A herceg elrendelte, hogy a Campo do Duque (’herceg tere’) nevű területen, ahol ma a székesegyház, valamint a hozzá kapcsolódó terek és utcák találhatók, épüljön „erősség, tanácsház, a közjegyzők hivatala és pellengér (picota)”. Ferdinánd herceg már 1470-ben levelet írt João Gonçalves da Câmara donatáriusnak. Arra kérte, hogy vállalja „a tanácsház és a községi karám megépítését” a „bíró, a meghallgató bíró és João Gonçalves bírságaiból” befolyt pénzből. A herceg telkeket is kijelölt a nagytemplom mellett az építkezéshez, amelynek költségét 213 096 réisre becsülték.

A városháza 1784-ig a Campo do Duquén emelt épületben működött. Abban az évben azonban a tanács a város bejáratánál álló Casa da Saúde épületében kezdte tartani üléseit, mert a régi ház igen rossz állapotban volt. A Campo do Duquén állt épület helyén ma (1921) a Rua Carvalho Araújo 61. számú háza található; az utcát korábban az Aljubéról (’püspöki börtön’) nevezték el. Az épület romjait 432 000 réisre értékelték, majd 1805. március 30-án dr. Antonio José Monteiro 432 250 réisért szerezte meg őket árlejtésen (arrematação).

A tanács 1796-ban évi 500 000 réisért kibérelt egy Fernando José Correia Brandão tulajdonában álló épületet. Csak 1798. március 10-ig maradt ott: csekély bevételeiből nem tudta fizetni a magas bérleti díjat. Ezért visszaköltözött a Casa da Saúde épületébe, ahol ugyanazon hónap 31-én tartotta első ülését.

1797. január 7-én a városházán összegyűlt tanács, a nemesség és a nép egyhangúlag úgy határozott, hogy támogatást kér a kormánytól. Ebből a tanács olyan épületet emelhetett volna, amelyben az általa ellátott különféle szolgálatok kapnak helyet. Felmerült, hogy az épületet a Rua do Cotifén húzzák fel: ez a mai Rua da Sé Rua do Sabão és Rua dos Capelistas közötti szakasza volt. A tanács kérelmére nem érkezett válasz, így az építkezés elmaradt.

A tanács 1802. november 13-án tartotta első ülését a Largo da Sén álló házban, amely napjainkban a bírósági kerület (comarca) börtöneként szolgált. 1803. június 30-án birtokba vette az épületet, amelyet „árlejtésen a Királyi Kincstári Tanácstól (Junta da Real Fazenda) szerzett meg; a tanács azt Dom Guiomar Madalena Acciaioly tanyájától (casal) foglalta le az Államkincstárral (Fazenda Nacional) szemben fennálló tartozások miatt”. 1813. december 20-án az egyik céhképviselő (mesteres) azt javasolta, hogy adják el a Largo da Sén álló házat, és a bevételből építsenek új városházát és új börtönt. A tanács többi tagja azonban elutasította a javaslatot.

1824-ben a városházán több átalakítást végeztek, hogy börtönt helyezhessenek el benne. Ezalatt a tanács egy ideig bérelt házban működött, majd a munkálatok befejeztével, 1825. április 29-én visszatért a Largo da Sén álló épületbe. 1837-ben ismét elhagyta a házat „a börtönök ártalmas szaga miatt, ahol 180 fogoly volt”. Előbb a Casa da Saúde épületében, majd egy dr. Daniel de Ornelas tulajdonában álló házban rendezkedett be. Az 1838. május 16-i ülésen úgy döntött, hogy onnan is elköltözik, és a Largo do Pelourinhón (’pellengér’) álló házat foglalja el. Ezen a helyen ma (1921) az a malomüzem működik, amely korábban a Viúva de Romano Gomes & Filhos kereskedelmi cég tulajdonában volt.

Az 1842. október 24-i pusztító árvíz (aluvião) több kárt okozott a Largo do Pelourinhón álló épületben. A tanács ezért 1843-ban átköltözött az Angustias településrészen álló Asilo épületébe, de csak két évig maradt ott: 1845-ben visszatért a Largo da Sén álló házba. 1846 júliusában ismét az Angustias épületének elfoglalása mellett döntött. 1848 elején azonban a Rua da Alfândegán álló házba költözött, miután 1847. december 2-i ülésén elhatározta, hogy az előbbi épületet átadja az Asilo igazgatási bizottságának (Comissão Administrativa).

A jelenlegi előtti utolsó városháza a Rua do Esmeraldón, a Rua de Cristovão Colombóval szemben állt. A tanács az 1862. augusztus 2-i ülésén döntött az épület bérbevételéről.

A városi tanács mintegy 80 évvel ezelőtt épületet kívánt emelni a bíróságok, a községháza, a községi igazgatás és az adóhivatal számára ott, ahol akkor a Convento de São Francisco do Funchal kolostor állt, ma pedig a Jardim Municipal (’városi kert’) található. Az épület tervére és költségvetésére 1864-ben pályázatot írt ki. Az első helyre sorolt terv jutalma 240 000 szigeti réis (50 font), a másodiké 72 000 szigeti réis (15 font) volt. A terveket egy bizottságnak kellett elbírálnia, amely a szigeten akkor működő két törvényszéki kerület bíráiból és ügyészeiből, a kerület közmunkaügyi és katonai építkezéseit vezető két mérnökből, valamint a tanács elnökéből állt.

A legmegfelelőbbnek és legcélszerűbbnek Samuel Sloan & A. Hulton philadelphiai pályázók tervét ítélték; a második helyre Frutuoso Abel Maria dos Santos lisszaboni pályázó terve került. A tanács 1865. március 2-án közzététette a pályázat eredményét a helyi újságokban. Ugyanazon év április 19-én elrendelte a São Francisco-kolostor még álló részének lebontását. 1866. március 11-én, amikorra befejeződtek az építkezés megkezdéséhez szükséges munkálatok, sor került az épület alapkőletételére. Az ünnepségen a tanács mellett részt vett a püspök, a polgári és a katonai kormányzó, valamint a helyi hatóságok és a város előkelőségei.

A São Francisco utcába tervezett városháza építési költségét 40 conto-ra becsülték, de az építkezés sohasem jutott túl az alapokon. Ezeket is lebontották a Jardim Municipal kialakításakor (lásd: Convento de São Francisco do Funchal, I. köt., 312. o.). Az épületnek földszintje és első emelete lett volna: a földszinten a bíróságok és a hozzájuk tartozó helyiségek, az emeleten a városi tanács, a községi igazgatás és az adóhivatal kapott volna helyet.

A tanács levéltárát 1807-ben egy Santa Luziában álló házba vitték át. A ház Dona Ana Cecíliáé, Agostinho Pedro Pereira feleségéé volt. A levéltárat 1811-ben a Monte egyházközségbe (freguesia) költöztették, ahonnan csak 1818-ban tért vissza. Az áthelyezéseket az indokolta, hogy ellenséges partraszállástól tartottak Funchalban. 1824-ben a levéltár néhány hónapig a tanácsi jegyző (escrivão da Câmara) lakásán volt, mert a városháza épületében munkálatok folytak.

A szigetcsoport községei közül São Vicente és Ribeira Brava kivételével mindegyiknek van saját hivatali épülete, de úgy tűnik, csak Santa Cruz és Porto Santo tanácsa működik az eredeti, időközben kisebb-nagyobb mértékben kibővített vagy felújított épületben. Machico eredeti városházáját nemrég lebontották; a tanács ugyanott új épületet emel (1921). Calheta régi városházáját, amely a strand mellett állt, 1871 előtt elpusztította a tenger, és akkor a községi levéltár is odaveszett. Ponta do Sol régi tanácsháza tűzvészben semmisült meg, és ugyanez történt Câmara de Lobos tanácsházával is. Azt azonban nem tudtuk megállapítani, mely években következtek be ezek a szerencsétlenségek.