Santa Luzia (egyházközség)

Funchal négy városi egyházközségének (freguesia) egyike; a város felső részéhez tartozik. A város és község (concelho) plébániái közül ezt alapították a legkésőbb, a székesegyház (Sé Catedral) és Nossa Senhora do Monte (Monte-i Szűzanya) egyházközségeinek területéből.

A plébániai szolgálat jobb megszervezése érdekében szükségesnek látták, hogy a székesegyház egyházközségét jelentős számú háztartástól (fogos, szó szerint „tűzhely”) tehermentesítsék. Az új plébánia székhelyéül ezért a Santa Luzia (’Szent Luca’)-kápolnát választották, amely az azonos nevű patak bal partján, egy magaslaton állt. A plébániát az 1676. december 28-i királyi rendelet (alvará) hozta létre. A királyi kincstári hivatal (Provedoria) nyilvántartásának általános mutatójában ez olvasható: „II. Péter király 1676. december 28-i rendelete felhatalmazta Dom Frei Antonio da Silva Teles püspököt, hogy Santa Luzia kápolnájánál egyházközséget hozzon létre, a plébános (vigário) számára megfelelő javadalmat (côngrua) és területet kijelölve a székesegyház egyházközségének városfalakon kívüli részéből és Nossa Senhora do Monte egyházközségének egy részéből, mivel a székesegyház lelkészeinek a városon belül közel 6000 lélekről kellett gondoskodniuk.” Az első plébános Amaro de Atouguia atya volt. Az 1681. július 24-i királyi rendelet évi fizetését 21 000 réisben (régi portugál számolópénz; 1$000 = 1000 réis, 1:000$000 = egy conto = 1 000 000 réis), 1 pipa (boroshordó és űrmérték, kb. 400–500 liter) borban, valamint másfél moio (gabonaűrmérték, 60 alqueire) búzában állapította meg.

Ugyanez a mutató idézi az 1745. augusztus 13-i királyi rendeletet is, amely lelkészséget (curato) hozott létre ebben az egyházközségben, évi másfél pipa bor és másfél moio búza járandósággal.

A Santa Luzia-kápolna a 15. század végén épült. Előrehaladott romlása miatt a 18. század első negyedében összeomlott, az egyházközség székhelyét pedig ideiglenesen az azonos nevű kolostor Nossa Senhora da Incarnação-kápolnájába helyezték át.

Az 1719. szeptember 9-i királyi rendelet új templom építését írta elő, de úgy tűnik, a munkálatok nem kezdődtek meg azonnal. A Pénzügyi Tanács 1740. január 14-i, február 13-i és december 3-i utasításai ugyanis különböző kifizetéseket engedélyeztek az új templom építésének befejezésére. Feltételezhető tehát, hogy a munkálatokat csak 1741-ben tekintették teljesen befejezettnek. Ez a ma is álló templom, amelyet a régi, akkor Santa Luzia Velha néven ismert kápolnától kissé távolabb építettek fel.

Ebben az egyházközségben állt São Francisco Xavier, Nossa Senhora da Boa Viagem, Nossa Senhora da Esperança, Nossa Senhora da Pena, Nossa Senhora do Vale, Nossa Senhora dos Prazeres, Nossa Senhora da Consolação és Nossa Senhora do Descanso kápolnája. Közülük már csak az utóbbi kettő létezik. Mindegyikről másutt számolunk be.

E plébánia területén állt a Nossa Senhora da Incarnação-kolostor, amelyről már írtunk. Kolostorkertjében nagy épületet emeltek az egyházmegyei szeminárium számára; ma ez a kerületi főtanács palotája (Palácio da Junta Geral) (lásd: Szeminárium). Ebben az egyházközségben található az Öregek Menhelye (Asilo dos Velhinhos) is, amelyet a kerület főtanácsa (Junta Geral) tart fenn (lásd: Menhelyek és a Szegények Kis Nővérei) (1921).

A Monte-i vasút (Caminho de Ferro do Monte) központi állomása és legfontosabb létesítményei ebben az egyházközségben vannak (I. kötet, 221. oldal). Itt működik a Fábrica do Torreão néven ismert jelentős ipari üzem is, amelyről e mű I. kötetének 394. oldalán már szóltunk:

A bővizű és értékes vízforrásról, a Levada de Santa Luziáról (’Szent Luca-csatorna’), amelynek jelentős vízvezetéke az egyházközség tekintélyes részén halad át, már írtunk a Levadák című szócikkben, a II. kötet 235. oldalán. A levada (öntözőcsatorna) mellett kiváló út vezet a Santa Luzia-patak közeléből a Pedro José d’Ornelas sugárút északi végéig. Innen meglepően szép panoráma nyílik az öbölre, a városra és környékére. Ez az útszakasz a tervezett funchali körgyűrű része lesz.

A városi tanács (Câmara Municipal) 1898. március 3-án engedélyezte a régi Santa Luzia-templomkert bővítését; a munkálatok nem sokkal később megkezdődtek.

A város utcáinak betűrendes jegyzéke, a Mappa alphabetico das ruas da Cidade szerint, amelyet a polgári kormányzó (Governador Civil) 1863. október 5-én hagyott jóvá, a Santa Luzia-i egyházközség határához a következők tartoztak: a Rua do Carmo (Kármel utca) északi oldala a híd és a Vale-patak között; a Rua das Hortas (Alferes Veiga Pestana) keleti oldala a Rua do Bom Jesusig; ez utóbbi utca mindkét oldala, de csak a Rua da Conceiçãoig (Correia Heredia); a Hortas kis levadája; a Rua da Princesa (31 de Janeiro) Ponte Nova fölötti, azzal határos része; valamint a Calçada da Incarnação kezdete. Ugyanezen térkép szerint a székesegyház egyházközségéhez tartoztak a Rua do Carmo északi oldalának a Vale-pataktól nyugatra fekvő épületei, a Rua da Fábrica, a Rua da Conceição, a Rua da Ponte Nova és a Rua da Princesa híd alatti része, valamint a Rua do Bom Jesusnak az említett Rua da Conceiçãótól nyugatra fekvő része.

A székesegyház és Santa Luzia plébánosai ez utóbbi egyházközséghez sorolják a Rua das Hortas keleti és nyugati oldalának a Rua do Bom Jesus alatti szakaszát, továbbá a Rua do Bom Jesus északi és déli oldalának a Rua das Hortas és a Rua da Conceição közötti részét. Egyes közhivatalok viszont a Rua do Bom Jesus említett déli oldalát a székesegyház egyházközségéhez tartozónak tekintik. Némelyek azt is szeretnék, hogy a Rua do Carmo északi oldalának a Rua das Hortas és a Vale-patak közötti része Santa Luzia egyházközségéhez, ne pedig a székesegyházéhoz tartozzon.

Santa Luzia egyházközsége keleten a Ribeira de João Gomesig (’João Gomes patakja’), északon pedig a Levada de Santa Luzia fölé terjed, de a Monte felé vezető út mentén már nem éri el a Quinta da Paz birtokot.