Igazságügyi igazgatás

Madeirán, legalábbis a betelepítés kezdetén, minden polgári és büntetőbíráskodási jog a donatáriusokat (donatário) illette meg. A közügyek intézésében és a büntetőügyek elbírálásában rendkívül széles hatáskörrel rendelkeztek. Kivételt a súlyos, halállal vagy végtagcsonkítással járó bűncselekmények jelentettek: ezekben a büntetés kiszabása a királyra vagy az udvar felsőbb bíróságaira tartozott. E kiterjedt jogkörök idővel fokozatosan szűkültek. A királyok magukhoz vonták a Krisztus-rendnek (Ordem de Cristo) a szigetvilágban élvezett kiváltságait. A községek létrehozása, a sesmaria (királyi földadomány telepeseknek, megművelési kötelezettséggel) rendszerének és a hitbizományoknak a bevezetése, a különféle agrártörvények – különösen a vizekre, a fára, az állatállományra és a cukorra vonatkozók –, valamint a központi hatalom más intézkedései is jelentősen hozzájárultak a donatárius kapitányok (capitão-donatário) által e szigetvilágban széles körben gyakorolt polgári, katonai és bírói jogkörök fokozatos korlátozásához. Nem voltak ritkák a donatáriusok joghatósági visszaélései, amelyek olykor a királyi hatalom jogainak megsértéséig terjedtek. Emiatt sokszor rendkívül széles mérlegelési jogkörrel felruházott bírói tisztviselők és corregedorok (corregedor: királyi kerületi bíró) érkeztek a szigetre, kifejezetten azzal a feladattal, hogy kivizsgálják és elbírálják a hatásköri túlkapásokat. Ezeket a tisztviselőket eleinte rendkívüli esetekben, később szokványosabb körülmények között küldték ki. Ők fékezték meg és orvosolták a hatalmi túlkapásokat; köztük és a donatárius kapitányok között időnként konfliktusok támadtak, amelyeknek a koronához benyújtott fellebbezések nyomán mindig a központi kormányzat vetett véget.

Több példát is ismerünk erre. A 15. század utolsó negyedében Álvaro Fernandes corregedor érkezett Madeirára, „a királytól kapott, az egész szigetre kiterjedő rendkívüli bírói megbízatással (alçada)”; később Rui Pires baccalaureus (bacharel, egyetemi végzettségű) is bírói joghatóságot kapott az egész szigetvilágban.

A 16. század első negyedében I. Mánuel király a szigetre küldte dr. Diogo Taveira corregedort. Gaspar Frutuoso szerint erre „bizonyos okok indították Simão Gonçalves kapitánnyal kapcsolatban”. Ez annyira feldühítette a donatárius kapitányt, hogy elhatározta: elhagyja a kapitányságot. Családjával és háza legértékesebb ingóságaival két karavellára is felszállt, hogy Spanyolországba hajózzon. Tervét azonban nem valósította meg, mert Algarve partjára sodródott vissza, a király pedig elégtételt adott neki a sértésért. Az idézett krónikás szerint úgy vélte, hogy „a királynak tett szolgálataiért nem azt érdemelte, hogy corregedort küldjenek hozzá”.

Később, 1579 körül a bíboros király jelentősen korlátozta a donatáriusok hatalmát és joghatóságát. Különösen azt rendelte el, hogy az igazságszolgáltatási tisztségekre és állásokra a király jelölhessen személyeket; ez korábban a donatárius kapitányok joga volt. A Fülöp-házi uralom alatt a donatáriusok hatalma tovább szűkült. A spanyol kormány főkormányzói tisztségeket hozott létre birtokaink igazgatására, ebbe a szigetvilágba pedig dr. João Leitão főtörvényszéki bírót (desembargador) küldte. Őt azzal is megbízták, hogy bírósági vizsgálatot (devassa) folytasson a II. Fülöp kikiáltásakor a szigeten történt politikai események ügyében. Ettől kezdve a donatárius kapitányok már nem éltek itt, joghatóságukat pedig az általuk kinevezett bírói tisztviselők útján gyakorolták, akikre minden saját jogosítványukat átruházták. Könnyen feltételezhetjük azonban, hogy a donatáriusok távolléte kapitányságaikból, valamint a spanyol kormány képviselőinek valóságos önkényuralma nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a donatáriusok hatalma e szigetek igazgatásában jelentéktelenné zsugorodjék. Bár ettől az időtől fogva a helyi igazgatásban és az igazságszolgáltatásban betöltött szerepük szinte pusztán tiszteletbeli volt, továbbra is jelentős bevételekhez jutottak a szigetvilágban beszedett különféle adókból. A 18. század közepén bőséges kártalanítást kaptak azoknak a bevételeknek és adóknak az elvesztéséért, amelyeket akkor kezdtek el megvonni tőlük.

Ma nehéz, talán egyenesen lehetetlen pontosan meghatározni, milyen hatáskörrel rendelkeztek a kasztíliai megszállás kezdetén a donatárius kapitányok, illetve a különféle bírói tisztviselők, akiket az uralkodók ebbe a szigetvilágba küldtek. Ugyanezt mondhatjuk a spanyol uralom időszakáról, valamint az 1640-től Pombal márki koráig eltelt időről.

Az 1766. augusztus 2-i rendelet az Azori-szigeteken létrehozta a corregedor és a juiz de fora tisztségét. A rendeletet a következő évben Madeirán is alkalmazták: a két tisztségre dr. Francisco de Matos Correiát, illetve dr. António de Abreut nevezték ki, akik 1767. október 15-én léptek hivatalba. Kinevezésükkel a szigetcsoport igazságszolgáltatása rendezett, szabályos időszakba lépett. Addig a corregedor és a juiz de fora feladatait egyetlen személy látta el, meglehetősen rendszertelenül, elsősorban az éppen felmerülő körülményekhez igazodva. Az igazságszolgáltatás ezután napra pontosan 68 éven át, 1835. október 15-ig működött ebben a formában.

Az 1832. május 16-i igazságügyi reformot Madeirán csak 1835-ben hajtották végre. Így bár 1834. június 5-én a szigeten kihirdették az alkotmányos kormányzást, az igazságszolgáltatást továbbra is a juiz de fora és a corregedor, illetve törvényes helyetteseik látták el. Ez 1835. október 15-ig tartott, amikor felállították a két, egyaránt funchali székhelyű bírósági körzetet (julgado).

Dr. Manuel Cirilo Esperança Freire, az utolsó tényleges juiz de fora, 1834. június 14-ig szolgált. Dr. Francisco António Rodrigues Nogueira, az utolsó tényleges corregedor, ugyanezen év június 23-án távozott hivatalából. A hatályos jogszabályok alapján ideiglenesen a szenátus (senado, a városi tanács) legidősebb tagjai helyettesítették őket. Ez addig tartott, amíg Luiz da Silva Mousinho de Albuquerque kormányzó és főkapitány felsőbb utasításra 1834. október 13-án ki nem nevezte juiz de forának Daniel de Ornelas e Vasconcelos, corregedornak pedig João Jose Vitorino Duarte e Silva jogi végzettségű tisztviselőt.

Mint már említettük, 1835. október 15-én véget ért a régi igazságszolgáltatási rendszer, és felállították a két funchali székhelyű bírósági körzetet. Egy újabb, 1838-as igazságügyi reform a szigetcsoportot két bírósági kerületre (comarca) osztotta: egy nyugatira és egy keletire. Mindkettőnek Funchalban volt a székhelye, és az év május 7-én hozták létre őket.

A keleti bírósági körzetben és kerületben elsőként dr. Domingos Olavo Correia de Azevedo teljesített bírói szolgálatot. A nyugati bírósági körzet és kerület első bírája dr. José Pereira Leite Pita Ortigueira Negrão volt.

Az 1875. november 12-i rendelet módosította a szigetcsoport bírósági kerületeinek beosztását. Ettől kezdve Funchal, Ponta do Sol, Santa Cruz és São Vicente bírósági kerülete létezett.

Santa Cruz bírósági kerületét 1876. június 17-én állították fel; aznap lépett hivatalba első bírája, dr. Manuel Inácio Rum do Canto. Első királyi ügyészhelyettese dr. Bernardo Vieira Pinto de Andrade volt, akit az 1876. február 17-i rendelettel neveztek ki.

São Vicente bírósági kerületét 1876. november 16-án állították fel. Ugyanezen a napon lépett hivatalba első bírája, dr. João Pereira dos Ramos e Silveira, valamint első királyi ügyészhelyettese, dr. Aníbal Correia Taborda. Ponta do Sol bírósági kerületét 1876. április 28-án állították fel. Első bírája dr. Martinho da Rocha Guimarães Camões, első királyi ügyészhelyettese pedig dr. António Augusto Freire Ribeiro de Campos volt; mindketten a kerület felállításának napján, annak alkalmából léptek hivatalba.