Sesmariák

A sesmariákra vonatkozó törvények megelőzték ezen a szigetcsoporton a colonia-szerződést (I. kötet, 290. oldal). Talán pontosabban úgy fogalmazhatunk, hogy a sesmaria (királyi földadomány telepeseknek, megművelési kötelezettséggel) a helyi viszonyokhoz alkalmazkodva fokozatosan colonia-szerződéssé (madeirai részes bérlet; a termés megosztása, a javítások a bérlőé) alakult. Gama Barros a monumentális Historia da Administração Publica em Portugal című művében ismerteti a Ferdinánd herceg uralkodása alatt bevezetett sesmaria-törvényeket. Ebből kitűnik, hogy a törvények elsősorban azokat a földeket kívánták termővé tenni, amelyeket tulajdonosaik műveletlenül hagytak, anélkül azonban, hogy elveszítették volna tulajdonjogukat. Tudjuk, hogy Madeirán a donatáriusok Tengerész Henrik infáns adományleveleiben kapott felhatalmazásuk alapján sesmariaként juttattak földeket a telepeseknek; ez az egész szigeten nagy számban történt, az uralkodók közvetlen földadományai mellett. Azt azonban nem tudjuk, hogy a földeket mindenféle bérleti díj, járadék vagy örökbérleti díj (foro) nélkül adták-e át, úgy, hogy a sesmeiro (földadományban, sesmariá-ban részesült telepes) korlátlanul rendelkezhetett velük, vagy a földek után a koronát, a donatáriusokat, illetve a Krisztus-rendet illető valamiféle hozzájárulást kellett fizetni. Ha létezett ilyen teher, ma nincs róla tudomásunk, és csak a betelepítés kezdeti időszakában állhatott fenn. A 15. század végéről származó első hitbizományi alapítványok (instituições vinculares) idejétől ugyanis a sesmeirót földbirtokai korlátlan urának tekintették: szabadon alapíthatott belőlük számos hitbizományt, és szabadon elidegeníthette vagy örökhaszonbérletbe (aforamento) adhatta földjeit.

Gaspar Frutuoso szerint „amikor João Gonçalves Funchalba érkezett, hozzáfogott a mezőváros (vila) kijelöléséhez, és sesmariaként földeket osztott ki, amint azt Henrik infáns szabályzata (regimento) előírta. . . A szabályzatnak megfelelően öt évre adta át a megműveletlen földeket. Akik megkapták őket, vállalták, hogy ez idő alatt hasznosítják és megművelik a földeket; ha ezt a határidőn belül elmulasztják, földjeiket elveszik, és olyanoknak adják, akik hasznosítják őket.” Itt nem esik szó a sesmariaként átadott földeket terhelő semmiféle kötelezettségről. A fentieken túl csupán annyit tudunk, hogy ha a földeket megművelőik a hasznosítás után elhagyták, akkor azok harmadik személyek birtokába kerülhettek, amennyiben több mint öt éven át műveletlenül maradtak.

Amint másutt már elmondtuk, a donatáriusok hazai és külföldi nemeseknek, valamint néhány tekintélyes külföldi kereskedőnek adományozták a földeket. Az adományosok a földek feltörésében elsősorban afrikai rabszolgák munkájára támaszkodtak. Közülük sokan meggazdagodtak, földjeiket hitbizománnyá alakították, majd szabad telepesekkel műveltették meg feles bérlet (dimídia, a termés fele a földesúrnak járt) fejében. A birtokok gondozását és megművelését így a telepesekre hagyták, maguk pedig a városban vagy a királyi udvarban élve élvezték földjeik és birtokaik jövedelmét. A telepesek fokozatosan kikerültek a földtulajdonosok gyámsága alól: saját számlájukra művelték az adományba kapott földeket, házakat, falakat és más értéknövelő beruházásokat (benfeitorias, a bérlő által emelt épületek és falak) létesítettek rajtuk, később pedig magukénak tudhatták a fákat és más növényeket is. Ezzel sajátos helyzet alakult ki: a megművelt földeknek szinte társtulajdonosaivá váltak, és a korábbi adományosok, a földek tényleges tulajdonosai, jelentős részben függővé váltak tőlük. Ebben rejlik a colonia-szerződés valódi eredete: mint fentebb mondtuk, ez nem más, mint a régi sesmaria-rendszer átalakulása. Lásd: Colonia, Régi szokások és Hitbizományi alapítványok.