Adók

A madeiraiak ősidők óta adókat fizetnek, amint azt Funchal városának, valamint Ponta do Sol (’Nap-fok’) és Calheta (’kis öböl’) mezővárosának kiváltságlevele (foral) és a városi levéltárakban őrzött különféle iratok mutatják. Amikor I. Eduárd király testvérének, Tengerész Henrik infánsnak adományozta a szigetcsoport szigeteinek uradalmát, „azok minden jogát és jövedelmét” is átengedte neki. Funchal, Machico és Porto Santo három kapitányságának adományleveleiből tudjuk, hogy az infáns felhatalmazta az illető donatáriusokat: „a kiváltságlevél szerint az említett kapitányságokban őt megillető valamennyi jövedelemből minden tízből egyet” beszedhettek. Az 1515-ös kiváltságlevél, amely a „Vágyódás a szülőföld után” (Saudades da Terra) 494. és az azt követő oldalain olvasható, hivatkozik Tengerész Henrik kiváltságlevelére. Ebből kitűnik, milyen súlyos adóterheket rótt az infáns e szigetcsoport lakóira.

Az e Elucidárioban megjelent Cukor és Vámhivatalok című szócikkekben már szóltunk néhány adóról, amelyet a madeiraiak régebben fizettek. Most röviden áttekintjük a szigetcsoport lakosságát terhelő egyéb adókat. Közülük több – így a tized, az ingatlanadóként szedett décima, az ötöd (quintos, a cukorra kivetett egyötödös adó), az oktatási adó és a finto (a lakosokra kivetett hadiadó) – egészen napjainkig fennmaradt; az 1861. szeptember 11-i törvény szüntette meg őket. Ugyanez a törvény illesztette be a Madeira-szigetcsoportot a Portugáliában alkalmazott adórendszerbe: előírta, hogy 1863. január 1-jétől a szigetcsoportban is a királyság (reino, azaz a portugál szárazföld) területén érvényes, az ingatlan-, az iparűzési és a személyi adóra vonatkozó jogszabályokat kell alkalmazni.

A tizedet, amelyet a madeiraiak által ismert legrégebbi adónak tartunk, már a betelepülés kezdetétől szedték. Tengerész Henrik kiváltságlevele előírta, hogy a tizedet a zsoldból, a szolgáltatásokért és a napi munkáért járó bérből, a kereskedők és mesteremberek keresetéből, az új termés eladásából, a haszonbérbe és bérbe adott javak jövedelméből, valamint mindenből le kell vonni, ami a szigeten terem vagy nevelkedik.

Az 1515. augusztus 6-i kiváltságlevél eltörölt néhány ilyen tizedet, például a mindenféle zsoldból, a kereskedők és mesteremberek keresetéből stb. levontakat. Fenntartotta viszont az adót a szigeten termelt gabona, tenyésztett állatok, gyapjú, bor, gyümölcs, zöldség, sajt, tojás, vaj, tej, méz és számtalan más termék után.

Ugyanez a kiváltságlevél azt is előírta, hogy a vámhivatalban tizedet kell fizetni a cukor és minden más, a királyságon kívülre kivitt áru után. A királyság területére kivitt áruk közül csak azokat terhelte ez az adó, amelyeket külföldieknek szántak, vagy külföldi hajókon szállítottak.

A királyságon kívülről behozott áruk közül sokat tized terhelt, a királyság területéről érkezők után viszont csak akkor kellett fizetni, ha külföldiek hozták be őket, vagy külföldi hajókon szállították őket. A lakosság élelmezésére behozott gabona, olívaolaj, gesztenye, borsó, sajt és minden más élelmiszer minden esetben mentes volt a tized alól. Az ezüst, a fegyverek, a lovak, a könyvek és a ruhák csak akkor élveztek mentességet, ha nem eladásra szánták őket. Tűzifát szabadon lehetett behozni.

A tized túlnyomó része a Krisztus-rendet (Ordem de Cristo) illette. Miután a rend nagymesteri tisztsége a koronához került, a tizedet a királyi kincstár (Fazenda Real) szedte be. Ebből fedezték az istentisztelet költségeit, de az összeg 1626-ban nem volt elegendő a székesegyház (Sé) főméltóságainak, kanonokjainak és többi személyzetének javadalmazására, amint az ugyanazon év június 10-i királyi rendeletéből (alvará) kitűnik.

Az 1752. augusztus 1-jei királyi rendelet a papság eltartásához szükséges részen felüli tizedet világi rendeltetésűvé tette. Királyi adomány folytán a jezsuita és a ferences szerzetesrend, valamint a világi papság – legalábbis a kezdeti időkben – mentesült az adó fizetése alól.

A tized beszedésének jogát hosszú időn át bérbe adták; volt olyan időszak is, amikor az egész beszedési jogot egyetlen egységként adták bérbe.

Az ingatlanokra kivetett tized, ahogy a neve is mutatja, az ingatlanokat terhelte; helyébe mára az ingatlanadó lépett. Az ingatlanok utáni tized előtt a madeiraiak az 1808. június 10-i törvénnyel bevezetett városi tizedet fizették.

Az ötöd a korona javainak nevezett összes vagyon ötödrészének befizetését jelentette. A tizedekkel és az ingatlanokra kivetett tizeddel együtt az 1861. szeptember 11-i törvény szüntette meg. Az 1772. november 10-i törvénnyel bevezetett oktatási adót az égetett szeszre (aguardente, cukornádból vagy borból párolva), a borra, az ecetre stb. vetették ki, és kizárólag az iskolák fenntartására és a tanárok fizetésére fordították.

Az ötödöt a misealapítványok (capela) és a donatáriusok redízimája (a korona jövedelmeinek a donatáriusnak járó tizede) után is fizették. A főadminisztrátor (administrador geral) 1836-ban elrendelte, hogy Castelo Melhor márkiját az említett redízima után 1831-től Funchal fővárnagyságának (alcaidaria-mor) megszűnéséig adóztassák meg. Régebben a korona javait és misealapítványait birtokló donatáriusokra a törvényességi felügyelők előtt vetették ki az ötödöt. Az 1835. április 24-i törvény azonban előírta, hogy a községi tanácsok (Câmaras Municipais) minden egyházközség (freguesia) számára nevezzenek ki egy hattagú testületet, amely elosztja az adóterhet. A Funchali Városi Tanács Registo Geral című nyilvántartásának XVIII. kötetében, a 31. lap hátoldalán található a Funchal városában és községében lévő, ötöd alá eső misealapítványi javak jegyzéke.

Az 1641-es Cortes (a portugál országgyűlés) által három évre elrendelt finto (a lakosokra kivetett hadiadó), más néven tized, hadiadó volt. Eleinte változó kulccsal vetették ki, majd az 1646. április 10-i szabályzat (regimento) és az 1762. szeptember 26-i királyi rendelet az ingatlanokból, tőkéből, ipari tevékenységből és foglalkozásokból származó valamennyi jövedelem 10 százalékában rögzítette. Az 1654. május 9-i szabályzat óta senki sem mentesült az adó megfizetése alól. Az első kivetéskor 8 600 000 réis (régi portugál számolópénz; 1$000 = 1000 réis, 1:000$000 = egy conto = 1 000 000 réis) volt az összege, később azonban 4 ½%-ra, vagyis 3 600 000 réisre csökkentették.

A finto az államot illette, de bevételét 1834 előtt a Városi Tanács szedte be, majd átadta a Pénzügyi Tanácsnak (Junta da Fazenda). A Városi Tanács nevezte ki azokat, akik felosztották az adóterhet az adófizetők között.

Az évi 3 600 000 réis, illetve 9000 cruzado összegű fintót nem mindig fizették be pontosan. V. János az 1749. április 1-jei királyi rendelettel elengedte az 1739 és 1749 közötti évekre eső adót, mivel az 1748-as földrengés károkat okozott a szigeten. 1799-ben a lakosság 162 000 cruzadóval, azaz 18 évnyi adóval tartozott a Pénzügyi Tanácsnak; a kormány elrendelte ennek behajtását.

Az imént tárgyalt adókon kívül a madeiraiak más terheket is fizettek: részben a háború és az erődítések költségeire, részben egyéb célokra.

1478-ban vetették ki Madeirára az első hadi hozzájárulást. Ezt az 1493-as követte, amelyet végül nem fizettek meg, majd a páncélingekre és a mellvértekre kivetett hozzájárulás: az előbbit 1497-ben, az utóbbit a következő évben vezették be. Később további hadi hozzájárulásokat, úgynevezett fintókat vetettek ki. Közülük a legsúlyosabb az 1637-től évente fizetendő 10 000 cruzado (régi portugál pénzérme, 400 réis értékben) volt, amelyet a Pernambuco visszafoglalására indított hajóhadra fordítottak. Dr. Azevedo úgy véli, ekkor kötelezték először a madeirai papságot arra, hogy osztozzon a lakosság adóterhein. A nemesek, akik az 1478-as és az 1493-as hozzájárulások ellen még fellázadtak, később ellenállás nélkül fizették meg a központi hatalom által kivetett összes többi adót.

A donativo (névleg „ajándék” a Koronának, valójában hadiadó) nevű hozzájárulást a terményekre vetették ki, és ugyancsak háborús kiadásokra fordították. A városi tanács levéltárában az erre vonatkozó első feljegyzett okirat 1635-ből, az utolsó 1691-ből származik.

A friss húsra (carnes verdes) és a kiskereskedelemben eladott borra kivetett községi illetékek (imposições) a szigetcsoport benépesítését közvetlenül követő időkből származnak. Bár kizárólag községi bevételek voltak, olykor erődítési munkálatokra fordították őket.

Ezt az adót, amely a királyi adományok után fizetett illetékek egyik fajtája volt, minden polgári és katonai tiszteletbeli kitüntetés, fizetés, költségtérítés stb. után beszedték. Csak a szárazföldi hadsereg és a hajóhad legénységének zsoldját, valamint az évi 50 cruzadót meg nem haladó jövedelmeket mentesítették alóla.

A madeiraiak a benépesítés kezdetétől fizettek vámokat. A sziget állami bevételeiről készített számításokban 1834 előtt és után egyaránt szerepel a bor és a hús után fizetett real de água nevű két közvetett adó bevétele, valamint a következő közvetlen adóké: a királyi adományok utáni illeték, a cukor után fizetett nyolcad (oitavo, a termés nyolcadát kitevő adó) és az estufákra (a madeirai bor érlelésére szolgáló fűtött raktárak) kivetett adó. 1646-ban minden exportált pipa (boroshordó és űrmérték, kb. 400–500 liter) bor után egy cruzado adót vezettek be. Ebből alakultak ki a borexport után a funchali vámhivatalban beszedett illetékek.

Madeira 1628-ban 25 000 000 réis állami bevételt hozott, de a mű, amelyből ezt az adatot merítettük, nem közli az összeg eredetét. Tovar de Albuquerque szerint 1806-ban a tizedekből 65 000 000 réis, az oktatási hozzájárulásból 7 000 000 réis, a boradóból (imposição do vinho) 15 000 000 réis folyt be, bár ebből az összegből csak a fele illette az államot. A fintók 3 600 000 réist, a borérlelő estufák 2 000 000 réist, a hal és a hús 3 500 000 réist, a vám 180 000 000 réist, az egyéb adók pedig 20 000 000 réist hoztak. Ezzel szemben az Epocha Administrativa II. kötete szerint az 1848–1849-es pénzügyi évben a tizedek 18 030 126 réist, az oktatási hozzájárulás 6 202 386 réist, a bor után fizetett real de água 5 093 764 réist, a finto 1 386 756 réist, a haladó 907 060 réist, a hús után fizetett real de água 1 805 751 réist, a hús minden libra (portugál font, kb. 459 g) súlya után fizetett 3 réises adó 3 477 351 réist, a vám 109 276 641 réist, a sisák 5 553 802 réist, a királyi adományok utáni illetékek 863 709 réist, az egyéb adók és illetékek pedig 11 490 219 réist hoztak. Másutt azt olvassuk, hogy Madeira 1820-ban 529 462 215 réis bevételt hozott, amelyből az oktatási hozzájárulás bevétele 4 840 680 réis volt.

Nem áll rendelkezésünkre elegendő adat ahhoz, hogy bővebben ismertessük a Madeirán egykor fizetett adókat. Az eddigiekből azonban világosan látszik: bármennyire súlyos adóterheket viselünk is most, helyzetünk összehasonlíthatatlanul jobb Madeira első lakóiénál. Az ipari, ingatlan-, fényűzési és bejegyzési adó, valamint a mai közvetett adók szinte a kormányok kedves ajándékainak tűnnek a tizedekhez és ahhoz az ezerféle más sarcoláshoz képest, amelyekkel Tengerész Henrik infáns és a régi uralkodók jónak látták megterhelni e sziget népét.