A város kurtinája

Így nevezték azokat a falakat, amelyek Funchalt szárazföldi és tengeri ellenséges támadásoktól védték. Keleten a pellengértől (pelourinho, a községi bíráskodás jelképe, kőoszlop) Penáig húzódtak, a Ribeira de João Gomes (’João Gomes patakja’) jobb partját követve; nyugaton a Ribeira de São João (korábban Ribeira Grande) torkolatától a Pico dos Frias (’a Friasok csúcsa’) sziklafaláig, ugyanennek a pataknak a bal partján; délen pedig a Ribeira de São João torkolatától a Fortaleza de São Tiagóig.

A város kurtináját (cortina, a város védőfala) a jelek szerint Sebestyén király uralkodása alatt kezdték építeni. A Madeirának kiadott erődítési szabályzatában (regimento) azonban az uralkodó nem említi a Ribeira de João Gomestől keletre fekvő falakat. Ezek a kasztíliai uralom idején épültek: III. Fülöp egy 1618-ban kiadott királyi rendelettel (alvará) jelentős pénzösszeget biztosított a munkálatokra, amelyek csak 1637-ben fejeződtek be.

A Castelo de São João do Pico fegyverterén álló felirat szerint, amelyet dr. Azevedo a „Vágyódás a szülőföld után” (Saudades da Terra) jegyzeteinek 625. oldalán közölt, a várhoz csatlakozó kurtina szinte teljes egészét Luiz de Miranda Henriques kormányzó építtette. Ő 1636-tól 1640-ig tartózkodott a szigeten. Sebestyén király szabályzata ugyanakkor már a város szárazföldi védelméhez szükségesnek nevezte a kurtinának ezt a szakaszát.

João da Costa e Brito, aki 1680-tól 1684-ig volt a szigetcsoport főkormányzója, feltehetően javított a város falain. A mára lebontott Varadouros (’hajókivontató helyek’)-kapun egykor látható feliratból azonban kiderül, hogy a falak csak 1689-ben, Dom Lourenço de Almeida kormányzósága idején készültek el. A feliratot dr. Azevedo az említett mű 628. oldalán szintén közölte.

Fennmaradt Dom Manuel herceg 1493. június 21-én kelt levele, amelyben elrendelte, hogy Funchal mezővárosa (vila) köré védőfalakat építsenek. Egy 1494. január 9-én kiadott királyi levél (carta régia) azonban visszavonta az utasítást: csupán néhány bástya építését és néhány kapunyílás elfalazását rendelte el a sziget megfelelő védelmére és őrzésére. Ezután ugyanennek a hercegnek a megbízásából Vicente Sodré Madeirára érkezett, hogy a tervezett védőfalakkal foglalkozzon. Ám amint dr. Azevedo írja, küldetése eredménytelen maradt: a szigeten csak azután épültek erődítmények, hogy a mánueli reformok révén megszilárdult ott a királyi hatalom.

A Forte de São Filipe, a Reduto de Santo António da Alfândega, a Fortaleza de São Lourenço és a Bataria das Fontes a régi falgyűrűn belül helyezkedett el. A Fortaleza de São Lourenço kivételével azonban mindezek az erődítmények a falak megépítése után létesültek. „Az alfândegai redut – írja dr. Azevedo – volt az első kinövés Funchal falgyűrűjén; ez volt az első csapás a körülzáró védelmi rendszerre, és az első tudatos lépés a tengeri védelem felé, amely az ágyúk lőtávolságára és egymást keresztező tüzére épült.”

1557-ben a kormány 7000 cruzado hozzájárulást vetett ki a funchali kapitányság birtokaira az erődítési munkálatokra; 1576-ban ugyanerre a célra 100 000 cruzadót vetett ki. 1617-ben pedig a kormány a Madeira számára szükséges falak és más katonai építmények költségeinek fedezéséhez szükséges összeg befizetését követelte. Ezt megelőzően, 1493-ban háborús hozzájárulást róttak ki a szigetre Funchal mezővárosának védőfalai építésére. Ez a hozzájárulás azonban tárgytalanná vált, mert a munkát nem végezték el a fent említett, 1494. január 9-i királyi levél következtében.

A régi városi kurtinából már csak néhány, az épületek között többé-kevésbé rejtőző maradvány áll; az egykor rajta nyíló kapuk is eltűntek. A város bejáratánál álló védművet, valamint a mai Mercado de São Pedro közelében és az erődítmény és a Fontes (’források’)-erőd között húzódó falakat 1839-ben bontották le. 1888-ban eltűnt a régi brit temető közelében, a Ribeiro Real patak mentén álló ágyúállás. 1897. szeptember 20-án kezdték bontani a városi kurtinának a Forte de São Pedro (Szent Péter-erőd) melletti ágát (lanço, ramal), a régi Praça Académicától északra. Végül 1911 májusában eltávolították a Varadouros misealapítványa (capela) mellett álló falszakaszt. A kormányhoz 1895 augusztusában és 1896 februárjában intézett kérelmek nyomán a városi tanács most birtokolja a régi falaknak az Avenida de João de Deus torkolatánál látható ágát. A testület 1914. május 29-én úgy döntött, hogy megszerzi a városi kurtinának azt a részét, amely a Largo da Sé (’székesegyház tér’) térnek a strandig való meghosszabbításához szükséges, mivel erre a hadügyminisztérium átirata felhatalmazta. E falszakasz bontása 1920 márciusában kezdődött meg, hogy megnyithassák az Avenida António José de Almeidát. A városi tanács 1896. október 15-én elrendelte a Rua Pimenta de Aguiar (’Pimenta de Aguiar utca’) mentén húzódó kurtinaszakasz bontásának felfüggesztését, mert a szigeti mérnöki részleg vezetője kifogást emelt ellene. Ez a teljesen haszontalan fal még ma is áll; az említett tisztviselő ugyanis, úgy véljük, katonai jelentőséget tulajdonított neki.

Ez utóbbi kapu 1839 előtt a város főbejárata volt, és elegáns építészete tette figyelemre méltóvá. Köveit a bontáskor Aníbal Augusto Trigo városi mérnök úr utasítására megszámozták, hogy az építményt könnyen újra összeállíthassák, ha egy napon madeirai régiségeket bemutató múzeumot hoznak létre.

A kapun, amely fölött a városi tanács címere volt látható, a következő latin felirat állt, amelyre korábban már utaltunk: Perfecta haec varii praefecti moenia frustra “ praeterito cupiunt tempore quisque suo “ sed Domino Laurento ea est servata voluptas Dalmada qui istud fine coronat opus “ anno “ 1689. (A falak befejezésére a korábbi elöljárók mind hiába törekedtek a maguk idejében; ez az öröm Dom Lourenço de Almadának jutott, aki 1689-ben befejezte a művet.)

Bár a városi kurtinának már régóta semmiféle katonai jelentősége nem volt, a városi tanács csak nehezen kapta meg a hadügyminisztériumtól egyes ágainak lebontásához szükséges engedélyt. Magas rangú politikai támogatók közbenjárása nélkül talán még mindig nem valósultak volna meg azok a fejlesztések, amelyekhez el kellett bontani a kurtinát. Alig néhány éve a minisztérium még ennyire fontosnak tartotta egy olyan erődrendszer fenntartását, amely már csak arról tanúskodott, hogy a sziget védelme és őrzése régen nem volt olyan elhanyagolt ügy a kormányzók szemében, mint ma.