Szent Sebestyén-piac és -kápolna

A teret, amelyet a nép közönségesen „Közkút térnek” nevez, korábban São Sebastião térnek hívták. A városi tanács (Câmara Municipal) néhány éve a Largo do Comércio nevet adta neki. Mielőtt a tér elnyerte mai kiterjedését, egy keskeny utca húzódott itt: a Rua do Aljube (Egyházi börtön utca) folytatása volt, és Rua de São Sebastião néven is ismerték. A Rua de São Francisco és a Misericórdia (az Irgalmasság Szent Háza, világi karitatív testvérület) épülete között állt egy közkút, amelyet rendszerint Fonténak (’forrás’) neveztek (lásd: Jardim Pequeno). Medencéit a tanács 1838-ban az 1827-ben épült, Largo do Comércio téri közkút számára igényelte.

A São Sebastião név az egykor itt álló, e titulusnak szentelt kis kápolnától származik. A sziget legrégebbi kápolnáinak egyike volt, de nem a legelső, amint azt a Saudades jeles jegyzetírója hinni látszik. Erre már az Egyházközségek című szócikkben is kitértünk, és az Alexandriai Szent Katalin kápolnájának szentelt szócikkben részletesebben foglalkozunk vele.

Nem tudjuk, azért övezte-e a funchali lakosok körében ilyen tisztelet, mert Madeira egyik legrégebbi kápolnája volt, vagy mert különös áhítattal fordultak védőszentje felé. Annyi bizonyos, hogy a mezőváros (vila), majd a város lakói mindig mély tisztelettel és megbecsüléssel tekintettek a kis templomra. Négy évszázaddal később azonban, 1803. január 22-én reggelre a régi kápolnát váratlanul lerombolva találták. José Manuel da Câmara kormányzó és főkapitány az előző éjjel, a város lakói elől titokban romboltatta le. A kormányzó egy különös, az év január 15-i keltezését viselő iratban utasította a tanácsot az általa kezelt kápolna lebontására; az iratot először az A Flôr do Oceano című lap közölte 1840-ben. A kis templom és a mellette álló két ház lebontását a piac építésével indokolta, arra hivatkozva, hogy nincs más, erre alkalmasabb hely. A szenátus (senado, a városi tanács) nem akart felelősséget vállalni egy ilyen erőszakos intézkedésért, amelyről előre tudta, hogy kiváltja a nép haragját. Ezért nem teljesítette a kormányzó utasítását, aki erre haladéktalanul leromboltatta a kápolnát.

Az esemény általános megdöbbenést és felháborodást keltett, de a kormányzó fenyegetései és az előrelátó óvatossággal meghozott intézkedései el tudták hárítani a veszélyt, és megakadályozták a mindenki által várt erőszakos cselekményeket. Egyedül D. Luís Rodrigues Vilares megyés főpásztor tiltakozott amiatt, hogy a kápolnát az ő előzetes engedélye nélkül bontották le. Ennél azonban nem tört ki hevesebben a joggal tartott vihar.

A nép azonban nem feledkezett meg kápolnájáról, sem arról a vágyáról, hogy újjáépítse. Eltelt 19 év. Nagy a nyüzsgés a városban, lakóit élénk lelkesedés tölti el. Csatlakoznak az 1820 augusztusában Portóban kitört forradalomhoz, és nyilvánosan, ünnepélyesen hirdetik azokat a liberális elveket, amelyeket a forradalom meg akart honosítani az országban. Bár az eseményre nem találunk teljes magyarázatot, tény, hogy miután a nép lelkesen kiállt a portói forradalom által hirdetett eszmék mellett, a São Sebastião térre vonult, amelyet időközben piaccá alakítottak. Lerombolta José Manuel da Câmara művét, odahordta a régi kápolna még meglévő építőanyagait és minden más, kéznél lévő anyagot, majd az 1803 januárjában lerombolt kápolna azonnali újjáépítését követelte. dr. Álvaro Rodrigues de Azevedo beszámolója szerint Sebastião Xavier Botelho akkori kormányzó és főkapitány – aki Portugália legelőkelőbb nemességéből származott, és jeles író volt – maga is odavitt egy kosár követ annak a kápolnának az újjáépítéséhez, amelyet egyik elődje bontatott le.

Egy korabeli dokumentum szerint a São Sebastião-i piac bódéinak lebontása 1821. február 1-jén délután 4 órakor kezdődött, és 5 órára minden a földön hevert. Az éjszaka folyamán sok faragott követ (cantaria), más követ és faanyagot hordtak oda a kápolna építéséhez. Február 7-én hozzákezdtek a kápolnához szánt kövek töréséhez, „s mindez a nép akkora zendülése és lármája közepette történt, hogy az összes tisztviselő megrémült”. Néhány napon belül felépítették a kápolnát, de soha nem fejezték be teljesen.

1826. február 21-én a tanács arra kérte a kormányzót és főkapitányt, hogy rendelje el „a São Sebastião-kápolna eltávolítását… mivel ez az épület nem több romos viskónál, amely méltatlan módon szenny és szemérmetlenségek gyűjtőhelyéül szolgál”. Ugyanazon év február 28-án megismételte kérését, hozzátéve, hogy a kápolnát más helyre kell áthelyezni, „amely jobban szolgálja Istent, valamint Ő császári és királyi felségét”. 1827 januárjára a São Sebastião-kápolnát már lebontották.

1827 júliusában már állt a São Sebastião tér közkútja, de elegáns márványobeliszket csak később kapott. Az obeliszk négy kifolyójából a víz egy ugyancsak márványból készült, kör alakú medencébe ömlik, amelyhez szintén kör alakú lépcső vezet. Ez a sziget legdíszesebb közkútja.

A régi zöldségpiac már régen megszűnt. Ugyanezen a téren jelenleg (1921) egy jellegzetes madeirai lábbelit árulnak: kecskebőrből készül, a vidéki egyházközségek lakói körében igen elterjedt, és főként Câmara de Lobos (’fókák barlangja’) községének (concelho) egyházközségeiben gyártják.

Mielőtt a kápolnát 1803-ban lerombolták, Szűz Mária, Szent Elói és Szent Sebestyén szobrait körmenetben átvitték onnan a São Tiago (idősebb Szent Jakab)-templomba. A szertartást ugyanazon év január 20-án tartották, a funchali székesegyház (Sé), São Pedro és Santa Maria Maior do Calhau (’kavicsos part’) egyházközségeinek papsága, a São Francisco-i szerzetesközösség, a nemesség és a nép kíséretében; a népet a Huszonnégyek Háza (Casa dos Vinte e Quatro, a céhek gyűlése) képviselte. A terep elegyengetése és a piaci bódék felépítése rövid ideig tartott; a piacot 1803. június 18-án nyitották meg.