Santa Maria Maior (egyházközség)

Funchal városának keleti részén található Santa Maria Maior (’Szent Mária’) egyházközsége (freguesia), a város négy egyházközségének egyike.

Nevét arról kapta, hogy első plébániatemploma nagyobb volt annál a kápolnánál, amelyet João Gonçalves Zarco építtetett a mai Szent Klára-kolostor (Santa Clara) helyén. Mindkettőt a Szeplőtelen Fogantatás (Nossa Senhora da Conceição) tiszteletére szentelték. Az egyházközséget régebben Conceição de Baixónak, a másik templom környékét pedig Conceição de Cimának is nevezték. A tengerparti strandtól nem messze álló temploma miatt a Calhau-i Szűzanya (Nossa Senhora do Calhau) nevet is kapta; a nép körében ez a név maradt fenn legtovább, és ma is használatos. A plébánia (paróquia) a Socorro (’segítség’) egyházközség néven is széles körben ismertté vált, és jelenleg is így ismerik. Ezt az elnevezést különösen a plébániatemplom és a Ribeira de João Gomes (’João Gomes patakja’) patak bal partja közötti részére használják. A név a plébániatemplomban tisztelt Segítség Szűzanyja-képtől (Nossa Senhora do Socorro) ered, amelyet Funchal lakói egykor nagy buzgósággal öveztek.

A Calhau-i Szűzanya-templomról (Nossa Senhora do Calhau) már másutt írtunk (II. kötet, 451. oldal). A São Tiago-templommal, ahová 1803-ban áthelyezték az egyházközség székhelyét, e mű megfelelő részében foglalkozunk majd.

A plébánia létrehozásáról eleget írtunk a Freguesias című szócikkben (II. kötet, 52. oldal), ezért oda utaljuk az olvasót. Kijelenthetjük, hogy ez volt a szigetcsoport első egyházközsége, és jelenleg is ez a legrégebbi.

A pompás új székesegyház (Sé Catedral) felépülése után, 1508 körül ide helyezték át a Santa Maria Maior-i plébánia székhelyét. Mintegy ötven évvel később, a lakosság folyamatos növekedése miatt az 1557. november 18-i királyi rendelet (alvará régio) két önálló plébániára osztotta az egyházközséget. Székhelyük a székesegyházban, illetve a Calhau-i Szűzanya-templomban volt.

A ferences szerzetesek után úgy tűnik, Nuno Cão (lásd ott) volt az egyik első pap, aki ebben az egyházközségben plébániai feladatokat látott el. 1508-ban a székesegyházba került, 1514-ben pedig annak székesegyházi dékánjává (a káptalan első méltósága) emelték. A plébánia 1537-es felosztása után Santa Maria Maior első plébánosa (vigário) António Mourão licenciátus volt. Az 1558. február 23-i királyi rendelet (alvará) évi 20 000 réis (régi portugál számolópénz; 1$000 = 1000 réis, 1:000$000 = egy conto = 1 000 000 réis) pénzbeli javadalmat, egy pipa (boroshordó és űrmérték, kb. 400–500 liter) bort és két moio búzát állapított meg számára.

Az egyházközség lelkészségét (curato) az 1589. augusztus 27-i királyi rendelet hozta létre, évi 20 000 réis fizetéssel.

A templomnak az 1557. november 18-i királyi rendelettel létrehozott társaskáptalana volt. A plébánoson és a lelkészen (cura) kívül kezdetben még három javadalmas egyházi személy alkotta, akiknek a számát később hatra emelték; tagja volt továbbá egy kincstárnok, egy prédikátor és egy orgonista.

Ehhez a plébániához tartozik a Szent Telmo-kápolna, a Jó Siker Boldogasszonya-kápolna, a Nossa Senhora do Faial-kápolna (Faiali Boldogasszony) és az Emberek Anyja Boldogasszony-kápolna, valamint több, azóta eltűnt kápolna. Mindegyikről röviden beszámolunk.

Ennek az egyházközségnek a területén található az egykori Campo de D. Carlos, amelyet ma Campo Almirante Reisnek neveznek, a Fortaleza de São Tiago (idősebb Szent Jakab-erőd), a Campo da Barca (’csónak-tér’), más néven Campo de Miguel Bombarda, a szárazföldi fertőtlenítőállomás (Posto de Desinfecção Terrestre), a villanygyár és más ipari létesítmények.

Santa Maria Maior egyházközségének 7823 lakosa van (1921). Területe a Ribeira de João Gomesnél kezdődik. Keleten szokás szerint a Caminho do Palheiro és a Caminho da Terça (’harmadrész’) nyugati, azaz bal oldali fele tartozik hozzá; a keleti, azaz jobb oldali fele São Gonçalo egyházközségéhez tartozik. Meg kell azonban jegyezni, hogy ezek a határok nem egyeznek meg a város utcáinak betűrendes térképén, a Mappa Alphabetico das ruas da cidade című dokumentumban jelöltekkel, amelyet a polgári kormányzó (governador civil) 1863. december 15-én hagyott jóvá. A térkép egyértelműen kimondja, hogy a Palheiro utca teljes hosszában, a Quinta do Acciaiolytól, más néven Quinta do Faialtól a Rua Bela de São Tiagóig Santa Maria Maior egyházközségéhez tartozik, és hogy ez a plébánia a Louros (’babérfák’) településrészig (sítio) terjed. A Travessa da Olaria, mai nevén Travessa do Lazareto (’vesztegzár-kórház’) azonban São Gonçalo egyházközségében fekszik. Ugyanezen térkép szerint a Rua Bela de São Tiago és Tomás Teodoro Calçada do Socorrón (’a Segítség útja’) álló ingatlana közötti szakasz északi oldala Santa Maria Maiorhoz, déli oldala São Gonçalóhoz tartozik. Így a Largo da Forca (’akasztófa’) déli részét és a Caminho do Lazareto Louros településrész kezdetéig tartó déli oldalát is ez utóbbi egyházközség részének kell tekinteni.