Moniz (dr. Patrício)

Dr. Patrício Moniz kétségkívül szülőföldünk legkiválóbb szelleme volt a 19. században. Tehetségének ereje figyelemre méltó filozófiai műveltségében mutatkozott meg, rendkívül széles körű tudása pedig a szó teljes értelmében bölccsé tette. Mindez alátámasztja állításunkat, bármilyen merésznek tűnjék is sokak szemében. Kivételes szellem volt: vonzották a legmagasabb rendű filozófiai elméletek, és teljesen nekik szentelte magát. A felszínes és ingatag alapokon nyugvó tudomány művelőit rendszeresen megvetette. Akik viszont csak a látszat alapján tudnak ítélni, és az ember szellemi értékét dátumok, nevek, valamint a legelismertebb és legdivatosabb szerzőktől vett idézetek végeláthatatlan sorával mérik, olykor mindössze közepes műveltségűnek tartották.

Kivételes képességei és érdemei csodálattal töltötték el azokat, akik közelebbről ismerték, és leginkább fel tudták mérni szellemi adottságainak teljességét és nagyságát. A nagyközönség csak ritkán, és akkor is tökéletlenül érzékelhette ragyogó tehetségének valódi értékét. Ahogy a gyöngy az óceán mélyén, a gyémánt pedig a föld belsejében rejtőzik, úgy rejtezett rendkívüli értelme is mély szerénysége és teljes önzetlensége mögött. Ezért a vele bensőséges kapcsolatban állók egyszerűen rajongtak érte, és elbűvölőnek találták. Ekkora szellemi nagyságú ember mégis szinte észrevétlen maradt, és nem hagyott az utókorra olyan jelentős művet, amilyet tudós, gondolkodó és filozófus ritka képességeivel kétségkívül alkothatott volna. Ez a sajnálatos körülmény nagyrészt változékony természetének és szellemi ereje teljében is mindig zaklatott életének tulajdonítható. Aki azonban áttanulmányozza írásait, könnyen felismeri, mire lett volna képes, ha különféle okok nem akadályozzák meg egy nagyobb lélegzetű mű megalkotásában.

Dr. Patrício Moniz nagy teológus volt. A teológia szerteágazó tudományának minden területét ismerte, és mindegyikről figyelemre méltó hozzáértéssel beszélt. Aki tanárként hallotta előadni, elámult tudásának mélységén, rendkívüli műveltségén, valamint természetes és meggyőző ékesszólásán. Úgy tűnt, mintha az önmagában is nehéz, buktatókkal teli teológiának nem lennének előtte titkai.

Amilyen kiváló teológus volt, olyan elismert filozófus is: a szó szigorú és valódi értelmében, nem csupán a filozófiai tanulmányok kedvelője vagy akár lelkes művelője. Dr. Patrício Moniz Theoria da Afirmação Pura című könyvét nem vagyunk illetékesek kellőképpen értékelni, azt azonban bátran kijelenthetjük, hogy kivételes szellemi képességeinek bizonyítéka. A műnek lehetnek hibái, és kétségkívül sok homályos rész található benne. Inkább egy, a legelvontabb filozófiai kérdésekbe merülő német filozófus írásának tűnik, mint egy délvidéki emberének, aki élete jelentős részét olyan országban töltötte, mint Brazília. Az azonban vitathatatlan, hogy közepes képességű ember nem tudott volna ilyen művet alkotni, és így elmélyedni a filozófia ilyen magasrendű kérdéseiben.

Szónokként nagy hírnévre tett szert, és valóban kiváló volt; szónoki sikereinek fő színtere Rio de Janeiro városa volt. A brazilok joggal büszkélkedtek nagy egyházi szónokukkal, Mont’Alvernével, aki a nagy Vieira után előkelő helyet vívott ki a portugál nyelven prédikálók között. A brazil sajtó egyöntetűen dr. Patrício Monizt kiáltotta ki Mont’Alverne méltó utódjának. Egyházi szónoki híre átkelt az óceánon, és visszhangra talált az öreg kontinensen. Kiadott néhány prédikációt és gyászbeszédet, amelyek műfajuk remekei, beszédeinek nagy része azonban nem maradt fenn írásban. Miután átgondolta és tanulmányozta a témát, az előadásmódot a rögtönzés szárnyalására bízta. Rendkívüli beszédkészséggel rendelkezett, és szavai nemegyszer az ékesszólás zuhatagaként áradtak ajkáról. Népszerű szónok azonban nem volt, és nem is lehetett. Tudásának hatalmas kiterjedése, természetes vonzalma a filozófiai kérdésekhez és az a hajlama, hogy önmagukban is nehéz, akadályokkal teli témákat tárgyaljon, óhatatlanul eltávolították a tömegeket megindító és magukkal ragadó beszédektől. A tapsot teljesen figyelmen kívül hagyva szónoklatainak témájául általában azokat a kérdéseket választotta, amelyek leginkább megfeleltek filozófiai és teológiai érdeklődésének. Dr. Patrício Moniz országunk egyik legjelentősebb egyházi szónoka volt; a teológiai tudományokban és az egyházi szónoklat valamennyi forrásának alapos ismeretében kétségkívül senki sem múlta felül.

A filozófusok általában kevéssé hajlanak a szépirodalmi alkotásra és az érzelmek kifejezésére. Patrício Moniz mégis a múzsáknak hódolt ifjúkorában: római árkádiai költőként a Cleomenes Messeide nevet vette fel, és két verseskötetet írt, amelyeket 18, illetve 19 évesen adott ki. Később a spekulatív tudományok szeretettel végzett tanulmányozása teljesen lekötötte szellemét. Ekkor már nem Apollón tanítványa volt, hanem a nagy filozófusok útját követte. Költői művei azonban megmutatták, hogy előkelő helyre juthatott volna a Parnasszuson, ha tovább pengeti a lantot.

Hátravan, hogy felvázoljuk e jeles madeirai honfitársunk életútját. Városunk Santa Maria Maior (’Szent Mária’) egyházközségében (freguesia) született 1820. április 2-án. Apja Francisco João Moniz, a Pénzügyi Tanács (Junta da Fazenda) magas rangú tisztviselője, anyja Dona Ana Foster Moniz volt. 1828-ban, mindössze 8 évesen apjával Rio de Janeiróba ment. Apját Madeira képviselőjévé választották az 1821 és 1822 között ülésező alkotmányozó Cortesbe (a portugál országgyűlésbe), és a portói forradalom eszméit vallotta. Amikor 1828-ban I. Mihály abszolút uralkodóvá nyilvánította magát, kénytelen volt elhagyni az országot.

Patrício Moniz Brazília fővárosában végezte középiskolai tanulmányait, s közben a költészettel is foglalkozott. 1838-ban meditações Noturnas, 1839-ben pedig Composições poéticas offerecidas ao seu querido pai Francisco João Moniz címmel jelentetett meg verseskötetet.

Nem sokkal később Párizsba utazott, ahol beiratkozott a jogi karra, és baccalaureusi (bacharel, egyetemi végzettségű) fokozatot szerzett. Ezután Rómába ment, és a híres Collegio Romanóban, más néven Pápai Egyetemen tanult. Rendkívüli tehetségéről tett tanúbizonyságot, több tanulmányi kitüntetést szerzett, majd a teológiai karon doktorált. Rómában pappá szentelték. Egyetemi tanulmányai befejeztével visszatért Rio de Janeiróba, ahol egyházi szolgálattal, prédikálással, tanítással, újságírással és tanulmányokkal foglalkozott; ez utóbbiakkal soha nem hagyott fel.

Mint már említettük, szónoki sikereinek színhelye a birodalom fővárosa volt. A Recreio Literário Português társaságban figyelemre méltó, ragyogó előadásokat tartott. A társaság ezért termeiben elhelyeztette a jeles madeirai életnagyságú olajportréját. Számos ünnepségen, temetési gyászszertartáson és más nyilvános eseményen mondott később híressé vált beszédet. Hosszú szónoki pályája ellenére ezek közül kevés jelent meg nyomtatásban, mert – mint már jeleztük – az elmondott beszédeit ritkán írta le.

Dr. Patrício Moniz kemény fából faragott újságíró és vitázó volt. Írói és tudósi képességeit ragyogóan megmutatta a Religião, a Tribuna Catholica, az Iris és más lapok hasábjain, amelyeknek szerkesztője volt, vagy amelyekben kisebb-nagyobb rendszerességgel közreműködött.

Rio de Janeiróban és Funchalban egyaránt nagy szakértelemmel tanított. Az utóbbi város szemináriumában teológiát, filozófiát, történelmet, ékesszólást és más tantárgyakat oktatott.

Dr. Patrício Moniz több hazai és külföldi irodalmi és tudományos társaságnak volt tagja, de minden kitüntetést és tiszteletbeli címet visszautasított, amellyel időnként el akarták ismerni. A már említett műveken kívül öt beszédét adta ki külön füzetekben, valamint néhány további írást, köztük a Reflexões sobre a carta do sr. Alexandre Herculano címűt.

Miután egy ideig a funchali szemináriumban tanított, és tudásának hatalmas kiterjedésével valósággal ámulatba ejtette diákjait, 1878-ban vagy 1879-ben Portugália szárazföldi részére távozott. Ott különféle egyházi tisztségeket töltött be, mígnem Aveiras de Baixo plébánosává nevezték ki. A patriarkátus (a lisszaboni főegyházmegye) e szerény plébániájának kevesebb mint ezer lakosa volt. Éveken át ott élt a nyomorhoz igen közel álló helyzetben, teljes ismeretlenségben – pedig talán korának ő volt a legkiválóbb portugál egyházi személyisége.

Jellemében nagy szigorúság, vallásos hitében élénk és tiszta meggyőződés, magatartásában feddhetetlenség jellemezte. Megvetette a hivalkodó pompát, egyszerűen és szerényen élt; szűkös megélhetéséből mindent, ami megmaradt, bőkezűen szétosztott a szegények között. Voltak különcségei, és sajátos módon szemlélte a dolgokat, ítélte meg az embereket. Ez olykor a nevetségesség határát súrolta, ám érdek nélküli egyszerűsége és őszinte, mesterkéletlen naivitása miatt mindig vonzó és rokonszenves maradt. Lisszabonban halt meg 1898. február 28-án, 78 éves korában.