Lemos (Dom Jorge de)

Az egyházmegye létrehozása előtt, 1508-ban João Lobo püspök járt a szigeten (lásd ott). A püspökség megalapítása után, 1516-ban Dom Duarte, 1538-ban pedig Dom Ambrosio főpap érkezett Madeirára (lásd ott). Ők Diogo Pinheiro, illetve Martinho de Portugal püspök helyett látták el itt a püspöki feladatokat; az illetékességük alá tartozó területekre egyikük sem látogatott el, ahogyan a harmadik püspök, Frei Gaspar do Casal sem. A negyedik főpap, Frei Jorge de Lemos volt az első, aki személyesen vette át a püspökség irányítását. 1558-tól 1569-ig igazgatta, de csak öt évig lakott a szigeten.

Előkelő családokból származott; apja Francisco Velho, anyja Dona Brites de Lemos volt. A lisszaboni Convento de São Domingos (Szent Domonkos-kolostor, Lisszabon) szerzetese lett, és rendjében egyebek mellett teológiát tanított. Már előrehaladott korú volt, amikor IV. Pál pápa 1556. március 9-én megerősítette funchali püspöki kinevezését. Hivatalát 1558-ban vette át. Öt évvel később a királyságba (reino, azaz a portugál szárazföld) távozott, 1569-ben pedig lemondott a mitráról. Nem sokkal később meghalt, és annak a kolostornak a templomában temették el, ahol szerzetes lett.

Mivel ő volt az első megyés főpásztor, aki eljött ebbe a püspökségbe, a papság és a sziget egész népe különös tisztelettel és megbecsüléssel fogadta. A gyarmatosítás több mint 130 éve kezdődött meg. Noha a tomari vikárius (vigário de Tomar, a Krisztus-rend tengerentúli egyházi joghatóságának feje) küldötte különleges jogkörökkel rendelkezett, Funchalban pedig már működött egy szigorú rendtartást követő ferences közösség, bizonyos visszaélések mégis meghonosodtak az egyházi tanításban és a különféle kánonjogi törvények betartásában. A főpapnak orvosolnia kellett ezeket a visszaéléseket, és meg kellett változtatnia a régi, megrögzött szokásokat. Ezzel természetesen sokak elégedetlenségét váltotta ki, amiből súlyos nehézségek és súrlódások támadtak. Igazságérzetével és feddhetetlen magatartásával azonban sikerült elsimítania őket. „Kemény természetű volt – írja Dom António Caetano de Sousa –, de ezt mindig mérsékelte az óvatosság; érintkezésében nagyvonalú és méltóságteljes volt, az érdemeseket pedig bőkezűen jutalmazta.”

Különös figyelmet fordított a székesegyház (Sé Catedral) szolgálatára. Kérvényezte, és el is érte új tisztségek – köztük az alkántor, a karnagy és a kórusfiúk tisztségének – létrehozását, a kanonokok és a káptalani méltóságok fizetésének emelését, az egyházi zene reformját, valamint a lelkészségek létrehozását. Ez utóbbival mentesítette a székesegyházi dékánt (a káptalan első méltósága) a plébániai szolgálat terhe alól. Az ő idejében Funchal egyetlen egyházközségét (freguesia) két plébániára osztották; ezek székhelye a székesegyházban, illetve Santa Maria Maiorban (’Szent Mária’) volt. Nem sokkal később kérvényezte a São Pedro-i (’Szent Péter’) egyházközség létrehozását is. Ez nem állt fenn sokáig: 1579-ben megszüntették, majd 1587-ben újból létrehozták. Lépéseket tett az egyházmegyei szeminárium (Seminário) létrehozásáért, amelyet csak néhány évvel később alapítottak meg ebben a városban (lásd: Szeminárium).

1563-ban Dom Jorge de Lemos a királyságba (reino, azaz a portugál szárazföldre) távozott, ahol Sebestyén király főalamizsnásaként (esmoler-mor) szolgált. 1569. november 15-én a pápa elfogadta Dom Jorge lemondását erről a püspökségről, és a Prédikátorok Rendjéhez tartozó Dom Fernando de Távorát nevezte ki utódjául.