Szent Katalin-kápolna

Gaspar Frutuoso atya régies, festői szavaival arról tudósít bennünket, „hogy João Gonçalves kapitány… miután a hajókat a kis szigeteknél biztonságba helyezte, elhatározta, hogy a szárazföldön fából épít lakóházat. Ezt nyomban meg is tette a tenger mellett, egy magaslaton, ahol Constança Rodrigues kapitányné (capitoa, a donatárius kapitány felesége) Alexandriai Szent Katalin tiszteletére templomot alapított”. Ezen a szerény, addig ismeretlen helyen, amelyet később Santa Catarinának (’Szent Katalin’) neveztek, tették le szigetcsoportunk ígéretes benépesítésének, s ezzel a soha eléggé nem méltatott portugál gyarmatosításnak az alapkövét. A magas, magányos sziklagerincről (arrife) irányította az első donatárius (donatário) e titáni munka kezdeti lépéseit. A sűrű erdőtakaró, a föld szinte hihetetlenül tagolt felszíne és a munkáskéz súlyos hiánya rendkívül fáradságossá tette a feladatot, és leküzdhetetlen nehézségek sorával szakította meg az előrehaladást.

João Gonçalves Zarco, Madeira betelepítésének első és legfőbb kezdeményezője itt építtette fel szerény lakóházát, a legkorábbiak egyikét, amely Funchal egész tágas, amfiteátrumszerű térségére rálátott. Hősies és jámbor társa, Dona Constança de Almeida a közelben kis kápolnát emeltetett Alexandriai Szent Katalin, Alexandria bölcs és dicsőséges vértanúja tiszteletére.

Bár a szigetek történetírója nyomatékosan „templomnak” nevezi, alighanem csupán szegényes, szerény méretű, fából épült kápolna volt, amilyenek a kor első lakóházai is voltak. Építőanyagát talán az egész szigeten bőségesen előforduló, illatos cédrusok (juniperus vagy oxycerbus) közül választották, hiszen tudjuk, hogy más kápolnák is e fák értékes fájából épültek.

Nem tudni pontosan, mikor építették újjá; ekkor az eredeti épület valamennyi faeleme eltűnt. Feltételezések szerint erre a 15. század harmadik vagy utolsó negyedében került sor. A ma álló kápolna egy újabb újjáépítés eredménye, amely – mint valahol olvastuk – a 17. század vége felé történt; az idők során az épületet többször is javították. A kapuzat felső küszöbkövén ma is látható az 1425-ös évszám, amely a kápolna régiségét tanúsítja. Nem tudni azonban, hogy ez a feliratos kő az első vagy a második újjáépítésből származik-e.

Ez a régi kápolna a madeiraiak számára valódi történelmi emlék, amelyet a legmélyebb tisztelet övez. Szerénységében, kicsinységében, sőt szegénységében is időtlen emlékoszlop (padrão): ékesszólóan idézi fel szigetcsoportunk felfedezését és benépesítésének csodálatra méltó kezdetét. Ezért a vezetőknek és a vezetetteknek egyaránt hazafias és vallásos kötelességük megőrizniük, hogy kortársainknak és a jövő nemzedékeinek is megmutassuk, milyen odaadó megbecsüléssel ápoljuk a múlt dicső hagyományait.

Megőrzése mellett egy másik, nyomós érv is szól: tiszteletre méltó régisége. A „Vágyódás a szülőföld után” (Saudades da Terra) szerzője és tudós kommentátora a Calhau-i Szűzanya-templomot (Nossa Senhora do Calhau) és a Largo do Chafarizon (’kút tér’) álló Szent Sebestyén-kápolnát (São Sebastião) nevezte Madeira első kápolnáinak. Ma azonban – amint azt több mint húsz éve már megírtuk az Elucidário Madeirense lapjain – komoly ellenvetés nélkül tudható, hogy ezen a szigeten a kis Santa Catarina-kápolna volt az elsőként emelt templom. Ez az elismert elsőbbség újabb vitathatatlan ok arra, hogy mély tisztelettel és őszinte rokonszenvvel forduljunk e nagy múltú, jelentős emlék megőrzése és lehetőség szerinti megszépítése felé. Úgy véljük, hogy a kis templom egyik belső falán kőbe vésett feliratot kellene elhelyezni, amelyen ezek vagy hasonló szavak állnának: Ez a kápolna, amelyet João Gonçalves Zargo felesége alapított, az első Madeirán emelt templom volt, és a sziget felfedezésének, valamint benépesítése kezdetének állít emléket.

A fentiekhez szorosan kapcsolódik az a részlet, amelyet másutt már megírtunk. Nem tudunk ellenállni a késztetésnek, hogy itt is idézzük, mert talán az Elucidário olvasóit is érdekli:

“

„1425 körül Constança Rodrigues de Almeida, João Gonçalves Zarco felesége alapította a Santa Catarina-kápolnát, és »mellette – írja Frutuoso – számos házat építtetett jó életű, szegény mercieirák (alamizsnából eltartott szegény asszonyok, akik egy kápolnát gondoztak) befogadására. Alamizsnát hagyott rájuk, hogy mindig gondoskodjanak e ház (a kápolna) tisztán tartásáról és szolgálatáról, amint az ma is szokás«. Dr. Rodrigues de Azevedo a következőképpen kommentálja e szavakat: »A Santa Catharina-i szatócsbolt… mintegy menház (hospício) volt, ahol alamizsnából éltek szegény, jó erkölcsű asszonyok, akikre a szent kápolnájának tisztán tartását bízták. Mindkettő fennmaradt napjainkig. Castello-Melhor gróf úr tulajdonában vannak.«

Az idézettekhez semmit sem tudunk hozzátenni, és azt sem tudjuk, hogy Constança de Almeida alapítványa valóban fennmaradt-e 1873-ig, bár kétségkívül az eredeti intézménytől eltérő formában. Azt viszont most kijelenthetjük, hogy az intézmény már régen megszűnt, a házak és a kápolna pedig más tulajdonosokhoz kerültek. Minden bizonnyal ez volt Madeira első jótékonysági intézménye, amely mintegy négy és fél évszázadon át létezett.

Porto Santo (’szent kikötő’) mezővárosában (vila), a ma is Santa Catarina néven ismert faluban (lugar, a mezővárosnál alacsonyabb településrang) állt az e titulusnak szentelt kápolna. Nem tudjuk, mikor épült és mikor bontották le. Azt azonban tudjuk, hogy a régi kápolna helyén lévő temető területén kis kápolnát emeltek ugyanennek a szentnek a tiszteletére, kizárólag a temető vallási szertartásainak céljára. Alexandriai Szent Katalin képmását Porto Santo lakói nagy tiszteletben tartották. A helyi hagyomány szerint a mór kalózok elrabolták, de jelentős összegért kiváltották tőlük, és visszahelyezték a sziget kápolnájába, hogy ismét tisztelhessék.

Santa Cruz (’Szent Kereszt’) mezővárosának Santa Catarina nevű településrésze (sítio) azért kapta ezt a nevet, mert Gonçalo de Freitas a 15. században ott építtetett kápolnát ezzel a titulussal.

Rodrigo Enes 1505-ben alapította a Santa Catarina-kápolnát Calheta (’kis öböl’) egyházközségében (freguesia), azon a településrészen, amely ma is ezt a nevet viseli.

Ribeira Brava (’vad patak’) egyházközségében is állt egy ugyanilyen titulusú kápolna.