Calheta (egyházközség)

Feltételezhető, hogy az egyházközség (freguesia) neve a kikötőhelyéül szolgáló kis öbölből ered, hiszen a calheta szó jelentése éppen ez. Maximiliano de Lemos Encyclopedia Portuguesa című műve az egyházközségről szólva azt írja, hogy nevét egy védtelen strandról, vagyis kis öbölről kapta. Gaspar Frutuoso Zarco első, part menti felderítő útját leírva azt állítja: „Miután jó két légua hosszan haladtak a part mentén anélkül, hogy partra szállhattak volna, egy nagy öbölhöz értek. Mivel szerették volna megismerni a vidéket, néhány szikla között partra szálltak, és ott két kézzel kikötőhelyet alakítottak ki, amelynek a kapitány a Calheta nevet adta.” Egy régi kéziratban a következő, szerintünk érdekes beszámolót találtuk: „Miután a part mentén haladva nem találtak helyet a partraszálláshoz, egy nagy öbölhöz értek, és ott partra szálltak. Néhány szikla között két kézzel kikötőhelyet alakítottak ki; az így létrehozott kis öblöt a kapitány Calhetának nevezte el.” A szó kiment a használatból, de tengeri felfedezéseink idején gyakran alkalmazták. Az Azori-szigeteken és a Zöld-foki-szigeteken több kikötőhely és kis öböl viseli a Calheta nevet, és ez az elnevezés a mellettük fekvő településekre is átterjedt. Minden bizonnyal innen ered tehát az egyházközség neve.

Ez a sziget egyik legrégebbi egyházközsége, és az elsők között volt, ahol a kezdeti telepesek megkezdték a földek hasznosítását. A felfedező egy nagy lombadát (két völgy közötti hosszú hegyhát) szerzett itt fiának, João Gonçalves da Câmarának, a patak jobb partján pedig kiterjedt földeket lányának, Dona Beatriz Gonçalvesnek, aki Diogo Cabralhoz ment feleségül. Apósa Diogo Cabralnak további földeket adományozott sesmaria (királyi földadomány telepeseknek, megművelési kötelezettséggel) formájában. Cabral ezeken a földeken építtette fel a Csillagos Boldogasszony-kápolnát (Nossa Senhora da Estrela), ott hitbizományt (morgadio) alapított, és ott is temették el (lásd: Cabral és Nossa Senhora da Estrela).

A plébánia legkorábbi telepesei közé tartozott dr. Pedro Berenguer de Lemilhana (lásd: Berenguer), akiről a ma is Lombo do Doutor (’a doktor gerince’) néven ismert településrészt (sítio) elnevezték; Luiz de Atouguia, akinek sesmaria útján kapott földjei voltak a később róla elnevezett lombón (két völgy közötti hegyhát); a biscayai születésű João Rodrigues Mondragão (lásd: Mondragão); valamint Francisco Homem de Gouveia, aki Estreito da Calhetában (’calhetai szoros’) megalapította a Reis Magos-hitbizományt (lásd ott). Rajtuk kívül mások is alapítottak ott kápolnákat, amelyekhez hitbizományi alapítványok (instituições vinculares) kapcsolódtak. Az egyházközség korai telepese volt a nápolyi lovag, Afonso de Aragão is, akiről az Aragão szócikkben már írtunk, továbbá João Assuna Teixeira és João Salviato, akik sok földet kaptak ott sesmaria útján. Gaspar Frutuoso João Rodrigues Castelhano nevét is említi; róla ezt írja: „… azért nevezték így, mert kasztíliaiul beszélt, jóllehet származását tekintve genovai volt; nagy, cukornáddal beültetett birtoka volt, saját káplánnal. Ez a João Rodrigues két igen gazdag lányát adta férjhez Funchalban, és az ő birtokaik ma a sziget legjobb birtokai. Sok rabszolgája volt; közülük öten megölték az egyik faktorát (feitor, királyi ügynök). Ő átadta őket az igazságszolgáltatásnak, és Calheta mezővárosában felakasztották őket.

Ezt az egyházközséget 1430-ban hozták létre. Székhelye kezdetben a Capela da Estrela kápolnában volt, de úgy tűnik, nem maradt ott sokáig. Védőszentje később a Szentlélek lett, temploma pedig az e nevet viselő templom. Első építésének évére nem találtunk utalást; csak azt tudjuk, hogy 1639-ben újjáépítették.

Az egyházközség megalapításától kezdve a plébános évi 8000 réis (régi portugál számolópénz; 1$000 = 1000 réis, 1:000$000 = egy conto = 1 000 000 réis) javadalmat (côngrua) kapott. Ezt egymást követő királyi rendeletek (alvará régio) fokozatosan emelték. Az utolsó, amelyről tudomásunk van, az 1626. április 20-i rendelet: a javadalmat 18 000 réis készpénzben, négy moio búzában és egy pipa (boroshordó és űrmérték, kb. 400–500 liter) borban állapította meg. A lelkészséget (curato) egy 1589. augusztus 27-i királyi rendelet (alvará) hozta létre, évi 20 000 réis javadalommal.

Egykor társaskáptalana is volt, négy javadalmas pappal, egy kincstárnokkal és egy prédikátorral a plébánoson és a lelkészen (cura) kívül. Ha hihetünk annak, amit nemrég egy újságban olvastunk, ez a társaskáptalan néhány éven át szüntelenül vándorolt egyik templomból és kápolnából a másikba. Székhelye 1811 és 1815 között a ferencesek kolostorának templomában, 1815 és 1821 között a Santo António-kápolnában, az utóbbi év néhány hónapjában pedig a Misericórdia kápolnájában volt; 1821 és 1834 között az anyatemplomban (igreja matriz) működött.

Külön említést érdemel a plébániatemplom szentélyének mennyezete, amely a mi székesegyházunkéhoz (Sé Catedral) hasonlóan készült. Még inkább figyelemre méltó a ritka művészi értékű szentségház: ébenfából készült, pompás ezüstberakásokkal, és I. Mánuel király ajándéka. Sajnálatos, hogy e 16. századi értékes egyházművészeti alkotás állapotára némileg kevés gondot fordítottak. Kora, történelmi értéke és kivételes művészi szépsége a lehető leggondosabb figyelmet követelte volna meg, hogy amennyire lehetséges, megelőzzék és elhárítsák az idő maró és pusztító hatását.

Madeira azon egyházközségei közé tartozott, amelyekben a legtöbb kápolna állt. Ezek közül a következőket sorolhatjuk fel: S. José, Santa Quitéria, Jesus-Maria-José, S. Pedro de Alcântara, Fájdalmas Anya, S. João Baptista, Nagyboldogasszony, Xavéri Szent Ferenc, Peña de Francia-i Boldogasszony, Csillagos Boldogasszony, Nossa Senhora da Vida, Nossa Senhora de Monserrate, Almas, Jó Siker Boldogasszonya, Nazaréi Szűzanya és Alexandriai Szent Katalin. Ma már csak kevés létezik közülük, és szinte mindegyik hitbizományi alapítvány (instituição vincular) volt. A kápolnáknak szentelt szócikkekben foglalkozunk velük.

Az egyházközségben a szeráfi rendhez tartozó São Francisco-kolostor is működött; ezzel külön szócikkben foglalkozunk.

Működött itt Misericórdia (az Irgalmasság Szent Háza, világi karitatív testvérület), saját házzal és kápolnával. Erről a szigetcsoport Misericórdiáinak szentelt szócikkben szólunk.

Ebből az egyházközségből származott két igen jeles pap, dr. Antonio Veloso de Lira és dr. Antonio João de França Bettencourt; velük saját szócikkükben részletesebben foglalkozunk.

1834. július 10-én, alig több mint egy hónappal az alkotmányos kormányzat madeirai bevezetése után súlyos zavargások törtek ki ebben az egyházközségben. Rejtett okuk az új közrend elleni tiltakozás volt, bár ez nyíltan nem látszott. Arra hivatkozva, hogy a lakosságot súlyos adókkal fogják terhelni, sokan fellázadtak, rendzavarásokat és erőszakos cselekményeket követtek el. Három ember meghalt, mások pedig kisebb-nagyobb sérüléseket szenvedtek. A felkelés terjedéssel fenyegetett, ezért a hatóság erélyesen igyekezett elfojtani: gyalogos különítményt és a kikötőnkben akkor horgonyzó D. Pedro fregatt tengerészeiből álló egységet küldött ebbe a plébániába. A lakosokat nem félemlítette meg a fegyveres erő jelenléte, sőt némi ellenállást is tanúsítottak. A katonák ezért kénytelenek voltak a legszigorúbb eszközökhöz folyamodni: a lakosok közül többen golyótól estek el, de számukat nem tudjuk pontosan megállapítani. Ezt követően kiterjedt bírósági vizsgálatot (devassa) folytattak, és számos embert letartóztattak. A tárgyalásra 1836 januárjában került sor: hét vádlottat örökös deportálásra (degredo) ítéltek Angolába, néhányat ideiglenes deportálásra, João

Rodrigues Pestana atyát pedig örökös deportálásra Mozambikba, ahol meghalt.

Eugène Arckermann bányamérnök L’Ile de Madère considerée au point de vue scientifique című könyvének 60. és következő oldalain részletesen foglalkozik a kőolaj nyomaival, amelyeket az egyházközség mezővárosának (vila) területén, a part menti gőzhajók ügynökségétől mintegy 300 méterre találtak. A helyszínen kutatásokat végeztek, de ezek nem hoztak számottevő eredményt.

Az egyházközség főbb településrészei: Lombo da Estrela, Lombo do Salão, Lombo do Brasil, Lombo do Doutor, Lombo do Atouguia és Vila.

Két állami iskolája van, nemenként egy-egy.

Ez az egyházközség a tengerparti úton mintegy 38 kilométerre van a várostól; ugyanezen az úton körülbelül 11 kilométerre fekszik Ponta do Soltól (’Nap-fok’), a bírósági kerület (comarca) székhelyétől. 4665 lakosa van.