Az alkotmányos kormányzat kihirdetései

Művünk I. kötetének 301. oldalán és az azt követő oldalakon beszámoltunk arról, hogyan hirdették ki az első alkotmányt ezen a szigetcsoporton. Oda utaljuk az olvasót, ha többet szeretne tudni a témáról.

1823-ban visszaállították az abszolút kormányzást. VI. János 1826. márciusi halála után Dom Pedro kibocsátotta az Alkotmánylevelet (Carta Constitucional), és bevezette a képviseleti kormányzást. Az Alkotmánylevelet 1826. augusztus 6-án, 7-én és 8-án nagy pompával és lelkesedéssel hirdették ki a szigeten; az utolsó napot az Alkotmánylevél iránti hűségeskünek szentelték. Funchalban és más településeken hangos örömünnepségekkel fogadták az alkotmányos kormányzás eljövetelét. A következő októberben megtartották a képviselőválasztást: dr. Lourenço José Monizt, Manuel Caetano Pimenta de Aguiart, Caetano Alberto Soares atyát, aki dr. volt, valamint Luís Monteirót választották meg.

I. Mihály 1828-ban ismét visszaállította az abszolút kormányzást. 1834-ben, az Évora Monté-i egyezmény és a polgárháború vége után az 1826-os Alkotmánylevél rendelkezéseinek megfelelően újra bevezették a képviseleti rendszert. Az új kormányzati rendszert 1834. június 5-én hirdették ki ünnepélyesen ebben a városban. Ennek évfordulóját hosszú éveken át a legnagyobb lelkesedéssel ünnepelték.

Akkoriban gimnáziumunk (liceu) diákjai mindig sajátosan eleven hangulatot adtak ezeknek az ünnepségeknek: szenvedélyes, nyughatatlan fiatalságuk minden hevét és lelkesedését beleadták. Milyen meghatott nosztalgiával emlékszünk vissza mi, öregek, a tanárok lakása előtt játszott hajnali zenére, a kollégium templomában (Igreja do Colégio) tartott Te Deumra, a diákok felvonulására, élén a kék-fehér selyem körmeneti zászlóval! Emlékszünk az egykori Passeio zenepavilonjában a nyolcvanas éveiben járó Ferro őrmesterre, aki a Luziádák (Os Lusíadas) néhány versszakát szavalta. És milyen megindító volt látni, amint José Ferreira Pestana, az idős főrendiházi tag (par do reino) és volt miniszter felvonta az erőd árbócára a kék-fehér zászlót! Addigra már ronggyá foszlott, de ugyanaz a zászló volt, amelyet 1834. június 5-én ott kibontottak!

1834. június 3-án délután lassan befutott öblünkbe az Amélia hadiskúner. Parancsnoka a kiváló madeirai tengerésztiszt, António Teixeira Doria volt; a fővitorla csúcsán kék-fehér zászló lobogott. A látvány leírhatatlan lelkesedést keltett az alkotmányosság híveiben. A hajó hírt hozott a május 26-án megkötött évora-montei egyezményről, valamint a polgárháború ezt követő azonnali befejeződéséről, amely a liberális ügy híveinek teljes győzelmével járt.

IV. Péter hivatalosan értesítette Madeira kormányzóját és főkapitányát, Dom Álvaro da Costa de Macedót az ország kormányzati rendszerét megváltoztató politikai eseményekről. Megkövetelte tőle, hogy az egész szigetcsoport teljes mértékben alávesse magát az új kormánynak, különben lázadónak tekinti; egyúttal felelőssé tette minden olyan következményért, amely az esetleges ellenállási kísérletéből fakadhat.

Dom Álvaro de Macedo a legcsekélyebb ellenállásra sem gondolt, sőt már arra készült, hogy nyilvánosan csatlakozzon az új rendhez. Ekkor a sziget több ezer lakosát képviselő polgárok csoportja kereste fel, és azt kérte, hogy az új uralkodót és az új kormányzati formát haladéktalanul, a lehető legnagyobb nyilvánosság előtt és ünnepélyesen kiáltsák ki.

A kormányzó beleegyezett a kérésbe. A castanheirói bástyán azonnal levonták Dom Miguel fehér zászlaját, és helyére felvonták a kétszínű lobogót. A város erődítményei ágyúlövésekkel tisztelegtek, miközben maguk is felvonták ugyanezt a zászlót; az alkotmányt mindenütt örömmel éltették. Június 6-án a városházán (Paços do Concelho) ünnepélyesen esküt tettek az Alkotmánylevélre, és kikiáltották II. Mária királynőt. A szertartáson részt vett a kormányzó, a püspök, a többi katonai és polgári hatóság képviselői, valamint sok polgár. Végül elhatározták, hogy gratulációt küldenek Péter régensnek a liberális rendszer országbeli bevezetéséhez.

Az új kormány azonnali kikiáltását követelő alkotmányosok közül António Barnabé Soares, Cândido de Freitas Abreu, Luís António de Ornelas, Marceliano Ribeiro de Mendonça és Paulo Emílio de Ornelas ment a Palácio de São Lourenço (Szent Lőrinc-palota) épületéhez. A Liberdade szabadkőműves-páholyban egy kép örökíti meg azt a dicsőséges szerepet, amelyet ez az öt madeirai június 5-én játszott.

Amikor a Rua de João Taviráról a vár felé tartottak, kezükben kétszínű zászlókkal, a börtönt őrző katonák felsorakoztak. Úgy tartják, már arra készültek, hogy tüzet nyissanak az öt alkotmányosra és az őket követő népre, amikor odaért a járőrt vezető tiszt. Visszarendelte a katonákat, és így megakadályozta a támadást.

Az Amélia szkúner Madeira közelében találkozott a D. Pedro fregattal, amely Henrique de Price Bertrand sorhajókapitány parancsnoksága alatt május 28. óta tartotta blokád alatt a szigetet. A tiszt még 28-án követet küldött Dom Álvaróhoz, aki sem őt, sem az általa hozott levelet nem volt hajlandó fogadni.

A következő versszak egy hazafias dalból való, amelyet 1834-ben gyakran énekeltek a liberális családok körében:

Dom Álvaro de Macedo, miután maga is hűséget esküdött a Chartának és a királynőnek, és másokkal is letétette az esküt, július 13-ig kormányozta a szigetcsoportot. Aznap a D. Pedro fregatt fedélzetén Lisszabonba indult. Helyét ideiglenes kormány vette át, amely a püspök távollétében a püspökség provizorából (provisor, egyházmegyei bírói és igazgatási tisztviselő), a bírósági kerület (comarca) corregedorából (királyi kerületi bíró) és Henrique de Price Bertrand sorhajókapitányból állt. Az 1770. december 12-i királyi rendelet (alvará) értelmében augusztus 6-ig igazgatta a tartományt; ezen a napon érkezett meg Lisszabonból Luís da Silva Mousinho de Albuquerque prefektus (prefeito).