Aguiar (Manuel Caetano Pimenta de)

Neve itt Madeirán szinte teljesen ismeretlen. Néhány évvel ezelőtt a funchali városi tanács (Câmara Municipal do Funchal) meg akarta menteni e kiváló madeirai emlékét a teljes feledéstől, ezért róla nevezte el a Rua da Carreirát (’út’) és a Rua das Cruzes-t összekötő közt. Ettől azonban a funchaliak nagy többsége még nem ismerte meg jobban azokat a tulajdonságait vagy érdemeit, amelyek híressé tehették.

Pimenta de Aguiar nem tartozott azok közé az írók közé, akik korszakot jelölnek ki, vagy örökre fennmaradnak egy ország irodalomtörténetében. Hazánk irodalomtörténetében mégis jelentős nevet hagyott maga után: egyesek a nemzeti színház megteremtésében Almeida Garrett igazi előfutárának tartják. Nem volt meg benne a Frei Luiz de Sousa szerzőjének bámulatos, sokoldalú tehetsége, nyelvezetének utánozhatatlan szépsége és drámaírói képességeinek ritka, kivételes ereje. Felismerte azonban, hogy nálunk nincs valódi színház. Elsősorban a francia tragédiaírók példáját követve számos tragédiát írt, hogy felkeltse az érdeklődést e műfaj iránt. Darabjai a maguk idejében igen népszerűek voltak, és megmutatták figyelemre méltó drámaírói tehetségét. Művei magukon viselték koruk jellegzetes hibáit, ugyanakkor kétségtelenül nagy eredetiségről tanúskodtak, és eltértek a korábban követett mintáktól. Ezért a közönség minden tökéletlenségük ellenére tömegesen ment el meghallgatni Pimenta de Aguiar tragédiáit, szerzőjüket pedig lelkesen ünnepelte.

Almeida Garrett vikomt csodálatra méltó drámáival megteremtette az igazi nemzeti színházat, és feledésbe szorította jeles madeirai honfitársunk vitathatatlan érdemeit. A kritikusok mindazonáltal elismerik, hogy Pimenta de Aguiar előkelő helyet érdemel irodalomtörténetünkben.

Manuel Caetano Pimenta de Aguiar 1765. május 16-án született ebben a városban, Bartolomeu Luiz Pimenta de Aguiar és Dona Maria Felicia de Carvalho fiaként. Apja a Coimbrai Egyetemen (Universidade de Coimbra) szerzett jogi doktori fokozatot, majd azért érkezett a szigetre, hogy ellássa az árvák főgondnokának tisztségét. Itt egy hitbizományos ház (casa vinculada) igazgatását is rábízták.

Pimenta de Aguiar 1778-ban, 13 évesen Lisszabonba utazott, hogy beiratkozzon a Nemesi Kollégiumba. Nem tudni, befejezte-e ott tanulmányait. 1785-ben Párizsba ment, ahol néhány évig művészeteket és tudományokat tanult. Később felhagyott tanulmányaival, és a háború viszontagságait vállalva 1790 vagy 1791 körül részt vett az ország belső felkeléseiben. Mindig nagy elszántságról és bátorságról tett tanúbizonyságot; ennek köszönhetően kapitányi rangot és a Becsületrend keresztjét kapta meg. A háború végeztével leszerelt a hadseregből, visszatért hazájába, és főként tanulmányaival, valamint kedvelt irodalmi műfajaival foglalkozott. Első tragédiáját Virgínia címmel 1816-ban adta ki, utolsó műve pedig 1820-ban jelent meg. Figyelemre méltóan termékeny szerző volt: ilyen rövid idő alatt tíz, egyenként is számottevő terjedelmű tragédiát jelentetett meg. Megjelenésük sorrendjében ezek a következők: Virginia, Os Dois Irmãos Inimigos, D. João I, Arria, Destruição de Jerusalém, D. Sebastião em Africa, Conquista do Peru, Eudoxia Liciana, Morte de Socrates és Carácter dos Lusitanos. Az ilyen élénk irodalmi tevékenységgel töltött időszak után, 1820-at követően tudomásunk szerint nem jelentetett meg több írást. Nem tudjuk, minek tulajdonítsuk munkásságának ezt a váratlan és teljes megszakadását. Azt sem tudjuk, foglalkozott-e a tragédián kívül más irodalmi műfajokkal; Inocêncio Francisco da Silva tanúsága szerint mindössze annyi bizonyos, hogy néhány kiadatlan művet hagyott hátra. A tragédia műfajának megfelelően, a görög és francia tragédiaírókat követve Pimenta de Aguiar minden művét versben írta. Ihletett költőnek bizonyult, aki gondolatainak emelkedettségét a forma szépségével párosította.

Bár élete nagy részében Madeirán kívül élt, honfitársai ismerték Pimenta de Aguiar kivételes tehetségét és műveltségét. Ezért őt választották képviselőjüknek az 1822 és 1823 között ülésező Cortesbe (a portugál országgyűlésbe), majd a sziget képviselőjévé választották az 1826–1828-as törvényhozási időszakra is. A képviselőként és a szigetcsoport parlamenti küldötteként végzett munkájáról csak annyit tudunk az Actas das sessões públicas na primeira sessão anual extraordinária da primeira legislatura da câmara dos senhores deputados című jegyzőkönyv alapján, hogy az 1826–1828-as időszakban rendszeresen részt vett az üléseken, több parlamenti bizottság tagja volt, és törvényjavaslatot nyújtott be a madeirai bor szabad kivitelének engedélyezésére.

Az abszolutista kormányzat létrejötte miatt bujkálnia kellett, hogy elkerülje a miguelista megbízottak üldözését. Azok aligha kíméltek volna meg valakit, aki az 1820-as alkotmány és az 1826-os Alkotmánylevél (Carta Constitucional) lelkes híve volt.

Pimenta de Aguiar feleségül vette Dona Micaela Antónia de Sá Betencourtot, akitől hét gyermeke született. Egyikük, Luiz Pimenta de Aguiar liberális nézetei miatt Mozambikba került száműzetésbe, és ott halt meg. Egy másik gyermekük, Dona Isabel Betencourt de Aguiar a hitbizományos (morgado) António João da Silva Betencourt Favilához ment feleségül.

Pimenta de Aguiar az egykori rua da Carreira egyik házában lakott. Ma a nagyra becsült Vieira család él ott; a ház valamivel lejjebb áll annál a köznél, amely a jeles költő és drámaíró nevét viseli. Megbízhatónak tartott értesüléseink szerint ebben a házban írta néhány tragédiáját.

Szélütés következtében halt meg Lisszabonban, a São Paulo egyházközség (freguesia) Rua Direita (’egyenes utca’) nevű utcájában, 1832. február 19-én. Ugyanennek az egyházközségnek a plébániatemplomában temették el. Még nem töltötte be a 67. életévét.

Dr. Ernesto Gonçalves két cikket közölt az Arquivo Histórico da Madeira (’Madeirai Történeti Archívum’) című folyóiratban Manuel Caetano Pimenta de Aguiarról. Ezek új és érdekes adatokkal szolgálnak e jeles madeirai életrajzához.