Színház

A színházi előadások iránti érdeklődés nálunk feltehetően ugyanazokon a fejlődési szakaszokon ment át, mint a királyság (reino, azaz a portugál szárazföld) területén. A templomokban és a kolostorok beszélgetőszobáiban vallásos színjátékokat és költeményeket adtak elő; az előadások nem mindig tisztelték kellően a hely szentségét. Az egyházmegye 1578-ban kihirdetett és jóváhagyott rendelkezései ezért előírták, „hogy a templomokban vagy kápolnákban se nappal, se éjjel ne tartsanak előadásokat… a főpap külön engedélye nélkül, mert ebből sok visszásság és botrány származik”.

Találtunk homályos utalásokat az egyházmegye templomaiban és kolostoraiban tartott ilyen előadásokra, de sem a műsorok jellegét, sem az előadásmódjukat nem tudjuk pontosan megállapítani. Azt tudjuk, hogy 1622-ben vallásos színjátékot adtak elő a São João Evangelista-templomban, amikor ott Xavéri Szent Ferenc szentté avatása alkalmából ünnepségeket tartottak. A „Vágyódás a szülőföld után” (Saudades da Terra) jegyzetírója szerint a Szent Klára-kolostor (Santa Clara) templomában vagy magában a kolostorban is tartottak színielőadást 1718-ban, amikor João de Saldanha da Gama kormányzó és főkapitány elhagyta Madeirát. A Francisco de Vasconcelos Coutinho írta darab (I. kötet, 315. oldal) címe Residência do Governador e Capitão General... volt. A Szent Klára-kolostor apácái adták elő a kormányzó búcsúztatásakor; szereplői a Sziget, az Udvar, a Vágyakozás, a Vallás és a Hírnév voltak. Funchalban már 1780 előtt is működött egy szerény színház a Rua das Fontesen (’források’). Az épületet a 19. század elején „régi komédiaépületnek” nevezték; 1829. március 19-én összedőlt, homlokzata azonban állva maradt. Úgy tűnik, 1780-ban fejezték be a Teatro Grande (’Nagyszínház’) építését, amelynek külön szócikket szentelünk.

1820 körül vagy valamivel korábban épült a Teatro do Bom Gosto, miközben a másik színház még állt; azt 1833-ban bontották le. A Teatro do Bom Gostóról szintén külön szócikkben írunk.

Miután a Teatro do Bom Gosto 1838 körül megszűnt működni, a feloszlatott Szent Ferenc-kolostor (São Francisco) refektóriumát és néhány más helyiségét színházzá kezdték átalakítani. A színház a különös Prazer Regenerado nevet kapta, de nem működött sokáig. 1840. december 20-án nyitották meg.

Ekkoriban vagy valamivel később megalakult a Concórdia színjátszó társaság. 1842 körül ugyanezen a néven kis színházat építtetett a Rua do Monteirón. Itt lépett a közönség elé a kiváló Robio színművész, és itt mutatták be 1844-ben Sérvulo de Medina e Vasconcelos Amor e Pátria című drámáját (II. kötet, 336. oldal). A színházban 1851-ben is tartottak néhány előadást. Amikor 1856-ban utcát nyitottak a Ponte do Bettencourt és a Carmo (’Kármel’) templom között, a funchali városi tanács (Câmara Municipal) lebontatta az épületet, amelyben a kis színház működött.

José Silvestre Ribeiro, Madeira legkiválóbb és legnagyobb érdemeket szerzett kormányzója, minden közigazgatási feladattal és helyi fejlesztéssel igyekezett foglalkozni, és orvosolni a hiányosságokat. Így természetesen azt sem hanyagolhatta el, hogy színházat létesítsen ebben a városban. Fáradhatatlan erőfeszítéseit és kitartó kezdeményezését mégsem koronázta siker: ennek kizárólag a felmerült leküzdhetetlen akadályok, valamint az volt az oka, hogy több magánszemély, az igazgatási testületek, a képviselők és a központi kormány kevés buzgalmat és elkötelezettséget mutattak a vállalkozás megvalósítása iránt. Mindez az Epocha Administrativa 3. kötetéből is kitűnik. Az események 1851-ben és 1852-ben történtek.

1858 körül Funchalban Talia néven színjátszó társaság alakult. Különböző helyeken tartott néhány előadást, majd házat bérelt a Largo do Pelourinhón (’pellengér’). Nem tudjuk, mikor szűnt meg, sem azt, kik voltak a tagjai és a vezetői. Előadásaival azonban még 1859-ben is fellépett a közönség előtt, már a Teatro A Esperança (’A Remény’) megnyitása után.

Ez utóbbiról külön szócikkben adunk rövid ismertetést.

A Teatro A Esperança fennállása idején, sőt már korábban is több színjátszó társaság alakult a városban. Különböző helyeken számos drámát és vígjátékot vittek színre; a Lancaster-féle iskolát (Escola Lancasteriana) időnként hangversenyek és színházi előadások helyszínéül is használták.

1850 és 1880 között magánszemélyek és hivatalos szervek több kísérletet tettek arra, hogy a város színházhoz jusson. Nem nagyszabású épületet kívántak, hanem olyat, amely megfelel a lakosság igényeinek és a helyi adottságoknak. Minden erőfeszítés eredménytelen maradt, mígnem egy merészebb, vállalkozó szellemű tanácsosi testület elhatározta egy színház felépítését. Ehhez kölcsönt vett fel, és Funchal végre kiváló színházépületet kapott: a mai Teatro Manuel de Arriagát, amellyel e mű egy másik szócikkében foglalkozunk.

A Teatro Manuel de Arriaga mellett ma a Teatro Circo (’cirkuszszínház’) és a Pavilhão Paris (’Párizs-pavilon’) is működik Funchalban. Az utóbbit 1909. október 23-án, az előbbit 1911. szeptember 3-án nyitották meg (1921).

Több madeirai szerző művelte a drámairodalmat, és különféle műfajú színdarabokat írt. Közülük Baltasar Diast, Francisco de Vasconcelos Coutinhót, José Anselmo Correia Henriques-t, Manuel Caetano Pimenta de Aguiart, Sérvulo de Medina e Vasconcelost, João de Nóbrega Soarest, Maximiliano de Azevedót, João de Freitas Brancót, Luís António Gonçalves de Freitast, Dona Olímpia Fernandest, João dos Reis Gomest, José Jorge Rodrigues dos Santost, Jaime Câmarát, Elmano Vieirát, Alberto Figueira Jardimot stb. említjük meg. Írásaikról az e szerzőknek szentelt szócikkekben szólunk.

Színházi kérdésekkel nagy hozzáértéssel foglalkozott Luís da Costa Pereira a Rudimentos da Arte Dramática című művében, valamint J. dos Reis Gomes az O Teatro e o Actor című, két kiadást megért könyvében és az A Música e o Teatro című munkájában.