Próféták

1533-ban Porto Santón (’szent kikötő’) élt egy Fernando vagy Fernão Nunes nevű férfi, akit Bravónak neveztek. Volt egy 17 éves unokahúga, Felipa Nunes, aki már néhány éve béna volt. Fernão Nunes prófétának akarta kiadni magát. Egy éjjel lejött a hegyekből, ahol élt, és a mezővárosba (vila) ment, „hogy találkozzon unokahúgával. Közben csengőt rázott – írja Frutuoso –, majd amikor odaért hozzá, azt mondta neki, hogy a Szentlélek küldte őt, hogy együtt prédikáljanak a sziget népének, és megmondják nekik bűneiket..... Filipa Nunes pedig azt felelte neki, hogy a Szentlélek kinyilatkoztatta számára: ő így fog érkezni.”

Sokan gyűltek össze, hogy megtudják, mi történik. Frutuoso elbeszélése szerint Fernão Nunes sorra megnevezte előttük az általuk elkövetett bűnöket. Így nemcsak a tudatlan nép hitt könnyen a két prófétának, hanem a bírák, a tanácsosok (vereadores) és a sziget előkelői is. Néhány nappal később a nép a plébánossal (vigário) és a papokkal együtt körmenetben vonult a Kegyelmes Szűzanya-kápolnához (Nossa Senhora da Graça) Fernando és Felipa próféták utasítására. Fernão Nunes ott olyan dolgokat mondott, „hogy mindenki zavartan, rémülten és vigasztalanul járt-kelt, és nem evett; az asszonyok minden arcfestéküket a tengerbe vetették, többé nem törődtek értékes ruháikkal, sőt a szegényes ruhákat is levetették magukról, és csupán ingükben maradtak, mintha vezekelnének; alig ettek, és állva maradtak.”

Egy nap, amikor az említett Fernão Nunes prédikált, „sokan nyilvánosan meggyónták súlyos és förtelmes bűneiket”. Egy João Calaça nevű közjegyző a prédikáció alatt könyvből merészelt imádkozni. A próféta erre azt mondta, hogy „abban, aki imádkozik, ördög lakozik”. Többen azonnal rávetették magukat Calaçára, és megölték. A próféta megparancsolta, hogy vigyék a holttestet a São Sebastião-kápolnába (Szent Sebestyén), és hagyják ott, mert három napon belül fel fog támadni.

A lakosságot annyira elvakította és megrémítette a próféta beszéde, hogy senki sem törődött a gazdaságával vagy az ügyeivel. „Az igen előkelő és nemes asszonyok – írja Frutuoso – férjük szeme láttára, egy szál ingben mentek a templomba, nagy fűzvessző kosarakkal.... amelyek tele voltak lecsöpögtetett aludttejjel, sajttal, kenyérrel és más élelemmel azok számára, akik éjjel-nappal a templomban hallgatták a próféta prédikációját.” „Egy éjjel Fernando próféta Philippa Nunes prófétanő házában volt, ahol sokan gyűltek össze: tiszteletre méltó asszonyok és férfiak, mind mezítláb térdelve. Köztük volt a nagy tiszteletben álló, gazdag Rodrigo Alves és felesége, Manuel de Crasto és felesége, valamint sok más előkelő személy és asszony. Fernando mindenki szeme láttára odalépett Rodrigo Alves feleségéhez, és a nyelvét az asszony szájába dugta, majd megkérdezte a férjét: »Bánt ez, Rodrigo?« Ő így felelt: »Isten tudja.« Ekkor Fernando maga elé térdeltette, és kétszer arcul ütötte. Ezután szólt Manuel de Crastónak, hogy hozzon kenyeret és bort az ott lévőknek. Manuel elment, és egy zsák kenyérrel meg egy hordó borral tért vissza; mindannyian ettek és ittak belőle. Evés után Fernando megparancsolta Manuel de Crastónak és feleségének, hogy vetkőzzenek le. Azonnal meg is tették, és egy szál ingben maradtak; senki sem nézett oda, és senki sem tulajdonított ennek jelentőséget, mintha az ártatlanság állapotában lettek volna. Így, félig meztelenül küldte őket az Espírito Santo-kápolnához (Szentlélek), mondván, hogy onnan majd a Paradicsomba jutnak. Ők pedig levetkőzve útnak indultak, noha tél volt, február. Hajnal előttig a nevezett kápolnában maradtak, majd hazamentek, nem pedig a mennyei dicsőségbe jutottak, ahogy a próféta mondta.”

Egy árpaföldön a Próféta férfiakat és nőket állított cséplésre. Azt állítják, hogy a papok a gyónáskor és a mise alkalmával így sorolták a neveket: Szent Péter, Szent Pál és Boldog Fernando próféta. Ugyanígy nevezték meg őt a mise bevezető énekében és az imádságokban is.

Amikor Madeirán híre ment a Porto Santón történő rendkívüli eseményeknek, João de Afonseca corregedor (királyi kerületi bíró) két jegyző (escrivão) kíséretében a szigetre utazott. Letartóztatta a két prófétát, és a machicói börtönbe küldte őket. A plébánost és a papokat is letartóztatták, mert komolyan vették Fernão Nunes szemfényvesztéseit. Ugyancsak letartóztatták a próféta kikiáltóját és ajtónállóját, egy bizonyos Francisco Fernandes nevű kasztíliait.

A corregedor által lefolytatott bírósági vizsgálat (devassa) 1533. március 10-ig tartott. Porto Santo népe tizennyolc napon át állt Fernando próféta befolyása alatt, és viselte el esztelen tetteit. Fernando egy Bartolomeu Nunes nevű tisztességes ember fia volt; apja a sziget északi részén, Farrobo (’szentjánoskenyérfa’) településrészen élt.

“

„Mihelyt a foglyokat Machico mezővárosába vitték – írja Frutuoso –, Philipa Nunes, aki korábban úgy tett, mintha nem enne, nyomban sietve enni kezdett, és azt mondta, semmit sem tud arról, amit állítólag tett. A corregedor mindkettőjüket fogolyként a király elé küldte a vizsgálat irataival együtt. Ezeket Henrique Coelho jegyző vitte el és adta át Őfelségének, aki nagyra értékelte szolgálatát. A prófétákat arra ítélték, hogy az évorai székesegyház (Sé de Évora) kapujában, egy emelvényen álljanak. Mindkettejük fejére papírsüveget kellett tenni »Porto Santo prófétája« felirattal, és mindkettejüknek égő gyertyát kellett tartaniuk, amíg a harmadik mise tart. A nőnek felöltözve, a férfinak deréktól felfelé meztelenül kellett állnia; ezután szabadon engedték őket, mivel az egészet az Ördög művének tekintették. João Calaça halála miatt senki ellen nem indítottak eljárást, mert azt is az Ördög művének tartották, aki mindannyiukat elvakította. A király Porto Santo szigetének valamennyi lakóját, amiért hittek az álpróféták téveszméinek, kétszáz cruzado megfizetésére ítélte egy szigeti építkezés javára. A bíráknak, a városi tanácsosoknak és a tanácsképes polgároknak (pessoas da governança) fejenként tíz cruzadót kellett fizetniük, a nép többi tagjának pedig vagyona szerint kellett hozzájárulnia. A kétszáz cruzadót meg is fizették. Amikor Henrique Coelho jegyző a szigeten tartózkodott, az összeget beszedték, és átadták az ott lakó Estevão Calaçának, hogy a király parancsa szerint a település szükségleteire fordítsa. A papokra António Machado szabott ki büntetéseket és fenyítéseket. Akkoriban Portugáliában tartózkodott; a funchali püspöki szék megüresedése miatt ő volt a provizora (provisor, egyházmegyei bírói és igazgatási tisztviselő)… Fernando prófétáról egyesek azt mondják, megőrült, vagy őrültnek tettette magát, hogy könnyebben szabaduljon. Mások szerint fogolyként halt meg a Limoeiróban; megint mások szerint ítélete és vezeklése után idegen vidékekre indult búcsújárásra, hogy bűnbánatot tartson. Annyi bizonyos, hogy soha többé nem tért vissza a szigetre, nem bukkant fel, és senki sem látta. A prófétanő viszont férjhez ment, és Portugáliában élt; Porto Santóra, ahol nem éppen szent dolgokat művelt, többé nem tért vissza.

“

„E történtek miatt egyesek becsmérelni akarják Porto Santo lakóit, pedig ők nem felelősek őseik vétkeiért. De még ha azok volnának is, emberséges keresztényhez nem illik mások bűneit felhánytorgatni, hiszen maga is elkövethet hasonlókat. A megcsavart kötél sokszor kibomlik; akinek pedig üvegből van a teteje, ne dobálja kővel más házának tetejét.

“

A nemrég megjelent Diocese do Funchal című könyvből a következő részleteket idézzük: A „Vágyódás a szülőföld után” (Saudades da Terra) hosszasan tárgyalja azt a különös esetet, amely 1533-ban történt a szomszédos Porto Santo szigetén. Fernão Bravo és Filipa Nunes, a nagybácsi és az unokahúg, a nép egyszerű, minden műveltséget nélkülöző tagjai „prófétának” kiáltották ki magukat. Sok ember rejtett tetteit és féltve őrzött titkait tárták fel, és olyan meggyőző erővel hatottak, hogy még a sziget papsága is hitt nekik, sőt részt vett a „prédikációkon”, amelyeket ezek a „látók” a félelemmel és mélységes csodálattal eltelt tömeg előtt tartottak. A rendkívüli esemény nagy feltűnést keltett, és a portugál szárazföldön is jelentős visszhangja volt. Frei Gaspar Gato ferences szerzetes és híres prédikátor utazott a szigetre, és kapcsolatba lépett a „prófétákkal”. Ő leplezte le ezeknek a megháborodott embereknek a mesterkélt csalását. A prófétákat fogolyként Madeirára vitték, ahol bíróság elé állították és elítélték őket. Porto Santo papsága is viselte rendkívüli hiszékenységének következményeit: tagjait szintén letartóztatták, és az illetékes egyházi hatóság, az egyházmegyei kormányzó (governador do bispado, a püspök távollétében vagy széküresedéskor) szigorúan megbüntette. Az egyházmegye püspöki széke akkor Dom Diogo Pinheiro főpap halála miatt üresedett meg.