Kosárfonó ipar

A kosárfonás, vagyis a fűzvesszőből készült tárgyak – különösen bútorok – készítésének fő központja Camacha egyházközsége (freguesia). Erről már röviden beszámoltunk az egyházközségről szóló szócikkben, az I. kötet 195. és következő oldalain.

1912-ben a funchali ipari műszaki szolgálatok részlegének vezetője ezt írta:

“

„A fűzvesszőből készült tárgyak gyártása jelenleg jelentős fejlődésen megy keresztül. Ez egyaránt megmutatkozik az alapanyagot adó növény termesztésének bővülésében és felértékelődésében, valamint a fűzvessző és a késztermékek kivitelének növekvő értékében. A termékeket a gondosabb kivitelezés és az ízlésesebb formatervezés is gazdagítja.

Ma már gyakran találni ebben az ágazatban ízléses, gondosan kidolgozott munkákat. Mindezt a madeirai munkás bármiféle szakmai képzés nélkül éri el; így élénken érzékeljük, mennyivel jobb alkotásokra volna képes, ha művészeti oktatás irányítaná.

Ez az iparág itt szinte kizárólag Camacha egyházközségében működik, és eddig nem sikerült máshová áttelepíteni. Ezért könnyen belátható, hogy a szakmai oktatást csak akkor lehetne megfelelően hasznosítani, ha ugyanott működő iskolában folyna.

A Funchali Ipari Iskola hozzájárulhatna e munkások képzéséhez, ők azonban nem járnak oda, mert túlságosan messze laknak. Az iparág működése régóta szorosan kötődik a helyi szokásokhoz és munkamódszerekhez; a kereset pedig a legtöbb esetben nem elegendő annak, akinek otthonától távol kellene laknia, és nélkülöznie kellene a megélhetéséhez szükséges egyéb kisebb bevételi forrásokat.

A munkabérek az utóbbi időben csökkentek. Bizonyára itt is – akárcsak a hímzésnél – az iparág részben háziipari jellege teszi lehetővé, hogy olyan alacsony díjat fizessenek a munkáért, amely műhelyben végzett munka esetén teljességgel elfogadhatatlan volna.

Feltételezhető, hogy 1911-ben 900 tonna fűzvesszőt exportáltak, és az sem túlzás, ha ugyanekkora mennyiség helyi feldolgozásával számolunk.

A kivitel kereskedelmi értéke csupán a fűzvesszőből készült termékek esetében sem becsülhető évi 180 conto (egymillió réis) de réisnél kevesebbre.

Feltételezhető, hogy ez az iparág jelenleg több mint 600 embernek ad munkát: köztük több mint 300 férfinak, 200 nőnek és 100 fiatalkorúnak.”

Ugyanettől a forrástól 1921-ben a következő tájékoztatást kaptuk: „Ez az iparág ma hanyatlik, miközben más országokban, különösen Dél-Afrikában fejlődik; Madeira oda exportálja fűzvesszőjét. A nyersanyag drágulása miatt egyes tőkehiánnyal küzdő iparosok nem tudják a megfelelő időben beszerezni azt. Sok, korábban ebben az iparágban dolgozó munkás külföldre távozott, mások pedig a szigeten jövedelmezőbb munkát vállalnak. A kész fonott áruknak magasabb a fuvardíja, mert több helyet foglalnak el a hajók rakterében; emellett a helyi vámok és adók is jobban terhelik őket, mint a nyersanyagot. A szóban forgó, jól tájékozott iparos szerint elsősorban ezek miatt veszítette el az iparág korábbi jelentőségének nagy részét.

Madeira évente 700–800 tonna fűzvesszőt termel, és ennek talán a fele kerül ki a szigetről. A Jóreménység foka egykor a madeirai vesszőfonatú áruk fontos felvevőpiaca volt, ma azonban ott sok ilyen árut Madeira szigetéről importált fűzvesszőből készítenek. Ugyanez történik Brazíliában is. Jelenleg Anglia importálja a legtöbbet a Madeirán készült vesszőfonatú árukból, és értesüléseink szerint nagy mennyiségű feldolgozatlan fűzvesszőt is vásárol.”

Azóta nem sikerült további adatokat gyűjtenünk. Úgy véljük azonban, hogy ez az iparág már régóta súlyos hanyatlásban van a felsorolt okok, különösen pedig a más termelőközpontok megjelenésével járó verseny miatt.