Iparágak

Az előző oldalakon áttekintettük szigetcsoportunk ipari tevékenységének főbb ágait. Ebben a szócikkben röviden bemutatunk más iparágakat is: bár kisebb jelentőségűek, e mű olvasói közül némelyek számára érdemes itt számot adni róluk.

Madeirán jelenleg (1921) 2 halkonzervgyár, 1 dohánygyár (lásd ott), 1 sztearingyertyagyár, 2 viaszgyertyagyár, 1 sörgyár, 2 üdítőital-gyár, 2 szappangyár (lásd: Szappangyártás), 2 szöggyár, 1 cementcserép- és cementlapgyár, 6 fafűrészüzem, 5 keksz- és kétszersültgyár, 7 tésztagyár, 1 műtrágyagyár és 1 festékgyár működik. Van továbbá egy öntöde, több kis vajüzem (lásd ott), 7 sajtüzem, 5 fazekasműhely, valamint 6 üzem és mintegy 300 vízimalom gabonaőrlésre. Működik több asztalosműhely is; némelyikben olyan elegáns bútorokat készítenek, amelyek vetekednek a Portugáliából érkezőkkel. Vannak kisebb bőrcserző üzemek, sok szőlőprés, ahol a sziget ízletes boraihoz szükséges szőlőt préselik (lásd: Borok), és estufák (a madeirai bor érlelésére szolgáló fűtött raktárak) e borok kezelésére. Működik még 2 kisebb hajójavító és hajóépítő műhely, több tűzijátékkészítő műhely, számos mészégető kemence, sok szövőszék stb., stb. Hímzőnők a sziget egész területén dolgoznak (lásd: Hímzés). Készítenek botas chãs lábbelit (hagyományos lapos talpú bőrcsizmát), más néven „krumplihéjcsizmát”, rozsszalmából kalapokat és fonott tárgyakat is (lásd: Camacha, Seprűzanót és Fűzvessző). Festéssel is foglalkoznak, bár ez az iparág nálunk még nagyon fejletlen. Külön említést érdemel a fa intarziával (embutidos) való díszítése: ez a kevéssé fejlett iparág jellegzetesen helyi, és a külföldiek nagyra értékelik (lásd: Intarzia).

A sztearingyertya-, szög-, sajt-, műtrágya-, festék-, cementcserép-, keksz- és kétszersült-, valamint tonhalkonzerv-gyártás újabb keletű a szigeten. Az utóbbit a Ponta da Cruzban (’kereszt-fok’) 1909-ben alapított gyárban és az 1912-ben Paul do Marban (’tengerparti mocsár’) alapított gyárban végzik. A többi iparág többé-kevésbé régi: némelyik, így a cukorgyártás, a gabonaőrlés, a szappanfőzés, a fafűrészelés és a seprűzanótból készült tárgyak gyártása a 15. vagy a 16. századig nyúlik vissza, stb., stb.

A Ponta da Cruz-i konzervgyár 1910-ben 557 085 kilogramm tonhalat exportált Portugáliába; ebben az évben dolgozta fel a legtöbb halat. A fent említett sztearingyertyagyár egy időben évente több mint 60 000 csomagot szállított, mostanra azonban számunkra ismeretlen okokból csökkentette termelését.

Régebben Funchalban sok faggyúgyertyát készítettek. Ez az iparág azonban 1878 körül hanyatlásnak indult, amikor az Angliából érkező, meglehetősen olcsón árusított sztearingyertyák elárasztották piacunkat. Korábban a faggyúgyertya a gazdagok és a szegények otthonában egyaránt megtalálható volt; darabját 20 réisért (régi portugál számolópénz; 1$000 = 1000 réis, 1:000$000 = egy conto = 1 000 000 réis) árulták.

Madeira üzemei és vízimalmai, valamint Porto Santo (’szent kikötő’) szélmalmai a háború előtt 9–10 millió kilogramm búzát őröltek lisztté, amelyből 7–8 millió kilogramm importból származott. Emellett 11–12 millió kilogramm, szinte teljes egészében importált kukoricát, valamint mintegy 350 ezer kilogramm, a szigeten termelt árpát és rozst őröltek. A donatáriusok idejében gabonamalmot és közhasználatú kemencét csak ők tarthattak. Kézimalma bárkinek lehetett, de másnak nem őrölhetett vele.

A fafűrészelés a molnársághoz hasonlóan régi iparág. Frutuoso is említi, akárcsak Funchal kapitányságának adománylevele (carta de doação), amellyel Dom Henrique infáns João Gonçalves Zarcónak adományozta a kapitányságot. A krónikás szerint „a szigeten oly bőséggel volt szép és erős fa, hogy sokfelé vittek innen deszkát, gerendát és árbocot; mindezt szerkezetekkel vagy vízi fűrészekkel fűrészelték, amelyekből még ma is sok van a sziget északi részén.” E témához érdemes elolvasni dr. Jordão de Freitas 1937-ben megjelent Serras de Agua na Ilha da Madeira e Porto Santo című füzetét.

A vízi fűrészek helyett ma több olyan fafűrészelő műhely működik, amelyet gőzgép hajt. Közülük – mint fentebb említettük – hat a jelentősebb.

Frutuoso a szappankészítést és a vesszőből készült tárgyak előállítását is említi. A szappankészítés az 1857. április 25-i törvény kihirdetéséig monopólium volt. 1860-ban már két szappangyár működött, és jelenleg is kettő van, bár a sziget fogyasztására továbbra is nagy mennyiségű szappant hoznak be Portugáliából.

1856-ban Funchalban sörgyár működött; a fémöntés kezdete pedig talán 1834-re tehető. Nyolcvan évvel ezelőtt José Pires Soares és William Hinton műhelyeiben már vasat, ónt, rezet és cinket öntöttek. Nagyolvasztókat használtak, a fújtatót pedig emberi erővel vagy lovakkal működtették. Ez az iparág azért nem fejlődött nálunk mindjárt jelentősebbé, mert Angliából nagy mennyiségben érkeztek különféle fémtárgyak, amelyeket itt alacsony áron adtak el. A jelenleg (1921) a Rua 5 de Junho (Június 5. utca) utcában működő öntöde mellett néhány évvel ezelőtt még egy másik is volt az egykori Rua da Princesában.

Bár Funchalban és Camachában is szőnek rozsszalmából kalapkészítésre való anyagot, ez az iparág Estreito de Câmara de Lobosban (’Câmara de Lobos-i szoros’) a legfejlettebb, és ott készülnek a leggondosabban kidolgozott munkák. Ez utóbbi egyházközség (freguesia) szövőnői azt a szalmát is fonják, amelyből a nőknek szánt csipkézett kalapokat készítik.

A sajtkészítés évekig nem fejlődött, most azonban úgy tűnik, fellendülőben van. Faialban, Estreito de Câmara de Lobosban, Ponta do Solban (’Nap-fok’) és Canhasban foglalkoznak vele. Madeirán Adolfo Burnay készített először sajtot az általa 1895-ben Santo da Serrában (’a hegyvidéki szent’) létesített tejterméküzemben. Ez a próbálkozás azonban nem járt eredménnyel. Csak tizenöt év elteltével kezdtek Ponta do Sol községében (concelho) olyan sajtok megjelenni, amelyek kellemes ízükkel és gondos elkészítésükkel elnyerték a közönség tetszését.

A szövőszékek az egész szigeten elterjedtek: lenvásznat, kócvásznat, valamint lenből és gyapjúból készült vegyes szöveteket (seriguilha – házi szövésű len-gyapjú kelme –, marafuz – durva házi szövésű len-gyapjú kelme – stb.) készítenek rajtuk. Egy rendelkezésünkre álló statisztika szerint mintegy nyolcvan évvel ezelőtt az egész kerületben (distrito) 143 000 méter lenvásznat, 3300 méter kócvásznat és 7800 méter vegyes szövetet állítottak elő. Ma azonban ez a termelés talán a felére csökkent, mert a helyben szőtt vásznat háztartási célokra kevésbé keresik. Calheta (’kis öböl’), Sant’Ana és Ponta do Sol községeiben készül a legtöbb len-, illetve len-gyapjú szövet.

Madeirán épültek nemcsak a szigetcsoport vizein közlekedő vitorlás és evezős csónakok, hanem a kis Vitoria gőzhajó is, amely Madeira déli partjai mentén járt. Ezt a gőzhajót Machicóban építették. Több mint ötven évvel ezelőtt madeirai munkások a régi Praça Académicától (’akadémiai tér’) keletre építették meg a kicsi, de kiváló Queen gőzhajót. Miután a mi vizeinken közlekedett, a Tajón állt szolgálatba. 1920-ban a Cabrestante (’csörlő’) területén megépült a Gonçalves Zargo jacht; most (1921) pedig a Campo do Almirante Reisen (’Reis admirális tere’) egy nála nagyobb befogadóképességű hajó, a szintén nyílt tengeri utakra szánt Anfitrite jacht épül.

Funchalban három fazekasműhely van; közülük a legjelentősebb az Estrada Conde de Carvalhalon működő Funchalense. Várható, hogy hamarosan a Gorgulho (’zsizsik’) településrészen (sítio) egy elsőrangú, üveg (lásd: Traquitok), valamint tetőcserepek, téglák stb. gyártására szolgáló üzemet létesítenek (1921). A sziget kerámiagyártásában Portugáliából származó vörös agyagot, fehér homokot és salétromot, valamint madeirai és Porto Santó-i massapezt (nehéz, vastartalmú agyagtalaj) használnak. Ez utóbbi hátránya, hogy a vas-oxid túlzott mennyisége miatt olykor megrepedezik, ha nem keverik más agyaggal. Estreito da Calhetában (’calhetai szoros’) ívelt tetőcserepeket, infusákat és más tárgyakat készítenek, kizárólag helyi agyagból.

Frutuoso szerint Porto Santón egykor sok sárkányfa élt, amelyek törzséből sok edényt készítettek. Ezek a fák azonban mára kipusztultak a szigeten; Madeirán pedig, ahol nagyon ritkák, semmire sem használják őket. Camachában és más egyházközségekben hanga- és folhado (Clethra arborea, őshonos fa) fából kanalakat és más tárgyakat készítenek.

Madeira vidéki területein, különösen Porto do Monizban, a szigeten épített, igen kezdetleges gépekkel száraztésztát készítenek. Ugyanerre a célra szolgáló, korszerűbb gépekkel felszerelt üzemek csak Funchalban és Santa Cruzban vannak.

A cukrászat egykor jelentős volt Funchalban, amint azt e Elucidario I. kötetének 298. oldalán láttuk. Madeira kisebb háziiparai közül érdemes megemlíteni a toll- és papírvirágok, a kalitkák, a pálmalevélből készült kalapok (lásd: Caniço), valamint a gyömbérsör készítését. Frutuoso így ír Madeira asszonyairól: „Amellett, hogy igen bájosak, szépek, okosak és erényesek, mindenféle gazdag és különleges fogás elkészítésében kiválóak, és mindenféle pompás dolgot alkotnak: nemcsak szövetből, finom kézimunkával, hanem cukorból is, kecses gyümölcsöket formálva.”

1912 végén az egész kerületben 494 bejegyzett ipari üzem működött, az iparban foglalkoztatottak száma pedig 3547 volt: 209 alkalmazott, 287 mester és művezető, valamint 3051 munkás. Az utóbbiak között 2042 férfi, 426 nő, 288 fiú és 295 lány kiskorú volt.

Bár Madeira inkább mezőgazdasági, mint ipari vidék, vannak itt virágzó iparágak, mások pedig előnyökkel kecsegtetnek, sőt már ma is többé-kevésbé jövedelmezők. A munkások általában tevékenyek és értelmesek. Ha munkáik nem mindig mentesek bizonyos hibáktól, annak az az oka, hogy sem általános, sem művészeti képzettségük nem elegendő a megfelelő fejlődéshez.

A cukornád feldolgozásából származó termékek előállítása a sziget legértékesebb iparágai közé tartozik. Nagyon jelentős a hímzés, a vajgyártás, a malomipar, a szappangyártás, az öntészet és a sörfőzés is. Az utóbbi két iparágat korábban portugálok űzték, most azonban külföldiek kezében van. Hosszú éveken át egy angol iparosé volt a cukorgyártás monopóliuma is az egész kerületben.