Estreito da Calheta (egyházközség)

Valahol azt olvastuk, hogy az Estreito elnevezés használatára az Estreito da Calheta (’calhetai szoros’) és az Estreito de Câmara de Lobos (’Câmara de Lobos-i szoros’) egyházközség esetében nincs meggyőző magyarázat. Mi is osztjuk ezt a véleményt. Még ha a szónak a szoros, a völgy vagy a profundidade (mély, közel kör alakú hegyi medence) jelentést tulajdonítjuk is, ahogyan egyes szótárírók javasolják, úgy véljük, hogy ezen egyházközségek domborzati viszonyai összességükben nem indokolják ezt az elnevezést. Lehetséges, hogy eredetileg egy kis településrészt (sítio) vagy falut (lugar, a mezővárosnál alacsonyabb településrang) hívtak Estreitónak – több-kevesebb joggal –, s a név később a környező földekre, majd egy egész egyházközségre is kiterjedt, ahogyan Madeira más plébániáinál is történt. Ráadásul a gyarmatosítás kezdetén a különféle településrészek elnevezése alighanem igen önkényes volt. Sok esetben csupán az első telepesek szeszélye és kedvtelése dönthetett róla: nem vették figyelembe sem a hely domborzatát és vízrajzát, sem más, esetleg fontos körülményeket. Egy jelentéktelen esemény, olykor akár egy apró epizód is elegendő okot szolgáltatott egy adott településrész vagy falu elnevezésére. Bizonyára így történt Fajã da Ovelha, Campanário, Curral das Freiras stb. egyházközsége esetében is.

Amint már megjegyeztük, Calheta (’kis öböl’) Funchalon kívül az egyik legkorábban benépesített és mezőgazdasági művelésbe vont település volt. Feltételeznünk kell, hogy a később Estreito egyházközségét alkotó földek benépesítése és feltörése sem váratott sokáig magára. Egy vagy több benépesített birtok (fazenda povoada) jött itt létre; ezek alkották az itt kialakult település eredeti magját.

A Saudades jegyzetírója a régi madeirai nemesi genealógiákat követve azt írja, hogy ez az egyházközség abból a benépesített birtokból nőtt ki, amelyet a Lengyelként ismert André Gonçalves de França alapított itt. A Lengyelország királyságából származó férfi a 15. század közepe táján érkezett erre a szigetre, és számos földet kapott sesmaria (királyi földadomány telepeseknek, megművelési kötelezettséggel) formájában az akkori Calheta egyházközségben; ezek a földek később a leendő Estreito plébániához tartoztak. Fia, João de França tovább növelte az amúgy is kiterjedt birtokot, és dr. Álvaro de Azevedo szavaival „szép lakóházakkal és kápolnával gyarapította”. Ő építtette a Kegyelmes Szűzanya-kápolnát (Nossa Senhora da Graça), ahol később létrehozták és elhelyezték az új plébániát. A kápolna egyúttal az általa 1503-ban alapított hitbizomány (morgadio) székhelye is volt; ez Madeira egyik legrégebbi hitbizományi alapítványa (instituições vinculares). João de França 1511 körül halt meg, és az általa alapított kápolnában temették el.

Gaspar Frutuoso a sziget egyházközségeit röviden leírva arról az időszakról, amelyben a Saudades da Terra című művét írta, valamint az azt megelőző időkről így szól Estreito da Calhetáról: „A Calhetától mintegy egy légua távolságra fekszik João Rodrigues Castelhano birtoka. Azért nevezték Castelhánónak, mert kasztíliaiul beszélt, noha genovai származású volt. Nagy cukornádültetvénye van, saját káplánnal. Ennek a João Rodriguesnek Funchalban két igen gazdag lánya született; ma az övék a sziget legjobb birtokai. Sok rabszolgája volt, akik közül öten megölték az egyik faktorát. Átadta őket az igazságszolgáltatásnak, és Calheta mezővárosában felakasztották őket. João Rodrigues Castelhano birtokától mintegy fél légua távolságra áll Diogo de França másik cukormalma. Neki tizenkét nemesi származású és gazdag gyermeke volt, továbbá jó cukornádültetvényei és szőlői, vízforrásai és gyümölcsei.” João Rodrigues Castelhano előtt talán már Francisco Homem de Gouveia is itt élt. Ez a fidalgo (köznemes) a 16. század elején telepedett le Calhetában, és feleségével, Dona Isabel Afonsóval együtt megalapította a háromkirályok (Reis Magos) kápolnájának misealapítványát és hitbizományát Estreito egyházközségében. Az Elucidário egyik szerkesztője részletes cikket közölt róluk a Brado d'Oeste (’Kiáltás Nyugatról’) 1916. szeptember 2-i számában; ebből idézzük a következő részleteket:

“

„Francisco Homem de Gouveia Estreito da Calheta egyházközségében megszerezte a róla elnevezett lombadát (két völgy közötti hosszú hegyhát). A kápolna felépítése után ezt Lombo dos Reisnek (’a királyok gerince’) kezdték nevezni, és ezt a nevet ma is viseli. Feleségével együtt 1529. augusztus 4-én kelt okiratban, vagyonuk szabadon rendelkezésre álló harmadából alapította meg a Reis-hitbizományt, amelyet mindenkori elsőszülöttje örökölt. Nem tudjuk, hogy a kápolna a hitbizományi alapítvány alapításával egy időben épült-e, de úgy véljük, nem sokkal később. A hitbizományhoz az a kötelezettség tartozott, hogy ebben a kápolnában, ahol alapítói nyugszanak, naponta misét tartsanak. Francisco Homem felesége 1554. március 5-én halt meg.” Ez a hitbizomány a Porto Santo-i (’szent kikötő’) donatáriusok házának birtokába került, mivel az alapító egyik unokája és örököse, Dona Maria da Câmara, Diogo Perestrelo de Bisforte, a sziget 5. donatárius kapitánya és kormányzója felesége volt.

A 18. század közepe táján António João de França Andrade és João António Cardoso Belzago lakóházzal, s feltevésünk szerint hitbizományi földekkel is rendelkezett ebben az egyházközségben. 1750-ben, illetve 1753-ban pápai engedélyt kaptak arra, hogy ottani házaikban imakápolnát létesítsenek, és azokban misét mutathassanak be.

Az egyházközséget 1562 előtt hozták létre: az 1562. január 12-i királyi rendelet (alvará régio) ugyanis évi 17 300 réis (régi portugál számolópénz; 1$000 = 1000 réis, 1:000$000 = egy conto = 1 000 000 réis) összegre emelte a plébános javadalmát (côngrua), amely korábban mindössze 13 300 réis volt. Az 1572. március 30-i és június 22-i, az 1589. április 20-i, az 1591. november 17-i, az 1624. május 30-i és az 1641. március 5-i királyi rendeletek tovább emelték a plébános (vigário) javadalmát, ahogy nőtt a népesség, és egyre megterhelőbbé vált a plébániai munka.

II. Fülöp 1602. október 20-i királyi rendelete lelkészséget (curato) hozott létre ebben az egyházközségben. A Kegyelmes Szűzanya-kápolna, amelyet később plébániatemplommá alakítottak, a 15. század végén vagy a 16. század elején épült. Később kibővítették, vagy inkább újjáépítették, de ennek évét nem tudjuk pontosan meghatározni. A Pénzügyi Tanács 1690. július 20-i utasítása új templom építését rendelte el; a munkálatokat Salvador Lopes vállalta el 1 395 000 réis összegért. Az 1705. június 27-i királyi rendeletben az ország régense, Dona Catarina infánsnő jóváhagyta, hogy az egyházmegye püspöke, Dom José de Sousa de Castelo Branco a tervezett új templom helyét máshová tegye át. De valóban megépült ekkor az új templom? Annyi bizonyos, hogy a mai templom 1791-ben épült, és 1793-ban áldották meg. Valószínű volna, hogy kevesebb mint egy évszázad alatt két templomot emeltek? Nem tartjuk valószínűnek. A mai templom kapuja fölött a következő feliratú tábla látható: Mariae Patris Filiae Filii Matri Spiritus Sancti Sponsae hoc templum consecravit Aug. Reg. Maria Prima suae piae liberalitatis regio erario administro. Anno MDCCLXXXXI. (Az Atya leányának, a Fiú anyjának, a Szentlélek jegyesének szentelte ezt a templomot I. Mária fenséges királynő, kegyes bőkezűségével, a királyi kincstár közreműködésével. Az 1791. évben.)

Az egyházközség védőszentje a Kegyelmes Szűzanya. Képét a plébániatemplom főoltárán tisztelik; kiváló szobrászati alkotás. Tiszteletének és kultuszának Frei Agostinho de Santa Maria a Santuário Mariano X. kötetében egy fejezetet szentel.

Ehhez a plébániához tartozik a háromkirályok, a Szeplőtelen Fogantatás, a Fájdalmas Anya és a Szabadító Szűzanya kápolnája; ezekkel másutt foglalkozunk.

A mai Prazeres (’örömök’) egyházközség korábban az Estreito plébániához tartozott. 1733-ban vált ki belőle, amikor az ugyanazon év november 12-i királyi rendelete önálló lelkészséget hozott létre ott.

A testvérek, Ricardo José de França és José Sebastião de França, José Antonio de França főkapitány (capitão-mor, a helyi milícia parancsnoka) fiai, a 19. század elején kezdték feltárni a Fontes dos Balcões, Água Negra és Assobiadores forrásainak vizét. Ezekkel azt a levadát (öntözőcsatornát) kívánták táplálni, amelyet ennek és más egyházközségek földjeinek öntözésére terveztek. 1811 februárjában más személyekkel társaságot alapítottak e vizek feltárására és befogására, majd hasznosítási engedélyt kértek rájuk az anyaország kormányától. Kérelmüket a bírósági kerület (comarca) corregedorja (királyi kerületi bírája), dr. Antonio Rodrigues Veloso de Oliveira támogatta.

Az egyházközség fő településrészei Lombo dos Castanheiros, Lombo do Lameiro, Lombo dos Reis, Lombo dos Serrões, Lombo da Igreja, Lombo dos Moinhos, Lombo do Girão, Lombo da Fazendinha és Lombo da Ribeira Funda. Keleten a São Bartolomeu-patak választja el a Calheta egyházközségtől, nyugaton pedig a Ribeira Funda a Prazeres plébániától.

A Levada do Rabaçal mellett a Levada dos Moinhos, a Levada Nova, a Levada do Ribeiro do Farrobo és a Levada dos Ferreiros is öntözi Estreito da Calhetát. Van egy 1879-ben létrehozott állami fiúiskolája és egy 1911-ben létrehozott leányiskolája.

Lakosainak száma 2300.