Fajã da Ovelha (egyházközség)

Ebben a plébániában van egy településrész (sítio), amelyet a betelepítés kezdete óta Fajã da Ovelhának (’a juh partsíkja’) neveznek. A név később a környező földekre, majd az egész egyházközségre (freguesia) kiterjedt. Gyakran megesik, hogy egy egyszerű esemény, egy véletlen körülmény vagy egy apró történés ad nevet egy településrésznek vagy helységnek, amelyből később népes központ vagy jelentős település lesz. Mint az Estreito da Calheta (’calhetai szoros’) plébániájáról szóló szócikkben már megjegyeztük, ennek az egyházközségnek a nevével is hasonló történhetett.

A „Vágyódás a szülőföld után” (Saudades da Terra) tudós jegyzetírója szerint ezt az egyházközséget csak a 18. század elejétől kezdték Fajã da Ovelhának nevezni, amikor engedélyezték egy új templom építését. A templom néhány évvel később azon a településrészen épült fel, amelyet akkor is, ma is így hívnak. Bár ez a vélemény nagy tekintélyű szerzőtől származik, nem értünk vele egyet; indokainkat röviden ismertetjük. A plébánia székhelye valóban közel két évszázadon át a São Lourenço nevű településrész kápolnájában volt, és a 18. század közepe táján áthelyezték a Fajã da Ovelha településrészen épült új templomba. Az egyházközséget azonban sohasem nevezték São Lourenço egyházközségének, pedig ez természetes lett volna, ha nincs más neve – márpedig volt. A plébániára vonatkozó legrégebbi okirat 1553-ból származik; az egykori Királyi Kincstári Hivatal (Provedoria da Real Fazenda) nyilvántartásának Índex Geral című mutatója és a Memorias sobre a creaçâo e augmento do estado eclesiástico na ilha da Madeira is idézi. Az okirat már Fajã da Ovelha egyházközségének templomát említi: az egyházközséget tehát akkor is ezen a néven ismerték. Ha a 18. század előtt nem São Lourenço és nem is Fajã da Ovelha volt a neve, akkor mi volt? Nem tudjuk. Ebből logikusan arra következtetünk, hogy az egyházközséget mindig Fajã da Ovelhának hívták, a betelepítés kezdetétől, pontosabban attól fogva, hogy ott létrehozták az új plébánia székhelyét.

A sziget csaknem valamennyi egyházközségéhez hasonlóan Fajã da Ovelha is egy régi kápolna körül alakult ki: idővel jelentős lélekszámú település nőtt fel körülötte. Ez a Capela de São Lourenço (Szent Lőrinc-kápolna) volt, amelynek már a plébánia létrehozása előtt saját káplánja volt. Utolsó káplánja és az új plébánia első plébánosa Antonio Enes atya lett.

Ez az egyházközség már 1553 előtt lelkészségként (curato) működött: az 1553. április 11-i királyi rendelet (alvará régio) a lelkész (cura), vagyis a lelkipásztori káplán (capelão-curado) eredetileg havi 9000 réis (régi portugál számolópénz; 1$000 = 1000 réis, 1:000$000 = egy conto = 1 000 000 réis) összegű javadalmát (côngrua) egy moio (gabonaűrmérték, 60 alqueire) búzával és egy negyed hordó borral egészítette ki. Az 1559. július 26-i királyi rendelet (alvará) ismét megemelte az ott egyházközségi feladatokat ellátó pap fizetését. Fajã da Ovelha valójában csak kevéssel 1573 előtt vált önálló plébániává; ekkor a lelkipásztori káplán megkapta a plébánost (vigário) megillető címeket és kiváltságokat. Egy 1573. július 6-i okirat a plébános éves javadalmát 20 000 réisben állapította meg, egy másik, 1687. június 3-i okirat pedig 25 000 réis készpénzre, másfél moio búzára és egy pipa (boroshordó és űrmérték, kb. 400–500 liter) borra emelte.

A népesség növekedésével a 18. század vége felé lelkészséget hoztak létre ebben az egyházközségben.

A lelkészi káplánság (capelania-curada, még nem önálló plébánia) és a plébánia székhelye, mint már említettük, a São Lourenço-kápolnában volt, és a 18. század második negyedéig ott is maradt. Katalin királyné infánsnő, a királyság (reino, azaz a portugál szárazföld) régense az akkori plébános ismételt kérelmei után 1705. június 27-i rendeletében engedélyezte egy új templom építését és a székhely áthelyezését arra a helyre, amelyet erre a legalkalmasabbnak ítélnek, összhangban a nép kifejezett kívánságával. Az új templom azonban csak néhány évvel később épült meg. A Fajã da Ovelha településrészt választották, mert ez felelt meg leginkább az építkezés feltételeinek. A Pénzügyi Tanács 1747. január 24-i utasítása az építési munkát árlejtés (arrematação) útján Francisco Gomes ácsnak adta 6 350 000 réis összegért (nem 1737-ban, ahogy a „Vágyódás a szülőföld után” írja). Nem tudjuk, mikor fejezték be a munkálatokat, és mikor áldották meg az új templomot.

Amikor ez a plébánia még lelkészi káplánság volt, leválasztották róla Ponta do Pargo (’tengerikeszeg-fok’) egyházközségét, később pedig Prazeresét (’örömök’), amely részben Fajã da Ovelha, részben Estreito da Calheta területéből alakult meg.

Főbb településrészek

Lombada dos Marinheiros, Lombo dos Falcões, Eirinhas, Farrobo, Massapês, Fajã da Ovelha, São João, Casais da Serra, São Lourenço, Lombada dos Cedros, Raposeira do Serrado, Raposeira do Logarinho és Maloeira.

A Pico da Maloeira, a Raposeira do Logarinho sziklafala, valamint a Ribeira dos Cedros és a Ribeira dos Marinheiros külön említést érdemel festői látványa és az onnan nyíló szép panoráma miatt.

Az egyházközségen áthalad a Ribeira da Inês, amely elválasztja Prazerestől, továbbá a Ribeira da Cova, a Ribeira da Chã, a Ribeira dos Cedros, a Ribeira de São João, a Ribeira dos Falcões és a Ribeira dos Marinheiros. E patakok némelyike táplálja a Levada da Cova, a Levada do Ribeiro Chão, a Levada dos Moinhos és a Levada da Fonte do Folhado nevű levadát (öntözőcsatornát), amelyek a Levada do Rabaçallal együtt öntözik az egyházközség földjeit. Megalapozott a remény, hogy néhány éven belül megépül egy hosszú, bőséges vízhozamú levada, amely ezt és Calheta (’kis öböl’) község (concelho) más egyházközségeit látja majd el öntözővízzel.

Eugenio Ackermann bányamérnök L'Ile Madère considerée au point de vue scientifique című könyve említést tesz az egyházközségben talált mangánércről, és röviden elemzi az összetételét alkotó elemek arányát. Úgy tűnik, ipari szempontból csekély az értéke.

2757 lakosa van; plébániatemplomának védőszentje Szent János. Az új temetőt 1910 márciusában szentelték fel és nyitották meg.

Az egyházközségben fiúk és lányok számára egy-egy állami iskola működik. Itt van annak az orvosi körzetnek a székhelye is, amely ehhez a plébániához, valamint Ponta do Pargo, Paul do Mar és Prazeres plébániáihoz tartozik.

Az egyházközség szülötte António Gomes Neto atya (lásd ott), António Joaquim Jardim kanonok, aki szentbeszédeivel szerzett nagy hírnevet, és liberális nézetei miatt az abszolutista kormányzat idején néhány évig börtönben volt, valamint Augusto César de Gouveia, aki önzetlenségével, tekintélyével, műveltségével és vállalkozó szellemével jelentős és elismert szolgálatokat tett e plébániának.